Nosztalgia
Hm... öregszem, vagy a messzi élet ilyenkor nosztalgikus hangulatba taszajt... (?) :)
Ülök a lentebb említett buszon és eszembe jut, amikor nyaralni jártam/jártunk Pestre... Keresztanyáinkhoz, mármint mindhármunknak ő a keresztanyja, és Pesten nyaralni nagyon tuti volt... Ez a nyaralás már a napokban is eszembe jutott, meg ma reggel újra.
(Amikor itt a blogban Erzsébetet írok, az nem egy személy, hanem a helynek a neve... Ugyanis keresztanyámék Pesten azon a részén laknak, amit Erzsébetnek hívnak, és így szoktuk meg. Igazából ez akkor lett érdekes említésre amikor a családon belül többen Pesten laktunk - én a Rómain, unokatesóim Lőrincen, apjuk Pesten kívül Vecsésen, stb...)
Szóval én különösen sokat voltam keresztanyámnál, keresztanyámmal. Túl a gyakori és hosszú nyaralásokon a Római előtt 3 évet laktam náluk, és jelenleg is ott húzom meg magam ha Pesten vagyok, és nála laktam költözés után is meg az árvíz kimosott a szeretett (imádott) Római parti kuckómból (kétszer is...)
A szobám ott is meg van, most már jó ideje felvette a nevemet is, korábban Lacika szobájának hívtuk - szerintem a tesóim még ma is így hívják). Lacika már 48 éves lesz, de a szeretett nagy unokatesónk, akiért rajongtunk... Mert mindig olyan nagy volt, vicces, humoros és olyan pestiesen beszélt :) Közben imádott Bögötén lenni és ma is - csak ritkán jár. Lacika keresztanyám fia (keresztanyám pedig anyukám nővére). Nos ő ma is nagy, vicces, humoros és pestiesen beszél :)) és mi ma is rajongunk érte :)
Az is neki köszönhető, hogy anno, 8-as koromban megszerettem a szemüveget, és nem érdekelt, hogy ki mit gondolt... :) Nos, ez a szoba ez az ő szobája volt egészen addig, amíg meg nem nősült, de a nevét addig megtartotta, amíg én '99-ben be nem települtem :)
Mióta Londonba vonultam még jobban szanaszét vannak a cuccaim, de a két 'lánykori' szobámban a dolgok nem változnak, ahol hagyom őket azok ott várnak engem vissza újra és újra... Szerda esett ott vártak a cuccaim, és ma ha hazaérek Bögötére, újabb cuccaim (és a medvéim) várnak ott, ahol én azokat hagytam.
Ma reggel amikor hajnalban mindenki fölkelt, hogy én útra kelhessek (pedig elmondtam sokszor, hogy csak pihenjenek, megtalálom a Népligetet, a csomag sem nehéz,s tb...), minden olyan visszatérő volt. Annak idején is mindig így zajlott ha a nyaralás utolsó napja elérkezett és haza kellett menni. A tea mindig ugyanúgy készül, a reggeli is, ugyanazok a körök mennek (keresztapám valamit soha nem talál)... :)
És nekem is van egy állandó akármim, hívhatjuk babonának is: keksz és víz nélkül nem utazom, főleg hajnali órában nem... :) a befutó a háztartási keksz... :)
Egy valami változott, a konyhában kicserélték a széket az asztalnál pár éve... Volt egy kedves ingatag piros (tonett) szék, imádtam... Minden alkalomnál félő volt, hogy összeomlik, de olyan kis kedves volt... arra dőlt, amerre én, sokat látott-hallott darabka volt... Helyett van egy stabil, mozdíthatatlan és ráadásul még barna is... Minden alkalommal megjegyzem, hogy hiányzik a szék... :)
Ülök a lentebb említett buszon és eszembe jut, amikor nyaralni jártam/jártunk Pestre... Keresztanyáinkhoz, mármint mindhármunknak ő a keresztanyja, és Pesten nyaralni nagyon tuti volt... Ez a nyaralás már a napokban is eszembe jutott, meg ma reggel újra.
(Amikor itt a blogban Erzsébetet írok, az nem egy személy, hanem a helynek a neve... Ugyanis keresztanyámék Pesten azon a részén laknak, amit Erzsébetnek hívnak, és így szoktuk meg. Igazából ez akkor lett érdekes említésre amikor a családon belül többen Pesten laktunk - én a Rómain, unokatesóim Lőrincen, apjuk Pesten kívül Vecsésen, stb...)
Szóval én különösen sokat voltam keresztanyámnál, keresztanyámmal. Túl a gyakori és hosszú nyaralásokon a Római előtt 3 évet laktam náluk, és jelenleg is ott húzom meg magam ha Pesten vagyok, és nála laktam költözés után is meg az árvíz kimosott a szeretett (imádott) Római parti kuckómból (kétszer is...)
A szobám ott is meg van, most már jó ideje felvette a nevemet is, korábban Lacika szobájának hívtuk - szerintem a tesóim még ma is így hívják). Lacika már 48 éves lesz, de a szeretett nagy unokatesónk, akiért rajongtunk... Mert mindig olyan nagy volt, vicces, humoros és olyan pestiesen beszélt :) Közben imádott Bögötén lenni és ma is - csak ritkán jár. Lacika keresztanyám fia (keresztanyám pedig anyukám nővére). Nos ő ma is nagy, vicces, humoros és pestiesen beszél :)) és mi ma is rajongunk érte :)
Az is neki köszönhető, hogy anno, 8-as koromban megszerettem a szemüveget, és nem érdekelt, hogy ki mit gondolt... :) Nos, ez a szoba ez az ő szobája volt egészen addig, amíg meg nem nősült, de a nevét addig megtartotta, amíg én '99-ben be nem települtem :)
Mióta Londonba vonultam még jobban szanaszét vannak a cuccaim, de a két 'lánykori' szobámban a dolgok nem változnak, ahol hagyom őket azok ott várnak engem vissza újra és újra... Szerda esett ott vártak a cuccaim, és ma ha hazaérek Bögötére, újabb cuccaim (és a medvéim) várnak ott, ahol én azokat hagytam.
Ma reggel amikor hajnalban mindenki fölkelt, hogy én útra kelhessek (pedig elmondtam sokszor, hogy csak pihenjenek, megtalálom a Népligetet, a csomag sem nehéz,s tb...), minden olyan visszatérő volt. Annak idején is mindig így zajlott ha a nyaralás utolsó napja elérkezett és haza kellett menni. A tea mindig ugyanúgy készül, a reggeli is, ugyanazok a körök mennek (keresztapám valamit soha nem talál)... :)
És nekem is van egy állandó akármim, hívhatjuk babonának is: keksz és víz nélkül nem utazom, főleg hajnali órában nem... :) a befutó a háztartási keksz... :)
Egy valami változott, a konyhában kicserélték a széket az asztalnál pár éve... Volt egy kedves ingatag piros (tonett) szék, imádtam... Minden alkalomnál félő volt, hogy összeomlik, de olyan kis kedves volt... arra dőlt, amerre én, sokat látott-hallott darabka volt... Helyett van egy stabil, mozdíthatatlan és ráadásul még barna is... Minden alkalommal megjegyzem, hogy hiányzik a szék... :)