Régi utak - Toszkána

Csemegét hoztam! :)

Sokszor utaltam már a 2010-es nagy Toszkán utamra. Különlegessége, hogy szinte utol pillanatban találtam rá, döntöttem el és a legutolsó jegyet vettem meg. Ja, és pont 2010. szeptember 18-án hajnalban indultam. Nehezen voltam akkor magammal, a korommal, a körülményeimmel. Tehát egy dolgot tudtam tenni, oda menni, ott lenni - ahol és amit szeretek. Tehát Toszkána. Tudtam, hogy szeretni fogom. :)
Egyedül, társas utazással. A legjobb hetem volt. Állítom.

Nos, régóta halogattam, de most feltöltöttem a Toszkán-út képeit, napok szerint. :)
Élvezzétek és járjátok utánam az utat. :)


1. nap - utazás
Egész úton szakadt az eső, de a szlovén magas hegyek között ez is egy élmény volt egész Olaszországig. Este nyolckor már vacsora volt a helyszínen. Soha nem felejtem el, valahol Bologna határában jártunk, amikor a hegyek között a 'semmiből' megláttam a fényt. Az idegenvezető (nagyon jó volt!) azt mondta, hogy mindig ott a horizont, ahol a fény, ahol a legfényesebb. Ez belém égett, de az a pillanat. Az egész napos szakadó eső után abszolút biztos voltam, hogy jó helyen vagyok, a helyemen vagyok.


Montecatiniben szálltunk meg, innen indultunk mindig és ide is tértünk vissza. Gyönyörű termálváros és a hotel is gyönyörű volt. Nagyon jó gyógyító hatású termálvize van, sokan utaznak oda kúra-szerűen.
Ezeket a képeket ebben az albumban találjátok:


2. nap - Firenze
Egész nap Firenzét jártuk, boldog bódulatban. A kedvenc városom lett egy pillanat alatt. Na jó, az egyik kedvenc. :) De ide visszavágyom.


3. nap - Siena, San Gimignano
A varázslat tovább folytatódott, nem is cifráznám, majd a képek mesélnek:


4. nap- Firenze
Visszatértünk Firenzébe, bár még az előző sok gyönyört sem tudtam megemészteni... 
Nagyon-nagyon sok szépet láttam.

5. nap - Pisa, Lucca
Ez egy emlékezetes nap volt nagyon!
Pisa-ban kezdtünk, ami teljesen hihetetlen, hogy ott állok! :) Aztán utána eltértünk a programtól és a tengerparton kiugrottunk a buszból (Első tengerpart-élmény!), majd Lucca-ba mentünk, ahol lemaradtam a csoporttól és rám várt mindenki... :) Ez van, elvarázsolódtam.


6. nap - hazaút
Egy utazásnál sem szeretem a hazautat.... Csak elindulni szeretek.