Útinapló-szerda

A szerda (április 4.) volt a hazaút napja.

R elvitt Croydon-ig, így márcsak vonatozni kellett a reptérig és nem kellett előtte buszozni meg villamosozni, ezzel kb jó 50 percet spórolt nekem :)

Reggel még hajsza és gyerek-rendezés, hogy rendben legyenek és nyugodt szívvel mossam kezeim a következő egy hétre :) Nagyon hozzájuk lehet szokni (nőni), kicsit (nagyon) fura is most :)

Ágyat lehúztam, Bíborkát felöltöztettem, mindent elpakoltam a szobában ami elől volt (távollét alatt ugyanis Rebecca lakik a szobában - róla majd később írok...)

11-kor már a repülőtéren voltam (Gatwick-North terminal), a gép 13.55-kor indult, 12.25-től lehetett chekkolni és a kapu 13,10-től nyitott.

Rutinos utazóként :) már volt beszállókártyám, mivel be is voltam chekkolva; pillanatok alatt fennakadás nélkül (!!) :) átjutottam a biztonsági vizsgálaton. Előre nylonzacsiztam a folyékonynak nevezhető cuccokat (és még hoztam is ilyet a mostanában repülőknek), cipőt levettem (mert karácsonykor is ez sípolt be, aztán motoztak, meg világítottak- kabaré volt ez decemberben, talán még emlékeztek---), Bíborkát levetkőztetve a szalagra tettem meg mind a három telefont (saját, SE_MI, angol) és fényképezőt. Kabát, kendő le, és máris kész voltam és semmi elakadás. Még tesztelték a kézkrémet és társait és máris mehettek shoppolni :) Hát, ez veszélyes üzem, de amire elcsábultam azok mesebeli dolgok és még emlékezetesek is lesznek.

A közben megvásárolt cuccok már nem fértek el a kisakárkiben, ezért volt nálam egy szatyor, amivel villámgyorsan haladtam a gép felé, mielőtt azt mondják, tüntessem el a bőröndben... (néhányan tuszkolták a sajátjaikat)

Kapu nem nyitott időben, így még kellett várni - mégis időben fel tudtunk szállni és ablaknál ültem, mellettem senki, csak egy üléssel odébb egy fiú. Egy kislányféle kb fél óráig kiborulva sírt - remélem fontos volt hogy repüljenek, különben fölösleges így ríkatni egy gyereket...

Sima repülés, idő előtti (negyed óra) bp-i zötyögős landolás - ejnye, bejnye kapitány... 

A mostani repülés miatt valamiért paráztam, pedig már nem szoktam. A biztonsági bemutató alatt azért átszokott futni a fejemen, hogy jó lenne megjegyezni miről van szó, mert akár baj is lehet... Tegnap valahogy alig vártam, hogy leszálljunk. Utálok süllyedni, mert az mindig megvisel kicsit, a felszállás a kedvencem :)

Ki a gépből, gyaloggalopp a pályán és útlevélvizsgálat, ahol az asszonka olyan unott arccal végezte a dolgát, hogy rögtön tudtam, Magyarországra megérkeztem. Értem én, hogy nem egy nagy kihívás az a munka, meg jó uncsi is, de az jutott eszembe, hogy az első, akit az országba belépve megpillantunk...

Na, én gyorsan elküldtem a "földet értem" sms-eket, és néhány telefont elintéztem és mentem kifelé. Bár tudtam, hogy keresztapám kint vár, de azért a váróban nem tudtam nem körül nézni, hogy milyen sokakat várnak ott (virággal, táblával, stb...)

Erzsébeten aztán vacsora, és a szokott szobám és a szokott itthagyott dolgaim - ugyanott... mert van ami állandó... :)