Bejegyzések

csütörtöki hosszú nap

Kép
Így késő este visszagondolva, már nagyon régen volt a ma reggel, a késői indulás, visszafordulás, Csaba testvér hallgatása a villamoson... aztán 9 óra a munkában... majd át a Bazilikához, rövid (idegbajos) karácsonyi vásározás (védettségivel!), majd részvétel a 6-os misén. 🙏 Aztán átszeltem a várost, meg sem álltam Óbudáig. Végre eljött Zorán napja. 🙏 még a hülye covid előtti utolsó pillanatban voltam koncertjén, az is művházas volt, bár a Csili (XX.,) nagyon menő hely, nem mint az óbudai... nem egy szimpatikus hely, nem nagyon sietek oda többet. A mai koncert valahogy hangulatában is borúsabb volt, mint korábban talán bármelyik. Egyébként mesterien jól tud válogatni és a legfurább közönség is a végén vastapsol és huhog... 🙂 a végefelé az egyik dal végén azt látom egyszercsak, hogy több fiatal(abb) férfi is felugrik és oltári módon tapsol. Körülöttem mind Zorán korosztálya ült, előttem a néni frissen fodrászolva. Elgondolkoztam, hogy vajon az én kortársaimból (művészileg nézve), aka

szerdán a varrodában

Kép

keddi program

Kép

Merj kérni!

 Tegnap este a szentbeszéd végét csíptem el, nagyon megérintett. Ma reggel belefutottam a beszéd egy változatába, úja megérintett, ezért megosztom. Érdemes meghallgatni és megtenni... https://youtu.be/6ZdVOLKXnag

Életbátorság

Kép
 Jó szívvel-lélekkel ajánlom: https://nyitottakademia.hu/eletbatorsag?fbclid=IwAR32C00DKGxdghCn1r4V5hLKrgAITZPakxFvsnjToWFqnFkk2z-lyvYQASU Program "Karácsonyhoz közeledve szeretnénk megköszönni egész éves figyelmedet, és megünnepelni azt, hogy vagyunk egymásnak. Mivel sok tekintetben emberpróbáló időszakot élünk, idei ajándéknak egy nagy adag életbátorságot szántunk Neked. Számunkra ez a szó két dolgot jelent: egyrészt kurázsit és erőt a nehézségek elviseléséhez-leküzdéséhez, másrészt pedig képességet arra, hogy ne csak a nehézségeket lássuk, hanem képesek legyünk észrevenni és megragadni azt is, amiért igazán érdemes élni. Éppen ezért arra kértük szerzőinket és előadóinkat, hogy négy kérdésünkre válaszolva küldjenek a Nyitott Akadémia követőinek szimbolikus karácsonyi ajándékot. Néhány perces üzeneteikben elmondják, hogy számukra mit jelent az életbátorság, hogy ők milyen gyakorlatot/technikát szoktak saját maguk alkalmazni vagy klienseiknek ajánlani a nehéz helyzetekkel való meg

Mennyei wifi

Kép
Hm, ezt most megosztom teljesen, mert ez nagyon eltalált... Magnificat.ro - Böjte Csaba OFM - Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja. 13 p.    ·  2021. november 24. "Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21, 19 Jókedvű, vidám gyermeki lelkületünket őrizzük meg! Csodálom a gyermekeket, azt a nyugodt, vidám lelkületet, amivel élik a maguk világát! Egészen pici gyerekek is kerülnek hozzánk az otthonba, szomorú események után, sokszor sebzetten! Ennek ellenére azt látom, hogy jókedvűek, nagyvonalúak, a szeretetre, a mókára mindig nyitottak. Tudnak játszani, kacagni, örülni az életnek! Ők nem a fájdalmas múltban, de nem is a homályos, semmi jót nem ígérő jövőben élnek, hanem a szent jelenben! Ki jön velem kirándulni, játszani, vagy akár a szegényekhez? Mindenki jelentkezik, és nem azt kérdik, hogy hova, meddig, miért? Milyen jó lenne, ha mi felnőttek is ezzel a tiszta gyermeki lelkülettel fordulnánk a mennyei Atyához! Ahogy telefonunkat feltöltjük nap mind nap, az imádság csendj

Angyalbatyu

 Idén angyalbatyut fogok készíteni és elviszem a Bazilikához. Egyet biztosan. Ajánló:  https://fb.watch/9tIVzJ7egR/ bővebben:  https://angyalbatyu.hu/

Vadkerti Imre: Kinizsi imája

Kép
Hm, Vadkertinek ezek a dalok nagyon-nagyon jól állnak, erős a hívó szó a decemberi #háromkirály koncertre, ha a helyzet engedi. Az utóbbi pár évben nagyon beleszerettem a hangjába, a tartásába, stb (azt csak halkan jegyzem meg, hogy egy négyperces dalt így térden végigénekelni, nem semmi... -és ez csak a jelenet egy része)

Adventi Kalendárium 2021 - Zöld Csabával és barátaival

Kép
Minden előkészülettel nagyon igyekszem, épp most állítottam össze a blogos adventi naptárba a dalokat, a napok nevét, stb... és közben benéztem még félálomban az e-mailek közé és nagy örömre a tavalyi napi mesélős folytatódik és meglepő módon más valaki is csatlakozik (aki amúgy jelenleg a konyhában szerencsétlenkedik esténként, van az a műsor, amit pénzért sem kell vállalni, főleg, ha valaki ilyen két-négybalkezes valamiben és nyilvánvalóan nem áll jól neki a műfaj - kimondom és leírom, rossz nézni - pont ezért csak néha odanézek  a háttértévére)...  Szerettem tavaly ezeket a reggelt indító gondolatokat, meséket.

NAGYKARÁCSONY FILMZENEKAR FEAT. LÁBAS VIKI - Nagykarácsony videóklip (12)

Kép
Úgy tűnik, sikerült létrehozni egy magyar karácsonyi filmet jó színészekkel... ma volt a díszbemutató és sok a lelkes poszt az instán :) Várom, kíváncsi vagyok rá, de nem túl valószínű, hogy én mostanában elmennék egy moziba.

angyalka viszi

Kép
Ilyen szép adventi naptárt hárman kapunk, egy az enyém, egy a szüleimé és ezt itt az angyalka Bajorországba viszi, azt hiszem mindegyik örömet fog okozni. :) Én nagy szeretettel készülgettem, csomagolgattam már hetek óta. :) 

egy hétfő estém otthon

Kép
Íme, a tegnap esti tevékenységem 8-11-ig. :) Két adventi koszorú és (néhány) befejezett adventi naptár az elégedett este eredménye. 

1-24

Kép
Még pont időben a végére értem az adventi naptáraknak. :) Nagy menet a vége mindig, pedig olyan időben nekilátok, csak mindig belekerül még egy ember. ;) Lesz blogos adventi naptár is, de aki szeretne üzeneteket kapni, hogy legyen neki egy kis lelkibonbonka is az adventi időszakban, jelentkezzen csütörtök délig.

😄☃️❄

Kép
A tábla olvasásra ajánlott! 😉☃️❄

3 éve

 Dupla évfordulós lett 3 éve a november 22...  Ma 29 éve, hogy a nagyapám elment szegény, és 3 éve történt ez a bizonyos múlt csütörtök, avagy 3 éve varrtak össze... A legnagyobb hegem szerencsére megmaradt, jó kis emlékeztető. https://bernoblogja.blogspot.com/2018/11/ez-tortent.html

Évtervező

 Már jó előre elkészültek, én meg jó előre megosztom a szokásos évtervező füzetemet, amit végül tavaly év végén elkutyálkodtam és nem töltöttem ki (hosszú évek után először). https://yearcompass.com/hu/#learn-more

Az elme

Kép
Na igen... ;)

A fa

Kép
Reggeli kép a villamos (koszos) ablakából... A hatalmas karácsonyfa megérkezett, mostanra már biztosan ott áll teljes erejében a téren, ami nekem idén az egyik legfontosabb helyszínem lett... Tele van jó energiákkal, ha csak odagondolom magam arra a meleg szeptemberi szombatra. A karácsonyi fenyőfa mindig megindít bennem valamit, ma reggel is teljes megilletődöttségemben, könnyes szemmel csodáltam így messziről...

(F)elkészül(t) a meseerdőm... :)

Kép
Ha minden jól megy, vasárnap csak este tudom meggyújtani a saját kis adventi gyertyámat, ezért az én nemkoszorúm már elkészült. Nem győzöm csodálni :) Az erdőben fények is lesznek, ami most nem látszik így. 

vasárnapi varroda

Kép
Nagyon szeretem az őszt, de muszáj volt már nekiállni a következő időszak kreatív dolgainak, így előszedtem a karácsonyi és téli szezon dekor dolgait. Ezek itt nekem készültek - 3 új párna, karácsonyi  konyhai függöny és egy ki cukiság a fürdőbe is kerül. A téli/karácsonyi portékával hamarosan jelentkezem. 

sapim

Kép
Végre elkészült tegnap a sapim! :) A gombot nem terveztem el előre, csak a virág közepéről nagyon hiányzott valami és ahogy turkáltam a nemrég elhozott gombos-gyöngyös dobozkámban, ez akadt a kezembe. A gombot vagy 5 évvel ezelőtt vettem még a bromley-i főutca piacán, eredetileg egy babatakaróra szántam (a takaró elkészült, de végül nem passzolt rá ez a fehér). Nagyon várom, hogy hidegebb legyen... ;)

sötét péntek 🖤

Kép
Péntek délután, munka után készült ez a kép, amíg vártam a villamost. Élőben sokkal komorabb, feketébb volt, mint amúgy egy 'black friday' képes lehet erre és kb. bennem is ez a komorság volt egész nap - és még most, napok múltán is, ahányszor csak eszembe jut  -, egy reggeli rövid messenger üzenet szavai kopogtak bennem, amit hiába olvastam el nagyon sokszor, annál hihetetlenebb és fájóbb volt. Tragikus hirtelenséggel ment el valaki, nyugodj békében ' H. A-ja...' 🖤🙏

Dr. Almási Kitti: A TE döntésed - Al Ghaoui Hesna

Kép
Megnyitottam délután a műhelyt és közben 'Hesnáztam': Ajánlom továbbá: A félelem ereje Krízisből erő - Michelisz Norbert és Márky Ádám. Kétféle döntés létezik: a fontos és a könnyű

Grow As We Go

Kép

nem a brémai muzsikusok :)

 Reggel találtam ezt a dalt/klipet. Igazából felkínálta a zongoristát a Spotify ezzel a dallal  #Eternal  ami nagyon tetszett és akkor már kicsit vadászgattam mindenfelé a villamoson. Szeretem a kreatív (és nem mellesleges tehetséges) muzsikusokat nagyon. :) https://youtu.be/thYtSIKybMc

De szeretném...

 ... ha ez a koncert élőben lenne és még ott is lehetnénk.... de helyette csak jobb arra törekedni, hogy (megint) egyre többet legyünk otthon. https://youtu.be/KLTjmA_COQo

Nekem virág

Kép
A mai nap egyetlen értelme és sikere. Egy kisvirág és egy finom kávé. Ennyi.

Melyiket...?

Kép
Ezen elmerengtem tegnap és még ma is... vajon túl sokat akarok-e... vagy nem teszek eleget... vagy?

koraszülöttek világnapja

Kép
 Ma (is) gondoljatok a koraszülött babákra és mondjatok egy imát a fejlődésükért, a családjukért, az őket gondozókért. Ha ma nem is viseltek lilát (én is elrontottam reggel), sok módon segíthettek nekik. A lila sütik vásárlása az egyik módja ennek novemberben:  https://www.facebook.com/mellettedahelyem

Süss fel, nap! jótékony sütivásár a Bátor Táborért

 Nos, ki vág bele? :) >> Jelentkezz bátor cukrászaink közé ezen a linken:  https://bit.ly/3CiHEQY >> Hirdesd meg a sütivásárod a kollégáid, barátaid, osztálytársaid körében! >> December 1. és 8. között vonultasd fel a legtutibb sütijeidet, egy perselyben/dobozban pedig a finomságokért cserébe gyűjts adományokat súlyosan beteg gyerekeknek! >> Az összegyűjtött összeget juttasd el hozzánk, és változtass vele életeket! Bővebben:  https://www.facebook.com/events/297450902372049/?ref=newsfeed

vasárnapi beszéd-11. 14.

Érdemes rászánni azt a fél órát. 🙏 https://youtu.be/bSmgm4hY6Ms

mééég mindig szülinap

Kép
 ... amikor azt gondolnám, hogy most már aztán tényleg nincs több szülinapi elmaradás, még mindig érkezik egy csoda... 

Palika felkészül

Kép
Pali már gombolja a zakóját a szombat esti koncertre, ami szintén a RAM-ban lesz, ahol rengeteg mosdó van, viszont 300 Ft a ruhatár, szerintem az országban a legdrágább módon... (tegnap ingyenes volt) update (11. 17.) nem fizetünk drága b-díjat, Palika nem énekel szombaton, a koncert elmarad (betegség miatt)
Kép

Meghívás

Kép
Tegnap este zártam volna a prózás novembert, legalábbis tegnapra volt a harmadik jegyem a Pestibe. Érdekelt (volna) az előadás, de mióta pár hete megláttam ezt a koncertet, nagyon zavart, hogy pont aznapra esik... Nyáron se láttam őket, mert a Kossuth téri szolgálatot választottam (amit egyébként nem bánok), és a következő koncert-szolgálat pedig szombat este lesz.  Múltak a napok, hetek, mind jobban zavart, hogy ezt most nem jól szerveztem, napközben már olyan erős hívást éreztem, hogy meghirdettem a színházjegyet és megnéztem, hogy erre hogy kell jegyet venni, egyáltalán van-e még... Akkor láttam, hogy ingyenes és csak regisztrálni kell, és íme a tudnivalók: A jegyet persze nem vitték el, de ezt most (még) benyeltem, mert erre nagyobb szükségem volt. Bent maradtam tovább, úgyis volt munkám, aztán elindultam a RAM felé, most először. (Hazafelé elindulni se ment volna térkép nélkül...) Egyébként tetszik a hely, nagyon szívesen végigolvastam volna minden Radnóti verset,

Magyar nyelv napja

Kép
Érdekes műsor a témában, érdemes visszanézni, m5 péntek éjjel: Ez itt a kérdés.

Kadarkais riportok + 1 Elviszlek

 Tegnap amíg itthon ügyködtem és vasalás közben a Pál Feri-beszéd a végére ért, a YouTube önállósította magát és jöttek egymás után az interjúk, amiket magamtól nem biztos hogy elsőként kiválogattam volna. Az első Hernádi Jucival volt, ami meglepett. Mármint a hatása lepett meg. Érdekes volt végighallgatni, kicsit lehet, hogy jobban értem őt. De ettől még nagyon nem tetszett amikor legutóbb színpadon láttam.  https://www.youtube.com/watch?v=lxWOFO-8h-w Utána átugrottam Molnár Piroskát, az igaz, de jött Szabó Kimmel Tamás... Hm... hát, van egy lelkivilága, de szinte már megrázó volt, amit a váltásokról, terápiáról, mintátlan apákról mondott... Mindennek ellenére színpadon van (lenne) a helye... https://www.youtube.com/watch?v=wO2UmoU6c84 Utána egy közös interjú jött, a Világtalálkozó egy része: Csákányi Eszter és Máté Bence. Hóóó, hát ez nagyon jó volt, Csákányi különösen... nagyon érdekes, szép ahogy a fotós sráchoz viszonyult, ahogy beszélt vele... ilyenre csak érettek, nagyok képesek

NEK-csoport

Kép
Két hónappal ezelőtt vártam egy (hasonló) csoport létrehozását. Végre elkészült, reméljük lesz haszna. 

Szárazon a puskaport...

Kép
Ezért érdemes volt tanulni... - vagy lehet, hogy jobb önéletrajzot kellene írni...? Tegnap kaptam egy indiai toborzó állásra is ajánlást... és már hívott egy biztosítós is. 

A kellékes

Kép
Ma este igazából nem volt előadás... ;) 'helyette' szóval tartott a Kellékes. :) Ez a jegy is prózás november eleme és a múltkor kavarás miatt ez is rossz helyen van, mert már a 3-as vonattal haza kellett volna mennem igazából, hogy ne egy rohanás legyen a hétvégi bögötei idő. De hiába árulgattam, nem kelt el. Bánhatják, akik nem vették meg. :) Én meg rájöttem, hogy remekül válogatok előadásokat, csak nem egyszerű a kétlakiság. Legalábbis nem ebből a távolságból és a MÁV-val. Kern nagy varázsló. Múltkor a Válaszfalakban szólított meg hosszú kihagyás után és minden kavarás ellenére vártam ezt a mai előadást. Mániám lett, hogy a nagyokat addig kell nézni, amíg mindannyiunk számára lehetséges. És a Pesti-ben szerencsére kötelező maszkviselés van, ami még a néhány kihágó ellenére is igazából megnyugtatóbb, mintha csak rajtam lenne. Közben meg nyilvánvaló, hogy nem igazán lehet(ne) már színházba menni. Kb másfél órás volt és olyan jól ment át a kezdésből az előadásba, hogy nem is ve

Készülőben

Kép
Van egy sejtésem, hogy milyen advent jön ránk idén is, ezért megint jó leszek magamhoz és hogy biztosan meglepődjek, tegnap készre csomagoltam az adventi naptáramat. :) Meg még másik kettőt, egyik Bögötére megy, a másik Münchenbe. A tárgyi naptár idén ennyi, de még készülök más dolgokkal.

Vasárnapi beszéd 2021.11.07. - avagy a stratégiai döntés

Kép

JG

 Hm... talán azért majd hallható lesz egyszer, valamilyen módon és talán majd még találkozhatunk is.  Erről mindig eszembe jut, mármint róla, hogy gyakorolnom kell(ene) az angolt. A Covid meg mondjon le. 👎 https://fb.watch/9ezSefIjgo/

Libák napja

Kép
Megosztanám az alábbi bölcsességeket, amelyeket Zéné osztott meg velem múlt héten e jeles nap alkalmából: Márton naphoz csütörtökre: -      -   szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy nem szabad: takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozza! -       -   a népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben „barna lovon nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk  -        -   „Eljött Márton szürke lovon“, mondották akkor, ha enyhe, szürke és latyakos volt az idő e napon, és ilyen esetben szintén télre számítottak.

kéményseprőre várva

Kép
Értékes szabadságos napot használok fel, közben nagyon kell a lakás csendje, nagyon hangosak a munkanapok mostanában. Egy kávé a kedves bögrémből, aztán haladok a dolgaimmal, ahogy jól esik. Közben jön talán korán az ember kisöpörni a nem létező kèményemet. 🤦‍♀️🤷‍♀️
Kép

Segíts a Pic-iknek!

Bögötei ismerősöm osztotta meg ezt a posztot,akinek az első kisfia sokkal korábban érkezett, mint bárki számított volna rá.  Az említett főnővért közvetve ismerem kb 2 éve. November 17. A koraszülöttek világnapja, jó egy hét múlva- segíts te is, a kávéd&sütid árával!  Adni jó, a PIC-iknek pedig szükségük van minden segítségre. Olyan picik még, hadd nőjenek nagyra! 😇💜🙏 https://www.facebook.com/1749931197/posts/10209786276970865/?app=fbl

Az örökbefogadás napja

Ez nagy szívügyem, amiért még valahogy tenni fogok.  Egyfajta hősök, akik örökre befogadnak valakit.  Ezt az írást egyelőre 2-en tették ki, de sejtek egy 3-at is később: Kádár Annamária és Grecsó Krisztián oldalán láttam eddig:  https://www.facebook.com/100044528945415/posts/432951358199159/?app=fbl

lóvátettség

Kép
A mai menü, ahol a közönség 70 %-a iskolás gyerek volt. Vajon a pedagógus nem nézi meg előre, hogy hova viszi a fél iskolát...? Ennek a jegynek is volt egy plusz sztorija, mint újabban majdnem mindegyiknek.  🙈😄 Amikor megvettem, prózás novembert terveztem és máshogy voltak a hétvégék is. Tegnap már láttam, hogy ezt jobb lesz eladni, hogy tehermentesítsem a hetemet. Délután gyakorlatilag valaki 80%-osan megvette,majd eltűnt... papírjegy volt, tehát nehezebb ügy volt eleve. Fél 7 körül már úgy fölhúztam magam a helyzeten, hogy úgy döntöttem, mégis megnézem. 🙈🤪🎭🥳  Persze nem bántam meg. Néha nagy marhaság volt, de olyankor annyira abszurd volt, hogy mindenki visított a röhögéstől. Annyira klassz az egész dramaturg, a fordítás, lenyűgöző. Rengeteg szöveg és csodálatos sokszínűsége a magyar nyelvnek. Telekes Pétert szerintem nem láttam ennyire jónak még, Wunderlich Jóska mindig lenyűgöz*, Karácsony Zoltánt eddig csak Ökörapátiban láttam 😉, Seress Zoltán nagyon nagy figura

"A lélek, csak az segít tovább..."

Kép
A ma délutánom látható a fenti képeken, megadtuk a módját, na. :) De kezdem az elején. De hol is van az eleje...? :)  A november elsejei hétvégét megvariáltam, ettől lett néhány felborult színházi jegy meg minden, de kb akkor lett a mostani hétvége nem bögötei.  Úgy volt, hogy ma délután Zsoci Petivel játszik. Mondom, úgy volt, egész sokáig, aztán bejött a képbe Kiskero, mint 3. Sancho, aki ZsociLovag párja lett így. Korábban - abban a kb 10 előadásban, ami eddig volt - nem voltak szereposztás-keverések, ezért is örültünk meg... Eltűnt a harmadik lovag és a harmadik Sancho és jött helyette igazából egy negyedik (egyébként tök feleslegs, ha minden körben kb 6 előadás van). Aki amúgy nem is annyira új, mert ahogy nézem ezt a tavaly nyári Társalgót, abban még híre-hamva sem volt Dininek, bezzeg ott van Máté:  https://www.youtube.com/watch?v=vcU--o-zfdo  , aki egyébként hozta, ami saját magától kitelik, de ma megint nem volt tisztabeszédű, a hangja nem passzol Zsoltiéhoz és hát nem SándorP

😀😄🧶

Kép
Kép

tökéletes egyensúly

Kép
 Egy korábbi Képmásban láttam meg a fotót, megosztom veletek, ez egy tízéves fiú fotója. Részleteket lásd lentebb. Tökéletes. Nem csak az egyensúly, minden. https://www.hirmagazin.eu/fantasztikus-felvetelek-dontott-a-zsuri-ezek-lettek-a-vilag-legjobb-termeszetfotoi-iden-galeria https://www.nhm.ac.uk/wpy/gallery/2020-perfect-balance
 Jó helyekre kerülő díjak: 👏🙏 https://infostart.hu/eletmod/2021/11/04/pal-ferenc-es-a-nagy-kalozy-eszter-rudolf-peter-hazaspar-kapta-a-kopp-skrabski-dijat

festés óra

Kép
Az égboltfestő angyalok tegnap gyakoroltak a színekkel. 👼🧚‍♀️🎨

November 4.

Kép

+1 csomag

Kép
 Amikor ezzel a felhívással találkozom, mindig elszörnyedek, mert ennek (se) kellene így lenni....  https://www.facebook.com/foodnotbombsbudapest/photos/a.787274201313279/6671613842879256/

Visszatekintő - Halottak napja

 Most jött velem szembe ez a cikk és ez sem véletlen. Sok ponton megérintett és mélyen elgondolkoztatott. Böjte Csaba halottak napján: A temetőink se legyenek árvák! Hétvégén voltam otthon, most úgy jött ki, hogy kétszer is voltam a temetőben, de mi tényleg megyünk folyamatosan, az ünnepektől eltekintve is. Sajnos egyre több ismerős sírnál álltam meg és emlékeztem meg róluk. Egyre több, egyre fájóbb. Van egy nagy kereszt a temetőben, nemrég helyre is hozták kicsit. 'Muszáj' volt oda letennem egy gyertyát minden elhunyt ismerősért. Gyerekkoromban mindig megálltunk itt gyújtani egy gyertyát 'szegény Laciért', aki unokatesóm apukája volt (kisgyerekként, háromévesen veszítette el). Szegény Laci Pusztaszeren temették el, oda nem tudtunk elmenni, de mindig gyújtottunk érte gyertyát. Ez van bennem minden körben, amikor elmegyek a kereszt előtt, de most már szegény Kiscsillagért, Jutka néniért, Roger-ért, stb, stb De még ilyen kis faluban is látni, hogy mennyivel több elhanyago
Kép
Van, amikor muszáj megkérdezned magadtól: Hogy szeretnéd, hogy folytatódjon a történeted? Hogyan emlékezzenek rád, arról ami a munkád volt, amit véghezvittél, vagy hogy mit tettél az emberekért? Minden nap van rá esély, hogy eldöntsd, hogyan élsz, esély, hogy változtass, hogy valaki más legyél. Akármilyen nehéz is hátrahagyni a régit, néha, amikor megteszed, az a legélőbb dolog, amit valaha éreztél. Furcsa érzés azon a ponton állni, ahonnan ugrani kell. Marin First

A túlpart elesett

Kép

brummogós buli

Kép
Ott még viszonylag viselkedtek, de most zárt be a Spar, idáig hallom a brummogós bulit. 😆 Remélem, hogy sokukat kihorgásszák és jó helyre kerülnek,  sok örömet szereznek majd. Medve Úr nálam jól érzi magát, a múltkori kukás ügy még mindig rosszul érint.

Vasárnapi beszéd - október 31.

 érdemes meghallgatni: https://youtu.be/eoaRfwD0aU8

Hesna amerikai naplója, 3. rész

  https://wmn.hu/wmn-life/56206-alkalmi-fokostolo-lettem-edith-eva-eger-konyhajaban---hesna-amerikai-naploja?fbclid=IwAR2bInjw7DYn-JdWMbyMBveNIyB7D8XxA4AJx-h-ezUmQu_20fbFJrdFA18

november

Kép