Bejegyzések

szombat itthon

Kép
Ezer évnek tűnik, mióta nem voltam itthon hétvégén, fura is volt tegnap délután, hogy sehova nem futok. A fürdőig is csak csigatempóban vánszorogtam. Anyukám mondja mindig, hogy nagyon futok... megvan ennek a szimbolikája... Többször megtapasztaltam, hogy egy ponton túl nem lehet hajtani a testet, mert ha elég neki, megáll(ít). Hol így, hol úgy. Az elmúlt két hónap extrán terhelt. Éreztem, hogy sok. Mindenhol, minden fronton. Munkahely, család - testileg, lelkileg. Igyekszem kialudni és nyugalmi állapotban tartani magam.

6 leggazdagabb posztos időszak

Visszanézve a korábbi éveket azért látom, hogy voltak nagyon gazdag időszakom. Először azt hittem volna, hogy majd az adventi naptárok elviszik a dobogós helyeket, de nagyon nem. Íme, a hat időszak: 2015. május (194) 2015. február (192) 2015. március (179) 2014. augusztus (160) 2015. május (154) 2015. augusztus (149) Úgy tűnik, hogy a 2015 nagyon kommunikált év volt, érdemes lesz ott szemezgetni az emlékek között. PS: találtam egy extra érdekességet, 2022. áprilisban pont úgy jött ki, hogy kereken 100 bejegyzés született. :)

nyári kihívások

 Ez egy rémi emlék a csimótáktól, de ha már belefutottam, mutatom, hátha jól jön ott, ahol van most kisebb (unatkozó) nyári szünidős gyerek: https://bernoblogja.blogspot.com/2017/07/nyari-kihivas.html

Egy indián verse a szerelemről

Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával, Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életedben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, Hogy tudsz-e önmagadból kivetkőzve táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az

GK: Itt várlak

Kép
Nem egyszerű kérdés ez a piciknél, mutatok is egy emléket:  https://bernoblogja.blogspot.com/2014/06/kesni-vagy-nem-kesni.html https://bernoblogja.blogspot.com/2014/05/nagyon-tegnap.html

pihi szabadság előtt

Kép
Hetek óta vacakol a bal bokám/lábfejem. Estére el szokott fáradni, majd reggelre kikúráltam és mentem tovább. Ez a régi, többször kitekert bal bokám. A legutóbbi kör óta nem jött szerintem rendesen helyre, azóta ha jobban erőltettem, nyilalgatott. Most az elmúlt két hónapban extra terhelést kapott (és nem is fogytam), szerintem megviselődött. Pedig már nagyon megnéztem, milyen lábbeliben indulok el. Tegnap estére már eléggé fájt, nem esett jól járni rajta, mire hazaértem és eléggé aggasztott éjszaka is. Pedig az volt a terv, hogy ma munkából az állomásra megyek, onnan haza, Bögötére. Minden le volt szervezve, fuvar, stb. Már az összes pakkom az ajtóhoz volt készítve, amikor csak egyre idegesebb lettem: jön a hétvége, ez nem javul így, vonatozgatás, pótlás, át a városon, és nem egészen egy hét múlve repülés... Szóval kiszedtem pár dolgot a táskából és elindultam az SZTK felé... a délelőttöt ott töltöttem, nagyon kiakasztottak. Normális időn túl várakoztatják a beteget, hányaveti az orvo

hosszú nyár

 Óh, de régen is hallgattam, pedig annak idején de sokszor...  #hosszúforrónyár

7 legritkábban használt címke

 Na, ez 'viccesen' alakult... a cím lehetne az is, hogy A címkék, akikről megfeledkeztek... 7. Csehország (4) 6. Horvátország (2) 5. Spanyolország (2) 4. múzeum (2) 3. IQ (1) 2. Szlovénia (1) 1. hála (1) A hála egy viszonylag új és meg is feledkeztem róla, szóval ideje lesz használni, mert azért ennél jóval többször szoktam hálás lenni, le is szoktam hiszen írni. Az alacsonyan szereplő országokba úgy látom, hogy el kell menni. :) Az IQ egy tök felesleges címke, belátom. :)) A csodálatos Csehország - a prágai út nagyon jó volt, de ott csak 3 napot voltunk, ahhoz képest mégse rossz a helyzet. :)

Mi a tudás?

 Gyerekszáj, 2016-ból :) https://bernoblogja.blogspot.com/2016/07/a-nap-koppanasa.html

...hol a nagy tudomány?

Kép
Lord Owen visszatért... Ma reggel ezzel a címbeli üvöltő sorral ébredtem... 🙈🥴😄🤭 & lásd a jelölt versszakot

8 legtöbbször posztolt előadó

 Erre sajnos nem tudtam szűrni, mert ezeket a címkéket már nem vezettem be. Szerintem fel tudnám sorolni azt a 8-at, aki a leggyakoribb, vagy ezekből ki lehetne válogatni. Persze akit mostanában posztolnék, nem biztos (sőt!), hogy 11 évvel ezelőtt is megosztottam volna, vagy fordítva - sokat hallgattam, de nem ugrok be. Íme, nem népszerűség szerint, hanem korrektségből ABC-sorrendben (a külföldi "fordított" neveket itt nem vettem figyelembe), igazából 7+1: David Garrett Hauser – 2 Chello Havasi Balázs Josh Groban Nagy Sándor Sándor Péter The Piano Guys és nem amolyan futottak még kategória szerint, hanem mert azért tényleg sokat hallgatom őket: Zorán, Dolhai Attila, musical-dalok/előadások, meg aki most nem jut eszembe

9 leggyakrabban használt címke

 Szeretem a címkéket, igaz, hogy néha lemaradnak - főleg a telefonos posztok után kell jobban figyelnem, mert ott nehezebb hozzáadni -, viszont segítenek visszakeresni. Íme a 9 leggyakrabban használt: 1. vedd és olvasd (1342) 2. Bernoságok (1288) 3. újságcikk (639) 4. muzsika (526) 5. YouTube (479) 6. kreatív (472) 7. ünnep (409) 8. csimóta (388) 9. ilyenolyan (332) Nem mondom meglepődtem! A Bernosagokból nyilván sok van. :) a zenéket sem gondoltam kevésnek - persze itt van átfedés a 4-5 között. A kreatív milyen jó helyen végzett és örülök, hogy a kis csimótás sztorik is ilyen jó helyen végeztek. a 10-nek a kirándulások címke jött volna. Nem annyira igazságos persze a rangsor, mert a címkék nem egy időben születtek, az idők során alakult ki, hogy mikor melyiket hoztam létre, hogy használtam őket.
"Szabadság" Azt jelenti, hogy jogod van az élethez, éppen úgy, mint a pillangónak, vagy a madárnak, vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több, mint ezeknek. Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esőhöz, és ahhoz, hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép, és csúnya, jó, és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni, és őszintének. Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni, és nyugalmasan várni a naplementét. Jogod van elnyomni magadban gonosz indulataidat, és jogod van a tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet. Ez a szabadság. A többi, amit ezzel a fedőnévvel cég jelezve annyiszor tűztek zászlóikra emberi megmozdulások, csupán valamely embercsoport önzését, izgágaságát, vagy uralmi vágyát képviseli egy másik embercsoport rovására. Az igazi, természetes szabadságtól irtózik minden közösség, mivel az felszabadítja az egyént, és

50 perc

Ma békésen ebédeltünk a munkahelyi étkezdében, amikor elnézve balra előre azt láttam, hogy valaki mintha nem lenne jól. Majd gyülekezni kezdtek körülötte és tényleg gond volt, pedig mintha csak aludt volna ültében a kolléga - kb. a korosztályunk - az ebédje felett - igaz, egyre rosszabb színben. ... Majd telefon - diszpécser, földre helyezés és mellkaskompresszió ... fel sem akartam fogni, mi történik. Szemben az asztalszomszédok beszélgettek én már nem tudom miről volt szó, mert a bal szemem csak arra tudott nézni. Automatikusan ettem, de egyre inkább úgy éreztem, köveket képzek odabent, aztán letettem a kést-villát. Egyre nagyobb lett a csend, már szinte ki lehetett venni a diszpécser határozott utasításait a telefonból... defibrillátort hoztak a portáról, már senki nem evett, de nem is nagyon mozdult. Mindenki egyre fehérebbé vált... Aztán megjött két csapat mentő, senki nem tudott nekik választ adni, hogy igazából mi történhetett, a kolléga egyedül volt fent. Majd mindenkit kiküldt

10 legkedvesebb témám, amiről szívesen írok

- pillanatok - éppen olvasott idézetek - emlékek - eltaláló muzsika - csimóták - ünnepek - nem hétköznapi egyéni történések - utazások - új élethelyzetek (főleg, ha pozitívak) - kulturális élmények
Látni és hallani azt, ami bennem van — és nem azt, aminek lennie kellene.  Elmondani azt, ami érzek és gondolok — és nem azt, amit mondanom kellene.  Érezni azt, amit érzek — és nem azt, amit éreznem kellene.  Kérni azt, amire szükségem van — és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok.  Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek — ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.  Virginia Satir

11 ok, amiért örülök, hogy blogolásba kezdtem (és nem hagytam abba)

1. nem mondom el senkinek, elmondom hát 'mindenkinek' 2. felejtek, tehát időről-időre jó visszakeresgélni ezt-azt 3. minél előbb leírom/kiírom, annál jobb 4. jólesik megosztani ezt-azt, de a Facebook-ot nem tartom ezen dolgok megosztását helyesnek; 567 Fb-ismerősöm van, kevés ebből az, akiknek én ezeket a tartalmakat amúgy megmutatnám 5. a megosztanám ellenére a blogot leginkább magamnak írom 6. néha a füst kiengedésre is ideális 7. néha így beszélgetek magammal 8. olyan mint egy régi fényképalbum, jól lehet nosztalgiázni 9. magamat is motiválom, ha megosztok egy-egy kihívást 10. egyéni vívódások kihelyezése 11. valami újdonság csak adódik mindig :)

A kreatív délután eredményei

Kép
A kreatív délután tegnap hamar véget ért, mert alig, hogy kipakoltam és dokumentáltam azt, amit, Apuka kitalálta, hogy nagyon meg kell nézni, hogy Anyuka biciklije mitől laposodik. Mivel ugye ő most kétmankós, nyilvánvaló volt, hogy ez azt jelenti, hogy komoly sajátélményt fogok szerezni biciklidefekt elhárítás ügyben.🔧🪛🚲😅🙈 El is játszottunk vele egy ideig, hiba elhárítva. 🤭👌👏 Na, de a kreatív bazárba csak órák múlva térhettem vissza, mert mindig akadt tennivaló. Végül három koszorú készült, egyet elfelejtettem a mai kapkodásban lefényképezni, majd pótlom jövő hétvégén, főleg, hogy az tetszik legjobban. Ajándék lesz mindegyik.

szombati evangélium

Kép

11 éves és 11 napos blog

Hoztam még egy kis hóka-mókát így a szülinap kapcsán, amit a következő napokban egyesével osztogatok meg. 11 dolog, amiért örülök, hogy blogolásba kezdtem (és nem hagytam abba) 10 legkedvesebb témám, amiről szívesen írok 9 leggyakrabban használt címke 8 legtöbbször posztolt előadó 7 legritkábban használt címke 6 leggazdagabb posztos időszak 5 legkedvesebb posztolt idézetem 4 leggyérebb hónap posztolás (események) szempontjából 3 leg-leg csimóta sztori 2 téma, amiről a legnehezebb írni 1 dolog, ami nem jó (vagy nehéz) a blogolás kapcsán
  Egy hajótörés egyetlen túlélője egy kicsi lakatlan szigeten tér magához. Lázasan imádkozik Istenhez, hogy mentse meg, és minden nap a látóhatárt kémleli, hátha jön segítség, de semmit sem lát közeledni. Ebbe belefáradva végül épít egy kunyhót, hogy védve legyen a természet erőitől, és legyen hol tartania néhány megmaradt használati tárgyát. De egy napon, mikor élelemszerző útjáról hazatér, a kis kunyhó lángokban áll, füstje az ég felé gomolyog. A legrosszabb történt: mindene odaveszett. A fájdalomtól és a dühtől összeroskadva öklét rázza az ég felé. - Istenem, hogyan tehetted ezt velem? - fakad sírva. Akárhogy is, másnap korán reggel egy hajó zajára ébred, amely éppen kiköt a szigeten. Azért jött, hogy megmentse őt. - Honnan tudták, hogy itt vagyok? - kérdezi az elcsigázott ember a megmentőit. - Láttuk a füstjeleit - hangzott a válasz. Könnyen el lehet veszteni a reményt és a bátorságot, amikor a dolgok rosszra fordulnak, de nem szabad szívünket, belőle a bizalmat elvesztenünk, mert

8600!

Kép
Íme, a 8600. bejegyzés! 😘👋🙏👏

kreatív délután

Kép
A kinti olvasztó meleg beszorított a házba, úgyhogy kicsit körülnéztem a kreatív dolgok között. 🤩

"jéghideg csókot..."

Kép
Vannak napok amikor egy-egy dallammal vagy csak egy foszlánnyal ébredek,aztán vagy történik vele valami, vagy nem. Néha alig jövök rá, hogy miből is van. Ma a "jéghideg csókot küld az éj..." dallammal ébredtem, még a pótlón is velem volt,aztán eltűnt, meg is feledkeztem róla. Most este viszont visszatért, így meg is hallgattam. 😄 Nagyon szép dal, sajnos a YouTube-on csak JK-s van... A Pendragon-legenda egyik legszebb dala. 👌👏🙏🎭 amúgy nem egy vidám dal, de... https://youtu.be/BWEzeGZ_dOc Bár ősztől nem lehet majd nagyon ismételgetnem a színházban, de nem hiszem, hogy én ennek nagyon ellen tudnék majd állni, főleg egyes szereposztás esetében. Ritkán jól sikerült előadás minden szempontból, a zenéje meg magában is leg-leg! 👌🙏

12 nap múlva

Kép
12 nap múlva elrepülök - csak nem ladikkal megyek, bár ez sem lenne így rossz -, ha minden jól megy végülis, ezért ma pánikszerűen frissíteni kezdtem a higi-szekciómat a kézipoggyáshoz. Ez ennél csak több lesz... Reméltem pedig, hogy amikor végre szabadságra mehetek, még gond és nagyobb pánik nélkül utazhatok. (Igazából ez majdnem csak 11 nap, hiszen majd a hajnali járat lesz.)

Io Ti Penso Amore

Kép
hm... ez nagy kedvencem, ezt az albumot elég sokszor szoktam vonatozgatás közben hallgatni, csodálatos, ez a duett főleg... :)

Az emberré válás szabályai

Az emberré válás szabályai 1. Kapsz egy testet - Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd. ... 2. Tanulsz - Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket. 3. Nincs balsiker, csak tanulság - A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A "sikertelen'' kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek''. 4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle - Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz. 5. A tanulásnak soha nincs vége - Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort. 6. Semmivel sem jobb "ott'', mint, "itt'' - Mire eljutsz "oda'', az "amott'' még vonzób

tilalom

Kép
  ... fonalat se... mivel sem időben, sem energiában nem jutok hozzá a kreatív ügyeimhez - és ha hozzájutnék sem tudnék eladásra termelni, mert nem tudom eladni - , komolyan megfontoltam, hogy túl adok a műhelyemen és a felgyűlt kellékeken. Fájó pont ide eljutni. :(

bőröndös szülinap

 Sajnálom, hogy nincs km-számlálója. Sokat megtett 2 és 4 keréken, vagy csak a hasán utazva. Az egyik legjobb vételem és hű utitársam. Íme, ilyen volt a születése 7 évvel ezelőtt:  #hűtársam
Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A "poézis" görög szó, azt jelenti, "elkészíteni" - úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli. Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül. Esőben, hóban, vigasztalan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy saját Napod van. Ez adja az életedet, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is. Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, hog

embertelen

Kép
Ez nem nekem való :(
Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot. Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket. Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát. Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát. Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel... Mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik A Csoda, a Remény, a Szeretet és a Holnap Álmai. Ron Cristian

kiszeretni a jót

Kép
Vicces, de örülök, hogy jóval később kerülnek a kezembe a NL-k, mert 2018 karácsonyán (valós időben) nem hiszem, hogy elolvastam volna Lackfit... bezzeg most pótoltam és meg is osztom.

újra 'muszáj'

Kép
Igyekszem minden este egy kicsit foglalkozni a jó ideje elhanyagolt angollal. Most épp így.

A neheztelés ládikója

Egy tanár minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy kartondobozt és azelkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével. – Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan: az otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt. Az elején a hallgatóknak szórakoztatónak tűnt a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe jutottak. Majd lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben ... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűz

2 hét múlva

Amennyire örültem, hogy augusztusban repülhetek Angliába, jelenleg legalább annyi a kétségem is. A vírus, a kinti forróság, a légitársaságok sz@kodása, az égbekiáltó devizaárfolyamok, stb,stb... Megnéztem tegnapelőtt, hogy valamit tudnék-e variálni, de többe kerül törölni a két járatot, mint amennyiért vettem a jegyeket. 10 nap a kintlétem, az éves szabadságom nagy része ez a 7 nap, amit így érint az utazás. Csak remélni merem, hogy nem kapom el kint (sem) a Covid-ot. Erre a 10 napra csoportosítottam át a szülinapozás lehetőségeit is, mert még egy út nem fér bele a költségvetésbe, de olyan drágulás lett mindenhol, hogy kérdéses, hogy bármilyen kicsi utazgatás megoldható lesz-e. :( Közben örülök, hogy végül nem terheltem be magam anyagilag egy (másik) külföldi utazással. Mához két hétre van az indulás.
Az elinduláshoz valóban nagy lendület és sok bátorság kell. Gondoljunk csak bele, hányszor halogatjuk ezt a döntést, megfelelőbb alkalmakra, jobb időkre várva. A január elsejére, amikor elkezdünk majd diétázni, a nyugdíjaskorunkra, amikor végre lesz időnk élni… Valójában azonban a mesehősök és a hétköznapi hősök történetei is azt bizonyítják: nincs olyan, hogy tökéletesen felkészültünk. Nem akkor kell elindulni, amikor már minden képesség birtokában vagyunk, hanem akár már holnap, egy esős szerdai napon, ami pedig még nem áll rendelkezésünkre, azt majd útközben megszerezzük, elsajátítjuk. Dr. Kádár Annamária: Életbátorság

emlék

 hm... szűkszavű ömlengés egy három évvel ezelőtti eseményről. :) https://bernoblogja.blogspot.com/2019/07/a-szombat-este-orome.html

láss csodát

  Szabó T. Anna e d S r t n o o s p 4 7 f . g 9 l 0 l ú   u 7 3 J 1 2 5 s 0 l 9 ,   1 8 1 9 t a i 5 i 9 3 7 5 3 7 1 i f 4 0 : l 7 1 f h    ·  Ott ahol élsz, ott láss csodát. Egy cefreszagú almafát. Vadmurok ernyőjén a foltot. Egy piros falat, mikor boldog. Hullott szilvákat, pocsolyákat. Ahogy a vad nyár mindent áthat. A napunk úgyis lemegy egyszer. De addig: fogd, és ne ereszd el. Sokat jár a fejemben mostanában ez a két évvel ezelőtt írt vers. Annyi megszorítás, annyi szorongás közt mindig megmarad reménynek, hogy, amiképpen Babits mondta, "ki méltó látni a csodát,/ az a csodát magában hordja" - életem legszebb emlékei közt nem a messzi nagyvárosok felfedezése a legédesebb, hanem a séták a nagymamámmal a tömbház mögötti "kisparkban", a heverés barátokkal a dombtetőn, a kolozsvári és budaörsi kirándulások rácsodálkozásai és felszabadult beszélgetései, vagyis a karnyújtásnyira lévő örömök. Ezek, amíg nem hull tűz az égből, talán megmaradnak nekünk, a séták kötelmek

Soma

 Tegnap épp a Jysk-ben térdelve válogattam a csúszásgátló szőnyegeket, amikor megjelent mellettem Soma. Az összes 2-3 évével. Óriási méretű (hozzá képest) fürdőszoba szőnyeget ölelt, a kicsi karjaival át sem érte. Azt mondja nekem: Te mit választ? :) Megmutattam neki és elmeséltem, hogy miért kell ez nekem. Szinte hallottam a gondolatait, hogy ő is válasszon-e egy olyat, de láttam, hogy nem akar a korábban szerzett kincsétől megválni. Ahogy a szülők idegesen megjelentek mellettünk, rájöttem, hogy ők egyáltalán nem akartak szőnyeget venni a fürdőbe. Somát elcsalogatták a fürdőszoba részlegről, pedig még lettek volna kérdéseim.

Hol van az a nyár.. ?

Kép
... amikor 17-23 fok volt jellemző Angliában nyaranta? Szegény angolok, ez nagyon komoly, hogy Londonban 35 fok van. Az ott sokkal többnek érződik! Én ott 24 fokig voltam jól.  Néha volt 26 fok, de a pára miatt én már ájuldoztam. Mi jön még.. ? 🌍🌞🌡

42-re

 2 hónap múlvára és még továbbra: Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat négy szobával,vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mojhos legyen a teteje, és olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én és az akit szeretek... Wass Albert

mai evangélium

Kép
Kép
Ebbe többször is belefutottam már, ideje újra ránézni a dolgokra:

hétvégi 'pihenés'

Kép
Jó pihenést Berni! - hallottam pénteken 2-kor... Hát ilyen volt, már éppen ráértem volna pihenni, amikor eljött a hétvége vége...

az új naptár

Kép
Nem szoktam ennyire korán naptárt venni, de idén mégis megtettem - hogy lesz-e mit beleírni, azt ki tudja... de legalább szép lesz... így küldtem el a rendelést is. A naptár erdetileg is horgolt terítőn várakozott, tehát nálam ismerős környezetbe érkezett. Aztán pár nap múlva ezt olvastam a készítőnél: Magamra vettem, pedig akkor még el sem indult ez a rengeteg éles megélhetési ezmegaz. A naptár még Bögötén maradt, egyelőre nem látom a hogyantovábbot..., a 2023-at végképp nem. Még a két hét múlvát sem.

Gerda a vonaton

Kép
... mostanában mindig van gyerektársaságom a vonaton. 😅 A mostani nagyon direkt IC-s útitárs Gerda. És Bori az anyukájukkal. Ahogy meglátta anyukájuk, hogy együtt ülünk, felsóhajtott és mondta a lányoknak, hogy szegény néni... 😅 Egy egész ellátmánnyal indultak neki Veszprémből Budapestnek. A doboz mögött alszik Bori, akinek legalább 10 lepkés és 2 unikornisos csatja van. A hajában! Félálomban meglátta, hogy szendvicsem van és élet-halál arccal közölte, hogy neki is kell. Közben meredten nézett az arcomba. Ijesztő volt. 🥙 Szerencsére elaludt, mert szendvicsük nem volt. 😉🤭 Amire fotózni tudtam, az asztalról sajnos eltűnt párna-szolgálatba egy hatalmas nagyon lila-rózsaszín plüss unikornis. A rózsaszín  hátizsák tartalma nem derült ki. Pest határában előkerült egy csillogós/szatén fekete kis retikül ('tácsi') is,aminek Minni fülei voltak. Eldobtam magam... 😄🙈 ... de hogy mi volt benne...?!  🙃 láttam egy gyerekmobilt, valami pörgős (!) Nyuszit és a banán nehezen

minimalista pakk

Kép
Mióta hetente - mint a kollégisták - megteszem vágányzarral és pótlóbuszozgatással "gazdagítva" a 2x200 km-t, komoly kihívás minél kevesebb cuccal utazni... ennyi a tűréshatárom (a dzseki nem vicc, néha az IC- n lefagyasztanak): ... íme a tartalom... Egyszer majd játszunk olyat, hogy mi NINCS Berni táskájában?! 😅🙈

fagyinap 😍🍦

Kép

kesztyűs kézzel

Kép
Sajnos nem minden kerti munka végezhető kesztyűben, de igyekszem minél jobban vigyázni a mancsaimra. Nekem ehhez hozzátartozik, hogy igyekszem minél cukibb kesztyűket beszerezni. 😁🧤 Ezen a nyáron meglehetősen sok fogy (nem mind mosható, illetve munkánként is változó fazonjaim vannak), íme a legújabb, ja, és alig kapni 6-7-es méretet.

heti terv

Kép

már majdnem kész 🧶🪡

Kép
... egyre jobban mutatja magát, de még mindig sok munka van vele

a hétvége győztese

Kép
A hétvégi legkedvesebb rózsika eső után:

kaktuszok

Kép
Kifejezetten taszítanak a kaktuszok, de ez a kettő ahogy kinyílt, mégiscsak szépek.

Gyerekszáj

 Emlék, ma 5 éve történt:  https://bernoblogja.blogspot.com/2017/07/gyerekszaj.html

tünetek...

Kép

magunk

Kép
Sokféle módja lehet, hogy óvjuk magunkat, mikor így, mikor úgy. Íme néhány ötlet:

Félix a vonaton

 Félix-szel hétfőn "találkoztam". Kicsi ovis, szöszi és olyan lelkes volt (mindentől!), hogy legszívesebben hazahoztam volna. :) A családi vonatkozásokra nem jöttem rá, egy még kisebb szöszi kislány volt vele és két idősebb nő, hogy melyik volt az Anya, arra nem jöttem rá, de annyira nem is akartam kíváncsiskodni, csak fél vagonnal odébb is vigyorogtam és szinte már felnevettem. Az idősebbik nő egy hatalmas bőröndöt rángatott. Sárváron vettem észre őket, amikor felszálltak. Be nem állt a szája. Anya, ti fogtok enni? Anya, már Ajkán vagyunk? Anya, szabad itt morzsázni? Anya, miért fertőtlenítesz? Anya, KIDOBTAD az almát az ablakon?! Anya, máris sokkal jó a kedvem, hogy vonatozunk!!! Tényleg még buszozni is fogunk és MÉG EGYSZER VONATOZUUNK?! Anya, alig várom, hogy elmeséljem apának, hogy én már buszoztam is. Még soha életemben nem mentem villamos mozdonnyal!!! Anya, itt a vonaton mindenki a Mamához készül...? :) Közben a fiatalabbik felnőtt nő találós kérdéseket olvasott fel é

11. szülinap

Kép
  Hipp-hipp hurrá! 11 éves a berno blog. :) Annyi minden volt tervben, de majd a 12-re. :) Reggelre szerettem volna már ezt a bejegyzést, de tényleg nem fértem hozzá semmihez. Annyi minden és annyi bejegyzés történt ebben a 11 évben. Mostanában egyre jobban esik visszaolvasgatni, emlékezni. Nem gondoltam 11 éve, hogy ilyen sokáig fog menni, hogy beválik, hogy lesz kedvem írni, lesz mit megosztani, lesz aki még mindig olvasgatja vagy bele-belepislant. Eredetileg ugye azért született meg a blog, mert elindultam Angliába és egyszerűbbnek tűnt itt megosztogatni az élményeket, történéseket azok között, akiket érdekelhet majd a nagy kaland, mint nagyjából ugyanazt e-mailben leírni.  #az első bejegyzés ; ez pedig a 8563. :) Aztán mind jobban megszerettem, egyre jobban megtaláltam a hangomat, sokszor volt jó támaszom, remek naplónak is, a gyerekekről, élményekről is sokat írtam, sok fotót, zenét, idézetet osztottam meg. (Jóval több lett a bejegyzés is, ehhez persze nagy segítség a korlátlan ne

laza és/de hosszú hétvége

Kép
Nyomtam egy laza hosszú hétvégét a legutóbbi alkalommal... :)

Mese a szegény, magányos és boldogtalan vándorról, aki aranyhalat fogott...

Kép
Te melyiket választanád...? ;)

a legkedvesebb

Kép
A múlt hétvége legkedvesebbje díjat ő nyerte:

:)

Kép

levendulaszüret 2.

Kép
Vasárnap újabb levendulaszüret volt, egy bokor még mindig maradt. :)

Miként lehetséges?

Kép
Ezek még a múlt hétvégi hőfokok... 12 fokos reggeli hőmérséklet otthon és közben látni, hogy az éjszakai időjárás úgy alakult, hogy Angliában volt melegebb.