Bejegyzések

Kása

Ki emlékszik rá, amikor annak idején karácsonykor szinte egy szuszra olvastam ki az önéletrajzi könyvét? Utána kicsit el is tűnt, de most itt van egy jó interjú Kásás Tamással: http://vlv.hu/news/9512/kasas-tamas-vizilabdan-tul-de-mi-az-amin-innen Azoknak is érdekes lehet, akik nem vízilabda, vagy nem voltak Kása-fanok, mert ez engem nagyon érdekel, hogy amikor valami nagy dolog, ami többnyire sikeres volt,  hosszú ideig is tartott, akkor mi van utána? Ez élsportolóknál (sem) nem lehet olyan tiszta sor. Hiszen egészen odáig órarendből működtek, és utána? Érdekes, hogy ő nem bírja gyakorlatilag már a vízilabdát, Egerszegi Krisztina nem megy uszodába, viszont Kovács Ági meg vizi komplexumot nyitott és edz és mindenhol ott van.

Levélke

Nagyon szeretem a hasonló leveleket, de közben meg mégis fura olvasni, hiszen mégiscsak a levéltitok, vagy mi... :) Persze, nem felbontatlan a levél, de akkor is. De azért elolvasom. :) http://wmn.hu/2015/06/24/ne-torodj-a-fiukkal-a-nagy-gatsby-irojanak-tunderi-levele-kislanya-szamara/ És részlet ebből, de az egészet érdemes elolvasni. Dolgok, amelyekkel törődj: Törődj azzal, hogy légy bátor! Törődj azzal, hogy légy tiszta! Törődj azzal, hogy légy hatékony! ... Dolgok, amelyekkel ne törődj: Ne törődj, kinek mi a véleménye rólad! ... Ne törődj a múlttal! Ne törődj a jövővel! Ne törődj azzal, hogy majd felnősz! Ne törődj azzal, ha valaki megelőz! Ne törődj a győzelemmel! Ne törődj a kudarccal, hacsak nem a te hibádból történt! ... ... Ne törődj a csalódásokkal! Ne törődj az élvezetekkel! Ne törődj a elégedettséggel!

Hát ez az...

Kép
Hasonló képbe botlottam este és eszembe jutott, hogy jaj, bizony nincs is jobb, vagyis kevés jó van annál, amikor a kedvenc 'sorozatod' egyikének nekivágsz (több)évadnyi mennyiségének... Egy ideje hiányzik nagyon a Szívek szállodája, tudjátok, rendszeresen újranézem az egészet, bár ezt már abba tudom hagyni ennyi-annyi időre, aludni tudok tőle. Eszembe jutott, hogy mintha hoztam volna egy néhány dvd-t, vagy csak akartam? Az előbb feltúrtam a kiszemelt doboz és lám, van nálam 3 dvd! :) Persze elég random módon hoztam el, van egy fél évad a 2-esből, egy a fél évad a 3-asból és láss csodát, egy fél évad az 5-ösből. :)) DE VAN szállodám, egészen megnyugtató. De vissza a DA-hoz... A nagy keresgélésben a kezembe akadt a 4. évad, mert még nem néztem meg, sőt a hármast sem biztos. Mert ezektől konkrétan 'félek', ha nekiállok, nem lesz alvás három napig és durcás leszek napközben, hogy nem tudom nézni a következő részt. :) De az igazi hatás úgy lenne, ha elölről nézném

Vegyes felvágott

Mielőtt megyek és keresek piros papírt, linkelek egy cikket. :) http://wmn.hu/2015/06/27/ki-viszi-at-a-szerelmet-egy-vegyes-hazassagban/ Amerikai-magyar házasságról ír a szerző, és sok része nagyon is ismerős, na nem azért, mert amerikai a férjem, hanem mert egy angol-magyar vegyes párossal élek egy fedél felett. Az angolok is alig öltöztetik fel a gyereket, ha fáj a torka és még lázas is, azonnal engedélyezett a fagyi, sőt. Ha lázas a gyerek nem jól betakarják, hanem bugyira vetkőztetik és üljön úgy és még az ablakot is kinyitják, hogy a test lehűljön, még ha a világ egyik legkegyetlenebb dolga is - és egyébként (sajnos) ez tényleg működik. Én is sorolhatnám hosszan a sort...

Az én hetem

Egyik este történt az alábbi, csak már nem volt akkor energiám leírni. Tudom is melyik nap volt, kedden. Később elmondom, honnan emlékszem erre. Épp fürdetés volt, amikor Alex fején-lelkén-szívén valami átszáguldhatott. Alex: Szerintem kellene neked egy kicsi party. Én: Miért? Alex: Azért, mert te mindenkinek csinálsz, de neked meg nincs. Én: Hm... (okos ez a gyerek, nem vitás) Alex: Kell neked is egy. Én: És kiket hívunk meg? Mert nekem nincsenek (itt) barátaim - Alex: NINCSENEK?!?!?! Én: Akik vannak, azok Magyarországon élnek. Alex: De itt vagyok én, én vagy neked a barátod. Én: Édes vagy... :) *cupp* Matthew: Én isz, én isz!!!!!! Alexnak csak ment a sajnálat (megszánás) a fejében és előállt egy újabb ötlettel: Alex: Vagy egy hétig csinálhatjuk amit akarsz... Én: Hm, valóban...? (nem akartam lelombozni a kis férfiakat, hogy mindig az történik, amit a nők akarnak, csak épp nem mondjuk meg, de úgy kavarjuk... ergo, ők mindig azt csinálják, amit én szeretnék. :) Na, de

Bridget ma

Időről-időre újra nézem a Bridget Jones naplóját. Lassan újra aktuálissá válik, azt hiszem. :) Született egy iromány, hogy milyen lenne a mai Bridget Jones naplója. Vannak benne szellemes mondatok. :) És olyanok is, amik üzennek, öregszünk! :)) http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ilyen-lenne-bridget-jones-naploja-2015-ben

Új generáció

Kép
Mutatok két képet, az egyik múlt heti, a másikba ezen a héten botlottam. Rendre rácsodálkozom a cikkekre, amelyek amiatt születnek, hogy miként lehetne csökkenteni a gyerekek tabletozását, számítógépen-telefonon játszását. És hogy mindez mit tesz a gyerekkel, az agyával, arról nem beszélve, hogy valahonnan elveszi az időt, a szabad játéktól, olvasástól, tanulástól, a családi játéktól, stb... És mindig az ugrik be elsőre, hogy mégis nem a felnőttnek (szülő) kellene több esze legyen? Tudom, nem egyszerű. Nem vagyok szülő, de van a családban játszó gyerek, és látok itt kettőt... Kicsiknél egyértelműen az lenne a megoldás, hogy nem kap 4 (!) évesen tabletot. És még sokáig nem kellene kapjon. Nekem máig nincs, ami technikám van, egyiket sem úgy vettem, mert nem tudtam volna megvenni, talán még most sem - leszámítva a telefont. Tudom, a történet nem ilyen egyszerű, mert sok esetben a felnőttől mást sem lát, mint hogy játszik, vagy telefonál, vagy semmit... Tisztelet a kivéte

Valami új

Kép
Annyi jópofa dolgot láttam eddig (mutattam is néhányat) pólófonalból horgolva, hogy nem hagyott békén a dolog. A könyv már megvan. :) #Topánka#

30

Kép
Ezen a képen a hátul lévő 30-as alakot kell figyelni. Ez a tegnap reggeli meghatódásom, de úgy igazán. Ő az egyik tanítónéni, Matthew évfolyamából. Tegnap volt 30 éves. A fején egy szülinapi tortára hajazó kalap (Alex szerint ez az osztálykalap, mindenki megkaphatja aznap, amikor szülinapja van, és zenél is - a higiéniás részére nem is akarok gondolni), a ruháján a 30-as szalag, lufi, stb-stb... Az ajándékokat az osztályától kapta, biztosan vannak ott is igazán buzgó anyukák, de ez egy nagyon szép dolog lehetett. És aztán a gyerekek sorban vitték a kis képeslapjaikat, rajzokat, pici ajándékokat, stb, stb... Annyira őszinte öröm és szeretet, melegség volt ott, hogy csak álltam és ámultam, hogy igen, van ilyen is. Amennyit eddig ebből a nőből-lányból láttam, az egyébként nagyon szimpatikus volt, igazi, csupamosoly típus (nem a megjátszott típus, mert olyan is van itt is bőven), kedvesség, derű és báj. Néha rosszul öltözik nagyon, dehát senki nem tökéletes. Emlékszem az én 30-asom
Kép
... meg egy jó alvás. :)  Nem vagyok beteg, csak ez ma jött szembe.

Bob

Kép
Ez a medve, Bob. :) Múlt hétvégén volt nálunk vendégségben. Nagyon örültünk neki, igen, én is. Naná, mert medve. :) De ennél több is, mivel az történik, hogy az iskolában vannak osztályállatok (nem az osztály állatai :) ), akit hazavisz minden hétvégén egy-egy gyerek az adott osztályból. Alexnél múltkor egy tigris volt. Akkor kérdeztem Matyust, hogy náluk nincs-e állat és mondta, hogy de van, a medve... De csak az kaphatja meg, aki nagyon-nagyon jó... Szomorúan leszegte a fejét, és közben én is a magamét, mert hát ez a kisfiú ez minden szokott lenni, de nagyon-nagyon jó, az bizony nagyon ritkán fordul elő... ;) Így aztán amikor mégis hazaállított a medvével, volt öröm. Persze ezekkel az állatokkal igazából csak a gond van, mert egész hétvégén hurcibálni kell, fotózkodni vele, hogy milyen aktív és szuper családhoz került, aztán nyomtathatod a képet, ahol és a ahogy sikerül, írni kell hozzá a fogalmazást és hétfőn reggel meg cipelni kell. Magam részéről azért azt remél

Könyvek

Kép
Kellett egy kis támogatás a Könyvkihívásomhoz, és ha már úgyis rátaláltam az itteni magyar könyvesboltra... :)
Kép

Helyesírás

Nagyon örülök, hogy soha többé nem lesz osztályozva a helyesírásom, mert bár korábban nem voltak gondjaim, ősztől nem tudnék hibátlan fogalmazást írni. Egy egész jó cikk az ősztől érvénybelépő új szabályokról: http://index.hu/tudomany/2015/06/26/az_uj_helyesirasi_szabalyzat_csak_mismasolas/

Szombat reggel

Annyi sokféle lemaradásom van, a héten alig írtam, alig posztoltam, az a tervem, hogy ezt mind igyekszem ma pótolni. Fogom hozni a tízes listákat is. ;) De mindenekelőtt addig is és utána is egy kiválóság. Sanyi (gondolom ennyi év blogolvasás után már írhatom ilyen egyszerűen ide, hogy Sanyi, mindenki kell tudja, hogy Nagy Sándorról írok) is kitöltötte a Proust kérdőívet! :)) Persze ő nem a blogból kapott felkérést, de akkor is öröm. És büszkeség. :) Olvassátok (szeretettel): http://wmn.hu/2015/06/27/szeretek-szeretni-nagy-sandor-proust-kerdoiv/
Kép
Kép

Filmajánló

Kép
Egyik este láttam ezt a filmet, nagyon izgalmas volt, végig érdeklődésben tartott, bár a legvégét kicsit mégis elsiették. Cate McCall-per Egy valaha volt nagyágyú ügyvéd jelenleg családjától elidegenedve és munkájától megfosztva él. Annak érdekében, hogy visszaszerezze kamarai tagságát és lányának felügyeleti jogát, fellebbeznie kell egy téves ítélet alapján gyilkossággal megvádolt nő ügyében.

11.

Nos, kivételesen tágítok a szabályokon :) A 3000-as poszthoz, a tizes listához érkezett egy új jelölés, és meglátszik a jelenlegi gondolkodásomon, hogy ezt kihagytam... Szóval íme a frissített lista, ezekre lehet szavazni a hétvégéig: 10 dolog, amiről írok, ha szeretnétek: 1. 10 dolog, amit szeretek Angliában 2. 10 dolog, amit nem szeretek Angliában 3. 10 dolog a Topánkáról 4. 10 hely, amit szeretek 5. 10 dolog a nannységről 6. 10 dolog a blogolásról 7. 10 dolog, amit eddig megbántam 8. 10 dolog, amit megváltoztatnék a világban 9. 10 dolog, amit szeretek csinálni 10. 10 dolog amit mindig szeretek, ha velem van +1 11. 10 dolog, amit NEM bántam meg. :)
Ne attól félj, hogy az életed véget ér, hanem attól, hogy sohasem kezdődik el! John Henry Newman
„Ha rövid időre is, néha nem árt megtorpanni, hátranézni, nyugodtan áttekinteni a megtett utat, és talán - miért is ne? - örülni neki, hogy eljutottunk idáig.” (Jorge Bucay)

HAVASI — The Storm (Symphonic Concert Video)

Kép

Alkotás

Kép
Ideje valamit gyártanom, azt hiszem kipróbálok valami ilyet: http://anapfenyillata.cafeblog.hu/2015/06/18/10-imadnivalo-otlet-polofonalbol/

Könyvek

Ezt is jól kitalálták, jó ötlet, egyszer kipróbálom: http://londonikonyvcentrum.co.uk/index.php?route=common/home

Nehéz az iskolatáska

Ebből sok mondatot akár én is írhattam volna, egyetértek. És a kérdésem továbbra is, vajon gyerekek mikor lesznek? Mikor lesz idejük gyereknek lenni? http://wmn.hu/2015/06/10/rohadt-nehez-az-iskolataska-valasz-csengenek/

Heti MP

Müller Péter: "Ha jól élsz, mindig úton vagy" Minden rózsa meg akar szépülni. Amíg nem elég szép, úgy érzi, még nem igazi rózsa. Ez az útravaló a fiataloké. Figyelj! Nem csak a múltad és az emlékeid tolnak előre – a jövőd is húz! Hogy mi voltál, éppolyan fontos és hatalmas erő, mint az, hogy mi leszel! Az embert, akármilyen nehéz is volt a múltja, és bármilyen küzdelmes és látszólag sötét és kilátástalan a jelene, mégis csalja és hívja és húzza a jövője. Valamiféle hívást mindenki érez magában. Innen a magyar „hivatás” szó. Hívják valahonnan, valahová. Jó helyre. És megy, megy, megy abba az irányba, ahonnan a hívást belül hallja, oda, ahol nem járt még, csak képzeletében: mert már bimbó korában is sejti, érzi, tudja, milyen lesz, ha kibomlik, és szép lesz. Ezt a hívószót hívják más szóval Hitnek. Beethoven dúsgazdag bátyja a neve alá mindig azt írta: „földbirtokos”. Beethoven meg azt: „jövőbirtokos”. A hívő ember ilyen jövőbirtokos, akárhány esztendős. Számára nincs her
Legyen így, létezzen. Mert emlékszem milyen jó is az... Van a reggel... Amit nem szeretsz. Nem szeretsz felébredni, nem szereted kinyitni szemed. Mert fel kell kelni, meg kell mosakodni, borotválkozni, reggelizni kell és öltönybe, kosztümbe bújni, és munkába menni. Kell, kell, kell. És nem szereted. Mert még aludnál, pihennél, nyújtóznál, élveznéd még a pihenés perceit. És már este rossz érzésekkel gondolsz a reggelre. És ez így megy napról napra, évről évre. De egyszer valami történik. Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szé

Ki kellene próbálni

Kép

Akarom...

Kép
Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: - Nem unod a várakozást? - Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. - Miért? - Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk. (Paulo Coelho)

3000

Kép
Íme a 3000. bejegyzésem a Berno-blogban. :) Ebből a jeles alkalomból kigondoltam valamit. Sokszor linkeltem és/vagy kommentáltam listákat. Többnyire nem értek egyet, mert minden lista szubjektív. Ezért íme az én 10-es (szubjektív) listám arról, amiről mindenki választhat egyet, és akkor hozom a listát. :) Ezt a listát most írtam össze kb 10 perc alatt, kellően szubjektív és a válaszok is azok lesznek. A lista pontjai egyébként nincsenek 'kidolgozva', csak akkor fogom megírni, ha kéritek, amelyiket nem választjátok, azt eltesszük későbbre. :) Kíváncsi vagyok, hogy vajon melyikre jönnek szavazatok, melyik érdekelne bennetek leginkább. Ha jól emlékszem ez 10 olyan pont, amiről eddig itt nem írtam és talán nem is beszéltem. Egy hét van a választásra (azért adok mindig egy hetet, mert talán heti egyszer jár erre, aki rendszeresen olvas és még egy hétvége is beleesik, ami mindenkinek jól jöhet - nekem is. :) ) Íme, mindenki csak EGYet választhat: 10 dolog, amiről íro

Elton John - Oceans Away

Kép

Egy királynő leánykora

Kép
Ez jó kis esti film volt, de hangulatában egy az egyben Sissi. ;) 2. rész:  https://www.youtube.com/watch?v=fVy5QyU-8h0

'Állás'

Nem értenek ezek semmihez, hát hogy lehetne igazán tesztelni egy körömlakkot, ha nem mosogatás és kertészkedés közben? :) Hát persze, ezeket egyik sem éli túl, kivéve az én régi szép gél-lakkjaim... http://www.nlcafe.hu/eletmod/20150617/koromlakkozas-munka/

Játszószoba

Kép
Nekem is lesz hasonlóm, mondtam már? :) /A szőnyeg nem ilyen, nem szeretem se a zebracsíkot, sem a párducot./ Hasonlóan jó ötletek: http://szinesotletek.reblog.hu/otletek-dolgozosarok-kialakitasahoz
Kép

Házi feladat

Már biztosan belebotlottatok ebbe az írásba valamelyik honlapon, de tetszik, ezért szeretném, ha itt is meglenne. A teljes cikk: http://mivoltma.444.hu/2015/06/15/egy-olasz-tanar-olyan-hazifeladat-listat-adott-fel-a-nyarra-ami-visszaadja-a-hited-mindenben/ És akkor néhány feladat nekünk is, próbáljuk ki! :) ... 3. Olvass annyit, amennyit csak tudsz! De ne azért, mert kell. Hanem mert a nyarak kalandokat és álmokat inspirálnak, ha olvasol, úgy fogod érezni magad, mint a fecskék repülés közben. Olvass, mert ez a lázadás legjobb elérhető formája a számodra. 4. Kerüld azokat a dolgokat, helyzeteket és embereket, amiktől rosszul vagy üresnek érzed magad! olyan helyzeteket és baráti társaságot keress, ami többé tesz téged, akik megértenek téged és akik elfogadnak, úgy, ahogy vagy. 5. Ha szomorú vagy, vagy félsz, ne aggódj! a nyár, mint minden csodás dolog, összezavarhatja az ember lelkét. Vezess naplót arról, hogyan érzed magad. (Szeptemberben ha gondolod, elolvashatjuk együtt.)

Ilyen is lesz egyszer :)

Kép
„Nem az a bátor, aki nem fél. Aki nem fél, az csak vakmerő, vagy meggondolatlan, vagy pedig kevés az információja a szituációról. Az a bátor, aki tudja, mi vár rá, fél, és mégis bevállalja a helyzetet, szembenéz vele, nekimegy.” (Ara Rauch)
Kép
Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell! Nem elég fellobogni, de mindig égni kell! És nem elég csak égni: fagyot is bírjon el, ki acél akar lenni, suhogni élivel. Nem elég álmodozni. Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; jövőnket - tudni kell! Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jó szándék kevés! Több kell: - az értelem! Mit ér hűvös ész?! Több kell: - az érzelem! Ám nem csak holmi érzés, de seb és szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj! Nem elég - a Világért! Több kell: - a nemzetért! Nem elég: - a Hazáért! Több kell most: - népedért! Nem elég - Igazságért! - Küzdj azok igazáért, kiké a szabadság r
Kép

Amikor egyszer...

Kép
Amikor már meglesz az olvasókuckóm, az álomkonyhám, a stb-m, a teraszon lóg a hinta, a benti varrós alkotós játszószobám is csillog-villog, na akkor nekifogok és megvalósítok egy ilyen kerti csodaműhelyt is a virágok miatt (is). :)

Hiba a képen

Kép
Na, kitalálja meg, mi a személyes hibám a képen? :)

Tegnapi hepiség

Az öröm, amikor végre sikerült online befogni az Rtl-t, na, az hepiség. :) http://www.onlinetvportal.eu/index.php/rtlklub

Olvasás

Kép
Na kérem, a sokat emlegetett régi nagy piros fotelban (Bögötén) lehetett így olvasni. Bárhogy. És leginkább aludni a tévé előtt. Imádtam. :)

Homok

Kép
Utálom a homokozókat, mert utálom, amikor folyik belőlem a homok... :) de építkezni meg sártortát csinálni szeretek, ezért mégiscsak jó móka. És akkor most jön a cukiság, kalózhajó típusú homokozó:

Dekor

Kép
Óh, ez nagyon szép, bár én csak középen függeszteném fel és nem kétoldalt:

Egybeesés

Kép
Ma reggel kifogyott a szülinapomra kapott parfüm. Sosem figyeltem, hogy lehet a szlogenje vagy mi az inspirációja, vagy a pr-szöveg mellé. Ehhez képest este találtam ezt: (ami amúgy a karácsonyi Nők Lapja egyik lapja, amit húsvétkor hoztam el és ma olvastam):

Én

Kép

Új szépség

Kép
Mondtam, hogy nem állapot, hogy nincs nyíló virágom. :)
Kép
Nagy szokott lenni a kínlódás a kertben, azt hiszem ideje alkotni valami hasonlót. :) http://www.almaimotthona.hu/9-szuper-jatek-a-kertbe_img-3.html
Kép

Greenwich

Múlt vasárnap kicsit kimozdítottam magam Greenwich-be, majd utána az olimpiai központba, bár ott nem időztem túl sokat, túl nagy volt a felfordulás. A vasárnapi képek: https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/Greemwich?authkey=Gv1sRgCIXq1OD8yejSEg Kipróbáltam valamit, ami már izgatott és a földről nagyobb bulinak tűnt, fentről elég uncsi és kevésbé szép, de kipróbáltam, még az olimpia előtt dobták össze annak idején szinte semmi idő alatt és nagyon nagy a látogatottsága. http://www.emiratesairline.co.uk/local-attractions/greenwich-peninsula/
Kép

Kreatív

Kép

Mesekönyv

Kép
Ezeket a képeket tegnap láttam meg egy nosztalgia-csoportban, és bizony, nálunk is van otthon egy ilyen, anyukám mesekönyve volt. Nagyon szeret(t)em én is, féltve őrzöm néhány megmaradt mesekönyvemmel. Gyönyörű rajzok vannak belül is és sok évtizede tartja magát.

Top 7 - eredményhirdetés

Kép
Nos, bár pár óra késéssel, de megvannak az eredmények! :) Fáradt is voltam az este, meg igazából vártam is, hogy hátha valaki mégis rászánja magát és utolsó órákban gondol rám. :) Szóval először is nagyon-nagyon köszönöm azoknak, akik írtak, gondolkoztak. Aki nevezett, az mind győztes! :) Ha nem nézem túl komolyan, igazából mindenki eltalálta volna mindet, de ha kicsit szigorúbb vagyok, a négy akkor is biztonsággal megvolt mindenkinél. Mindenki egyéni díjat fog kapni, amit a napokban árulok el, hogy milyen formában. ;) Addig is marad a győztesek öröme. :) Mutatom először is, hogy nekem mi volt a 7 top-csoportom. Persze egyik átnyúlik a másikba, vagy akár nem is igazán hét... De ami még fontosabb, hogy ami jelölések érkeztek ezeken kívül is mind jók voltak és ha egy másik héten írom össze az én hetemet, lehet hogy azokból is kerül a listára, vagy ha nem hetet akarok, hanem mondjuk tízet. Na, de lássuk, hogy mit írtam én egy hete a lapra: Nincs számozás, mert nem rangsorolhat

99

Kép
99 nap múlva, ugyanígy csütörtökön lerántom a lepket Topánkáról. :)

Mert szép

Kép
Kép
Akarok egy ilyen boltot :)

Büszkeség

Kép
Na, kicsit hadd legyek én is büszke itt is most... :) Amikor ilyenek történnek, mint például amit mindjárt mutatok, akkor nem tudok nem visszagondolni arra a sok-sok évvel ezelőtti időszakra, amikor az egész pálya elindult... Vagy úgy tűnt, hogy valami érni fog, fejlődni, stb... Akkor is rajongtam, amikor még keveseknek mondott bármit is a neve, a tehetsége, a hangja, az akármi. Rajongás? Addig azt sem tudtam mi az, azt hittem annyi, hogy TelekMancit kivágtam az IM-ből... :) Még főiskolás volt, ugyanabban a három cuccban járt fellépni, volt egy rendkívüli ronda hátizsákja és klassz dolgokat csinált a színpadon. :) Szerintem többet költöttem 'rá', mint bárkire kulturálisan és ha őszinte akarok lenni magamhoz, és miért is ne, többet kaptam tőle bárkinél. Voltak persze kihagyások, nem sok és nem is túl igaziak, sokszor voltam rá pipa, de végül mindig megfogott valamivel. Ez van. Elgyöngíthető vagyok... :) Aztán teltek az évek, sajnos nem is láttam minden előadásban, a szóló

Amikor...

Kép
Amikor meglesz a szép lakásom-házam, lesz egy csodás vitrinem és abban csak ilyen szépségek lesznek és onnan fogom kiválasztani őket az éppen soros kávézáshoz-teázáshoz... :)

Beépített koszorúslány

Kép
Kedd esti szirup. :) Tanya (Brooke Burns) sikeres titkos ügynök, számára nincsen lehetetlen küldetés. De mikor felkérik egy texasi milliárdos lányának őrzésére annak esküvőjéig, élete legnagyobb kihívásával szembesül. Daisy (Nicole Paggi), a megfenyegetett menyasszony gondtalan, rózsaszín világába csöppen, ahol múltbéli személyes tragédiája miatt idegenül érzi magát, mégis - mint beépített ügynök - koszorúslányként kell jelen lennie. Az igazi texasi stílusú, ötnapos esküvő során igyekszik megőrizni hidegvérét, de érzelmei gyakran közbeszólnak.

A jó feleség

Kép
Te jó ég! Nem gondolom magam nagyon feministának, de néhány pontnál felsziszegtem! :) http://pozitivnap.hu/napi-pozitiv/ezek-voltak-a-jo-feleseg-ismervei-1955-ben

Kövess!

Ez milyen jó: /a fotósorozatra gondolok/ http://pozitivnap.hu/eletmod/kezenfogva-a-vilag-korul-osszehazasodott-a-kreativ-paros

Verona

Kép
A város, amit mindenképp szeretnék látni, Verona. http://otthonkommando.cafeblog.hu/2013/11/14/haztuznezoben-36-negyzetmeteren-tagasan/

36 m2

Kép
Na kérem, ezt most el tudnám fogadni - aztán majd változtatok rajta ezt-azt, de nem túl sokat. :) http://otthonkommando.cafeblog.hu/2013/11/14/haztuznezoben-36-negyzetmeteren-tagasan/
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket, és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga. Weöres Sándor

Nyomda

Kép
Óh, ez most duplán is meghatott! Egyrészt mert nagyon sok nyomdám volt, imádtam és még ki is színezgettem mindig. Egy komplett irodám volt otthon mindig is. (Hol irodásat játszottam, hol tanítottam, hol fodrász akartam lenni, hol kávézóm volt a babáknak, stb,) DE! Ebben a sorozatból, ha egyáltalán sorozat, biztosan van egy, amilyen nekem nem volt, de nagyon emlékezetes... A medve... Az alsós tanítónénim ( A kedvenc tanítóm és tanárom, tőle tanultam írni, olvasni, számolni is, még zongorára is vele jártam két évig, amúgy imádtam iskolába járni - sajnos pár éve meghalt, nyugodjon békében!) adott nekem sok-sok ilyet elsőben. Nagyon sajnálom, hogy az a füzet valahogy nem lett megmenekítve. Minden ötödik pirospont után járt egy medve, azt hiszem. Rengeteg medvém volt!!! :))) Lehet, hogy később ezért lett a medvemánia...? Erre eddig sosem gondoltam, csak most állt össze (?) :)