Bejegyzések

Kép

húsvét?

Kép
Hetekkel ezelőtt történt, de még mindig eszembe jut néha, úgyhogy leiŕom. Pár hete másik Röltex-be mentem, mint a szokásos, és azért ilyenkor az ember talál új dolgokat. Összeválogattam ezeket és kb. pont így volt a pulton, vártam a blokkolásra. Két eladó volt az üzletben, és a Másik (nem az, aki kiszolgált) azt mondja megvetően: Jön a húsvét?! Mire én: mindig előre gyűjtögetek... Erre az Egyik: ah, engem nem is érdekel... A Másik is gyorsan kontrázott: á, engem se, mi az a húsvét, minek...? Nagyon gyorsan távoztam a nekem fontos kincsekkel... egyáltalán nem biztos,  hogy direkten húsveti dolgok készülnek majd belőlük... hiszen látjátok, ezek 'csak' pöttyök, együtt vidámak. Az viszont biztos, hogy engem ők nem látnak ott többet... 👎 És akkor elmesélem ennek a másik felét, ami fenti eset előtt történt 2-3 nappal. Ott direkt húsvéti anyagot kerestem és a lány nem győzött elnézést kérni, hogy még nem tudták mindet kipakolni, de várják az új szekrényt, amibe elteszik a

a Duna kalózai

Kép
Egyik sem százas 🙃 hát még így együtt... Urban Verbunk& Hauser, na meg a Duna ugye és a háttér #kalózok
Kép
Az árvácskás képeslapom belül: Akkor lettem kíváncsi. Mire? A mindenség tündöklő titkaira, arra, ami adat és gondolat s ami csak villózik e név alatt, a képre kint, a tükörképre bent, s amit a tükör önmaga teremt. A valóság üres kereteit építgettem, mint méh a sejtjeit, s vártam, amit majd a tapasztalat gyűjt bele, a mézet, az igazat. És gyúltak bennem álmok és csaták, hitek próbái, pörök, kritikák, szedtem magamban, okkal, oktalan, ami jött, por, mag, pelyva, színarany: száz éden zárult, nyílt száz új szezám, s csak én maradtam igazi hazám, én, a néző... Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság. Szabó Lőrinc: A kíváncsiság

Abigél

Kép
Ma este nagyon sok év kihagyás utan: Abigél 🙏 Egyszer már levették, és utána olyan sok új és fura beálló volt, hogy azt mondtam, nem is nézem többet. Eleinte még a Thália-ban ment. Voltak méltatlan szerepvisszavételek is, szóval na..., nem gondoltam, hogy ezen még itt ülök majd. Aztán jött a Covid. Ha most megnézem a teljes 3-as szereposztást  azt kell mondjam, nagyon sok ponton volt szerencsém, még úgyis, hogy volt akit még tudtam volna jobbra cserélni is, de jó volt így is,mert járhattam volna nagyon csúnyán... http://www.operett.hu/index.php?inc=repertoar_mutat&rId=51&evadId=17  . Amúgy szerintem a felújításnál változott ez-az. Múltkor ugye az egyik elmaradó Nine-t cseréltem erre és milyen jó jegyet találtak nekem a Szervezésen. 👏😊 naná, hogy mindent jól látok, meg a zenekari árkot is, amikor ezer év után kedvenc Sillóm vezényel! 🙏👏🙏 Az első dalnál már borzongtam, tudtam, hogy rendben lesz minden. 🎭❤ minden dallam, szöveg bennem van, olyan sokszor néztem,

névnaposdi

Kép
Igaz, hogy ma Matyuska-nap van (Isten éltessen Mucika! 🙏❤), de még jutott a Bernoka-napból is.  Ugye, mennyi csodáltosság van itten? A képeslap belül is gyönyörű! Köszönöm, N! 💝🙏🧸

werk

Kép
Most vettem észre, hogy a hétvégi werkfotókat nem osztottam meg. 😊

Rudigép

Kép
Régi vágyam egy ilyen automata a munkahelyemre... 😲🤔 ma a másik házban kezdtem reggel, ott sóhajtoztam előtte. 🤭🤗

projektek

Kép
Végre kész a téli vastag sapka,  bár a sávja még nem. 😁🙈 várom az új telet... 😁😅 Közben ez a saját névnapi ajándékom, igaz, hogy ennél tovább nem igazán jutottam... 🙃

műhelymunka

Kép
Valami nagyon hiányzott a fürdőm ajtajáról. Sajnos a fények nem túl jók.

tavasztündér

Kép
Szülinapra készült.  💝🎂🧚‍♀️

20220222

Kép
  Limaaya Yoga Lifestyle 15 p.    ·  2022.02.22. DAY OF MAGIC Egy különleges. nap. A sok 2-esre gondolnánk elsőként, viszont nem is ez adja az igazi jelentését, hanem, hogy mi lesz belőle a mellette lévő számokkal együtt. A numerológia szerint 2022. önmagában nehéz év, mert egy 6-ost ad, ami önmagában nehéz, s a 2-esekkel együtt még megterhelőbb lehet sokak számára. A mai dátum a 6 db 2-essel 12-est ad, amely egy igen erőteljes szám. Feladatként az egó legyőzése, támogatásként a kreativitás jelenik meg. Érdekes, hogy a 12 egy 3-ast ad, amely önálló jelentéssel bír. Egy ilyen napon érdemes mindent úgy nézni, ahogy még nem néztük, olyan megoldást keresni nehéznek tűnő helyzeteinkre, ami eltér a szokványostól, ami nem a mindennapos, jól ismert út, hanem valami fondorlatosabb, kevésbé sematikus. A 3-as kreativitása és intuitív képessége tud segíteni ebben, és az sem baj, ha felajánlunk valamilyen áldozatot a helyzet megoldásáért cserébe. És ahol ennyi 2-es van, ott felszínre jöhetnek gond

Anyanyelvek Nemzetközi Napja

Kép
Sosem lett volna ilyen fontos a sajátom, ga nem próbálkozom más nyelvekkel, vagy ha nem nevelgettem/tanítgattam volna kétnyelvű csimótákat. 🙏 ... és hogy vagyok olyan szabad és szerencsés, hogy a saját anyanyelvemen beszélhetek, írhatok, olvashatok, hallgathatok - értek, gondolkozom és létezem. https://funzine.hu/2018/02/20/kult/az-anyanyelv-nemzetkozi-napja/ http://budapest.imami.hu/helyi-hirek-jeles-napok/idezetek-rovid-gondolatok-az-anyanyelvek-nemzetkozi-napjan

Mentés Másképp - előzetes

Kép
Ezer éve nem ajánlottam itt filmet, most mégis hoztam egyet. Egész nap dolgoztam, annyi elmardásom volt. Így aztán miután 9 óta a gép előtt görnyedtem, negyed 5-kor végre magamra parancsoltam és egy pléd alatt elterültem a laptop előtt. Eljött a movie time. :) Érdemes rákeresni és megnézni. Izgalmas, érdekes, vicces és alig vártam a végét, hogy végül hogy lehet ebből kijönni? Már majdnem előretekertem... 😉🤭Amúgy kicsit félelmetes a manipuláció és lélek terén nem pártolom az alternatív terápiát, sem azt, hogy nem szakember ezekkel a dolgokkal 'játszon', de ez valahogy mégis jó lett. Színészi játékra is remek. ... és persze megvan a maga üzenete és van min elmélázni még utána is, hogy hány ponton van igaza Márknak... és hogy milyen, ha ártó egy kapcsolat,  vagy ha nem tudják, hogy az...

Boldog akarsz lenni...?

Kép

Sosem lehetne túl korán :)

Kép

off

Kép
Érdekes... de az is, hogy itt tartunk...

nyuszimanó

Kép
Szoktam inspirációt gyűjteni innen-onnan, de azért ez ma meglepett. 🤦‍♀️

másnap

Kép
Másnapos tulipánok, na meg a kedvenc csöröge fánkom:

medvék és tulipánok

Kép
Ennyire még sohasem tetszett reggel az asztalom odabent. Aztán egyre jobb lett, jöttek sorra a kedvességek sokféle formában és 2 után jött a folytatás. 💝🙏🧸⚘ Rá sem fért minden a képekre, de minden megvan, minden nagyon találó és szívből jövő, szívhez szóló. Igazán köszönöm 😊🙏

A Pendragon-legenda ismétlés

Kép
Ma este ismételtem egy csodás előadásból- rég csináltam ilyet ilyen rövid idő alatt-, tortát vacsoráztam, utóValentináztam és előnévnapoztam. 🙏🎭🎂👌 A színház holnapra völt tervezve, de ott nem voltak megfelelő helyek, a lényeg viszont ma is megvolt... 😉💝🎭 az más kérdés, hogy holnap is elmennék... 😉😄🙈🤷‍♀️ Kivételesen a mai ömlengés előtt újraolvastam saját magamat 😄😍  #Pendragon 1.  Minden igaz ma is. Belegondolva a múltkori jobb, erősebb előadás volt, de ma is végigizgultam és nagyon szerettem. Sajnos a hangosítás nem volt az igazi valahogy az énekhangoknál, vagy fönt a sarokban eleve a közel lévő zenekar hangosabb volt, nem tudom. De ez egy nagyon jó muzsika. Önmagában is csodás dalok egymásutánban. Bravó Adrián!  Ami ma más volt: Szomor Gyurci. Nem tévedtem  ez tényleg rá lett írva... ő nem őrül meg a végére, hanem mélyen szomor-ú lesz... igazán sajnálnivaló és legyőzött, mégha életben is marad... libabőr verzióban énekelte minden dalát... egész más volt, mint

mai színes

Kép
Volt dupla is 🌈

támogatók

Kép
Mai támogatóim a véget érni nem akaró irattározásban egy JG-koncert és egy meglepetés süti H-tól. 🙏💝 az elmúlt napokban SándorPé és Vadkerti-életmű teljesített szép eredményeket. 😅😄🙏

TP 🖤

 Péntek délután kaptam a hírt, hogy hosszas, borzalmas betegség után elhunyt egyik korábbi főnököm, intézetigazgatóm. Senki nem hívott rajta kívül Benító-nak. Isten veled Péter, nyugodj békében! 🙏🖤 Keresd meg odaát Ödön atyát, Roger-t, Tomka Miklóst is... sokan vagytok már, sok emléket és egyebet hagytatok hátra... 🖤🙏  https://szek.kre.hu/index.php/1076-elhunyt-torok-peter.html?fbclid=IwAR20iMcMQEuzw13S7HjUZ711nx1cXWW7vGITk45lsPjsEiJAoRanOuzklCQ

a nap végére

Hát szóval, ma is lement a nap szivecskék és romantika nélkül (találkozni se akart velem senki és még a színházi paletta sem volt segítségemre), és már szinte hazaértem, amikor rájöttem, hogy nem jól indultam el, mert sütit akartam venni, tudtam is,  hogy hol, csak annyira telefonáltam, meg elegem volt, fáradt voltam, hogy automatikusan hazaindultam. 🙈🤷‍♀️ (de majd holnap veszek a maradékból😄) Aztán ahogy egyszerre röhögtem magamon és morogtam magammal, nagyon régről beugrott egy nagyon édes elő-Valentin napi emlék és milyen jó,  hogy akkor már blogoltam, mert íme; 2016-ot írtunk itt a mucikákkal:  https://bernoblogja.blogspot.com/2016/02/art-club-4.html 😍🙏💌💝❤ Amúgy meg a Nemzetközi Könyvajándékozás Napja is van, de estére nagyon önző lettem, csak magamat lett volna kedvem megajándékozni, de ezt is elrontottam...😅😉🤭🎁📚

Jekyll & Hyde

Kép
Mint már írtam, bőven van miért várni az áprilist: Mai ajándék (dal):  https://fb.watch/b9MYnCAT_D/ http://www.operett.hu/hirek/jekyll-es-hyde/627/24
Kép
Ma reggelre mindegyik ezt az arcát mutatta egymásnak, közben benéztek az új függöny alatt, ami még a mamámé volt:

0214

Kép
Vannak napok, amikor kevésbé jó egyedül, pár nélkül lenni. A mai mindenképp ilyen... Nagyjából kétféle embert látok, az egyik típus már szombattól szívekkel és vörös virágokkal árasztja el a közösségi oldalait. A másik típus hangosan hirdeti, hogy magasról tesz az egészre, ha egyedül van, ha nem... házasok még inkább...! Nem pont a napot, vagy az ünnepet pártolom... mert ennek a lényege nem egy napra szól... de én ma még inkább hiányolom, hogy senkinek nem vagyok úgy fontos, senki nem gondol rám úgy... a virágot meg tudom venni és ráadásul úgy be volt csomagolva, hogy otthon tűnt fel a kártya... mintha enélkül most nem is lenne kapható... 🙈 Ha ünnepelsz, tedd tiszta szívvel és  két imasorban adj hálát a másikért (és minden egyes nap). Ne feledkezz meg azokról sem, akiknek nem adatott meg, hogy párjuk legyen.  Amúgy meg nem csak a szerelmesek napja van, de ez ma nem vigasztal... ... vagy az egész csak illúzió...  https://youtu.be/hGU8i22Id2w

A tizenötödik

Kép
Olyan jó volt már a szórólapba belefutni és látni a sok plakátot! :)  Rövid összefoglaló a korábbi sajtótájékoztatóból:  https://www.youtube.com/watch?v=fZvUMmD0Xro&list=PLbdwm3WrIOX8Ji10fv5PjSOT9MNKdvaw3   Néha rákattanok és meghallgatom a nagy dalt egymás után jó sokszor. :) Vegyetek jegyet! :) A Madách YouTube csatornáján érdemes megnézni a rövid kis werk-eket, izgalmas lehet nagyon egy ilyen új darabnak a születése és ahogy összeáll. Nagy varázslat. Nagyon várom. (igaz, hogy ettől  nagy zenei sokszínűségtől kicsit félek... de újabban meg kell szokni, hogy egyre több furcsaság történik a daraboktban - vagy lehet, hogy szimplán csak öregszem...)

szombat délután a csilláron

Kép
Mostanában már nagyon hiányzott a Madách... az emeleti illat, a bordó mélysége, a félhomály, a fura mennyezet, a városi színházak legmogorvább személyzete :), xsodaszép 'vasfüggöny', a csodálatos nagy lépcső, ahol annyifelé lehet gondolatban odainteni  a kedvelt színészeknek. Itt szép a hívó dallam is, nem a lámpát kapcsolgatják az emberre és nem a csengő berreg. Érdekes módon Zöld Csabi hangja figyelmeztet a telefon kikapcsolására is. Ez az előadás volt szinte az első, ami annak idején elmaradt két éve a Covid miatt. Igaz, hogy magamtól is kihagytam volna, mert abban az etapban már egy előadás sem lett volna NSanyié, a váltóra meg nem voltam kíváncsi. Azóta nem is került újra műsorra a darab, mostanáig. NS helyett új beálló debütált (azt hiszem, hogy pont ma délután: Szemenyei János. Mindig kedveltem, mert pokoli nagy hang, tehetséges, egy nagy kölyök (nem is annyira kölyök lelkivilággal), jól játszik és még jó zenéket is tud szerezni. Szóval nagybetűs tehetség. Érdekes módon

péntek

Kép
A feliratos kép bent készült...

JG

Kép
Édes Josh-tól ez szép gesztus. A Covid óta már többször is koncerteztünk ilyen formában  éjszakánként. 😉 Hát, kinek mi jut ugye Valentin éjszakára... 😄🙃🤷‍♀️

napihepi

Kép
... azért az sokat elárul a helyzetről, amikor megörülök a világ 2. legrusnyább dossziéjának megérkezésének... 🙈🤭 na, de ennek az irattározásnak is vége lesz egyszer, ezek a rondák tele lesznek és én pedig jól megjutalmazom magam! 🙈👌

Nine - második nekifutás

Kép
 Ugye mindenki emlékszik az első nekifutásnak? Á, dehogy? :) Segítek:  https://bernoblogja.blogspot.com/2021/09/nine.html Nos, van amit kár erőltetni... 😃🙃😉 A második előadásra anno már nem mentem el, eladtam a jegyet utolsó pillanatban egy Flóra-követőnek. Félve vártam ezt a hetet, mert a létező két bérletemben is van/volt egy-egy Nine-előadás... Egymást követő napokra... 🙈 Kinéztem jó előre, hogy ugyan a 9-i azonos a szeptemberivel, így azt majd kihagyom... de a második, a 10-i előadás jó lesz, Zsoci és társai szereposztással. És mivel ritkán jön be, hogy jobbra változik a szereposztás - ez annak a Murphy-nek a leggázabb törvényszerűsége - lássatok csodát, törölték a 10-i előadást... Hát, ilyen nincs... Megkérdezték, hogy melyik nap nézném meg a Nine-t helyette? :) :) Jaj, mondom, hát ez meg az, nem kaphatnék-e helyette mondjuk egy Abigélt...? Kaptam. Hamarosan arról is mesélhetek, ha minden jól megy. Szóval ma este, Nine, másodszor, azonos csapattal, bár Szulák újdon

iratos

Kép
 Napok óta irattározásban vagyok, ennél csak a néhai leltározást utáltam jobban... A sok kattintgatás és írás miatt már eléggé fáj a kézfejem, hát csoda, hogy úgy érzem, mintha már szeptember lenne...? ;)

Jézus mosolya

 Most már megírom ezt a posztot, igen, ezzel a címmel, mert viszonylag rövid időn belül 3 ilyen történet jött velem szembe és a legelső pont velem történt (közvetve), de akkor még én sem láttam ezt ilyen jól: Grecsó Krisztián mesélte ma, illetve olvasta föl - és elhanzgik az előbb megoszott interjúban is a 17. perc környékén - a kezelés alatt álló, mosolyt osztó, bátorító kisfiú történetét... már amikor ültem a Radnótiban és nyeltem a könnyeimet, már tudtam, hogy meg fogom osztani... Direkt nem fotózom ki, ezt a részt mindenképp érdemes meghallgatni... Az elsőről, a tapasztaltról írtam is:  https://bernoblogja.blogspot.com/2021/06/szia.html A középsőt nemrég gépeltem le egy pdf-es cikkről, ezért egy az egyben bemásolom. Ahogy azt elolvassátok, szerintem egybeér a lényeg... Az étteremben beraktam Eriket egy etetőszékbe, és megjegyeztem,  milyen csendben eszik minden vendég. Erik hirtelen örömteli kiáltást  hallatott, szemei izgatottan kikerekedtek, száján mosollyal hevesen  integetett.

Húzós podcast - Grecsó Krisztián: írni életre-halálra

Kép
óh, hát ez nagyon-nagyon jó interjú lett... a szokásosnál is nyitottabb és őszintébb, szinte egy mély tanúságtétel is egyben, amivel meg is lepett. Érdemes rászánni a közel egy órát. Nagy tisztelet, hogy a nehéz időkről is vállalja, hogy beszél, szerintem sokaknak adhat erőt.

Valami népi

Kép
Óh, hát el sem hiszem, hogy összejött a nagy 'találkozás'! :) Már oly régóta kíváncsi vagyok/voltam az élő Grecsóra. Nem podcast-ban, nem olvasva, nem interjúban, nem tv-ben, hanem élőben. Ha messziről is. Már annyira akartam és annyiszor nem jött össze, hogy már magam is alig hittem el, hogy tényleg nem 'találkoztunk' még? Az első alkalommal vakbelem lett. Másodszor beütött a Covid és elmaradt az előadás. Harmadszor az online valaminek nem volt hangja. De ma eljött a MI napunk, 3 a magyar igazság meg egy a ráadás alapon. :) Köszönöm Zénének, hogy eljött velem és még a színházas retiküljéből is kiemelt nemes egyszerűséggel 2 sütit is, amit még délután sütött. Hát nem őrület? :)  Decemberben az ebéd fölött fásultan görgettem a face-falat amikor kiböktem, hogy jön az új könyv, normális helyen (Radnóti Színház) lesz a bemutató és lehet jegyet venni és (még) kapni is. Gyorsan cselekedtünk.  Nagyon fölzaklatott a ma esti jó másfél óra, de jó értelemben. Amikor őt

0208

Kép

bújócska

Kép
Bár még igényem van ropogós hóra és száraz, könnycsalogatós fagyos reggelekre, de azért a természet már készülődik. Ahogy álltam a barka bokor aljában, azon gondolkoztam, hogy milyen régen is láttam ezt, ahogy minden bújni kezd... a covid már 2 tavaszt elintézett, már két éven át is kimaradt mindez nekem itt...

Színészlélek

Kép
Tegnap este gondolkoztam egy ideig azon, vagy hát igazából eszembe jutott megint, amin el szoktam mélázni - de valójában nem akarom megtudni, ennyi illúzió kell -, hogy vajon egyes szerepekből hogy tudnak kijönni a színészek estéről-estére.   persze hogy megy be, miként 'mosakodik' be... mert ha időnként én alig találok haza, az azt jelenti, hogy valami ott  a színpadon megtörtént, hiszen velem is megtörtént.... Persze, most épp Valmont vikomt-ra gondolok... Az a karekter tegnap este jó fél-egy óra alatt (második felvonásra gondolok leginkább) 4 nőt inzultált, nem kicsit. Hihető módon. (Dög vagyok, mert a tapsrendnél direkt szoktam ezt is figyelni, hogy valaki még a szerepben van-e amikor meghajol, vagy már kintebb... a szemükön látszik. Persze ez még ott nagyon közel van.) A színház csodája ez is, hogy egyik este látni egy meg nem fejtett lelkivilágú vikomtot...  Aztán egy másik este (pár héttel később) eljátszhat egy ilyen tészta, gyermeki, édes Sancho-t (nagyon várom, hogy ö

Ügyfélkövetés

 Tegnapelőtt felhívott a Fundamentás személyi bankárom. Ja, van ilyenem is. :) Aggódni szoktam az ilyen megkeresésektől már előre, de megnyugtatott, ügyfélkövetés miatt hív, hogy a céget érdekli, hogy elégedett vagyok-e? Vadul gondolkoztam, hogy az vagyok-e, hiszen ez vicces, mert csak fizetek havonta, tehát maximum magammal lehetnék elégedett, hogy minden hónapban be tudom fizetni a megtakarítást, amiből (khm.... aminek a töredékéből és még a keretösszeg kb 3-szorosára felvett hitelből) majd egyszer talán meglesz a barlangom. Valahol. Valamekkora. Valamikor. Remélem. A nap legjobb pontján hívott, azt sem tudtam éppen, hol vagyok, de azért az agyam nem hagyott (annyira) cserben, vagy inkább a szám... Hát, mondom az ingyen lakást nem utalták ki, de amúgy elégedett vagyok, köszi. ;) Jót nevetett, szerintem erre nem számított. :) Én sem... :) a Covid néhány agysejtemet elvitte, ez most már tényleg nem kérdés... De vette a lapot: Óh, hát várjon, azért egyeztessünk a részletekről, ha már re

Szavakon túl - Mácsai Pál (Klubrádió)

Kép
Ez ismét egy jó interjú, még a hétvégén hallgattam meg (azon még nem tettem túl magam, hogy mitől néz ki ennyire vacakul): Utána pedig őt is ajánlom:  https://www.youtube.com/watch?v=o3A42jdjaiY

Veszedelmes viszonyok

Kép
 Nagyon vártam ezt a ma estét... Egyrészt idén leszámítva zenés előadáson még nem is voltam, pedig már február van. :) másrészt meg ugye a  Vikomt ígéretesnek tűnt... 😉 Hű, hát mit is mondjak vagy honnan kezdjem...? A sajtótájékoztatót most újra hallgatva és nézve azért nem egészen azt kaptuk, amiről ott szó volt. Az első felvonás alatt kifejezetten sokat fészkalódtam, vártam, hogy már valami történjen, valami induljon meg.  https://www.youtube.com/watch?v=0I0_vRVvabk  Még érdekesebb a nyári évadbejelentőből visszanézni ezt a részt kb 1 óra magasságában:  https://www.youtube.com/watch?v=CSCchfPlZnA  És ezt végighallgatva máris csodálkozom, mert Adrián nem is akart nagy robbanós musical-es dalokat... ;) Nagyon zavaró volt, hogy most kifejezetten alig láttunk... Fent és oldalt ültünk (és még a léc is szemmagasságban volt, na meg tupírka extrának), de nem lett volna gond, ha a színpadon zajlik a történet... de mindenhol játszódott, legkevésbé a színpadon.  Aki az

napindító

Kép
Nem egyszerű az élet odabent, igyekszem mindent bevetni... 

párkereső

Kép
Macika keresi a párját...

Harmony tour

Kép
Bárcsak egyszer újra még és újra és újra... #JG koncert ajánló