Napi okos
Nohát, mennyi okos írásba botlom ma...
“Egy asszony ül a sziklán, és az ideális férfiról álmodozik.
- Szép lesz, magas, és elbűvölő. – mondja boldogan merengve.
Egy férfi érkezik fehér paripán, megáll az asszony mellett, és így szól:
- Itt vagyok!
- Magas lesz, szép, és elbűvölő! – folytatja az asszony megfeledkezve látogatójáról.
- Asszonyom, – mondja a herceg – én vagyok a herceg, fehér paripán!
- És kedves lesz, és vidám, és nagyszerű szerető…
- Figyeljen rám, – kéri a herceg – hiszen máris itt vagyok!
- És majd felkap engem, és magával visz, és együtt élünk majd boldogan.
Ekkor a herceg tehetetlenségében megvonja vállát, és ellovagol.
Az asszony mélyet sóhajt, és így szól: – Igen, egy nap majd eljön értem, az én hercegem.”
Kérdés:
Te is a jövőben élsz, és ott akarod megtalálni a lehetőségeket és a boldogságot, ami már itt, a jelenben is létezik?
“Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen múlandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak … aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s mind nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül…” /Márai Sándor/
“Egy asszony ül a sziklán, és az ideális férfiról álmodozik.
- Szép lesz, magas, és elbűvölő. – mondja boldogan merengve.
Egy férfi érkezik fehér paripán, megáll az asszony mellett, és így szól:
- Itt vagyok!
- Magas lesz, szép, és elbűvölő! – folytatja az asszony megfeledkezve látogatójáról.
- Asszonyom, – mondja a herceg – én vagyok a herceg, fehér paripán!
- És kedves lesz, és vidám, és nagyszerű szerető…
- Figyeljen rám, – kéri a herceg – hiszen máris itt vagyok!
- És majd felkap engem, és magával visz, és együtt élünk majd boldogan.
Ekkor a herceg tehetetlenségében megvonja vállát, és ellovagol.
Az asszony mélyet sóhajt, és így szól: – Igen, egy nap majd eljön értem, az én hercegem.”
Kérdés:
Te is a jövőben élsz, és ott akarod megtalálni a lehetőségeket és a boldogságot, ami már itt, a jelenben is létezik?
“Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen múlandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak … aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s mind nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül…” /Márai Sándor/