Boldizsár I.

 A tegnapi nap legszebb története Boldizsár Ildikó facebook-oldaláról:


Boldizsár Ildikó
2t2mS pcoilnóe.ssoodlred ·
HABENT SUA FATA LIBELLI
A könyveknek megvan a maguk sorsa.
Ennek a tegnap megjelent új könyvemnek egészen különös sors jutott.
Délután kétségbeesett üzenetet kaptam egy ismeretlen lánytól, aki kórházba kerülő édesanyjának szeretett volna sürgősen egy példányt ajándékozni, mondván, hogy "iszonyú sokat segítene, ha holnap kezébe adhatnám, mert komoly műtét vár rá. Aggódunk, félünk, izgulunk, és közben keressük a belső erőforrásokat mozgósító helyzeteket, kapcsolódásokat, hogy átlendülhessünk a nehézségeken. Ő a kút, én meg lennék a tölgyfája, ha kezébe adhatnám ezt a könyvet."
A boltokba még nem került ki a könyv, a kiadóban már nem volt senki. Viszont én már rendelkeztem egy írói tiszteletpéldánnyal, amit gondolkodás nélkül felajánlottam neki. Egy óra múlva találkoztunk a Maros és a Szamos utca kereszteződésénél, ahol dedikáltam is a könyvet az Édesanyának, miközben a lány a mobiljával világított. Búcsúzáskor egy őrangyalt röpített a kezembe.
Pont erre volt szükségem.
Így cserélődtek ki a szeretetenergiák tegnap 17.50 és 18.05 között Budapesten.
Bízom benne, hogy az a könyv, amelynek így kezdődött nyilvános élete, sok embernek visz majd vigaszt, reményt, erőt. Tavasszal hidas meséket ajánlottam a nehéz helyzetben, ez most már nem elegendő. Pontosabban immár nem vízszintesen futó hidakra van szükség, hanem függőlegesekre. Erről is szól ez a könyv.
Reggel hozzájutottam még néhány példányhoz, s azonnal a 80 éves Édesanyámhoz siettem. Úgy örült, mint egy kisgyerek, pedig éppen 54. alkalommal tettem elé egy saját könyvemet.
Itt mesélek egy részletet a könyvből
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=4147476601945683&id=112960265397357
Itt pedig megrendelhető
https://www.lira.hu/.../hogyan-szerzett-vizet-a-kiszaradt...#
Itt pedig az online könyvbemutató, amelyre szeretettel várok mindenkit:
https://fb.me/e/fMoK8ZBjn

és a jövő keddi programom: