(Csütörtök) este hét után

Tehát figyelem, csütörtök este 7 óránál járunk. Izzadva, fájós bokával és a túrától lestrapálva márcsak az otthoni kuckómra vágyom és egy jó fürdőre.

Fél 8 lehetett, amikor az Árpád híd metronál látom, hogy tesóm keresett - gondolom már szinte haza is értek keresztanyámékhoz, ahol megszálltak, és ahova igazából érkeztek. A másodperc törtrésze alatt jön rám a sötétség, amikor azt mondja, hogy nem azért hív, mert hazaértek, hanem gond van, keresztanyám súlyos tünetekkel lett rosszul, épp a mentőt várják.

Felhívom keresztapámat hidegverejtékben úszva (ha még egyáltalán elfért rajtam bármi nedv is), hogy mi van, amikor azt mondja, itt a mentő, agyvérzést - stroke-t sejtenek. Mondom, mit csináljak, de közben már fordulok vissza, nem a 34-es buszhoz, hanem vissza a metroba és irány Erzsébet.

8 után valahogy érek a helyszínre, és kapkodok össze néhány cuccot, hogy keresztanyám után menjünk a kórházba (Dél-Pesti, közel hozzánk). Fél 9 után érünk oda, és bár ő már egy órája a Dél-pesti sürgősségi osztályán van, még mindig ugyanott a folyosón, ahova vitték, annyi különbséggel, hogy felvették az adatait és vettek tőle vért. Rengeteg ember, és mintha semmi nem történne. 40 fok és pára.

Telik múlik az idő, már nem is tudom hány óránál járunk, amikor még mindig semmi, de az emberek elkezdenek ismerkedni - kiderül, hogy van, aki már fél 6 óta ott vár. Valamikor 10 körül beszélek - már nem tudom aznap hanyadszor anyukámmal - kb 5 percig telefonon, közben háromszor jön a mentő újabb betegekkel. Egyre nehezebben bírom, csak fordulok mindig egyet vízért, keresztapámnak valami kajáért (én valamikor délben ettem utoljára, leszámítva kettő körül egy fagyit), sétálok kint, mert már egyre jobban érzem, hogy már sehova nem bírok nézni, annyi a beteg - és milyen kiszolgáltatottan kell várjon mindenki a sorára. Itt most már ugrok egyet, most nem bírom leírni az összes ottani ismeretségemet, de fél 2-kor végre behívják a vizsgálóba. 2-ig megint nem történik semmi, akkor kiderül, hogy hívnak egy neurológust, aki majd megvizsgálja. Na, fél 3-ra elő is kerül, 3-kor azt mondja, hogy fel kell venni az osztályra kivizsgálásra, majd mindjárt jön egy betegszállító (ekkor már jó ideje csak én vagyok ott vele, mert éjfélben keresztapámat hazazavartuk, mielőtt őt is be kell fektetni - az ő egészsége sincs rendben - . Végre jön egy toligálós ember, 3 óra 20-kor érünk az osztályra. Kipakolgatunk, elrendezem, amikor még szól a nővér, hogy kellene néhány adat, megadnám-e. A sötét kórházban végre elindulok kifelé, vagy hazafelé, nem is tudom. Alig jutni ki, még minden zárva, nem is tudom azóta sem, hogy találtam ki onnan. Valamikor 4 után hívok egy taxit, fél 5 körül belépek a lakásba. Lezuhanyozom végre - tíz órával később, mint ahogy vágytam már rá - , és elkezdem összeszedni, hogy még mit kell bevinni pár órával később a kórházba, mert már ekkor látni, hogy hétfő előtt biztosan nem lehet onnan hazajönni. Pakolászok, keresgélek, fél 6 körül ledőlök, bár inkább csak pihennék és kapcsolgatom a tévét. Valahogy eldőlök - már hat után lehetett, mivel a hat kongást még hallottam az órán - 3/4 7 után telefoncsörgés ráz fel, azt sem észlelvén először, hogy hol vagyok. Felkelek az egy óránál kevesebb alvásom után, keresztapámnak reggelit adok, meg összerakom, később magamat is, és 8-kor már újra a kórházban vagyok a pakkal. Keresztanyám ránézésre jól van, vizsgálatok előtt áll, és majd meglátjuk, hogy mi lesz, a gyenge stroke- még mindig nincs kizárva (szombaton sem). 

Szóval 9 körül hazaérek, pakolok a házban meg informálok, telefonálok. 12 után elindulunk tesómékkal a vonathoz (Kelenföld), épp hogy odaérünk a kiszemelt vonathoz - mire kiderül, hogy elfogytak az IC-jegyek! Így személlyel utaznak, amiben később még mindig lesz egy csavar.

Fél 2 körül hagyom el a pályaudvart, hogy hazamenjek magamhoz néhány cuccért. Hazaérek, fürdök, pakolászok és most már muszáj a lábamra is időt szánnom, ami már nagyon sajog (pár éve volt egy nem szép boka-ügyem, ami azóta rendre tud fájni és dagadni, amint kicsit többet megyek, mint ő gondolná). Ki sem bírom számolni, hogy mióta vagyok fent, mi minden történt alig huszon-óra alatt... 

6 után már újra Erzsébeten vagyok, ahol a következő napokat is töltöm, egészen addig, amíg a kórház-téma le nem zajlik. Csinálom az itt szokásos dolgokat és étkeztetek, látogatok, meg ilyesmi... Közben azon mélázok, hogy vajon mikor lehetnék egyszer már végre 3 napig tényleg SZABAD!

Még a múlt hét közepén csavartunk egyet a szabadságtervünkön padtárssal, hogy ki hogy lesz pihentebb, és ezáltal a következő hétre plusz napokhoz és pihenéshez jutottam volna... Ezek a napok most is jól jönnek (kedden és szerdán dolgozom csak), de más volt rá tervezve, de majd máskor (?)...

Szóval ez a helyzet, ezért nem tudok onlány lenni, majd jelentkezgetek... 

(hétfőn lesznek még vizsgálatok, és az akkori+keddi eredmények után tudunk többet)