Anglia- 1. nap – október 6.

Az olcsó(bb) járatok nagyon nagy hátránya, hogy nem napközben csúcsidőben, és nem a legjobb repterekre tartanak - mármint városon belül nem. 
Megint, szinte már menetrendszerűen a 6.00-os (reggeli!) járatra van jegyem. Mondhatni rutinnal hívom előző este a taxit és állítom az ébresztőt 2.45-re. Teljesen valószínűtlen időpont, épphogy melegedne alattam-körülöttem az ágyam és végre aludnék. Előző este pedig igyekszem mindig legalább vízszintben lenni már legkésőbb 9-től, ha nem is alszom. Ez  megint épphogycsak sikerült...

3.15-re itt a taxi, újabb taxis botránkozik meg a bőrönd súlyán... (Reggeli öröm, valaki végre hosszú hónapok után végre kicserélte a lépcsőnél a kinti villanyt, ezért legalább a sötét miatt nem zúgok le.) Egy beszédesebb taxist fogok ki - de legalább a kulturált fajtából valót. (a számla vége nem annyira kulturált már)

Valamikor 4 körül érkezem a reptérre át az alvó városon át. Ez még mindig különös érzés, így átsuhanni a városon, én már nem is vagyok álmos, elvétve van néhány autó az utakon és kevés helyről szűrődik ki még fény.
A reptéren rutinosan átmegyek a számtalan ellenőrzésen, kacéran 'small' cetlit visel a kézipoggyászom :) A nagy bőrönd azonban újfent kivívja magának a 'heavy'-cetlit a maga kb 27 kg-val, a pontos számra már nem is emlékszem. Ismerős pattogó cérnahangra kapom fel a fejem, Nikit ismerem fel, aki korábban a Net-es büfében dolgozott és jó kávét főzött, és nála (vagyis az ő idejében) a kávéhab még nem került plusz 40 Ft-ba. Nyilván nem ismer meg, én meg nem kezdek ott tegezésbe, mégiscsak valami hivatalos-féle helyen vagyunk.
Nos, átjutok mindenhol, veszek nem épp potom-pénzen ásványvízet, hogy nehogy beájuljak a gépen (másfél euro vagy 510 Ft, egyes helyeken 470 Ft, és nem egy kartonról beszélek, hanem egy db fél l-esről. De megnyugtató a gondolat, hogy a gép majd nem tőlem robban fel.)
A hagyományt megtisztelvén magamra fújok (vagy öntök) némi finom illatot, most éppen a kedvenc Chanel-emből.
Közben már adózok az egyik kedvenc reptéri tevékenységemnek, szeretem figyelni az utazóközönséget, hogy vajon hova mennek, hogy viselkednek, mit viselnek, stb. Újra megrökönyödök a mackónadrágos utazókon, akik valamiért azt hiszik, hogy a repülővel történő utazás valami kényelmetlen dolog, ahol jól jön a kocogós cucc, vagy nem is tudom. Nem egy ilyennel találkozom ez úton sem. Pedig komolyan mondom, nem kényelmetlenebb, mint bármilyen másik utazás, főleg hogy 2 órányi repülésről beszélünk. És mégiscsak átmegyünk egy másik országba, kultúrába, stb... és nem falun belül ugrunk el kenyérért. Na mindegy, ez nem változik, tehát figyelem tovább. :)
Van még egy dolog, ami nem változik, ez pedig az izgulós utas - és ezek nem a nők általában, hanem a férfiak, minél nagyobbnak néz ki, azt hiszem annál beszaribb. :) Már bocsánat! :) Megint nagyon hamar igazolódik ez, mögöttem lévő sorban középen (én a szokásos ablak melletti helyemen), egész úton hátravetett fejjel nagy darab etnikumhoz tartozó ember horkol egetszaggatóan és folyamatosan. És igen, ömlik belőle minden kilégzésnél annak párolgása, amit magába öntött bátran. Fél úton már nagyon idegesít, szaggat a fejem, nem bírok olvasni, és ingerült kezdek lenni, hogy nem igaz, hogy senki mást nem zavar, csak engem. Már odáig jutok, hogy hozzávágnék valamit, vagy meglöknék, csak mivel nem előttem ül, így nem érem el. Kettővel odébb látom, hogy nem csak én vagyok már ingerült, és van még valaki, akit zavar és nem alszik. Persze ettől még a probléma fennmaradt, én bevettem egy fejfájás-csillapítót, és közben a km-ek elfogytak. 
Luton repterén megint valahogy nem akarom eltalálni a vonatot, húzom-vonom a bőröndöt, most érzem, hogy azért kevés volt az alvás, és még mindig csak alig múlt reggel 7 óra (magyar idő szerint 8).

A megbeszélt helyen már vár Jutka a nagyra nőtt mocsótákkal és megyünk is az orvoshoz, mert Matte-nek van valami nyavalyája, amit persze nem tudnak, hogy mi lehet, majd elmúlik, de azért azt tudják, hogy a füle nincs rendben. Alex-szel közben leigázzuk a játszóteret.
Délután még fordulunk egyet a jó öreg Bromley-ban, minden olyan jól ismert, mintha csak éppen pár napot hagytam volna ki az itteni dolgok közül. Isteni tavaszias napsütés van (állítólag előtte 3 hétig esett), így a helyi lakosok nagyrésze flipp-floppban és nyári ruhában flangál - míg mások csizmában.

Délután kibelezzük a bőröndöt, nyilván Matte segítségével, aki szinte eszét veszti a TúróRudi láttán, és amíg kettő el nem fogy a pocakjában, szent csönd üli meg a házat.

Hosszú a nap nagyon, még átveszünk néhány tudnivalót, mivel a szülők másnap korán elutaznak jó messzire nyaralni a fehér homok és a pálmafák "giccses" világába. :) A következő hetem újra nannységről szól majd, besegítve Editnek (utód).

Van néhány repülős és útonlévő képem (meg néhány reptéri is), amelyeket most sem hagynék ki, a linket meg tudjátok nézni majd. Azért a reggeli-hajnali repülésnek előnye is van, tanúja lehettem, ahogy szószerint hasad a hajnal! :) Gyönyörű látvány és újra-újra szeretek erre rácsodálkozni.