Merni vagy nem menni...

“Az élet­nek neve­zett kötél­tánc leg­na­gyobb részé­ben behú­zó­dunk a magunk alkotta ott­ho­nos szín­térre. Ott mind­vé­gig kényel­me­sen meg­búj­ha­tunk: elfog­lal­tan, gon­do­la­tokba merülve, szen­vedve vagy jókedvűen. Ismerős és moz­gás­te­rün­ket szűkre szabó kikötő ez, egyet­len kijá­rata a kife­szí­tett kötél, ame­lyik a követ­kező biz­ton­sá­gos kikötő­höz vezet. Idő­vel és igen kel­le­met­le­nül az ígé­ret ref­ke­tor­fé­nye a követ­kező szín­térre vetül, és a miénk fáj­dal­massá vagy üressé válik. Ami­kor ez bekö­vet­ke­zik, meg­der­me­dünk a helyün­kön. Megkockáztatjuk-e a vál­toz­ta­tást, elindulunk-e a magas­ban kife­szí­tett kötélen?”

Judith Sills