Bejegyzések

jelentős május

Kép
Kép

RIP Saci 🖤🙏

Kép
Tegnap reggel úgy keltem fel, hogy munka után dolgom van. Akkor még sütött a nap és úgy terveztem, 5-kor legkésőbb távozom és megyek gyalogolni. Legalább az Árpád lábáig... 5 helyett negyed 7-kor szabadultam, hűvös volt, fáradt voltam, sapkám sem volt. Aztán ahogy leértem a lépcsőházból és az utca végében villamos irányt kellett választani, annyira nyilvánvaló volt, hogy nem lehet más út, csak a Margitsziget felé vezető út. Nagyon jó tempóban jó érzéssel nagyon hamar elértem Árpád lábát, de nem volt kedvem az 1-es villamoshoz. Gondoltam visszasétálok még kicsit és felszállok a 26-os buszra, egyre hűvösebb volt, esteledett is (inkább a felhők miatt tűnt későbbnek). Aztán pont nem jött a busz és nem akartam ott várni, mindig mentem visszafelé egy megállót (még mindig volt idő a buszig), és így elfogytak a megállók, én jól éreztem magam és végül kiértem a szigetről. :) ... igaz, hogy onnan még haza is kellett jönni... Újabb csodás fasort mutatok (amúgy nem fotózgattam, ez tegnap nem is sé

2x oltva

Kép
 Megkaptam ma a második oltásomat is. Ezt ünnepelvén kaptam magamtól ez a szépséget. Gyerekkoromban sokat voltam betegecske, sokszor kaptam a házi orvostól szurit, és ha 'túléltük' a rendelést, mentünk anyukámmal a szemben lévő Áfész boltba, ott mindig volt színező, filc és narancslé. :) Ezekkel felszerelkezve mentünk haza. Színező van itthon, de úgy éreztem, hogy ez a szépség kijár. Alapvetően nem változunk. :) Ezt a kórházban fotóztam, sok ajtón ez van kint. (Mindenkivel kedvesen és udvariasan bánj, nem azért, mert ők kedvesek, hanem azért mert Te az vagy!)

7600

Kép
 Íme, 7600. poszt :)

szépség

Kép
Tegnap az egyik misén mondta a ritka jó kedélyű kedves atya Dosztojevszkij-t idézve, hogy A szépség menti meg a világot... persze elmondta azt is, hogy milyen környezetben hangzott ez el, de nálam szimplán (is) betalált, hiszen pont így próbálom saját magam is menteni. A délutáni (erőltetett menetű) gyaloglás indult ezzel a szépséggel, aminek az illata az egyik legkedvesebb nekem. Előző nap még nyoma sem volt.

öröm vagy aggódás

Egyetértek... egyet tudok, maradok takarékon, csak már nagyon felülnék a vonatra 6,5 hónap után... #Frei Tamás posztja

mai projekt

Kép
Vajon melyik lesz a mai győztes? Nehéz a választás. 🧶🤔🤗

a kihagyott kávé

Kép
Ma reggel Saci elment... Évek óta tudom, hogy küzd és pár hete tudtuk, hogy már a célegyenes felé tart... mégis bénító volt a ma reggeli főnöki üzenet: Saci elment. Egész nap a közös programok, szervezések, találkozások jártak a fejemben és a legelső nap, amikor találkoztunk 2017. november 27-én hajnali negyed 8 körül. Akkor kezdték el lezárni a 3-as metrót, akkor volt itt a kínai követség, akkor mentünk Győrbe gyalogló rendezvényre. Ez volt a jelenlegi munkahelyemen a legelső napom. Észbontó nap volt és utána még sok ilyen volt. Imádtam ahogy mesélte a sport karrierjéből a sztorikat. Azóta várom, hogy legyen vele egy interjú kötet, de nem írta meg senki. Akartam volna egy nagy interjút (videó), nem készült el. Számos rendezvényt terveztünk az elmúlt egy évben - szinte rá építve -, a Covid nem engedte. Ezt mondom mindig, ettől tartok a legjobban, hogy a még közösen tölthető időt veszi el. Ezt is elvette. A személyes találkozásokat is.  Pár napja az jár a fejemben - ahogy ahányszor kiné

másik fasor

Kép
Nincs akkora panoráma,  de a szépség bizony Kispesten is ott van... 

Elvitelre?

Ma, hogy időt nyerjek, bevásárlás után megálltam ebédet venni. Elvitelre? - kérdezte a pultos srác. Igen, persze! - hogyan máshogy gondoltam és magamban jót vigyorogtam, hogy milyen vicces srác. Elment leadni a rendelésemet, én meg vártam és akkor láttam, hogy valaki hozza vissza a tálcát... a teraszról... Teljesen megfeledkeztem erről, pedig minden erről szól napok óta...

11

Kép
 Már a legkisebb keresztgyerekem is 11 éves lett (hétfőn), és ahogy elnézem így messziről, szerintem már magasabb is nálam. Nehezen viselem ezeket a távoli ünnepeket, de nagyon gyerek, ahogy ő ott Angliában fújja a képernyőn át a gyertyát, én meg innen... Aztán óra után megeszem a tortát. Ami amúgy egy ideig az utolsó, legalábbis átmenetileg, mert a karanténkilók túl mentek minden határon. Aztán megkérdezem tőle, hogy milyen ajándékot szeretne és rávágja, hogy TORTÁT!!! Úgyhogy ebben maradunk és majd élőben - egyszer - pótlunk. Imádtam a csimóta szülinapokat, jobbak voltak mint bármelyik karácsony vagy bármi más ünnep. Isten éltessen Matyusom, legyél mindig ilyen jó kedélyű, kedves, bohóc kölyök, aki mindenben benne van - ha most még van is két törött csuklód, és nemcsak a szülinapi számod mintás - 11 - , hanem a két gipszelt karod is, de sokat tanul(t)unk tőled, én különösen. ❤🙏🎂🥳

teljességgel igaz ✅

Kép
Szerintem nekem kell egy ilyen. 😀🤗🤷‍♀️📚🧶

sétányon sétálós

Kép
2 után célba vettem a várat, ahol a Covid óta szerintem egyáltalán nem voltam. Cetlis ügy volt a karantén alatt, de aztán nyáron sem voltam. Kicsit lepukkant és üres az egész negyed, szinte minden zárva. Hiányzik onnan az igazi élet. Még az is fura, hogy amíg a Szentháromság téren a Várbuszt várjuk, nem fulladni bele a lószagba- mert hintók sincsenek. Turista és járókelő pedig van bőven. Mégis hiányzik valami... Most a Halászbástya egy részére is jól fel lehet menni. Erről nincs kép, mert napközbeni videóhívás miatt 16 %-kal indultam neki és még volt közben egy telefonom is, szóval a délutáni séta nagy része 'vakon' történt, mert lemerült.🤷‍♀️ Milyen fura, hogy így hozzászoktunk, hogy többnyire csak kamerával látnánk meg bármit, akármit, mindent (?). 📲📸 Ugye a sétány volt a cél, ahogy nemrég posztoltam is, hogy szeretném látni. A sétány egyébként varázslatos... csupa csupa puha rózsaszínség mindenhol. Legszívesebben megérintettem, megfogdostam volna e

111.

Kép

Föld napja

Kép
A Föld napjára kerestem egy dalt és közben ezt találtam. Nem olyan régen szerintem már megosztottam, de szegény Miklós Tibi szövege most és mindenkor aktuális.

beszélgetések

Kép
 Az elmúlt napok beszélgetései: - ismétlés, amelynek a végére csatlakoztam be: - érdekes téma és már közelíti az illúzió-vesztést (nem véletlenül nem pályáztam meg az évek során egy színházi állást sem), de jó volt két különböző karakterrel és egy jó moderátorral-beszélgetővel (Vajk), akinek ezt az értelmes oldalával sokkal jobban szimpatizálok mostanság: Hogyan lesz egy jó hangból zenés színészi karrier? Melyek a szakmai fejlődés legfontosabb állomásai?  Milyen szempontok alapján érdemes választani a lehetőségek, szerepajánlatok között? S egyáltalán: kinek mi számít fontos eredménynek, mi a vágyott szakmai cél a zenész színészi pályán? - podcast(ing) NagySanyival - folytatás a Játékszínből: bár rengeteg az ismétlődés most is, néha meg kell állnom már ezekben a hosszú interjúkban, mert egyszerűen elunom magam közben (szeretnék egy Hesna-s interjút, mert ő végre onnan kérdezné, ahol más abbahagyja), de azért vannak újdonságok, bár nem minden új irányzat tetszik nekem a pályáján:  https:

200

Kép
 Néha nagy küzdelem, de a 200 nap az 200 nap. :) 

Amiben és ahogy élünk

Kép
 már nem is új és nem is szép

Vasárnapi lelkiség

Kép
 Egész hétvégén a magam alatti szintet kerülgettem, semmihez nem volt kedvem a pléd alatti punnyadáson kívül és csak nyomozós filmre vágytam, semmi romantikára. A húsvéti csokikat sem kell már dugdosni, fölzabáltam mindent. Most már tényleg jöhet a következő lépés. Innen márcsak fölfelé van... Vasárnap délutánra tovább haladt a hangulat lefelé, amint egy igazságtalanság sem segített sokat. Le is jöttem inkább a messengerről és a telefon tapogatásról, elindultam vacsorát készíteni és becsatlakoztam a 6-os misére. És elállt a szavam, mert ezt a hangot bárhol, bármikor felismerem. És ekkor a dupla áldástól elszégyelltem magam minden mástól. Gitáros mise (a lelkemet ez mindig sokszorosan megemeli fölfelé - a PálFeris mise nem igazán szokott gitáros mise lenni). Hagyján, hogy gitáros mise, de az egyik gitáros Dolha. Elsírtam magam örömömben és már nem is érdekel semmi. 🙏Főleg ami nem rajtam áll. Mélyen tisztelem ezt az embert a tanúságtételéért. Is. Ma nem először. Ezt a misét jelenleg 252

A herceg

Kép
Elment Fülöp, meghalt a herceg... Bosszankodva látom, hogy napok óta milyen irományok, cikkecskék születnek abból, vagy csak kiragadva egy-egy részletet vagy képet, amiket az angol lapok méltósággal leírnak. Vagy a tegnapi temetésről, hogy ki-mikor-hogyan könnyezett... Előttem az 'huncut' vigyor van, amit oly sokszor lehetett látni komoly diplomáciai eseményeken - is.  Látszik minden képen, hogy szerintem bármikor képes volt nevettetni, jól érezni magát, pedig megjárta a háborút is, magasfokú katonai pálya előtt állt. Az az ember van előttem, vagy az a két ember akiket 12-ben élőben is láttam - és most sehogy sem találom a képeket -.   https://bernoblogja.blogspot.com/2012/05/queen.html Túl azon, hogy ki volt ez az ember és kinek volt a férje, vagy ki volt a felesége, ne menjünk el amellett, hogy 99 éves volt! És több mint 73 (!!!) évig volt házas. Ép ésszel egyiket sem fogom fel. https://www.bbc.com/news/in-pictures-36417297 https://www.bbc.com/news/uk-50589065 Most sokat téma

naplemente

Kép
Sajnos a javát a beton mindig kitakarja.

sétányos

Kép
Ez már régóta tervben van, valamikor megvalósítom.

kifli

Kép
Egyik nap sem a bolthoz, sem a cipekedéshez nem volt kedvem. Kipróbáltam a kifliseket, első szállítás ingyenes. Kifli.hu
Kép
A lakótelepi susnyásban talált mégis utat a virágzásra ez a szépség. Szerintem japán rózsa, volt ilyenünk otthon.

erről szólt a hét

Kép
Irodai költözés (már megint)

majd egyszer...

Kép
Ah, de szeretném... 🙏

Színre szín

Kép
 Múltkor, pár héttel korábban láttam egy lakberendezős műsorban, hogy épp kevés trükkel változtatták meg egy szoba hangulatát, akkor éppen színek szerint csoportosították a könyveket. Akkor azt gondoltam, hogy milyen hülyeség, hiszen milyen tök jól néznek ki egymás mellett a Grecsók, a limonádék, a pszicho-k, mesék, NS-ek, stb... Aztán mégis elkezdett izgatni a dolog, annyira, hogy szombat reggel épp nem tudtam megint aludni, tele volt a fejem mindenféle gondolattal, így reggeli után lepakoltam a könyvespolcot és átrendeztem! Már közben, a válogatásnál is látszott, hogy jó buli lesz. És szerintem tényleg! Persze itt nincs olyan sok könyvem, tehát nem tartott napokig, de így is egész más a polc. Persze itt direkt nem látszanak az egyéb cukiságok,  csetreszek, terítők, stb

Szabás-varrás

Kép
 A kedvenc hétvégi műsorom:  https://www.youtube.com/watch?v=6THKnGw73Oc Közben szombaton felfedeztem egy új méteráru üzletet - paradicsomot - Kispesten!! Nem akartam befelé menni a városba, mert a Glamour napok miatt biztos őrület volt, tömeget sem akartam és igazából csak gumi kellett volna még maszkokhoz, így meggugliztam a környéket - és csak álltam és néztem, hogy lehet egy ilyen kis helyen ENNYI anyag és ILYEN iszonyat rendetlenség! :) Persze hoztam mást is, főleg mert kb feleannyi az árlista, mint bent a Röltexben. És persze maga a kereskedő pasas is hihetetlen volt, adott egy plusz m gumit, mert az egyik anyagban volt egy tíz centis bevágás, a végösszeget pedig lefelé kerekítette 15 Ft-tal. Nem nagy dolog, de sokat számít. Egész biztos, hogy mostantól nála nézek anyagot első lépésben, ha valamihez kelleni fog.

Hauser országjárása

Kép
Hauser 'barátunk' kvázi egyenesen Bp-re érkezett a Maldív-szigetekről, és úgy tűnik már Turán is járt (amúgy olyan budapesti hotel-kilátásokat mutogat, hogy elképesztő, némelyik 5*-os hotelról azt sem tudtam, hogy létezik). Ledöbbentő, hogy helyrepofozták, eddig nem annyira nézegettem, de azért elég látványos. Hauser storyjából:  https://www.facebook.com/stories/173387637479553/UzpfSVNDOjMwMDYwODc4ODA5MDc3MA==/?bucket_count=9&source=story_tray https://fb.watch/4O-1LSCw5O/ werkvideó a felújításról:  https://botaniqkastely.hu/galeria/ és ahogy kinézett, mi 2013 novemberében voltunk ott:

Költészet napjára

Kép
Zenével: Prózával Mácsaitól:  https://www.youtube.com/watch?v=YW6I3axGAoo&t=131s A Tétova ódát most azért se :), de még egy harmadik olvasni:  Babits Mihály: Zsoltár férfihangra - Consolatio mystica - Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz? A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog a te bünös lelkedért. Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért. Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket, hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét, hogy kifesse lelkedet. Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked! És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot, hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott annyi bús szerelmeket, szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen, eleve elosztott sz

mínuszban is

Kép
Szeretem őket, ahogy hajnalban is, akár mínuszok idején is szembeköszönnek, amikor csak kinyitom az ablakot. 🙏😊 A lilákat akkor vettem, amikor már szinte nem lehetett kapni ősszel, nagyon sok helyen voltam, amíg valahol megtaláltam ezt az - utolsó - hármat, szerintem ezért is ilyen hálásak. A többieket 2 részletben a virágboltok bezárása előtt hoztam. Mindenki boldog.💝

Josh Groban - Your Face

Kép
Már osztottam meg ezt a dalt, de ma újra megteszem. Egyrészt egész nap csak szédelgek és émelygek a tegnapi oltás miatt és nem volt jobb ötletem a kekszen és a menta teán kívül, mint Josh összest elindítani a Spotify-on. Amúgy is nagyon sokat hallgatom mostanában, nagyon jól esik és a Youtube-ról a nemrég tartott live koncertjei is. Ma ez a dal kapott el legjobban. "...Well, I believe in all of us I won't let this go to waste I want someone I can touch I want something I can taste Holding on to what we must The light ahead, so hard to chase But there is hope in all of us And I can see it on your face..."

3

Kép
 Emlékeztek, amikor meséltem, hogy az egyik - illetve a másik - éjjeliszekrényre direkt azért vettem egy kis lámpácskát, hogy ne legyen sötétben az egyik agglegénypálmám? (igazából a Puskás Arénában is napoztatják a füvet) emlékeztetőül:  https://bernoblogja.blogspot.com/2021/02/fenyesseg.html Nos, ma reggelre arra lettem figyelmes, hogy egyszerre 3 (három!!!) új hajtást is hoz.🙏

Oltás 1.

 Ma 11,33-kor az első oltás megtörtént. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán - és ilyen jól szervezetten - meglesz az első, de nagyon hálás vagyok érte. Három hét múlva ugyanekkor ugyanott. A régi életünket nem fogjuk visszakapni, végképp nem tudom, hogy mikor leszek képes valaki mellé szorosan leülni, megölelni, maszk nélkül beszélgetni, súgni... Az oltás számomra azt (is) jelenti, hogy még egy dologgal többet megtettem azért, hogy elkerüljem a legrosszabbat.
Kép
 

Josh Groban: Someone else's story

Kép
Délutánra horgolgatás - új projekt - közben végül megint Josh mellett kötöttem. Egy nem túl régi online koncert ment, amikor felkaptam a fejem egy szokatlan, de valahogy mégis ismerős - tőle meg nem szokott - dalra. Gyorsan visszatekertem (akarom mondani visszább kattintottam), hogy mit is mond előtte és hát persze, ezért volt ismerős, mert a Sakkból van, amit már ezer éve meg akarok nézni, de itthon sajnos csak olyan helyen megy, ahol Egyházi G-t nem lehet kikerülni és hát a többi szereplő is olyan, hogy bőven lehetne náluk erősebbet találni... Szóval Sakkból van, magyar fordításban a a Nem más, mint én címet kapta és hát nem férfi dal eredetileg. Ezen a videón kicsit keményebben énekli, de amelyik koncertet ma nézem - bár nehezen jutok túl ezen a dalon -, egy finom, áramlat, körbevesz mint egy nagy ölelés, egy finom takaró. Rákerestem, hát mit mondjak, magyar Svetlana-ként szegény Kecskés Timi eléggé küszködik, Josh-ból meg csak úgy kijön a dal, csodálatos. (azért idelinkelem a női d
Kép
Íme a mai győzelmem, hogy elvittem magam sétálni és az oda-vissza között napfürdőztem a játszótéren. Legközelebb viszek könyvet is.
Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban. Szent Ágoston

A remény tánca

Kommentár nélkül... (sajnos már születtek ebből cikkek is alatta számtalan buta, felelőtlen komment) #Bethesda tánc

húsvét 2021

Kép
 Újabb, egyszemélyes húsvét vasárnapi reggeli. Már ügyesebben szerveztem, mint tavaly, van élő virágom, bögötei sonkám és kalácsom. Küldjük egymásnak a terített asztalt, épp most kaptam a müncheni terítéket is, közben arra gondolok, hogy milyen nagy élmény és szeretetreggeli volt 2 éve ilyenkor együtt, Bögötén. Közben várakozom a 10-es online misére, közben mind hiányzóbb az orgona élő búgása, a tömjén illata (is)  a közös ima, ének, helyben megélni a megélhetőt.  Nézem a maszkos Atyákat az üres templomnak beszélni (egyik) legnagyobb szent örömünnepünkön, sem ministránsok, sem hívek... A perselypénzt már úgy utaljuk... De csak hogy így is van/vagyunk... 🙏

Édes magnóliák

Kép
Uh, íme a húsvéti ajándékom a Tesco-ból... és remek ötlet volt, mert le sem tudom tenni, reggel kezdtem bele. Ma nem alszom a vége előtt, az tuti. 🤦‍♀️😄📚 Ebből is lett sorozat, gyorsan abbahagytam az ajánlót us, mert nekem máshogy néznek ki a karakterek.  #trailer

kicsomagolva

Kép
Elrejtett szépség, bővebben: #corvin

Áldott húsvétot!

Kép

Hagyomány

Kép
 Úgy volt, hogy valakinek valamiért beígértem ezt a nyulat, de úgy nézett ki, hogy már mégsem találkozunk húsvét előtt. Aztán @Zs azt mondta, hogy igazából úgyis meg akart lepni, ahogy tavaly:  https://bernoblogja.blogspot.com/2020/04/hot-cross-bun-ok.html A nyuszika elkészült, majdnem olyan, mint az eredeti, de nagyon nehéz horgolásra hímezni. De azért cuki és szeretettel készült. 😀 Aztán este hívott a 'futár' és lám, milyen csoda rejlett a dobozban (ami tele volt húsvétos matricával és át volt kötve szalaggal), és milyen finom, szent ég! 🥰💝🙏Hogy mi is ez:  #hotcrossbun Úgyhogy - bár vacsorára nem szoktam édeset enni - mégis főztem egy teát, megterítettem, elővettem anyuka lekvárját, a vajat és nekiültem, és megadtam a módját. 

Talált pénz

Kép
 Kölcsönadni készültem egy könyvet, amit még én sem olvastam és valamiért utolsó előtti pillanatban gyorsan átforgattam, hogy nincs-e benne valami levél vagy fecni, akármi. És ott hasalt benne háromezer forint  :) Visszagondolva leesett, hogy ajándékba kaptam a könyvet és mellé a pénzt, hogy még vegyek magamnak színházjegyet. Aztán elcsomagoltam így együtt és bizony benne is maradt.  A karantén utáni első pillanatban elköltöm.

Helló április!

Kép