sétányon sétálós

2 után célba vettem a várat, ahol a Covid óta szerintem egyáltalán nem voltam. Cetlis ügy volt a karantén alatt, de aztán nyáron sem voltam. Kicsit lepukkant és üres az egész negyed, szinte minden zárva. Hiányzik onnan az igazi élet. Még az is fura, hogy amíg a Szentháromság téren a Várbuszt várjuk, nem fulladni bele a lószagba- mert hintók sincsenek. Turista és járókelő pedig van bőven. Mégis hiányzik valami... Most a Halászbástya egy részére is jól fel lehet menni. Erről nincs kép, mert napközbeni videóhívás miatt 16 %-kal indultam neki és még volt közben egy telefonom is, szóval a délutáni séta nagy része 'vakon' történt, mert lemerült.🤷‍♀️ Milyen fura, hogy így hozzászoktunk, hogy többnyire csak kamerával látnánk meg bármit, akármit, mindent (?). 📲📸
Ugye a sétány volt a cél, ahogy nemrég posztoltam is, hogy szeretném látni.
A sétány egyébként varázslatos... csupa csupa puha rózsaszínség mindenhol. Legszívesebben megérintettem, megfogdostam volna ezt a puhaságot. 
Nagyon sokan voltak egyébként, nem lehetett leállni nagyon és ájuldozni. Bíztató, hogy az emberek még vágyják a szépet. Szerintem megyek majd.
https://welovebudapest.com/cikk/2020/5/13/budapest-elso-es-egyik-legszebb-fasora-a-toth-arpad-setany
Íme a szín, a hangulat: