Bejegyzések

Roll over Beethoven

 Hámori Máténak a sorozatáról már hallottam, de most látom először, hát lenyűgöző! Szent ég, ha én így tanulhattam volna a zeneszerzőkről, most itt pl Beethoven-ről. Visszanézhető itt:  Roll over Beethoven

50 nap

Kép
Néha nincs hozzá kedvem, néha letudom a villamoson reggel, néha majdnem belealszom, néha viszont duplázni is szoktam. 50 nap a Duolingóval. 👏💪😀🙏

Nyitott Akadémia

Kép
 Lelki egészségünk védelmében ajánlom jövő hétvégére (és visszanézhető még utána is kis ideig) ezt az előadás sorozatot. Tavasszal is volt hasonló, nagyon szerettem. Részletek:  https://nyitottakademia.hu/lelkiegeszseg?fbclid=IwAR3qdzma03WphoksyErZeSMDNtyXr8SBBtocm1ib-YGmEUYqwIfB65waQ7U

Szcuki

Kép
 Egész évben tudnám enni, ahogy a mézeskalácsot is. :) Most már a büfében is van, már nem tudok neki ellenállni...

nagy magas ház

Kép
Azon gondolkoztam el ma reggel megint amíg a villamost vártam, hogy milyen különös, hogy az elmúlt nem tudom mennyi időben a Nagyvárad tér milyen csomópont lett a mindennapjaimban. Amikor 7 éve kiléptem 13 év után az egyetemről, utána sokáig nem tudtam a környéken nem fura érzéssel áthaladni. Aztán egyszer úgy hozta az élet, hogy be kellett menni az épületbe. Aztán jött a metrófelújítás egyik szakasza, majd volt a környéken találkám, majd hívtak vissza az egyetemre, majd megint felújítás és ott várom a villamost szemben azzal az épülettel, ahol annyi minden történt velem éveken át. Ki tudja mit tartogat ez a nagy magas ház még nekem...

pandémia

... még hétfőn történt Matthew magyar óráján, de úgy szíven ütött, hogy még leírni sem tudtam valahogy. Pár hete visszatértünk a magyar órákhoz és kicsit változtattunk, mindenkinek heti egy-egy fix félórája van, és ez azért változtatott az órák struktúráján. Kigondoltam, hogy szeretném, közben mégis lett egy saját ritmusuk az óráknak. Az elején mind a két gyerek annyira mesélős, beszélgetős, hogy rájöttem, hogy az első jó 10 percet erre oda "kell" adni, mert látszik, hogy vágynak erre és még ebben a leszűkült világban is sok inger éri őket, pedig ott már teljes lockdown van több hete. Ebben az első tíz percben történt ez is: Matthew vágott bele hétfőn egyszer csak egy mondatba, ami nem is jutott el hirtelen az agyamig (az angol feltételes mód nem a kedvencem), elég volt kihámozni, szabadon fordítom: Berni, te tudod ( még mindig így kezdi az izgalmas mondatait), ha lesz majd gyerekem, elmondhatom neki, hogy képzeld, én már túléltem egy pandémiát, milyen őrület ez.  Három döbb

Kötelező program

Kép

Okospad

Kép
egy pillanat se vesszen kárba... https://metropol.hu/aktualis/meg-a-padok-is-okosak-pesterzsebeten-61727/

Madárijesztő

Kép
Nemrég költözött ide, talán mutattam is akkor. Furcsa dolgok történnek vele, tegnap reggel az asztal másik végében ácsorgott, ma reggel meg az asztal alatt találtam rá, pedig nem olyan pontján áll az asztalnak, ahonnan csak úgy le lehet szédülni.  Éjszaka megint buli volt az irodában (?). ;)

Reggeli duzzogás

Ma kicsit később jöttem, mert a lejáró személyim ügyében kellett intézkedjek, így szerencsére alig voltak a villamoson. Újabban ott szoktam Duolingo-zni (legalábbis részben), főleg mióta rájöttem, hogy el lehet némítani, lehet hallgatás nélküli feladatokat is kérni. Egyszer csak duzzogásra (és nyafogásra = ovis kislány) lettem figyelmes: - ... de miért nem...? - ... mert kistestvére lesz, az anyukája kisbabát vár és nagyon-nagyon kell vigyázni, hogy el ne kapja a korona vírust, ezért úgy döntöttek, hogy ő most nem jár oviba egy ideig... - ... akkor én is akarok egy kistestvért... :) A párbeszéd még folytatódott, én felvihogtam a maszkban, mert imádom ezt a kisgyermekkori logikát - bevállal egy kistesót is, ha ő is otthon maradhat - pedig ettől még az ovis kisbarátjával nem fog tudni találkozni... :)

Maszkos álom

 A színházi világ lezárása (legalábbis ami engem illet) érdekes dolgokat művel a fejemben-lelkemben, újabb előadás színlapját írtam újra. A főszereplő én magam voltam, és Christine-nek hívtak, de ruhára és érzésre úgy tűnt, mintha a feltámadt Júlia lettem volna és végül a főhős (az arcát nem láttam ugye - hiszen maszkban élünk, és este még az álarcos énekessel is a kelleténél jobban foglalkoztam) jött, hogy együtt legyünk de előtte konzerválás miatt rám öntötte a kezében lévő gyertya faggyúját. Fölkeltem és mire rájöttem, hogy mi történt, újra csak röhögni tudtam. Nagyon régi időkben jártunk, óriási gyertyafényes bálterem volt.
Csodák ott történnek, ahol hisznek bennük, és minél jobban hisznek bennük, annál gyakrabban fordulnak elő. Denis Diderot

Első online

Kép
 Más az, amikor az ember ezt-azt visszanéz a YouTube-ról vagy éppen bele-belehallgat valamibe. És más az, amikor jegyet (!) vesz egy online előadásra és előtte tíz perccel rájön, hogy gyorsan kellene vacsorázni, mert 'óra' alatt nincs kijárás (már amúgy sem), drukkol, hogy lejárjon a mosógép, hogy gyorsan még egyszer el tudjon indulni - jaj, és lehet, hogy kellene jegyzetelni is...? :) És persze más (lesz) az, amikor az elmegy élőben és leül az emberek közé. Na ez már idén nem lesz.

40-nek 40

Kép
40 nap van karácsonyig. 🎄🤭 Tegnap kaptam egy borítékot, hogy csak ma nyissam ki. Mindenre gondoltam, de erre nem. 🙃 Köszönöm #Zs, igazi meglepetés volt! 🎄😊❤ Főleg, hogy ma délelőtt mentem azért a valamiért, ami a karácsonyi ajándékom a szüleimtől, de egyelőre még nem mutatom meg. 🎁🎄

már nem árvák

Kép
Minden idők legnehezebben megszerzett árvácskái, de már jó helyen vannak. 

xmas ❤

Na jó, ezt már vártam: John Lewis karácsonyi reklám:  #jl-xmas reklám

Világnap (a mai egyik)

Kép
Nehezen találom ma magamban a kedvességnek nyomát is, de majd igyekszem: 

#lesz még mosoly

Kép
 Kellett ilyen, ez nyilvánvaló. :)

Boldizsár I.

Kép
 A tegnapi nap legszebb története Boldizsár Ildikó facebook-oldaláról: Boldizsár Ildikó 2t2mS pcoilnóe.ssoodlred · HABENT SUA FATA LIBELLI A könyveknek megvan a maguk sorsa. Ennek a tegnap megjelent új könyvemnek egészen különös sors jutott. Délután kétségbeesett üzenetet kaptam egy ismeretlen lánytól, aki kórházba kerülő édesanyjának szeretett volna sürgősen egy példányt ajándékozni, mondván, hogy "iszonyú sokat segítene, ha holnap kezébe adhatnám, mert komoly műtét vár rá. Aggódunk, félünk, izgulunk, és közben keressük a belső erőforrásokat mozgósító helyzeteket, kapcsolódásokat, hogy átlendülhessünk a nehézségeken. Ő a kút, én meg lennék a tölgyfája, ha kezébe adhatnám ezt a könyvet." A boltokba még nem került ki a könyv, a kiadóban már nem volt senki. Viszont én már rendelkeztem egy írói tiszteletpéldánnyal, amit gondolkodás nélkül felajánlottam neki. Egy óra múlva találkoztunk a Maros és a Szamos utca kereszteződésénél, ahol dedikáltam is a könyvet az Édesanyának, miköz

#jobbadni.hu

Tegnapelőtt délután átadtam a múltkor adomány-vállalásomat, az adventi naptárt, jó volt vele ügyködni. Ezzel a felhívással még aznap este találkoztam, mégis kicsit félre tettem.:  https://jobbadni.hu/podcast/hangot-adunk-a-kivansagoknak/ https://szeretetdoboz.jobbadni.hu/programrol A kívánságok itt vannak - hasonlít a kampány az iskolatáskás projekthez, a kérések itt vállalhatók be - korosztályra (is) szűrhető (milyen sok kislány kér klasszikusan babát - lehet, hogy soha nem volt még ilyen játékuk, a kisfiúknál is van klasszikusan autó, de van játék fűkasza is). Vállalhatsz támogatást vagy ajándékot is.  https://szeretetdoboz.jobbadni.hu/kivansagok Majdnem bevállaltam már ezt-azt, amikor megláttam azt, amitől mindig hátrahőkölök, hogy ez is kötött áras, tehát amikor már majdnem elvállalok valamit, ott van, hogy 8 ezer, 9 ezer, stb. Ezért ebben nem hiszem hogy részt fogok venni, esetleg adok adományt. Majd még meglátom.

raktárkoncert

Kép
A mai napomból semmi nem úgy alakult többnyire ahogy terveztem, ezért valami mást akartam én is. Lelkileg is nehezített ez a helyzet, ott kell tölteni, ahol lehet. A Raktárkoncertet már többször is terveztem, de az App alatt sokan morogtak, meg úgyis volt más program is. Nekem tök jól megy és jól szól a laptopon nagyon jó a felbontás meg minden. 🙏 Persze nincs néző és nincs taps (csak itthon), de én tök jól dudorásztam itthon. 🤷‍♀️ #koncertek Van választék bőven, én "hátulról" kezdtem,  Zorán és Szekeres Adrien is jól válogatott. 👏🙏 először úgy volt, hogy idézgetek, mert annyi dal kap most más értelmet mindkettő esetében! - de inkább meghagyom mindenkinek a rácsodálkozást. 🤔😊 Ebből rendszert fogok csinálni mostanság, megnézek majd olyanokat is, akikre már rég kíváncsi vagyok, csak eddig nem jutottam el a koncertjeikre, vagy egy egész koncertet azért nem vállaltam volna be. Szóval menjetek koncertre! Este 8 után is lehet! 😊😄🙈😉🤭🤗

30/1

Kép
Elkezdődött a 30 napos kijárási tilalom. Ez a kép még az utolsó (nyilvános) vacsorán készült. Isteni finom volt. Akkor még nem tudtuk, hogy másnap (ennyire) nagy bejelentések jönnek. Mindenki vigyázzon magára! 🙏

62

Kép
Mennyire hiányzik az egész Kulkaság... minden nap a mentőszolgálat mellett megyek el, kár, hogy már nincs forgatás. 😉 Isten éltesse sokáig!

2020 1111

Kép
Idén minden olyan "különös", ma épp a dátum, meg kell őrizni a kíváncsiságunkat, az érdeklődésüket. 

hazaérni

#cc xmas Idén mindenki csak erre vágyik majd, hazaérni... bár szerintem Télapónál legalább egy manó biztosan ügyeletes... 😉🎄

bernoka40

Kép

Tegnapi szép emlék

Kép
 A tegnap kép, ami sokáig kell kitartson... én látom magamat :) Az utolsó két színházas élményből pont lett archívum, a Dolha-koncert és a tegnapi Pál utcai fiúk élményből kell most élni és a többi régi szépségből.

#napiaktív

Kép
 

Álom

 Tegnapi álom, vagy nem is tudom melyik nap az már, mert már elmúlt éjfél, de akkor azt mondom, hogy vasárnapra álmodtam. Még napközben is eszembe jutott, és jót nevettem, annyira képtelenség az egész. :) Színházban voltam :) a covid alatt. Vád tanúja előadás volt (eredetileg a Játékszínben megy), de a helyszín egy egyetemi előadóterem-szerű volt és nagyon közel ültünk (ettől ideges voltam), és minden szereplő kint ült (maszk nélkül), mint egy elnökségi asztalnál. Kocsis Dénesnek nyoma sem volt, helyette Nagy Sanyi játszott, Kern A. ott volt, viszont egy ponton a CsonkaBandy virágos tanga-szerűben járkált, még Hajdú Steve is ott volt. Mi az első sorban ültünk, én persze idegbeteg voltam a tömeg miatt, meg hogy túl közel vagyunk a színészekhez. A terem vége pedig egy református templomhoz hasonlított, kellékek is voltak. Aztán egyszer csak kinyílt a tér, rengeteg egybenyitott tér volt, volt fogadás is étellel (ettől is ideges voltam, hogy mindenki megfogdos mindent), elvesztettem akikke

2 éve

 Miközben kerestem az első PUF-élményes posztot, találtam még valamit. Jó ez a blog, segít magamnak is emlékezni. :) Megtaláltam a két évvel ezelőtti szülinapos listámat. JÓ látni, hogy azért tulajdonképpen nem változtam, és még jobb látni, hogy az elmúlt két évben milyen sok dolog megvalósult már onnan, és milyen sok van, ami az ideire is felkerült. :) (azt már nem írom le, hogy milyen sokat intézett el a covid...) https://bernoblogja.blogspot.com/2018/05/berno-308.html

Miért félnénk, miért élnénk - ha nem egy álomért...? 2.0

Kép
A Pál utcai fiúk (2.0)  Úgy kezdődött, hogy kiderült, hogy új Boka lesz a Pál utcai fiúkban. Sándor Péter. Messziről lehetett tudni, hogyha van igazi szerep neki, ez biztosan az lesz. Teljesen evidens. Alig vártuk, hogy lássuk. Aztán volt tolódás, karantén, majd pozitív teszt a Vígben és megint nem lehetett tudni, hogy mi lesz. Lett új műsor, de még sok-sok tavaszi pótlással. Szinte esélytelen volt, hogy legyen normális (árú) jegyünk és még Petit is kifogjuk. Aztán volt egy rövid időszak, amikor épp kiírták őt a mai napra, de mire odaértem a pénztárba már megint nem tudtuk, hogy vajon övé e a mai este. Aztán lettek másik gondok, ugye az egyre több beteg, majd pár napja a két szék kihagyás... és ami az örök idegbaj, hogy mi lesz, ha változik a szereposztás. (Pedig Wunderlich is jó - volt...) Ismeritek az elmúlt napok/hetek vívódásait, hogy menni vagy nem menni, közben meg vitathatatlan, hogy a(z ilyen) színházi élmények (beleértve a lélekrángató bőgést a maszk alatt) igazi átmosások. Ak

levélkék

Kép
Bár már nyomják ránk a karácsonyt, de még ősz van. 🍁🍂🍃🌿 Ajándékba készült gyorsan ma délután ez a 3 falevél.

18

Kép
A múlt héten forgalomban lévő maszkok száma: 18. A hidegben jobban belehelem, így jobban nyirkosodik mint a 32 fokban, és most már bent is hordani kell, így könnyen kijön a nagy példányszám. Kockás, pöttyös, virágos, virágos és virágos - ahogy Gombóc Artúrné szeretni ;)

medve úr

Kép
Ha egyszer jól érzi magát 🤭😄🧸

55

Kép
Ha jól számoltam, a maival együtt (aminek már nagyjából annyi) 55 nap van hátra az évből. Ideje újra listázni, a karanténcetliket sajnos a fokozódás miatt nem sikerült megvalósítani, ezért most olyan lista készül, aminek lesz 55 pontja (folyamatosan) és amelyekben jó lenne lépni - vagy akár megvalósítani 2020. utolsó napjáig. Izgi. :) Időnként majd megmutatom, hogy mennyire cifra a lista (messziről). Sok halogatott és idő hiányában félretett dolgom van, vagy olyan, ami már izgat egy ideje vagy éppen muszáj lenne (lett volna) megcsinálni. Szóval célkitűzős estém van (Vasalni nem volt kedvem, túl sok van. ;)) (P.S.: ha szeretnétek ezeket a nyomtatható lapokat, átküldöm szívesen; és a Stabilo nem támogatta az estémet ;))

éviránytű

Kép
  Nem is tudom, hány éve töltöm ki az éviránytűt, ami segít lezárni a múló évet megnyitni a kopogtatót. Idén is ki fogom tölteni... Ha szeretnétek, itt letölthető:  https://yearcompass.com/booklet/hu-HU-YearCompass-booklet-A5-printable.pdf Ha mostanában csatlakoztál a bloghoz, itt tudsz róla többet olvasni:  https://yearcompass.com/hu/

Kis suttogások - érted

Ideje újra és újra meghallgatni:  https://www.youtube.com/watch?v=ZFymlNy88zU https://www.youtube.com/watch?v=BuYMFPjtsbM&list=LL&index=29 Az előbb épp azt olvasgattam, hogy egy-egy poszt alá hányan írogatják, hogy melyik országba utazás hiányzik... kedvem lett volna odaírni, hogy én annak is örülnék, ha a szüleimhez hazamehetnék a saját falumba. Most már megint kb egy hónapnál tartunk, hogy nem lehetett menni. Jó féléven belül ez a város, amit amúgy sem annyira szeretek, már másodszor ejt 'fogságba'. A színházak erőn felül küszködnek - nem tudom eldönteni, hogy jelenleg melyiket tisztelem jobban, amelyik belátja, hogy már kár erőlködni és a színészek, a műszak egészségét sem kockáztatja - vagy azt, amelyik erőn felül már harmadszor kalibrálja át az előadásait, a műsorát. Én támogatnék fizikálisan a végsőkig, csak itt már 'vérre' megy... és szétültethetnek soronként egy-egy embert is, a lényeg nem nagyon változik. Kicsit még motoszkál, hogy jó lenne élményeket g

november 7.

Kép
Az inspiráció kimarad szerintem a hétvégén  kb 4 napra való teendőm van, de azért hátha... 🙈🤭

levél a levélben

Kép
Azt mondta anyukám, hogy még valahova tenne pár levelet a házban, küldjek neki egy-kettőt, így este gyorsan hurkoltam néhányat amíg más meg mosott. 😉

naranCSók

Kép
Pont mint a neve. 💋🍫😉😊🤭

Napi szomorkodások

 Nem olyan régen írtam meg a nézői bátorságos posztomat, mostanra már minden kihúnyt belőlem ezzel kapcsolatban, rám ült tőle/miatta a szomorúság is. Várható volt, hogy inkább már a bezárás jön saját döntésből. Szomorúság, és nem azon van a hangsúly, hogy nem mehetek színházba vagy nem fogok tudni elfoglaltságot találni. Az Örkény megint nagyon emberi és személyes:  https://fb.watch/1zNrpE873A/  

napi aktív

Kép
 
Kép
  Tegnapi napközben lopott negyed óra... :)
 Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent (...), itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Wass Albert

Adventi üzik

 Még van idő, ha valaki szeretné kérni: https://bernoblogja.blogspot.com/2020/10/iden-is-lesz.html

Forever Aint Enough

Kép

november 1.

Kép
Idén így...

a néző és a félelme

Nem igaz, hogy nézőként nem félek. Mindenként félek... vannak napok, amikor az átlagosnál jobban, van amikor kevésbé. A 'jobban' napokon nem megyek el, hiába van jegyem. A 'kevésbé' napokon szorongva, de megyek, mert ebből gyűjtök erőt és hihetetlenül tisztelem és becsülöm a színészeket, mert ők jobban kockázatnak mint én. Rövid riport Mácsaival, akit annyira tisztelek a hozzáállása miatt (is), hogy novemberben - ha minden jól megy - kétszer is elmegyek hosszú évek után az Örkénybe. #riport
Kép
Még ha ezért valamit félbe is kell hagynod, szentelj időt arra, hogy leülj és figyeld, ahogy az erdő színeket vált. Elizabeth Lawrence

viszlát október

Kép
Ahhoz képest, hogy mára több program is tervben volt,reggel fél 9-re mindegyiknek annyi lett. Így aztán kitakarítottam, dolgoztam és egy sor halogatott dolgot megcsináltam. Főzni már nem volt kedvem, a hasogató fejfájásomtól ordítani tudtam volna, így erőt vettem magamon és fél 2-kor elvittem magam ebédelni, kaptam sütit és egy capuccinót (köszönöm szép-kártya); és aki nem akar egyedül a Normafához menni  az bóklászik és rugdossa a leveleket a Wekerlén. 😀🤭🍁🍂🍃 ... és magába tesz majdnem 6 km-t. (Itthon nem viselem a vírus óta a fitbitet) Sárga levél hull eléje, amerre vágtatva jár. Zelk Zoltán

ha már napja van 🕷🕸🎃

Kép
Hátborzongató macska 🙈😀

Feldob(ox) élmény

Kép
 Már jó ideje listán volt, hogy a tavaly karácsonyra kapott Feldobox utalványomat beváltsam, tegnap végre erre is sort kerítettem. Kicsit húztam az időt, mert igazából kicsit gáz ez az utalvány, mert fura helyeken és módokon váltják be. Hol az adott intézményben, hol csak egy meghatározott irodában. Ahol azt írja, hogy egy jegyre, ott csak egy jegyre jó és nincs hozzá más választás, ahol meg kettő, ott muszáj elhozni a kettőt. Szóval addig-addig variáltam, amíg egy havi százas listáról kiválasztottam egy koncertet, amelynek az előadója már sok jó koncert- és színházi élményt adott. Mostanában mintha picit futna vele a ló, de szerintem a színpadon nem lesz vele gond, eddig mindig nagyon elvarázsolt, pedig nem a szokásos zsáner-körből van. :) Igen, ő Bereczki Zoltán.  Napok óta ez a dallam bújkált bennem:  https://www.youtube.com/watch?v=iEr3h9TAv-M A Mestes időkben volt egy akkora koncertje a Patakyban, hogy máig emlékszem rá, imádtam minden pillanatát az első sorból. :) Aztán még Dóriv

Hangulat

Kép
 A péntek délutáni hajrában - ha már arra jártam -, adtam magamnak 15 perc inspiriációt és léleksimit.

Édes kis brummogás

Kép
 Addig-addig brummogott szüntelenül már több mint egy hete, és úgy gubbasztott még mindig ott a ládában alul, hogy...  ... és hát nem sokkal boldogabb? Természetesen átesett a kényelmetlen fertőtlenítésen. igaz, hogy 5-ig most megszorítás van, de mindenkinek jár egy kis melegség.

Rég várt koncert - Dolhai Attila

Kép
Nagyon hosszú hónapok óta vártam ezt a koncertet. Ott kezdődött hogy kijött a(z akkor) legújabb (Visszatérés) cd-je, és már előtte sem tudtam menni a lemezfelvételre. Aztán meghirdették a koncertet, amire akkor pont rögtön nem vettem jegyet (vagy nem tudtam - rohadt pénz), aztán kaptam Valentin(a)-napra, de erre mindenképp vettem volna, más nem most. Szóval májusra volt ütemezve és amikor a márciusi tiltások bejöttek, még kicsit reménykedtem is, hogy majd májusra minden ok lesz... Aha... Aztán persze le kellett mondani, ebből lett a mai pótlás és egyébként holnap délutánra is kiírtak egyet... Teltházas lett volna a mai, de sajnos nagyon sokan nem jöttek el, én nagyon izgultam, hogy rendben legyen a mai és ott lehessek, ezért már kihagytam a szerda esti Maricát is, hogy ahol lehet csökkentsek a tömegemen. A ma délután pokoli rohanós volt, de odaértem nagyon hamar, lázmérés, maszkcsere és helyfoglalás. Közben már Ati-dalok szóltak, ezt is szerettem, sokkal jobb ez, mint csak

HAUSER plays Morricone

Kép
Óh, hát ez csodálatos... képre, hangra, érzésre... Nagyon szeretném a jövő évi koncertet, szerintem ráteszem a karácsonyi kívánságlistára.

#40dal-40

Kép
Íme a 40., és hát pont az lett az utolsó, amelyik a listán amúgy a legelső volt. 😊🙏 Már eltelt 40 nap a 40es évből, nem kifejezetten tetszik a világ ami most van, igyekszem a víz fölött maradni, és csak túl leszünk ezen is. Hiába volt sok-sok mindenféle érzésem ezzel A szülinappal, próbálkoztam mindenfélével, hogy jobb legyen, sok hiány maradt bennem, de azoknak mindenképpen hálás vagyok, akik igyekeztek minél őszintébben velem ünnepelni.🎂🍾🙏😊 #boldogszületésnapot  - ez a legjobb szülinapi dal amúgy,gyakran 'használom ezt én is köszöntésre 🎼🎵🎶

Osztogató (Böröczki Mihály)

Kép

#40dal - 39.

 Az utolsó előtti dal, amit igazából 23-án kellett volna kihúznom:  56 csepp vér - Maradj hűséges a földhöz (Miller Zoltán) „Maradj hűséges a földhöz Maradj büszke, egyenes és bátor Maradj tiszta, romlatlan lélek És ne fordulj, ne fordulj, ne fordulj el Szülőhazádtól!” Muszáj itt még egy dalt meghallgatni és emlékezni:  https://www.youtube.com/watch?v=vFZ7ojA3588

opera nap

Kép
#levélária Tegnap operett, ma opera. Operában kevésbé vagyok befogadó, de vannak Hangjaim és dalaim. #gyöngyhalász #levélária #nessundorma

#40dal-38

Kép
2 boríték maradt ezen kívül, a muskátlik nem akarják, hogy vehessek végre nagyfejű árvácskákat és ma egész nap el leszek tévedve időben. 🙈🤭 Ez a dal egy nagyon szép előadásból van amúgy és NS egyik legjobb szerepe (volt), amiben lehet, hogy már nem fogjuk látni. #áldalak búval