Bejegyzések

mai turista

Kép
Kreatív workshop lett volna ma terítéken, de változott a program, viszont nem akartam az itthoni punnyadást. El kellett intézni egy ügyet, aztán flangáltam, majd délután órákat töltöttem a Margitszigeten. Olvastam, angoloztam is, sétáltam és néha csak néztem a felhőket hátonfekve. Nagyon jó volt. A mai legkedvesebb: a többi képet itt találjátok

odafönt

Kép

a pavilon 2 oldala

Kép

egy lépéssel se több...

Kép
Se kevesebb... 😄 a héten lett néhány érdekes szám

40 es

Kép
Akkor ez hogy is van most?

🎨🖼

Kép
Már készültem egy ideje erre a fotóra miután pár hete láttam a neten, bár az jóval profibb volt. 🤭

lány mezítláb Pesten

Kép

holnap! 🎹

Kép

eddig bírtam 🤭

Kép
Már sokszor írtam, hogy nekem az augusztus = remegés az iskolaszerek tájékán... 😁🤭🙈 egyik nap is erről beszélgettem pont MissK-val, éreztem,  hogy baj lesz, pedig nem vagyok ezzel egyedül. De egy füzetnél meghúztam a határt. Hogy mit fogok bele írni...?! Költői kérdés (se). 😉

helló szombat 👌🐼

Kép

kanálka néni

Kép
Tegnap már Berni néni voltam, amikor a tündéri 3,5 éves Letíciával találkoztam, ma megjöttem a rég várt kanálkáim. Szerintem eléggé jellemzőek. 

A 10 éves kép és ami mögötte van

Kép
 Tíz évvel ezelőtt is kerek voltam és meleg nyár volt. Ma tíz éve szombat volt és vonatoztunk, esküvőre tartottunk. Szinte dobozokban álltam az angliai (első) kiköltözés miatt, közben még volt egy nyaralósom (Gréti első nyaralása), anyukámnak frissen forrázott lába volt és friss nyugdíjas volt és nem is folytatom. Fenyőharasztra készültünk, a kastélyba, esküvőre. A B8-ból valaki férjhez ment (ő a @limaaya-s csodakarkötőim gyártója). Persze szokás szerint vonattal kínlódtunk, hogy odaérjünk és még éjjel vissza is... és hát rossz helyen szálltunk le (túlmentünk), így máshol várt reánk a transzfer is. Máig előttem van, ahogy épp hogy odaértünk kvázi 'csikorgó' kerekekkel porfelhővel a szertartás kezdetére. Csodálatos szép volt minden és mindenki... Készültek képek és hiába, a jó fotós tud jó képet is csinálni... :) egy kisebb csoportképről vágtam le a fejemet (ezt a képet), évekig volt a fb-profilképem és később is használtam, mert ezt a képet tényleg szeretem magamról. Arra emlék

nyári házi feladat

Kép
 ... házi feladat vagy kötelező olvasmány...? Otthon is gyűlnek, de most azt hiszem ez a 3 az első, amivel kezdeni kell.

Ahol a part - szakad

Kép
 Nehéz elfogadni, hogy idén is kimarad - nemcsak az angol - tengerpart, de bármelyik és bármelyik túloldala a határnak. Pedig ez is álom egy ideje, hogy megnézzem, hova tart a hazafelé tartó vonatom, vagy innen menve vagy otthonról: Mennyi remek ötlet: MÁV-START nemzetközi utazások 34 p.    ·  Jöhet még egy kis tengerpart? Vagy a hegyekbe vágysz, cseppkőbarlang-túrával? Esetleg egy kulturális fesztiválon andalognál a pároddal egy bűbájos kisvárosban? Na, akkor neked Ljubljana kell! Gyere velünk vonattal Szlovéniába, és a fentieket mind megkapod: naponta közvetlen vonattal megyünk Ljubljanába, ahol most épp egy összművészeti fesztivál zajlik, de a folyóparti város enélkül is épp elég romantikus, igazán megér egy misét, Lubljana vasútállomásától menetrendszerinti busszal a világ egyik legszebb útvonalán egy óra alatt eljuthatunk a szlovén tengerpartra, a balkán Monacójának nevezett Portorozba, vagy az itáliai ősöket felmutató Piranba (a bástyás strand a képen), a tengerpart közvetlenül

Bögöte fölött az ég

Kép

az első megérett

Kép

fényévekre

Kép
Nem az én fotóm (by KK), de az én naptáram és az én növényem... az idézet nagyon találó és a közel 41 év alatt talán sosem voltam ilyen távol a céltól, mint manapság... de innen szép nyerni... ugyebár...

🌈🌦🌝

Kép
Igaz,  hogy úgy mentem vissza az esernyőért, de ilyen szépet régen láttam, ráadásul duplán. 😉 Sajnos manapság a szivárvány sem azt jelenti amit, hogy ez egy szivárvány, egy természeti csoda, de én akkor is szeretem. A mai nap csodája volt, amiért érdemes volt megállni. 🙏

hamubansült pogácsák

Régóta szeretnék erre a tréningre eljutni, amiről itt ír - és tavaly végre volt jegyem, de a járvány ezt sem engedte. Ti össze tudnátok szedni öt ilyen pogácsát? :) Nem kell (nem muszáj) elküldeni, az is sokat segít, ha magatoknak összegondoljátok. "Amikor érzelmi intelligenciafejlesztő tréningeket tartok, az egyik gyakorlat keretében arra kérem a résztvevőket, hogy öt cetlire írjanak fel öt olyan mondatot, amelyeket áldásként, hamuban sült pogácsaként értékeltek a saját életükben. Ezeket mondhatták a szülők, nagyszülők, barátok, partnerek, munkatársak – bárki. Megdöbbentő, de szinte minden csoportban elhangzik két visszatérő kérdés. Az egyik: ötöt?! Ilyenkor mindig nagyon elszomorít, hogy harminc-negyven éves emberek számára komoly nehézséget jelent öt olyan mondatra visszaemlékezni, amelyek számukra erőforrást jelentenek. A másik kérdés: De pozitívat…?! Mi mást, hiszen áldásokról van szó! Aztán nagy nehezen előkerülnek olyan mondatok, hogy a fizikatanárnő hatodikban egyszer azt

önzetlen augusztus

Kép

Zongora a gitárban

 Atyaég!!! Micsoda helyszín, micsoda hírek, micsoda látvány! https://www.origo.hu/teve/20210802-exkluziv-premier-nezze-meg-havasi-balazs-uj-videoklipjet-az-origon-video.html?fbclid=IwAR1_7L1ECJIHCMw2GkFtj1ADKDlCjHY_HwcLEAHnfKKYO7mC0CFjBIZPYlk

Világnap, világhét

Kép
 Tudjátok, hogy nem minden világnapot 'ülök' meg itt a blogban sem, de van néhány kiemelt, amit egyszerűen 'muszáj', mert annyira fontosak és örülök, ha itt is találkoztok ezekkel és fontos dologról van szó. A poszt alján szereplő kisfilmet pedig kérlek, nézzétek meg és ha van a közelben kismama ismerősötök akármelyik érintett oldalon, adjátok tovább neki, hogy tudják, hogy van segítség, kell a segítség, vannak lehetőségek, van hova fordulni. A világ számos országában ma kezdődik a szoptatás világhete. A World Alliance for Breastfeeding Action (WABA) 1991 -ben indította el a figyelemfelhívó kezdeményezést, annak érdekében, hogy támogassa a szoptatást egy olyan világban, ahol a hatékonyságot és a gyors sikereket gyakran előtérbe helyezik a türelemmel és az egyéni gondoskodással szemben. Augusztus 1. az Anyatejes táplálás világnapja, augusztus első hete a Szoptatás világhete. A szoptató anyák, szoptatott babák védelme áll idén a központban. * Szoptatásért Magyar Egyesület

augusztus

Kép
 

árkádos

Kép
Az elmúlt években, akár ha csak az utolsó négy évet nézem is, rengetegszer elmentem ezen az útvonalon és soha nem jutott eszembe, hogy az árkádok alatt is lehetne menni, nemcsak az utcai - igazi - részen. :)

továbbadás

Kép
A szemfülesek már látták korábban ennek a posztnak a vázlatát, most igyekszem megtölteni tartalommal is. :) Dolgos és meleg hét volt ez is, nem maradt sajnos időm korábban megírni és sajnos a piszkozat helyett véletlenül kikerült. Érdekes módon az egész hétnek lehetne ez a címe vagy egyfajta mottója: továbbadni; mindenesetre nagyon elkísért ez a gondolat, lehet, hogy jobb is, hogy nem osztottam meg rögtön úgy rendesen. Már nem is tudom, honnan indult, onnan biztosan, hogy egyik reggel, talán kedden a metrópótlón hallgattam vissza a vasárnapi szentbeszédet:  #PF_2021. július 25.  (15. perctől van a szentbeszéd) (Annyit ülök reggel a buszon, hogy otthon elérnék Sárvárra :), itt meg lehet végre érdemi dolgokat is hallgatni, 'tömegeket' felköszönteni (egyik napra jutott 2 névnapos egy szülinappal, másnapra két névnapos - és még mennyi embert kifelejtettem sajnos) és jól elkésni is.) Szóval a szentbeszéd igazából a továbbadásról szólt és volt benne egy példa (30. perctől), aminek az

új arcok

Kép
Szegény kis kisvirágaim még úgy sem bírják a meleget mint én, igaz, hogy ők ülnek éjjel-nappal az ablakban... többen rossz bőrben vannak, biztatásul kaptak új harcostársakat. Egy kérdés volt az Obi-ban: ki szeretne hazajönni Bernivel? Ők négyen nyújtozkodtak leginkább:

nézz föl!

Kép
... elrohantam végre megvenni az őszre kinézett Erkel- jegyeket az Opera-szervezésre, és hát ilyen csodákat látni a "szimpla" lépcsőházban... 😲 Egyébként csodálatosan szép lesz az Opera, kívülről már alakul, lélegzetelállító.

szülinapos perec

Kép
... mert a perecnek is lehet szülinapja! ✌🥨🍾 És  csak ennyit kellett (t)enni érte :)

olimpia idején

Kép

SB-reggel(i)

Kép
Ma, Anna (Anikó - anyukám) névnapján, hétfőn reggel, amikor végig pótlóbusz jár (ami igazából még jó is, mert nem kell átszállni) úgy éreztem a négynaposra nyújtott hétvége után, hogy én képtelen vagyok valami extra tuning nélkül elkezdeni a napot. Íme: A latte csodálatos volt, és a pultos Marci kedves volt.  *A poszt a szép kártya segítségével jöhetett létre.
…mert lenyomatot készít a lelked minden helyről, ahol egyszer boldog voltál. Ez mágikus, érzéki montázs, erősebb minden fényképnél. A hely, ahol boldog voltál, nem mozdul belőled, nem cserélődik ki egy másikra és nem vész el. Megmarad neked... Montorffy Letti ... több is "bekúszásom" is van mostanában, hogy csak úgy jönnek a képek, innen tudom, hogy merre-hova vágynék, de nagyon...

💝

Kép
Ebéd utáni fűbenhátonfekvős felhőnézős ...

szabadságos péntek

Kép
Mai hangulat, az állat a képen az, aminek látszik: vaddisznómalac 🐗 a hegyszomszéd telkén...

tipikus július végi kép

Kép

Önkéntes

Kép
Vergődöm egy ideje sok dolog között és már egy ideje érlelődik bennem, hogy keressek közösséget, új kapcsolódásokat hasonló értékek mentén. Hónapok óta nekem jön a NEK-önkéntes (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) hirdetése hol innen, hol onnan, ahogy az egész kongresszus. A pápai misére az egész családot (mármint anyukámat és keresztanyámat) beregisztráltam, mert úgy éreztem, hogy ez a legkevesebb. Aztán azt éreztem, hogy nekem ez nem elég, ezért elgondolkoztam, hogy hova vegyek jegyet. Aztán nekem jött egy ma reggeli idézet, majd addig kavirnyáltam a weblapon, amíg büszke  regisztrált önkéntes lettem és kiválasztottam több rendezvényt, feladatot, amit szívesen vállalnék. Persze a legtöbb hétköznap lesz, és ez egy olyan program, feladat, egyfajta tanúságtétel, amiért jó szívvel be fogom áldozni a szülinapi szabadságokat, vagy annak egy részét. Most ennek van az ideje, ez az én (fel)vállalásom. A kongresszust tavaly már elhalasztották, bízunk benne, hogy idén talán megt

szabad(on) ég alatt

Kép
Hetekig, vagy talán hónapokig sem volt eső, most meg központi ügy lett, főleg szabadtéri rendezvények előtt, közben sokadszorra fogadom meg, hogy nincs több szabadtéri bohóckodás. Eljött a Szabad ég alatt - Oper Air - musical/operett gála, amit tavaly egyébként nagyon szerettünk. A péntek estének érdekesen indultunk neki, én többnyire minden pontján morogtam jó előre. Tényleg kellett-e jegyet venni (jóval drágább lett, későn kezdődik), most tényleg nincs/nem lesz esőnap, tényleg nem lehet kinyitni az esernyőt -ha esik se, én ugyan hazamegyek majd, amint esik, miért kellett operetteseket hívni, tuti ugyanaz a műsor lesz, meg különben is, stb. stb. ... Indulás előtt újabb veszekedés a szekrénnyel, szóval na... :) Előadás előttre szerveztünk közös vacsit, végül megegyeztünk a nemrég nyitott Vapiano-ban, ahol az aldente tészta az aldenténél is aldentébb lett, de amúgy nagyon finom volt... Aztán egész jól bejutottunk (helyfoglalás), egész jó helyünk lett és szerencsére időben el

Leghétfőbb hétfő

Kép
Vajon mennyire lehet egy hétfő nagyon vacak egy tízes skálán? Az én mutatóm ma biztosan kiakadt. Reggel még csak-csak elindultam valahogy, nagyjából saját magamhoz képest időben is lettem volna, ha nem derül ki a metróról átszállva a villamosra, hogy az mindjárt nem megy tovább, szálljak át erre 👇a buszra (ami elég kicsi, ilyenkor mindig tele van és kb tíz percenkét jár), vagy menjek a 4-6-os villamossal, ami szintén nem túl jó, de további kellemes utazást kívánnak... (nem pestieknek írom, hogy ha már az aluljáróban kiderül, hogy nem jár a 2-es villamos (akkorra már jó ideje), a metrópótlót választom, és ugyan ugyanúgy a Nyugatihoz jutok, de jó fél órával korábban és akkor megúszom az esőt) Úgyhogy mégis a 4-6-os villamost választottam, mert az akkorra legalább már járt, igaz, elég lassan, de jobbnak tűnt a busznál, bár +10 perc gyaloglás. Nyugatinál már ömlött az eső, gondoltam, hogy innen még helyre tudom hozni a napot, ezért kivételesen szereztem reggeli a Bite-ból, aztán elindulta

rózsák helyett kisautók

Kép
A hétvégének számos pontja és időpontja megváltozott, kivéve, hogy korán lett vasárnap este és 2 hónap maradt a 40-ből... Eredetileg 17-én lett volna egy családi ebéd (Keresztanyám pénteken volt 77), majd 18-án lett volna ez a kirándulás, az egész júliust eköré szerveztem, nagyon bosszantott, hogy elmarad. http://vivalditravel.hu/reszletek/sajat/355/eszterhaza_rozsai__latogatas_a_fertodi_kastelyban_es_seta_gyorben  Azt most már le sem írom, hogy milyen nehezen lett meg az út, a dátum, a leszervezés, stb, és közben az utazási iroda áttette 25-re az utat, ami meg nekem dátumban nem megfelelő. Szóval nem néz(t)ünk rózsákat és a szombatra tervezett kirándulásból sem lett megint semmi, úgyhogy sajnos mínusz egy nap, ami utazásos (csak belföldi) feltöltődésre lett volna használható - és az időjárás előrejelzés is átvágott. Aztán eljött a tegnap délután és megérkezett az októberben 2. évét betöltő legkisebb emberke a családban: Dominik. Hozta a kicsi praclijában a kis matchboxait, egy nagyobb

Várban jártam

Kép
A pénteki délutánom nagyon szerencsésen alakult, mert hivatali ügyben kellett mennem a Vár egy részébe, és az így kapott ajándék órákat igyekeztem minél jobban kihasználni. Már régóta vágytam, aztán amikor a Lánchídat lezárták, kicsit alábbhagyott lelkesedésem, mert nehezebb feljutni. Igazából bentről nem is, de ha otthonról indulnék neki hétvégén, az nagyobb macera.  Múltkor, a könyvkötés után is terveztem, de akkor teljesen lefáradtam. :) Szóval teljesítettem a kötelező dolgot, aztán feltankoltam az információs irodában és elsétáltam a Mátyás templomig. Akkor már tudtam, hogy be fogok menni a Mátyás templomba, ahol évekkel ezelőtt egyszer már voltam, de vágytam vissza, főleg így, hogy most alig van turista. Mindennek van előnye. Érdeklődőknek írom, hogy bár már 2000 Ft lett a belépő (akkor még 1000-ért voltunk), viszont elfogadják a Szép kártyát. (Előtte még tettem egy kis kitérőt a réteseshez! :) ) Mindent megnéztem, volt lehetőség igazán elcsendesedni, gyertyát gyújtani, utána olva