Bejegyzések

Bandi

A mai utazás után úgy gondoltam, Bandi (a buszsofőr) megérdemel egy külön posztot... Nem volt végül sima út, mert Veszprémben elromlott a busz (vagyis addig tudtunk vele elmenni), át kellett szállni egy másikra, kb fél órás késéssel értem haza. Veszprémbe érve furcsálltam, hogy már mennyi idő, de nagyon nem tűnt fel addig, mert ugye blogoltam ... :) Aztán Bandi közölte, hogy ugyan az tovább nem megy, majd jön egy busz, aztán azzal mehetünk tovább. Meglepően normális volt, boldog húsvétot mondott, meg hogy bocs... Na, jött egy busz, átcuccolt egy busznyi nép, meg még az új utasok (persze azok szálltak fel először) aztán késéssel de útra keltünk. Közben nekem még volt egy szóváltásom egy ökörrel (újra rájöttem, hogy 'itthon' vagyok), de mindegy. Na, de Bandinak miért jár külön poszt? :) Mert eddig akárhányszor volt valami zökkenő az utazásokkal, mindig ő volt a sofőr. A legelső amire emlékszem egy meleg nyári nap volt, nyaralásból jöttem meg és Várpalotánál volt egy nagy b

Rebecca

Kép
Most nem a Manderley-s Rebeccáról lesz szó, hanem Robert első leszármazottjáról, aki 12 éves, oltári és halálosan lusta és Írországban lakik az anyukájával, időnként érkezik Beckenham-be + Robert-hívő... de lehet, hogy leginkább Harry Potter-hívő... 1-jén érkezett este (most először repült egyedül stewardess felügyelettel) és tizenakárhányadikán megy haza (ott 2 hét a tavaszi  szünet). Hangját alig hallani, ami eddig feltűnt belőle, hogy nem pakol el maga után (vagy csak fél útig), nem fürdik, alig beszél és ha játszik a picikkel - félő, hogy valamelyiket agyonfekszi, óh, és szőkés-vörös kócos hosszú haja van (írhatnám azt is, hogy hullámos és szép - de leginkább a kócos=fésületlen a legtalálóbb kifejezés); és szeplős, fogszabályzós. Megvan a kép? Magas sarkú cipőben jött. Ami még feltűnt, hogy mindig visz magával egy rongyosra forgatott Harry P-kötetet meg egy botot. Ez a bot kíváncsívá tett, főleg miután láttam, hogy miután elkergette R fogat mosni, oda is vitte. Óh, tán varázso

Ajándék

Paolo Coelho: Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája." Ami a legnagyobb ajándék lehet a másiknak, az a szeretetünk. Akinek szeretetet adtunk, vagy akitől kaptunk, az része lett az életünknek, gondolatainknak, sikereinknek is, bennünk él. Valaki ezt érti, de van olyan ember is, akinek hiába mondod, hiába adod a legnagyobb kincset, nem érti meg.... Nem kell neki. Aki érti, az a barátod, aki eldobja, sosem volt az.

Nosztalgia

Hm... öregszem, vagy a messzi élet ilyenkor nosztalgikus hangulatba taszajt... (?) :) Ülök a lentebb említett buszon és eszembe jut, amikor nyaralni jártam/jártunk Pestre... Keresztanyáinkhoz, mármint mindhármunknak ő a keresztanyja, és Pesten nyaralni nagyon tuti volt... Ez a nyaralás már a napokban is eszembe jutott, meg ma reggel újra. (Amikor itt a blogban Erzsébetet írok, az nem egy személy, hanem a helynek a neve... Ugyanis keresztanyámék Pesten azon a részén laknak, amit Erzsébetnek hívnak, és így szoktuk meg. Igazából ez akkor lett érdekes említésre amikor a családon belül többen Pesten laktunk - én a Rómain, unokatesóim Lőrincen, apjuk Pesten kívül Vecsésen, stb...) Szóval én különösen sokat voltam keresztanyámnál, keresztanyámmal. Túl a gyakori és hosszú nyaralásokon a Római előtt 3 évet laktam náluk, és jelenleg is ott húzom meg magam ha Pesten vagyok, és nála laktam költözés után is meg az árvíz kimosott a szeretett (imádott) Római parti kuckómból (kétszer is...) A

Felismerni egymást...

Honnan ismerjük fel egymást? Onnan, hogy a lélek hangjaira érzékenyek vagyunk. Onnan, hogy a csodát nem engedjük elvenni magunktól. Onnan, hogy messzire nézünk, jóval a földi élet és a halál határain túlra. Onnan, hogy nem engedjük megfosztani magunkat attól a bizonyosságtól, hogy halhatatlanok vagyunk. Onnan, hogy hiszünk a hitben. Onnan, hogy sejtjük, ahová elindultunk, ott várnak. Onnan, hogy belül keresünk, magunkban is, másokban is. Onnan, hogy bár magányosak vagyunk, nem vagyunk egyedül. Onnan, hogy életünknek, még ha nehéz is, értelmét látjuk. ...Fogjuk meg egymás kezét. De ha nem sikerül-mert ma ez is nehéz- legalább tudjunk egymásról a sötétben. Müller Péter

Útközben

Épp a sokéve megszokott pesti buszommal tartok Bögöte felé (még hátravan kb 3 óra), és Bíborkával mindenfélével múlatjuk az időt, pl zenét hallgatunk és olvasunk jó gondolatokat... pl. ezt is tt: Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.” (Paulo Coelho) Pesti busznak hívom, mert ezt felénk csak így hívja mindenki. Ki tudja hány tíz éve van már ez a járat, jelenleg a Népligetből indul 6.45-kor minden nap

Bíborkának

Kép
Működjön soká az én Bíborkám, nevenapján minden jót kívánok magunknak :))

Így van (?)

Az emberfélének két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott. Wass Albert

Útinapló-csütörtök

A csütörtök (április 5.) az első egész napom itthon, A mai (tegnapi) napról röviden, címszavakban: Reggel regenerálódás egy fajtája a szépségszalonban kb 1-ig. Utána őrült tempóban pénzváltó, bank, Alexandra, bookline, spar, haza, rövid ebéd, cipőkeresés a padláson, vissza a városba, népligetnél jegyvásárlás, képeslaposboltban utolsó ajándék otthonra még és kibeszélő show a vipkékkel (5-én, 5-kor, 5-en :) ). Aztán bepakolás MEGINT, és most néhány e-mail... és fél 6-kor ébresztő... aztán Bögöte...

Útinapló-szerda

A szerda (április 4.) volt a hazaút napja. R elvitt Croydon-ig, így márcsak vonatozni kellett a reptérig és nem kellett előtte buszozni meg villamosozni, ezzel kb jó 50 percet spórolt nekem :) Reggel még hajsza és gyerek-rendezés, hogy rendben legyenek és nyugodt szívvel mossam kezeim a következő egy hétre :) Nagyon hozzájuk lehet szokni (nőni), kicsit (nagyon) fura is most :) Ágyat lehúztam, Bíborkát felöltöztettem, mindent elpakoltam a szobában ami elől volt (távollét alatt ugyanis Rebecca lakik a szobában - róla majd később írok...) 11-kor már a repülőtéren voltam (Gatwick-North terminal), a gép 13.55-kor indult, 12.25-től lehetett chekkolni és a kapu 13,10-től nyitott. Rutinos utazóként :) már volt beszállókártyám, mivel be is voltam chekkolva; pillanatok alatt fennakadás nélkül (!!) :) átjutottam a biztonsági vizsgálaton. Előre nylonzacsiztam a folyékonynak nevezhető cuccokat (és még hoztam is ilyet a mostanában repülőknek), cipőt levettem (mert karácsonykor is

Napi zene

Mai napi zene, bár mivel épp napforduló van, holnap is, és húsvétra is... Mariah Carey & Whitney Houston - When You Believe http://www.youtube.com/watch?v=CxIN79n4jVo egy magyarított szöveg rá:  http://whitenightfantasy.freeblog.hu/archives/2006/08/04/When_you_believe/ Many nights we've prayed With no proof anyone could hear In our hearts a hopeful song We barely understood Now we are not afraid Although we know there's much to fear We were moving mountains long Before we knew we could There can be miracles, when you believe Though hope is frail, it's hard to kill Who knows what miracles you can achieve When you believe, somehow you will You will when you believe In this time of fear When prayers so often prove(s) in vain Hope seems like the summer birds Too swiftly flown away Yet now I'm standing here My heart's so full I can't explain Seeking faith and speaking words I never thought I'd say There can be miracles, when

Tanács (?)

Kép
“Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!” (Maya Angelou)

Napi bölcs

„Vannak pillanatok, amikor már olyan közel jársz ahhoz, hogy végleg feladd... Aztán visszatekintesz és látod, hogy milyen sokat megtettél csak azért hogy elérd a célod. Látod azt a rögökkel és akadályokkal teli utat,amelyen eljutottál egészen idáig. Felsóhajtasz és erőt merítesz mindabból , amit eddig elértél. Rájössz, hogy akármilyen messze is van az út vége, sosem szabad megállni. Küzdeni kell ameddig bírod, hisz lehet hogy fájdalmas, amin keresztül mész majd ezután, de a végállomás annál csodálatosabb lesz. Sosem szabad feladni. Mindig menj tovább és megfogod találni mindazt, amiért egész életedben küzdöttél."
"Higgy a szívedben és a saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai." / Ron Cristian /

Nyuszi hopp

Nos, a nyuszi már itt járt :)) Kaptam egy nagyon very cool british ajándékot, amit a szerencsések láthatnak is majd ... :)) Közben én is előadtam amit a nyúl az ágy alatt rejtett el, hát két ilyen boldog gyereket.... ;) Matyus félálomban tántorog már és a cumi félreáll a szájában, de a vááááááááóóó az megy még neki :)) (közben meglépett az én húsvéti tojásommal), Alex pedig boldogan ölelgeti a játékát (2 ajándékot kaptak és közösen és majd jó kerti játék lesz) és mondja százezerszer: köszönöm-köszönöm Berni, nagyon tetszik a szép ajándék :)) ... és röpködnek a cuppanós puszik :))

Kiolvasni...

Mindenki csak önmagát tudja kiolvasni a könyvből. A saját szerelmét, a saját emlékét és a maga tapasztalatát. (...) Mert hiába olvasol valamit, azt még a saját képzeletedben is meg kell teremtened. A te valóságodban, amely más, mint az enyém vagy bárkié. Minden olvasás: újrateremtés. Müller Péter

Napi bölcs

Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen. S van benne bölcs tudása annak, ami emberi megpróbáltatások fölött magasan lebeg, és méltóságos tisztán. Isteni igazságnak. Mely abban áll, hogy élünk. Mégis élünk. És süt reánk a nap. Wass Albert

Könyvek

Tegnap rájöttem valami nagyszerű dologra a bookline-nál, ami eddig elkerülte a figyelmem... KÍVÁNSÁGLISTA... :) Regisztrált tagként gyűjthetem a saját kívánságaimat egy listára, amit aztán mások is láthatnak, ha én azt szeretném... Így ha egyszer valaki nem tudná mit vegyen nekem, onnan börzézhet :) (Azt nem tudom, hogy ha onnan kosárba teszi a lelkes ajándékozó, változik-e a listám - magyarul eltűnik-e onnan - de ki lehet próbálni majd :) Lehívható tehát a saját lista (ezután nem kell fecniken és lapszéleken gyűjteni mit szeretnék megvenni, hogy aztán elfelejtsem, hova is írtam föl...; nem kell word-ben vagy akármiben gyűjtögetni), vagy akár másoké... :) link:  http://shopline.hu/news/news.action?id=7374&tab=fooldal&utm_source=bookline&utm_medium=topnav&utm_content=Kivansaglista&utm_campaign=Kivansaglista (remélem működik a link) Aztán ha már erre olyan jól rájöttem, átkocogtam a másik (sőt talán az első számú) nagy kedvenchez - bár innen még sosem rendelte

Napi okos

"Táncolni kell, Uram. A zene majd csak megjön valahonnan.” (Zorba, a görög)

Húsvét Angliában

Húsvéti készülődésnek nem sok nyomát látom az elmúlt hetekben, leszámítva egy-egy csibe-kollekciót meg NÉHÁNY csokinyulat, bár csokitojás azért akad itt-ott (meg újra kitették a hóembereket is, hátha elfogy...) Gondban is voltam, mert szerettem volna néhány húsvéti dekort venni a jövőre nézve, de ez nem sikerült. Továbbra sem értem, hogy vajon az abroszokat hol árulják, feltéve,hogy van ilyen...? :) Utánakerestem a google-val, hogy vajon milyennek kellene lenni a húsvéti előkészületnek és milyen a húsvét itt, linkelek néhány írást, egyet idemásolok teljes hosszában, mert elég informatív. Orbán Viktória: Elérkezett a keresztények egyik legszentebb ünnepe, a húsvét.  Emberek millió ünneplik e napon Jézus feltámadását szerte a világban, többet között Angliában is. Utánajártam, vajon itt hogyan ünnepelnek. Többnyire hasonló hagyományokkal találkozhatunk, mint Magyarországon, de azért vannak eltérő elemek is.  Angliában is szokás például képeslapot küldeni, és itt is a nyuszi

Napi igazság

Õrült minden asszony, aki titkolt szerelmet táplál keblében, mert az ilyen titkolt, viszonzatlan szerelem fölemészti az életet. Ha pedig viszonzásra talál, akkor lidércfényszerûen olyan mocsaras vadonba csalogat, amelybõl nincs többé menekvés. Charlotte Bronte

Mácsai

Íme egy interjú, ami nem színházrajongó embereknek is szerintem is sokat adhat, mert sok-sok jó és józan gondolat van benne: http://szinhaz.hu/multidezo/45365-en-magamat-csinalom-macsai-palt-koszontjuk Mácsai Pál régi  kedvenc (és ma van a szülinapja :) ), de valahogy mégsem ez a jó szó rá, mert... mert: - nem láttam eleget színpadon -nem láttam sok rendezését, stb... Mégis örülök, ha van vele néha egy-egy interjú, mert - szeretem a gondolkodását -a hangszínét (bár olvasva ez kevésbé jön elő) - nem mond ellen önmagának, stb... Az első élő élményem vele egy Azt meséld el Pista -est volt az Örkény Színházban. Ültem a 2. sorban (meglepetés-szerű este volt, nem tudtam hova megyek/visznek) és éreztem, hogy megigéznek... Mármint megigéz a színpadról... :) (ez mégcsak néhányaknak sikerült eddig :) ) Onnantól felsorakozott a kedveltjeim közé és érdekel, mit csinál. Voltam néhány nyitott próbán az Örkényben, pártoló lettem és igyekeztem a nézhető darabokat meg is nézni...  Jó vol

Az otthon

“Igen, vala­hogy így van: ott­hon az, ahova haza­térsz. Ahol valaki vár este. Ahol isme­red a fal kopá­sait, a sző­nyeg folt­jait, a búto­rok apró nyi­kor­gá­sait. Ahol úgy fek­szel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipi­he­ned magad. Kipi­he­ned az éle­tet, az embe­re­ket, min­dent. Ahol ott­hon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagy­tok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagy­tok ebben, hogy haza tér­tek, ami­kor este haza­tér­tek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egé­szen egy­szerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, ami­ben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami mele­get ad. És hogy ebben a körü­löt­tem lévő szé­les, nagy és fur­csa világ­ban ez a kis hely nem ide­gen és ma az enyém. Jól érzem maga­mat benne, ha kiné­zek az abla­kon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejö­vök, meg­le­lem azo­kat, akik még hoz­zám tartoznak. Ez az otthon. Min­de

300.

Íme a 300. bejegyzés :)) Amikor még fórumoztam, vadásztam a kerekszámokat... :) Most nem kellett senki előtt sietnem, csak figyelni, hogy jókor posztoljak :))

Napi bölcsesség

Paulo Coelho A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől: • Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. • Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. • Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. • Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. • Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. • Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. • Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. • Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. • Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. • Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan

Boldogmondások

Dr. Gyökössy Endre: A Boldogmondások margójára (Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez) Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük. Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örö

Napi zene

Nos, ha már ennyi okosat posztoltam - másoltam -ma, legyen a napi zene is ilyen: Egy dal a Csoportterápia c. musicalből (Madách Színház), és Polyák Lillától. Egyébként a darabot ajánlom megnézésre, de nagyon :) http://www.youtube.com/watch?v=Xu1ON9FY9tg&feature=related

Első mozis

Alex ma először volt moziban: A cinemát próbáltam magyarosítani és mondtam, hogy az a mozi, mire ő: "... de Berni, én nem múzeumban voltam, hanem cinemában és kicsit estében volt (értsd jól: sötét volt). A film kalózos volt és a királyfi kalóz kapott kardot is, hogy tudjon harcozni... És nem féltem. " Hát ilyen, amikor egy kicsi 4 éves először megy igazi moziba... :)

Ajtó...

Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, engedni, hogy besétáljon rajta a legnagyobb álmunk. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a boldogság, talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. Talán besétál az egészség, fölszabadítva testünket a folytonos kíntól. Csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót, hisz mind várunk valamire! Mindannyian álmodunk. (Sarah Garden)

Erények

Kép
Tatiosz: a szív erényei Szavaim időtlenek, márványlapra vésve élnek tovább. Hallgasd meg tanácsom: 1. Ha már tudod, mi végre születtél, megtudtad magadról a legfontosabbat. 2. Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt. 3. Ember számára nem létezik nehéz helyzet, csupán helyzetek vannak. A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlennek tűnőhöz valamivel több. 4. Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának. 5. Tudd, hogy szavadat félreérthetik. Olykor tetteidet is. A félreértés épp úgy hozzátartozik az emberhez, mint fához a levél, tengerhez a víz, törzshöz a kar, fejhez a gondolat. A félreértés oly természetesen jár-kel a világban, mintha együtt született volna a megértéssel. Ne magyarázkodjunk, ne szépítsük a történetet. Az igazság aranyból van és kiállja az

Igazság

Újabb igazság, főleg a legutolsó sor... :) Az emberré válás szabályai 1. Kapsz egy testet Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd. 2. Tanulsz Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket. 3. Nincs balsiker, csak tanulság A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A „sikertelen” kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az „eredményesek”. 4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz. 5. A tanulásnak soha nincs vége Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort. 6. Semmivel sem jobb „ott”, mint „itt” Mire eljutsz „oda”, az „amott” még vonzóbbnak tetszik. 7. Mások pusztán éned tükörképei Semmit s

Napi okos

Nohát, mennyi okos írásba botlom ma... “Egy asszony ül a sziklán, és az ideális férfiról álmodozik. - Szép lesz, magas, és elbűvölő. – mondja boldogan merengve. Egy férfi érkezik fehér paripán, megáll az asszony mellett, és így szól: - Itt vagyok! - Magas lesz, szép, és elbűvölő! – folytatja az asszony megfeledkezve látogatójáról. - Asszonyom, – mondja a herceg – én vagyok a herceg, fehér paripán! - És kedves lesz, és vidám, és nagyszerű szerető… - Figyeljen rám, – kéri a herceg – hiszen máris itt vagyok! - És majd felkap engem, és magával visz, és együtt élünk majd boldogan. Ekkor a herceg tehetetlenségében megvonja vállát, és ellovagol. Az asszony mélyet sóhajt, és így szól: – Igen, egy nap majd eljön értem, az én hercegem.” Kérdés: Te is a jövőben élsz, és ott akarod megtalálni a lehetőségeket és a boldogságot, ami már itt, a jelenben is létezik? “Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negy

Napi vers

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg, s ne keseredj el, ha nem találod helyed. A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, előfordul néha, hogy nehezebben halad. Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat. Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad. Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat. Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed. Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, gondjaid közt tartogat még csodákat az életed. Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd: A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Megérkezett

Kép
Ma délelőtt egy helyeske fiatalember bekopott és adott egy dobozt... Nos igen, az útitárs érkezett meg becsomagolva. Matte nagyon szereti a dobozokat, ezért rögtön leigázta, végigtolta, végigvonszolta a házon, rámászott, leült, stb... Kb ez történt a tartalommal is, tehát megismerkedett az új bőröndömmel - bár amilyen kicsi, szemétség így hívni - márcsak a nagytestvérek miatt is... Ebbe szinte SEMMIT nem lehet beletenni.... ;) A bizonyíték (Ha Mettit kicsit jobban összehajtogatnám, épp beleférne :) ) Íme a képsorozat, mert ennél jobban nem tudnám bemutatni egyik szereplőt sem :) Azért remélem látjátok, hogy még a vízipisztoly is belefér... :)) Még szokom egyébként az új havert, de bíztató, hogy ennek a kollekciónak nagyobb darabjai is léteznek és majd tudok venni tisztességes méretűt ugyanilyet, és akkor úgy utazhatok mint a nagyok meg a filmekben a bigék, egyforma táskákkal :)) ... és még nem is tucatdarabként jelennek meg a futószalagokon :)

Tulipánfa

Kép
Nos, amit ígértem, meghoztam :) Ilyen volt és ilyen lett:

Ünnepelni

Minden nap ünnepelj! “Nézz utána, hogy min­den nap­ból, a leg­kö­zön­sé­ge­sebb, sivár hét­köz­nap­ból is ünne­pet csi­nálj, ha pil­la­na­tokra is! Egy jóin­du­latú szó­val. Mél­tá­nyos cse­le­ke­det­tel. Nem kell sok az emberi ünnep­hez. Min­den napba bele­csem­pész­hetsz vala­mi­lyen vará­zsos ele­met, meg­aján­dé­koz­ha­tod magad egy könyv igaz­sá­gá­nak negyed­órás élmé­nyé­vel, vala­mi­lyen homá­lyos foga­lom meg­is­me­ré­sé­nek kielé­gü­lé­sé­vel, kör­nye­ze­ted vigasz­ta­lá­sá­val vagy fel­de­rí­té­sé­vel. Az élet gaz­da­gabb lesz, ünne­pibb és embe­ribb, ha meg­töl­töd a hét­köz­na­pok per­cét a ren­kí­vü­li­vel, az embe­ri­vel, a jóin­du­la­tú­val és az udva­ri­as­sal; tehát az ünneppel.” Márai Sán­dor: Füves köny

Kosztolányi Dezső: Boldogság

Kosztolányi Dezső: Boldogság - Nézd — figyel­mez­te­tett Esti Kor­nél -, mind­nyá­jan ábrán­do­zunk arról, hogy vala­mi­kor bol­do­gok leszünk. Mit kép­ze­lünk el ilyen­kor? Több­nyire valami állan­dót, szi­lár­dat, tar­tó­sat. Pél­dául egy kas­télyt a ten­ger part­ján, ker­tet és csön­det körötte, egy nőt, gyer­me­ke­ket, csa­lá­dot, eset­leg pénzt vagy dicső­sé­get. Ezek csa­csi­sá­gok. Az ilyen képek kis­ko­runk­ban jelen­nek meg előt­tünk. Igaz, ma is meg­je­len­nek, ha a bol­dog­ság­ról kép­zelő­dünk, mert igazi és éber álma­ink­ban min­dig cse­csemők mara­dunk. A mese ez, az örök és lég­üres mese. Ennek a kas­tély­nak, akár a mese­beli kas­tély­nak, nincs terv­rajza, átírási költ­sége, adó­lapja. A nő, akit magunk elé fes­tünk, test­te­len és lélek­te­len, nem is vagyunk vele sem­mi­féle viszony­ban. A gyer­me­kek, aki­ket álmo­dunk, sohase beteg­sze­nek meg kanya­ró­ban, és sohase hoz­nak haza rossz bizo­nyít­ványt. A dicső­ségről pedig nem mer­jük meg­ál­la­pí­tani, hogy a va

Útitárs

Hm... útitárs megrendelve, de egyelőre még nem mutatom meg, hátha meg sem érkezik ahhoz, hogy  útnak induljon... :) szóval értitek ....  :)

Pakolás

Mivel 'vészesen' közeleg az újabb pakolás (aki nem emlékszik mit adtam elő legutóbb, keressen vissza), utánanéztem néhány dolognak... Azt talán már írtam, hogy most csak kézipoggyásszal utazom (ktg-kímélés miatt - mert vagy csomag vagy nem húsvét) és easyjet-tel... Nos, aki már utazott eme díszes társasággal, tudja, hogy a levegőért is pénzt kérnek, hát még a csomagért... Nos, kemény, mert a női kézitáska sem engedélyezett... ez akár jó is lehet, mert Bernike az életben először úrinő-módon utazhat, lazán egy szem táskával... aha... csak mi kerüljön bele... mit vihetek angolhonból magyarhonba... szuvenírek, kis angol ajándékok kizártak, mert Bíborka és a technikai akármik madzaggal azok biz utaznak :)) Ja, és visszafelé ugyanaz előadandó... ;)  Hogy nemcsak angolt (azt pláne nem) tanulok meg eme egy év alatt, az több szempontból is kezd igazzá válni... Pakolni mindig nagyon (nem) tudtam... hát még most... :) A történet nem ilyen egyszerű, mert ugye nincs is maximális

Napi tanács

‎"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik el a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha." Márai Sándor

Tegnapi képek

Két lelkes olvasóm (B+NM) máris jelezte (ilyenkor derül ki az olvasottság és a nézettség :) ), hogy a tegnapi képek nem nézhetők... Nos, ez sajnos lehet, mert a picasa meg a google együtt valamit újítottak az én érdekemben (természetesen :) ), és a feltöltés máris bonyolultabb lett (mint látszik)... Amint rájövök mit rontottam(k) el, hozom az új linket :)

Camber & Rye

Ma ismét kikocsikáztunk. Az időjósok azt mondták, hogy az egész heti csodaszép idő ma is tart, így hát nekivágtunk. Az út jófeléig köd, szürkület, majdnem eső... De aztán egyszercsak csodanapsütés :))) Ami a kocsiból nem látszott, hogy a szél elég hűvösen fújt, na dehát mit akarjon az ember lánya márciusban? Az úticél: Camber volt, lent délen a parton (hogy ott az óceán folyik-e, vagy  a tenger, vagy a csatorna - nem derült ki... mert hogy én nem tudom a földrajzot, azt mindenki tudja :) de hogy az sem, aki itt lakik? :) ), így hát maradjunk annyiban, hogy a beachen voltunk :) Ez egy picike hely volt, de homokos partja van és sok fürdőzője (is) - március 25-én! :)) Bezzeg mi... hát inkább nem részletezem milyen szerelésben, de élveztük, és ez a lényeg :)) Utána átmentünk Rye-be, ami viszont egy nagyon szép hely víz nélkül is. Egy városka nagyon régről. Ettünk Fish&Chips-et (életemben ma először), aztán a picik fagyiztak is, meg leskelődtünk. Belebotlottunk néhány antikbolt

Napi vers

"Ki minek gondol, az vagyok annak... Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja. S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt saját magadról." Weöres Sándor

Napi okos

ajjjjajjjjjjjjjjj... :) ‎"Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk... Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk." Carl Gustav Jung

Napi vers/zene

Szerintem többen is ismeritek a Citatum-ot, és hogy miként működik a iGoogle-n, nos ma reggel ezt dobta: Jó időben, jó helyen, Kell, hogy egyszer jobb legyen. Talán fordul majd a világ. Egyszer minden összejön, A jószerencse rám köszön. Összes részlet mind összeáll... a jó út ránk talál. Ossian Kíváncsian vártam a szerzőt és meglepődve olvastam, hogy Ossian... hát, akkor itt a nóta is hozzá:  http://www.youtube.com/watch?v=8IxZhiPPjy4

Napi okos

‎"Vannak rövid távú vágyaim, amelyek az élvezetre irányulnak, középtávúak, amelyek az örömre hangolnak, és hosszú távúak, amelyek a boldogságra tesznek alkalmassá. Most már csak az a kérdés, hogy milyen irányban áll az életem. Ha ugyanis nekem hosszú távú céljaim is vannak, akkor a rövid, a közép- és a hosszú távú vágyaimat ennek megfelelően tudom rendezni, és meg tudom mondani, milyen irányban áll az életem. Különben a vágyaim rendezetlenül maradnak, s végül szétcincálnak engem. A legfontosabb kérdés tehát az, hogy vannak-e olyan álmaim és céljaim, amelyek hosszú távon meghatározzák az életemet? Ha nincsenek, és a különféle vágyaim ezerféle irányba hajszolnak egyszerre, az egy idő után ellehetetleníti az örömöt, a boldogságot, és az önmegvalósítás akadályává válik." Pál Feri: Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak?

Napi okos

A nehézség, a szükségszerűség és az érték - három, tartalmilag összefüggő fogalom: csak az a nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van. Milan Kundera

Mindig más kell (?)

hm... én is mindig másra vágyom... ha nem is mindig, de gyakran... Ideje volna váltani (?) :) “Tavasz volt, de én a nya­rat vártam; a mele­get, a pata­kok hűs vizét. Nyár volt, de én az őszt vártam; a szí­nes leve­le­ket, és a hűvös, szá­raz levegőt. Ősz volt, de én a telet vártam; a ropo­gós havat, és a kará­csony örömét. Eljött a tél, de én a tavaszt vártam, a rügy­fa­ka­dást, a nap melegét. Gyer­mek vol­tam, de felnőtt akar­tam lenni; sza­bad és önálló. Húsz éves vol­tam, de har­minc akar­tam lenni, érett és sokat ismerő. Közép­korú vol­tam, de húsz­éves akar­tam lenni; ifjú és szabadlelkű. Nyug­dí­jas let­tem, de közép­korú akar­tam lenni; tevé­keny élettel. Éle­tem elmúlt, és soha­sem kap­tam meg, amit akartam.” - idézve Linda Dil­low: Aki­nél a szív lecsen­de­sül c. könyvében

Merni vagy nem menni...

“Az élet­nek neve­zett kötél­tánc leg­na­gyobb részé­ben behú­zó­dunk a magunk alkotta ott­ho­nos szín­térre. Ott mind­vé­gig kényel­me­sen meg­búj­ha­tunk: elfog­lal­tan, gon­do­la­tokba merülve, szen­vedve vagy jókedvűen. Ismerős és moz­gás­te­rün­ket szűkre szabó kikötő ez, egyet­len kijá­rata a kife­szí­tett kötél, ame­lyik a követ­kező biz­ton­sá­gos kikötő­höz vezet. Idő­vel és igen kel­le­met­le­nül az ígé­ret ref­ke­tor­fé­nye a követ­kező szín­térre vetül, és a miénk fáj­dal­massá vagy üressé válik. Ami­kor ez bekö­vet­ke­zik, meg­der­me­dünk a helyün­kön. Megkockáztatjuk-e a vál­toz­ta­tást, elindulunk-e a magas­ban kife­szí­tett kötélen?” Judith Sills

Napi okos

hm... még én sem mindig... "Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világon, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz." Márai Sándor

Napi okos

"Nem tudok olyan jó lenni, amilyen szeretnék, de olyan rossz se, amilyennek lennem kéne." Paulo Coelho

SPRING FAIR

Kép
Ez is ma van (meg tegnap). Olasz finomságos piac és mini vidámpark :) Az előrejelzéssel ellentétben ma reggel - már hajnalban - szikrázó napsütésre ébredtünk, így J-vel és a két mocsótával kivonultunk... Ettünk-kóstoltunk-vettünk sok finomságot, Alex ugrálóvárazott, Matte a mini trambulinon zötyögött :) és utána mindegyik "ringlisezett". Alex motoron, Matte pedig újból kényelmes Döbrögi-módon hátradőlve ült egy kisautóban. Volt sok-sok játék, meg céllövölde, meg óriásmedvék, minden a világon :)

Mother's day

Bizony, itt ma van Anyák napja :) Meg mindenkié, aki kicsit is ehhez a szerephez kapcsolható. Úgy volt, hogy megyünk mind ebédelni, de ez valahogy elmaradt - leginkább a M ellenállása miatt - nem is értem... Én örültem a meghívásnak, nagy kár, hogy nem lett belőle semmi. Jól esett volna... Egy-két helyen láttam olyan Mother's day képeslapot is, ami a nanny-knek szól. Én készítettem J-nek és M-nek egy kis fényképes meglepit a fiúkról, nagyon sikeres volt. Alex-szel és Matte-val aláírattam, Alex átadta a már szokásos Boldog szülinapot szöveggel, pedig hát mondtam, mi a mondandó... :) Az igazság az, hogy mivel Mamizik, és az angolban nincs is ny, meg hasonló betűk, eléggé töri az anyáknapját, nehezen is mondja ki, de azért próbálkozik. Ebben a nagy csodaországban - ahol csak küldik a milliárd képeslapot, meggyőződésem, hogy mégis személytelenül és érzelem nélkül - nincs Anyáknapi ünnepség a bölcsiben. Sem sehol, csak az üzletekben virít, hogy el ne feledd, vegyél meg mindent...