Bejegyzések

Majk-Bajna

Kép
 Nyár elején megnéztünk nagyon sok egynapos utat tervezésként. Nagyon sok kiesett, mert vagy nem volt közös úticél vagy non-stop utas volt vagy olyan pofátlanul magas áron ment, hogy egynapos útnak túlzás lett volna. Némelyiket kifejezetten nehéz volt elengedni. Sok miattam esett ki, mert apukám műtétje miatt minden hétvége bögötei volt, tehát oda nem tudtam tervezni. Az egyetlen kiválasztott útnak ma jött el a napja:  https://haristravel.hu/kozep-europa/magyarorszag/majkpuszta/majk-bajna/c3457 Majkon gyerekként jártam keresztanyámékkal és valahogy egy-egy kép nagyon megmaradt. Ez még bőven a felújítás (és bezárás) előtt volt, ha nem lenne a régi képem, nem jöttem volna rá, hogy én itt már jártam - ez érdekes. Keresztanyám kedden rögtön előkapta az akkor ott vásárolt kisfüzetet, ami egyébként nagyon jó és az az érzésem, hogy egyik mai idegenvezető sem olvasta. Hogy hol is jártunk először:  https://majkiremeteseg.hu/  Érdemes elolvasni, ha valaki szereti a virtuális utazást vagy szívese

Hallowen és karácsony...

Kép
Tegnap a KIK-ben túltéve magam azon, hogy már vehetek őszi falevelet, kicsit odébblépve végképp telefonért nyúltam, Halloween-i dekort láttam... Ebből fel sem ocsúdtam, amikor egy szekcióval odébb megláttam a szarvasokat is.

Eljött az óra... (?)

Kép
A Jekyll az előző évadban nálam olyan függőséget hozott, ami engem is megdöbbentett és kicsit meg is rémített. Láttátok, gyakorlatilag alig tudtam lejönni róla - szerencse, hogy évad vége lett. Megfogadtam, hogy most kontrolláltabb leszek... Szerencsére Baradlay Jenő elvitte a 42-es számot és azt hittem, hogy tök rendben leszek, erős leszek, nem kell nekem Jekyll... (erős leszek1.0) Pedig Londonban készültem dr. Henry Jekyll házához, már le volt töltve az audioguide is, ami a regényen végigvisz... - idő hiányában és sántaság miatt a 'találkozás' elmaradt. Vagy inkább azt mondom, hogy elhalasztottam. Addigra elolvasom a regényt is. Szóval már úgy voltam, hogy szeptemberben NEM fogok Jekyll-re menni. Mert ha elkezdem, megint végem lesz, megint nem alszom, feketében járok arannyal (pedig van egy új fekete ruhám, nagyon leárazva vettem), meg csak mennek majd a dallamok. Aztán pár napja kezdett beszivárogni hol innen, hol onnan... Meg jöttek az emlékek az érzések. Hol íg

HAUSER: The Player's Story Part VII - "Alone Together - A Way to Be United"

Kép
Íme egy újabb epizód (bár nem annyira értem, hogy ezt miért húzták ennyire szét, lehet, hogy ilyen hosszan vezetik be majd a turnét?). Az egyik kedvenc részem, ámulat, ahogy mesél és nagyon hiteles: Kíváncsian várom, hogy egyszer visszajön-e neki a másik kreatív énje, a festészet még egyszer hogyan követel magának teret. Alig várom, hogy egyszer körülnézzek Hauser horvát hazájában. Az Alone, Together-sorozat tényleg nagyon szép lett, ahogy a Morricone-s is, elég sokszor szoktam hallgatni, linkelem is őket. #AloneTogether  - a Pula-koncert, de több része is van, érdemes az egész lejátszási listát végignézni, -hallgatni. #Morricone
 Ahhoz túl rövid az élet, hogy boldogtalanságban éljünk, ezért csak azokat a céljaidat valósítsd meg, melyek örömmel töltenek el! James Van Praagh

2.

Kép
Már a második karácsonyfa van a kuka soron ezen a nyáron. Vízkereszt még odébb van. 🤭🙃

iskolaszer-adomány

Kép
Már meséltem párszor, hogy nekem az egyik mániám a papírbolt és az irodaszerek.... :) Jóval, akarom mondani JÓVAL több az ilyen jellegű ellátmányom odahaza, ezért vártam, hogy megjelenjen egy hasonló gyűjtés, mint ez:  https://www.magyarkurir.hu/hirek/tanszergyujtest-szervez-maltai-szeretetszolgalat-es-westend Így aztán összeszedtem azokat a füzeteket itt a kis barlangomban, amit szívesen odaadok, így szabadul fel helyem (és megígértem magamnak, hogy nem mindegyik helyett veszek újabbat). Ez itt 9 füzet és még tervezek teljesen hagyományosakat venni, a Pepco-ban meg vettem egy-egy csomag filcet és színes ceruzát. Az összegyűlt adományokat több fordulóban viszik el a rászorulókhoz, a gyűjtés szeptember 17-ig tart, addig lehet tanszereket beadni a Westend első emeletén található ReStore-ba. Aki a jótékonyságra szánt papírtermékeket, írószereket a Westendben lévő Pirex üzletben vásárolja meg, leadhatja őket a fizetésnél a pénztárban is. Persze vannak más lehetőségek is, csak k

pöttyös

Kép
Egyszerre szórakoztató és bosszantó, hogy még mindig bedőlök ilyen marketing fogásoknak. 😅🤭🙉🙈 Persze tök cuki az ajándék és úgyis vettem volna túrórudit. Tehát, van kérdés? 😄🙃

tavasz/ősz

Kép
Van némi zavar a rendszerben. Jobbra nézek és látok egy újra erőre kapó, szinte elszáradt bokrot, balról pedig egy ősziesedő utcakép mutogatja magát.

frozenos

Kép
Egész nyáron kerülgettem, hogy milyen hülyeség... 😅 Most leárazták, úgyhogy úgy döntöttem, hogy idei utolsó fagyivételnél elmegy... 🤭

máris

Kép
Tudjátok, hogy én aztán várom az őszt és szeretem is... de azért na...  @tesco

maradnak a kórók

Kép
Nagyon rosszul viselem,  hogy már augusztus közepén csak kórók vannak a virágládáimban. Tettem egy gyenge kísérletet a pótlásra.. De az Obi kitette az árvácskákat és a krizantinokat... ... nem adom fel... valami kis sárgákat találtam volna, ami otthon tetszik, de az én ládámba sárga virág nem fog kerülni (esetleg árvácskából, de abból se túl valószínű)

választás

Kép
Ez tényleg nem jönne rosszul. (A hangoskönyv az más műfaj.)

50

Kép
Keresztanyáméknak 10 nappal ezelőtt volt az 50. Házassági évfordulójuk. Akkor nem voltam itthon, múlt héten meg egyszerűen örültem, hogy valahogy eljutottam a hétvégéig. 😅🙃 Ma este ünnepeltünk kicsit szűkkörben.

olvasós

Kép
Hasonló kihívást tehetünk magunknak bármilyen időszakban - főleg ha csak halogatjuk, hogy jó lenne olvasni, de...  Ha vannak ezekhez ötletek az elmúlt hetekből, hónapokból, küldhetitek és megosztom szívesen. :)

Pirospacsi

Kép

tréning

 Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki. Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható. Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással. Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető. S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürd

8700. bejegyzés

Kép
 

meglátni és meghorgolni

Kép
Április végén láttam meg a kedvenc fonalas helyem fb-oldalán ezt a bejegyzést: Azonnal beleszerettem. Tudtam, hogy ezt kb. én is meg tudom horgolni  ha kicsit más is lesz. Július végén kész volt, csak Bögötén volt és közben elfelejtettem fotózni, amikor kész lett. ÍME: Kicsit nem annyira szabályos, más a kockám, más a széle is  és "csak" 2 gombolyagból készült, de kész és számomra csodálatos. 🧶🪡😅🙏👌 Íme néhány fázisfotó is az elmúlt hónapokból:

egyedül ide-oda

Elsőre megörültem a cikknek, hogy végre valaki ír ilyet is. Aztán pipa lettem, mert én sokat nentem-megyek sok helyre, tehát eléggé tudom, hogy milyen az, vagy milyen nem. Meggyőződésem, hogy aki ezt írta, az  életben nem volt hasonló helyzetben... https://mindsetpszichologia.hu/kivel-mesz-magammal-menjek-egyedul-ha-mas-nem-er-ra-igen Persze, nem kellene megosztani, hogy még az elérése így jobb legyen, de mégis érdekelne, hogy ti ezt hogy látjátok. Egyedül kóválygók előnyben. 🙃

Bakony felhői

Kép
Szeretem a felhőket és ezt a szép szürkés kékséget. Hiányoztak. #Bakony 

vonatozós vasárnap reggel

Kép
A hajnali (6.40) vonatot választva fel tudtam használni a tegnapi jegyemet, csak vettem mellé egy helyjegyet. Igaz, hogy megfagyni az IC-n és még mindig vágányzár van, valamint egy kislány hol ezeket az asztallapokat csapkodja, hol üvöltve hisztizik, de szerencsére Baradlay-ék is eljöttek. 🤭🙃 A hajnali utazás (már) nem nekem való, óránként fenn voltam, hogy nem aludtam-e. 🥴 3.42 után már nem is aludtam. Fittnek nem nevezném magam. 🤭

reziliencia

Reziliencia= rugalmas ellenállási képesség  Ez a fogalom főleg a Covid óta egyre többször előkerül, engem is érdekel, egyre jobban. Eztel kapcsolatban ajánlom az alábbiakat:  Itt egy interjú a hazatérő Hesnával:  https://wmn.hu/cikk/58197/ Íme egy októberi (ingyenes) online konferencia a témában, csak regisztrálni kell:  https://konferencia.megoldaskozpont.com/ Végül egy előadás Kádár Annamáriával, amin én is részt veszek:  https://nyitottakademia.hu/rendezvenyek/budapest/megbirkozom-vele-1697

42-es nyertes

 A 42-es számot nyerte:  https://koszivumusical.hu/hu/szineszek/vereb-tamas  ;) Íme hozzá egy dal:  #Türelem Ez is egy remek dal, a három testvér igazából együtt énekli, mégis külön-külön helyzetről énekelnek, hárman háromféleképpen szerelmesek más-más élethelyzetben. Vajon van olyan valódi család, ahol a három fiút utánuk nevezték el? 🙃 nekem már  nem jön ki időben, ráadásul 2-re tuti tervem lett volna. "...  hát türelem mást nem akarok, célt értem itt vagyok, hát mért kéne várnom? nézd, szívem olyan békétlen mégis valami így szól benn: csak türelem ... 

Puskás-emlék

Pontosan 2 évvel ezelőtt, délután történt:  http://bernoblogja.blogspot.com/2020/08/puskas.html Csoda délután volt! Épp megpihent a Covid az első hullámából, szép idő volt. Csak hálás lehetek, ha visszagondolok. 🙏🎭💝 Aztán az egyéves évforduló:  http://bernoblogja.blogspot.com/2021/08/puskas-musical.html

augusztus 20.

Kép
A vihar és a MÁV áttervezte a hétvégémet. Ma helyett holnap utazom, mert Gárdony és Székesfehérvár között probléma adódott. Holnap reggelre átterveztem a vonatozást és a visszautat még ki kell találnom. Mivel feszített tempóban tegnap mindent megcsináltam, mára ennyi a program túl azon, hogy alszom (éjszaka nem igazán sikerült), punnyadok és tévézek. 🤭😊 Az esőt itthonról támogatom, kihagyom a rendezvényeket és a Mesterségek Ünnepét is, de leginkább a tömeget. A tavalyi élmények nem annyira motiválnak újra hasonlót átélni:  http://bernoblogja.blogspot.com/2021/08/augusztus-20.html

idei első

Kép
Sosem feledkeznek meg. 🤩

party sminket, valaki?

Kép
Pár hete nézem minden reggel, hogy mennyit dolgoznak a kerék körüli parkban (Erzsébet tér). Elképesztő fokozaton locsoltak. ... szép is a fű, nagyon...  Erre mit látok napok óta, készítették elő a hétvégi rendezvényhez... hétfőre semmi nem lesz ebből a parkból. Láttam egy jó dolgot is ma reggel, kérdés, hogy fogják-e használni, illetve lesz-e, aki közben majd kiüríti, mert túl sok palack nem fér bele (még összenyomva sem) ...

gombhoz a kabátot

Kép
Szeretem, amikor minden passzol. 👌 Igazából az történt, hogy ez a sarok eddig is passzolt, viszont a belső fikusz kaspóval együtt hazaköltözött a napokban. Most még jobban passzol. 🤭 2017 november végén vettem így kompletten, amikor kezdtem a minisztériumban. Nem keveset költözött velem, mindent kibírt. Szó szerint mindent. Volt, hogy a huzat földhöz vágta (nem egyszer), mégis virult tovább. Július 1-je óta az egérlyuk méretű és sötétségű "új" irodámban viszont egyre rosszabbul nézett ki. Nem bírtam tovább nézni a küszködését... 5 társával együtt (azokat is én vittem be) a héten hazahoztam. Már szabadság előtt is terveztem, de akkor annyi minden jött közbe, hogy végül elmaradt. Kaptak egy jó zuhanyt és ha kicsit jobb idő lesz, át is ültetem őket. Már másnap reggel vidámabb volt. 🙏🤩

a nap teljesítménye

Kép
Vasalás utáni képem nincs, de ennyi vasalnivalót gyűjtöttem hétfő óta... 🙈🙉🤦‍♀️😆🤭 muszáj volt nekiállni, Medve Úr már ki sem látott a helyéről. 😅 ... nem mondom,  hogy jól esett vagy hogy nem volt melegem... 😆😅🤭

8686 (+1)

Kép
Milyen szép számot kaptak Baradlay-ék. 🤗🙏

Baradlay-ék

Ugye múltkor már mutattam, hogy pl. a Spotify-on már hallgató az összes dal a musicalből. Mutatom a többi helyet is:  https://wmmd.lnk.to/Koszivu_ABaradlayLegenda Tegnap jutottam el oda rendesen, hogy végig tudtam hallgatni és azóta egyes dalok be-beragadnak. Van egy-kettő, amin átugrálok (pl. valahogy Richárd - még - nem az igazi, ahogy szegény Palvicz Ottó sem... de meglepő módon Ödön dalai is olyan énekelhetetlennek tűnnek...), viszont tényleg azt mondom, hogy remek lett. Polyák Lilla, Feke Pali téboly, amit művelnek, eszelősek. Lilla minden dala egy káprázat, de azért a legjobban még mindig Verébke (Jenő) dalai visznek el. Ha a szülinapot ez az előadás nyeri, akkor ez miatta lesz. :) Ami még jó, hogy Galambos Attila weboldalán már elérhetőek a dalszövegek, ezt már nagyon vártam:  https://www.galambosattila.hu/koszivu/  Március óta (olvasópróba) vártam ezt az alkalmat, mert nagyon jók lett a szövegek, olyanok, amit olvasni is muszáj. Augusztus 20. és a jelenlegi világunk hírei miatt

Egy hónapon belül

 Egy hónapon belül (szülinapig) a nagy kérdés az, hogy  ha már a meglévőkből "kell"/lehet választani, kivel töltsem a szülinapomat. Versenyben vannak (nem fontossági sorrendben) - színház: Jekyll és Hyde (SP) - színház: Kőszívű - A Baradlay-legenda - elutazni valahova - magam kóborolni - Bögöte és közös ünneplés a szomszédban - miegyéb...
Kép

fa

Kép
Napok óta a kuka mellett hever... és dobálják rá a csikkeket...

hm...

Kép

a nyár mondjon le

Kép
Köszönöm, nekem ebből már elég volt.

megszorítós

Íme a következményei annak élőben,amit a hírekben hallani:  https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2022/08/nem-akarnak-kikoltekezni-drasztikus-intezkedesek-a-magas-rezsiarak-miatt-bogoten Végtelenül elszomorított, ahogy ezt most olvastam.

1 hónap múlvára

Nehezebb, mint valaha: Csak saját magammal kell összhangba kerülnöm, annak örülnöm, ami belőlem való, akkor ezt a boldogító harmóniát olyan erőnek fogom érezni, amely önmagában elegendő, de kifelé is sugárzik. Anselm Grün

Downton Abbey - Intro

Kép
Azt meg nem is meséltem, hogy ahogy közelítettünk majdnem egy héttel ezelőtt az álom-helyemre, elindította az idegenvezető (James) a hangosban az intro zenéjét. Hát szinte bőgtem, még mindig alig tudom elhinni, hogy tényleg ott mentem a fák között... Most már megnézhetem az összes évadot, meg a filmet újra, meg egyébként is. :) NA, és milyen az ember pszichéje meg agya... meggyőződésem volt, hogy beteg voltam, azért nem mentem ide el, de hogy igazából költségmegszorítás volt már akkor is... Hát, még jobban hálás vagyok, hogy most összejöhetett. Úgy látszik, hogy ezzel nagyon tartoztam magamnak. https://bernoblogja.blogspot.com/2017/07/a-vizit-torolve.html Pedig már 14-ben is ezt terveztem, ajjajj, Berni: https://bernoblogja.blogspot.com/2014/01/da.html Egyben pótlásul mutatom itt az első utamat Bampton-ba:  https://bernoblogja.blogspot.com/2017/07/bampton-dowton-abbey-falu.html

gépírás

 Az egyik legjobb dolog, amire képes vagyok, és hogy ez még más területeken is jól alkalmazható, az egy csoda. Íme egy érdekesség:  https://www.diszterapia.hu/l/a-tizujjas-gepirasrol/?fbclid=IwAR29rjM4-U_7yUGfhji985nSw2LYVoM0Rd0Vm3_RekbzKl6mKGUdGOrIxyY

(nem) a munka hőse

 Már a harmadik munkanapom van a szabadság után, de még mindig nagyon kába vagyok. Ma is alig tudtam felkelni, az agyam, mint egy szita. A kapukódra még mindig nem emlékszem, jó, hogy fel van írva és van kulcsom is. Nem segít, hogy az egyik térdem nagyon vacak, nagyon meleg van meg minden. Hát így...

Korábbi Leeds-élmények

 Nos, határozottan bőírásúbb lettem az elmúlt 11 évben... :) Íme az első poszt Leeds Casle-ből:  https://bernoblogja.blogspot.com/2011/09/leeds-castle.html És a második, ez már kicsit részletesebb és vannak képek is:  https://bernoblogja.blogspot.com/2012/01/leeds-castle-ujbol.html

Elégedetlenségi kérdőív

Kép
Arra kért a Wizz Air, hogy értékeljem a legutolsó utazási élményemet...  hát, most dolgozhatnak rajta... :)

zárcsere

Kép
Itt indítottuk a napot, mert végül zárat kellett cserélni, miután tegnap már másodszor alig jutottam be az ajtón...
  Ha úgy tesszük fel magunknak a kérdést, hogy mi az, amit el kellene engednünk, akkor nagyon fájdalmas lesz a dolog, mert abban a pillanatban bekapcsol a veszteségtől való félelem. Nem akarunk rosszul járni! Célszerűbb tehát onnan közelíteni, hogy mi az a néhány dolog, amihez feltétlenül ragaszkodunk. Ha például ki kellene választanunk a szekrényünkből néhány olyan darabot, amelyektől akkor sem válnánk meg, ha a többiről mindenképpen le kéne mondanunk, akkor szinte biztos, hogy meg tudnánk mondani, melyek legyenek ezek. Ebből lélektanilag már az következik, hogy a többitől szükség esetén meg tudnánk válni. Ám ha úgy kérdezem, hogy mi az, amit el tudunk engedni, akkor ezek nagy részét valószínűleg nem említettük volna. Az, hogy miként tesszük fel magunknak a kérdést, nagyban befolyásolja, hogy egyáltalán miben tudunk gondolkodni. Ha a lemondásra, a veszteségre fókuszálunk, akkor ösztönösen szorongani és görcsösen kapaszkodni kezdünk. Ha azonban azt kérdezzük magunktól, hogy mi a legfon

segély

 A helyzet nem lett jobb rám nézve, viszont ők jobban állnak. :) https://bernoblogja.blogspot.com/2015/08/segely.html

Új fonalak

Kép

késés

Kép
A fényes hazautam röviden: Valójában a kapitány szólt fél 11 előtt, hogy most szedik ki belőlünk az idetartó járat csomagjait és majd csak utána pakolnak be. Az applikáció szerint pedig 21.56-kor elmentünk. Maszk persze szinte senkin nincs. Közben egy idegesítő magyar-angol család ül a neveletlen  idegesítő gyerekükkel, mennek a nyaralni a magyar rokonokhoz, közben a gyerek (Brandon) egy mukkot nem beszél magyarul. Anyuka pedig a rossz kiejtésével angolul gagyog hozzá, angol apu pedig egy tulok. A telefont le nem teszik a kezükből. Apu a gépen a laptopot és a tabletet is beizzítja gyorsan. A hátsó ajtón kellett beszállnom, gyakorlatilag pedig úgy kellett felmászni, mert nem jó lépcsőt toltak. Hát, most komolyan ... 😆 A könyvből persze nem olvastam.  És az egy dolog, hogy én kések, de mennyi ember túlórázik mindeközben. ... nekem meg jelenésem van holnap az irodában... 🤦‍♀️🙉🙈 Valójában 22.52-kor elkezdtek kitolni minket, majd 23.10-kor

Dobby 🐶

Kép
Határozottan jobb lett a kapcsolatunk. 🤗