Késni vagy nem késni
Tegnapelőtt sajnos és kivételesen (most először) késve értem oda Matthew-ért (fenntartottak a postán, bár ez nem lehet mentség, a gyerekért oda kell érni). Nagyon bántott, mert egyrészt jobban kellett volna kiszámolnom a távot, másrészt meg nem akartam elérni azt, hogy márcsak ő ücsörögjön ott egyedül. Bár amikor odaértem még épp jöttek ki mások, de azért csak ő lett az utolsó, szegény. Teljesen őszintén mondogattam neki, hogy ne haragudjon, hogy elkéstem, stb. stb... Mire ő:
- Semmi baj.
- Ne haragudj Matte, bocsánat, hogy sokat kellett várnod.
- Semmi baj, szeretek itt várni. :)
És tényleg nem tűnt nagyon bánatosnak. Na, tegnap ott voltam öt perccel előbb (mondjuk ezt nehéz belőni, mert elvileg fél 1-re kell menni. Nálam ez azt jelenti, hogy fél 1-kor kezdik el kiadni a gyereket (kb 20-25), és nem azt, hogy fél 1-re mindenki kint van...
Ma bezzeg a szokott időt futottam, 28-kor voltam ott, Matthew az utolsó ötben volt. És jött a férfias szemrehányás:
- Berni, te elkéstél.
- Nem, hát nézd még milyen sokan itt vannak.
- De elkéstél. Én nagyon sokat vártam rád.
Láttam, hogy itt nincs mit tenni, be kell dobni a titkos fegyvert:
- Óh, hát ne haragudj, hogy soknak tűnt, van kedved a játszótérre menni?
- Igen, igen, menjünk...! :)
Így hát kéz a kézben elbattyogtunk a játszótérre. Ahol aztán csak visszavágott, mert azt mondta, ha lecsúszok a csúzdán, kapok virágot... Lecsúsztam, kaptam. :)
No kérem, egy kicsi négyévesnek az időérzéke az még hol ilyen, hol olyan. Ha kések az nem gond, de ha időben ott vagyok, az már necces. Dehát aki a holnapot is tegnapnak hívja még, és ami nagyon régen volt, az maximum nagyon tegnap volt, hát na.
De amíg a játszótér opció, addig nagy baj nem lehet. :)