50 perc

Ma békésen ebédeltünk a munkahelyi étkezdében, amikor elnézve balra előre azt láttam, hogy valaki mintha nem lenne jól. Majd gyülekezni kezdtek körülötte és tényleg gond volt, pedig mintha csak aludt volna ültében a kolléga - kb. a korosztályunk - az ebédje felett - igaz, egyre rosszabb színben. ... Majd telefon - diszpécser, földre helyezés és mellkaskompresszió ... fel sem akartam fogni, mi történik. Szemben az asztalszomszédok beszélgettek én már nem tudom miről volt szó, mert a bal szemem csak arra tudott nézni. Automatikusan ettem, de egyre inkább úgy éreztem, köveket képzek odabent, aztán letettem a kést-villát.

Egyre nagyobb lett a csend, már szinte ki lehetett venni a diszpécser határozott utasításait a telefonból... defibrillátort hoztak a portáról, már senki nem evett, de nem is nagyon mozdult. Mindenki egyre fehérebbé vált... Aztán megjött két csapat mentő, senki nem tudott nekik választ adni, hogy igazából mi történhetett, a kolléga egyedül volt fent. Majd mindenkit kiküldtek, mindent otthagytunk az asztalunk, komplett ebédeket is... 50 perc eredménytelen harc vette kezdetét - vagy igazából az folytatódott.

Némán, könnyeit nyelve elindult mindenki a helyére. Nyugodjon békében szegény ember, így elmenni... ma őt hiába hívják, hiába várják haza...