Bejegyzések

NEK-napok

 Elindult a NEK egy hete, ma/,mostantól erre hangolom a lelkemet és próbálok eszerint élni legalább ezen a héten. Az Önkéntesség sajnos nem úgy alakul(t), ahogy vártam-vágytam, de abból kell kihozni amit lehet, ami van, ezt (is) cipelem magammal és majd odateszem az ÚrIsten elé. Minden nap kapott egy 'nevet', aki nem vallásos, annak is érdemes erre gondolnia a következő napokban (nem láttam ezt sehol meghirdetni, az IEC-appban láttam meg): vasárnap: Öröm napja hétfő: Jóság napja kedd: Békesség napja szerda: Türelem napja csütörtök: Remény napja péntek: Hit napja szombat: Hűség napja vasárnap: Szeretet napja Megnéztem további 12-es interjúkat, mindben van érték, érdekes így látni ezeket az embereket, és jól esik a rácsodálkozás, hogy jé, ő is, jé, de szép a története. (Néhányat meg is osztogatok majd folyamatosan, főleg az azokkal készülteket, akik nekem amúgy is fontosak, nem csak most érdekel, hogy mit csinálnak, milyenek. - Ld. azokat, amik eddig már posztolva lettek.) Most é

KIK karácsony

Kép
A kép mai. Jó, hogy az őszre már bevásároltam náluk... erős sokkot kaptam, közelebb se mentem.

NEK előtt

Kép
Végül nem voltam műszakban, de ha már arra volt dolgom, csak arra jártam. Ismerős önkéntes küldött közeli képeket, lenyűgöző, gyönyörű lesz! Rá sem ismerni a térre, hasonló átalakuláson megy át a Kossuth tér is. (Csak az önkéntesek koordinációja siralmas, kiábrándító.)

Ciki

 Múltkorokban (se) nem tudtam aludni, kapcsolgattam a tévét és belefutottam  a Librettó műsor egyik ismétlésének az utolsó pár percébe, a legjobbkor. https://mediaklikk.hu/video/libretto-2021-08-24-i-adas/?fbclid=IwAR1BWjF2iuXaieks2n3f3H5zTgqmaDoioYRTjt5KhUMRthmEohIR-2UEokk  (45. perctől érdemes nézni - pár perc az egész órányi tartalommal) Gyorsan felírtam félálomban a srác nevét, hogy utánanézzek. Tologattam, halogattam, mert ilyen riportokon nem lehet csak úgy átvágtatni és említette a másik szívemnek kedves műsort is, az Isten kezében-t. Ezzel a hosszabb műsorral kezdtem az ismerkedést:  https://www.youtube.com/watch?v=jJh6jRotDWA Röviden: Ez az fiú, aki amúgy operaénekes - Czikora István László - de pl. az Operettszínházban is előfordul, Vas megyében nőtt fel, Kőszegen volt állami gondoskodásban, onnan vitték el a nevelőszülei Őriszentpéterre. Ott nevelkedett, Ottó atya a szárnyai alá vette, szakmája lett és énekelt, mert kapott tehetséget és lett lehetősége. Felnőttként kibogozva

Ez itt a kérdés portré - Mező Mihály

Kép
Íme egy újabb nagyon értékes interjú elképesztő mélységgel, szívszaggató, de nagyon értékes. Ajánlom, de komolyan... 

ŐK TIZENKETTEN: Dolhai Attila

Kép
Kommentár nélkül... DE! ez a felvállalása és őszintesége nekem valahogy most még fontosabb mint az, hogy hányszor énekli még le a hajamat... - pedig tudjátok, hogy azért az -is- fontos. ;) ... sok dologba belegondoltam, amíg néztem-hallgattam, bele-belebőgtem nem is egyszer, kicsit hol ezért, hol azért... Napok óta vártam, hogy rendesen meg tudjam hallgatni, és még vissza is kellett tekergetnem, annyira bőséges és gazdag, igazán erőt adó.🙏🙏🙏
Kép
 Egész nyáron csapódtak oda-vissza, ki-be az irodai ajtók. Végre eljutottam oda, hogy szerezzek néhány éket. Kicsit snassz verziót kaptunk, de pl. az enyém nagyon cuki lett, ajándékba kaptam Zénétől. Nem is tettem le a földre...:)

Release negative thoughts - Engedd el a negatív gondolatokat

Kép
 Ez itt az enyém, nekem készült - valószínűleg ma viszi a GLS és pont úgy alakult, hogy nem vagyok bent két napig, ki kell várnom, hogy a kezembe vehessem...  https://www.facebook.com/1529954527116274/photos/a.2832207466890967/4022067334571635 Egészen megható az elnevezése, a neve, ahogy megszületett.  Úgy kezdődött, hogy tényleg nem gondoltam, hogy ennyire bele fogok szeretni a Limaaya-kba, minden nap van rajtam valami, más nem egy-két szalagkarkötő. Lehet - sőt -, hogy hozzájön Erzsi személye is, mert tudom, hogy ő tényleg ilyen limaaya-s... Szóval jó pár hete kitett egy egyéni malát, amit magának készített, nekem pedig nagyon megtetszett azon az egyik 'kő'... Megkérdeztem tőle, hogy ilyenből nem készül-e karkötőt csinálni, mert nekem ez nagyon tetszik - afrikai türkiz - és szeretném a szülinapomra, ha lenne, mert nem vagyok jól magammal, az egész 40-41 váltással (se), kell valami szépség. Nem kérdezett semmi mást, csak mondta, hogy megnézi, van-e még ebből és kigondolja, jel

ŐK TIZENKETTEN: Böjte Csaba

Kép
Évkezdésre, kicsi veni sancte, bíztató, reménykeltő és érzékenyítő - mint mindig, szeretettel: 52nd International Eucharistic Congress 12 hírnök – 12 beszélgetés. A Kongresszus előtti napokban Kuzmányi István állandó diakónus beszélgetett a hírnökökkel. Mesélnek az életükről, munkájukról, szolgálatukról, családjukról… Arról, hogy mi jelent számukra örömet, és mi nehézséget. És buzdítanak, hogy találkozzunk és ünnepeljünk együtt Budapesten. Az adás vendége: Böjte Csaba ferences szerzetes.

Helló szeptember

Kép
 

Helló ősz! :)

Kép
 

ŐK TIZENKETTEN: Lackfi János

Kép
Csodálatos sorozat csodálatos darabja. Lackfi-t sokáig hárítottam magamtól, mert túl divatos volt és valahogy hárítottam nagyon, aztán jó fél éve mégis eltalált, azóta többet olvasok tőle, róla. (Valahol oda tudom tenni időben, amikor belefutottam egy Lyukas órába a facebookon/Lackfi-Dragomán-Szabó T. Hogy Ő is egy lett a tizenkettőből, nagyon örülök. Abszolút hiteles, és ez az interjú olyan gazdag, hogy néha meg kell állnom benne és visszatekerni... nem is sikerült elsőre végigérni rajta, ez is olyan interjú, ami mellett mást csinálni nem lehet. Szeretettel: 52nd International Eucharistic Congress 7,16 E feliratkozó 12 hírnök – 12 beszélgetés. A Kongresszus előtti napokban Kuzmányi István állandó diakónus beszélgetett a hírnökökkel. Mesélnek az életükről, munkájukról, szolgálatukról, családjukról… Arról, hogy mi jelent számukra örömet, és mi nehézséget. És buzdítanak, hogy találkozzunk és ünnepeljünk együtt Budapesten. Az első adás vendége: Lackfi János író, költő, műfordító, tűzoltó,

Önkéntes műszak (2-3.)

Kép
Ma, a 2-3. műszak után azt tudom mondani, hogy hálás vagyok a néhány normális emberért, akikkel lehet találkozni, de ez egy nehéz szolgálat lesz.  A magamfajtának nem egyszer forog a szeme és néz körbe hitetlenkedve, mert a segítség és segítség között különbség van. Értsétek jól: annak ellenére, hogy változó műszakok vannak, egyes emberek nem engedik ki a kezükből a feladatot és bár sehol nincs semmire szabályzat - csak úgy jó, ahogy...  Csak két példát mondok...  1. Ma új feladatot kaparintottam meg magamnak (és tök jól is éreztem benne magam), mivel az egyik staff reggel kétségbeesett attól, hogy nincs itt bizonyos Csenge (meg a másik se), mi lesz most... szimpla excel táblába kell beírni a személyiről a nevet, a születési dátumot, az igazolvány számát, néhány oszlopba Ok-t vagy semmit és még az akkreditációs kártya számát (már ha van - nekem még mindig nincs!), és még a dátumot vagy 3x... egyébként egy sor kérdés szerintem felesleges, mert sehova nem vezet vagy kiderül máshonnan, ar

nevek

Kép
A legkedvesebb neveimet beszélni alig tudó gyerekektől kaptam, ez jutott eszembe, ahogy ezt olvastam.

őszi viselet

Kép
Aki őszre szeretne maszkot rendelni, neki szól az alábbi ajánlatom. Szezonálisból ez a 2 anyagom van (jelenleg). A maszkok ára 350,-/db (Ha másféle - nem őszi -  érdekelne, azt is lehet jelezni, van sok anyagom.)
Kép

Önkéntes műszak 1.

 Szerdán volt az első önkéntes műszakom (5-8-ig) és kicsit vártam, hogy ülepedjen, de valójában nem változott, amit írni tudok. A szerdai három óra annak volt tipikus képe, amikor valami szervezetlen, szedett-vedett és kiábrándító. (A szerdai program a munkaruha osztás volt és a szerződtetés.) A program alatt lehetett jelentkezni önkéntes koordinátornak is (az nem önkéntes), és vacilláltam is, és ha lett volna több szabim, megléptem volna, de úgy voltam vele, hogy akik ezt szervezik, biztos totál a topon vannak, talán kevés lennék...  Sokat küzdöttem szerdán magammal, hogy maradjak annál a feladatnál, amire mentem és amit elvárnak. Az emberek nagy része - úgy tűnik - nincs tisztában a saját képességeivel, korlátaival - pl. ne akarjon az regisztrációs listát böngészni többszáz névvel, aki rosszul lát, nem ismeri az ABC-t és alig hallja a nevet is... Aztán vannak az erőszakosak, akiktől még az asztalhoz sem férni oda... Aztán jönnek olyan önkéntesek is, akikkel szemben rögtön azt érzem,

alvásidő

Kép
 Pár hete bejelentkezett egy program a telefonomon Digitális jóllét néven. Be tudom állítani, hogy mikor van az alvásidőm és bár aludni nem tud helyettem, de abban az időpontban elszürkül a képernyőm, átvált ne zavarjanak módba és a kelési időpontig így is marad. Ébreszteni is tud és tegnap éjfélkor már 'rámszólt', hogy már egy órája aludni kellene... :)

Látogatás az ország házában

 Tegnap munka utánra szólt az ingyenes látogatásra a jegyem, már nagyon vártam. Csodálatosan megrendítő érzés minden alkalommal átlépni ott a küszöböt, ilyen formán vendégként menni pedig még különlegesebb érzés. Nagyon jó vezető volt, bár picit úgy éreztem, hogy röviden le lettünk zavarva műszak után, ezért nem biztos, hogy még ősszel nem megyek vissza, ha valahol belefér az időmbe. Néhány kép csak a hangulat miatt:  https://photos.app.goo.gl/3MEbWB2wHDqN5LT68 Háttérinformáció:  https://www.parlament.hu/web/orszaghaz/latogatoi-utvonal Ráadásul a legvégén egy helyről ki is zavartak bennünk, mert a Látogató Központ már zárva volt, szóval vissza kell majd menni mindenképp.

Bátrak

Kép
Jövőre lesz 20 éve, hogy először voltam önkéntes a Bátraknál, ezt a néhány emléket elővenni még mindig igazán szívet melengető. Ez is a hétvégi pakolásnál akadt a kezembe.

Helló ősz!

Kép
Isten hozott ősz! Vártalak nagyon, bár picit megleptél... vagy ez még az angol nyár helyett van, ami már másodszor maradt el? 🤭🍁🍂🍃 Csigusz, lennék én is a házamban és lehet, hogy tempóból is a tiéd az egészségesebb. 🐌

Személyre szabottan

Kép
 Az önkéntes hátizsákból hamarosan elég sok lesz az utcákon, programokon, nem akartam, hogy az enyém elkeveredjen, ezért kicsit személyemre szabtam. :)

csak egy perc

Kép

Csíkok

Kép
 Szerda délutáni meglepetés az iroda ablakából, igaz, hogy a képek nem adják vissza a hangulatot, hangot-szépséget: és ehhez a háttér: https://24.hu/belfold/2021/08/25/harci-repulok-budapest-szaud-arabia-repulonap/

Firenze

Kép
Na, persze, mi más kerülne elő legelőször a pakoláskor, mint Firenze térképe... legalább már nem kell keresni. :)

Hesna - napló 1.

Hesna és családja Amerikába ment egy évre, ahogy ezt olvastam nagyon eszembe jutott amikor én kétszer pakoltam így össze, nagyon visszajöttek az akkori érzések: #napló1

amikor esik

Kép
Amikor szabadság alatt egy álló napon át csak esik és 18 fok van, nem marad más, mint a szanálás, pakolás.  Régi papírok, régi emlékek.

hobby

Kép

vonatos

Kép
Biztos vagyok benne,  hogy a sűrű vonatozás éveket vesz el belőlem, és nem arra gondolok, hogy mennyi időt utazom. A képen nem a szebbikkel utaztam, és ez jellemző az egész útra. Egész nyáron IC jegyet adnak el gyorsvonatos kocsikra is, és nem a + 300 Ft zavar, hanem hogy ezt végül mindenki lenyeli, mert legalább ül, igaz hogy gyakorlatilag egymáson - összezárva a 6-os kocsiban csak nekem jut eszembe, hogy maszkban biztonságosabb talán. A nyári melegben gyulladok meg a 3 órás úton, úgy szállok le, mint aki 2 hete úton van. A kalauznak persze föl sem tűnik, hogy drágább jeggyel ülök itt. Már leszoktam arról, hogy veszekedjek vele, úgy sem volt értelme. Nagyon eltérő a komfort is, ebből a kocsiból beállt derékkal kecmergek le, miután végre ki tudom nyitni az ajtót (a másikon gomb van), a lépcsőről csak letolatni tudok, olyan keskeny- bezzeg a másikon dupla széles. Szóval így telik (el)a nyár... 🙈

2021.

Kép
Ilyen világot élünk, már maszk-automata is van.

Augusztus 20.

Kép
 Idén az augusztus 20-t itt (Bp) szerettem volna tölteni - bár igazából rájöttem, hogy a tavalyin is itt voltam, hiszen akkor volt a Puskás-premier. No, de a lényeg, hogy annyi programkínálat volt, hogy komolyan agyaltam, hogy mi is legyen. A vezérfonalat mindenképp a Mesterségek Ünnepe vitte. Reggel kivételesen bealudtam - igaz, hogy egész héten éjfél- egy körül kerültem ágyba, így nem is tűnik olyan későinek a felkelés, aztán kiolvastam a könyvemet, főleg hogy az útra egy újabb jó hosszút tudjak vinni. :) Nagy nehezen összecihelődtem és délben a várban voltam. Ott kezdődött, hogy gyalog mentem föl, mert legalább 100 m (!) tömött sor várt a 16-os buszra és igazából 2-3 megálló csupán, igaz, hogy kemény hegymenetben. Hónapok óta kongott a város a turistákat tekintve, na, most mindenki előjött! Mesterségek ünnepén ennyi unott és ordító gyereket - és tuskó szülőt - még nem láttam. MIÉRT megy kézműves rendezvényre olyan, akit nem érdekel...!? Így az meg nem fér oda, akit érdekelne. Komoly

Puskás, a musical

Kép
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt láttam ennek az előadásnak a bemutatóját. Emlékszem az előadás utáni érzésekre,szárnyalásra, dallamtapadásra. Nyár elején a Margitszigetre mégsem mentem el, aztán most mégis látni akartam - igazából  miniszter elvtárs miatt, mert gyakorlatilag nincs hol látni (Pesten legalábbis). Majdnem elkéstem, aztán galiba volt a jeggyel, egy emelettel följebb ültem végü, mert átültettek, így az értékes vetítésből megint nem láttam semmit, ez nagyon bosszantó volt (újra). Ha lesz még újabb akció, meg fogom nézni közép-középről, csak már nagyon kell nézni a szereposztást,mert lettek váltók. Ma Kocsis Dénes volt Puskás, Pesák Ádám pedig Czibor, Vörös elvtárs helyett is más volt - utóbbi kivételével én megtartanám magamnak az eredetieket. Verébke finomabb, 'puhább' Puskás volt, jobban lehetett az ívet látni - érteni. Mihály Úr még undorítóbb volt, de sajnos már senki nem döbbent meg a haján. 😄 DiStefanót meg nem NB játszotta🙏, hanem a darab zeneszerzőj

#önkéntes

Kép
A 40-es év utolsó hónapjának kezdetén és 18 nappal a NEK előtt (ugye milyen szép) munka után elmentem az Önkéntes központba átvenni a csomagot. Az akkreditációs kártyám még sajnos nem készült el, de a többi pakkot elhoztam. Lenyűgöző, nem gondoltam, hogy ennyi minden lesz. :) A póló egyszerűen csodálatosan szép, teljesen bele vagyok szeretve, a kulacs is nagyon tetszik! És hát ilyen életet élünk, maszk, fertőtlenítő folyadék és kendő... Utána pedig odaléptem a rózsakertbe, ahova már visszavágytam - sajnos a nagy meleg megkínozta a rózsákat, de azért így is csodálatosak, az épület meg még mindig lenyűgöző. Az önkéntességhez el kell meséljek még egy dolgot. Amikor pár hete like-oltam a rendezvény egy eseményét, rám írt egy régi (még fórumos) ismerős, hogy látta, hogy érdeklődöm a mise kapcsán, ő önkéntes lesz, szívesen segít, ha van kérdésem. Elámultam, mert tudtam, hogy ő sokat önkénteskedik, de hogy a NEK-en is, azt nem gondoltam volna. Aztán írkáltunk még egymá

Múlnak az évek

Kép
Ha mostanában valaki megkérdezné hogy mit vagy kit hallgatok legtöbbet, ez a dal lenne rá a válaszom. Lehet, hogy hozzátenném, hogy egyre jobban tisztelem a tanúságtevő embereket, a művészeket más nézőpontból is, de az egy egészen másik poszt lenne már, ezért inkább csak úgy ideteszem ezt a dalt kinek-kinek kedve szerint. Persze zakatol a lelkemben-fejemben-szívemben az egy hónappal későbbi időpont (is) a naptárban, annyira, hogy nem biztos, hogy a szó régi-hagyományos értelmében akarom majd ünnepelni a 0918-at. "Múlnak az évek, mi egyet újra lépünk már ... Utazunk, érkezünk, találkozunk és búcsúzunk, egy boldogabb világról álmodunk..."
Színes Lampionok. Vízpart. Egy pohár fröccs, vagy csak egy pohár limonádé. Valahonnan, a hangszóróból, zene szól. Hallgatod. A vizet, ahogyan moraljlik a lábaidnál. Mikor élted át ezt utoljára? A harmóniát. Az örömet. A varázslatot. Mikor engedted meg utoljára magadnak, hogy “csak úgy” éld az életet? Tollusc Latilah

a 3. kanál

Kép

barista Zné ☕

Kép
Te mit látsz benne?

Az írógép

Kép
 Olvasásra ajánlom önmagában is. (képre kattintva megjelenik rendes méretben) Miután elolvastam, az jutott eszembe, amikor sokat voltam kislányként anyukám (és a nénik) irodájában és a mechanikus írógéphez én is odaülhettem. Azon is keményen kellett írni, a  mutatóujjam mindig be-becsúszott két betű közé, viszont tudott indigóval is írni. :) Belegondolva, szerintem reálisan nézve hamarabb 'gépeltem', mint ahogy megtanultam írni. Anyukám akkor már villanyírógépen írt, sokkal később a középiskolában (elsőben) én is úgy tanultam meg, aztán jött a számítógépes klaviatúra, majd a versenyek... 

(nem) csak a zongora

Kép
Oh,de vártam ezt! 🙏 Elmaradt a tavalyi Arénás, és hiányzott az élő zene, hogy a szívem ne a saját ritmusában üssön,  Havasi teljes profizmusa, tehetsége, kedvessége, a történetei, stb., stb.... Délután már igyekeztem rápihenni (amíg egy telefon fel nem ébresztett), és közben megint jött a fenyegető eső-előrejelzés. Vissza sem tudok emlékezni, hogy mikor voltam itt utoljára,és vajon mit néztem. Régen lehetett, mert nagyon kényelmes székek lettek azóta, legalábbis 8-ig még így gondoltam. 🤭 Megfenyegetve az esőt hoztam 2 dzsekit is (fölvenni és takarni), párnát (ezt kényelemből) ernyőt és sok vizet, mert még mindig 34 fok volt 7 előtt, amikor elindultam. Izgultam, hogy odaérek-e, de szerencsére mindkettő busz pont jött és dugó sem volt. A főnököm mögöttem ült 5 sorral, már a bejáratnál összetalálkoztunk és utána még 3x és Isten áldja,amiért a végén is megtalált és hazahozott, így úsztam még a durva vihart szárazon. 🙏 A véletlenekben nem hiszek... Mögöttem egy gyerek alig bí

van kérdés?

Kép
Egy ideje (pénteken volt egy hete) nem értem rá vasalni és a meleg sem igazán motivált... most a kávé után a fotelból nézem a halmot és medve úr vigyorát, és épp azon gondolkozom, hogy melyik musical-lel bírnék ezzel el... 🤔😅

mai turista

Kép
Kreatív workshop lett volna ma terítéken, de változott a program, viszont nem akartam az itthoni punnyadást. El kellett intézni egy ügyet, aztán flangáltam, majd délután órákat töltöttem a Margitszigeten. Olvastam, angoloztam is, sétáltam és néha csak néztem a felhőket hátonfekve. Nagyon jó volt. A mai legkedvesebb: a többi képet itt találjátok

odafönt

Kép

a pavilon 2 oldala

Kép

egy lépéssel se több...

Kép
Se kevesebb... 😄 a héten lett néhány érdekes szám

40 es

Kép
Akkor ez hogy is van most?

🎨🖼

Kép
Már készültem egy ideje erre a fotóra miután pár hete láttam a neten, bár az jóval profibb volt. 🤭

lány mezítláb Pesten

Kép