Meghívás

Tegnap este zártam volna a prózás novembert, legalábbis tegnapra volt a harmadik jegyem a Pestibe. Érdekelt (volna) az előadás, de mióta pár hete megláttam ezt a koncertet, nagyon zavart, hogy pont aznapra esik... Nyáron se láttam őket, mert a Kossuth téri szolgálatot választottam (amit egyébként nem bánok), és a következő koncert-szolgálat pedig szombat este lesz. 

Múltak a napok, hetek, mind jobban zavart, hogy ezt most nem jól szerveztem, napközben már olyan erős hívást éreztem, hogy meghirdettem a színházjegyet és megnéztem, hogy erre hogy kell jegyet venni, egyáltalán van-e még... Akkor láttam, hogy ingyenes és csak regisztrálni kell, és íme a tudnivalók:

A jegyet persze nem vitték el, de ezt most (még) benyeltem, mert erre nagyobb szükségem volt. Bent maradtam tovább, úgyis volt munkám, aztán elindultam a RAM felé, most először. (Hazafelé elindulni se ment volna térkép nélkül...) Egyébként tetszik a hely, nagyon szívesen végigolvastam volna minden Radnóti verset, az emlékszoba megcsodálására sem volt időm, de nem baj, majd...

Sajnos nem volt teltház, de a végére ebből semmi nem érződött. 7-kor Bolykiék kezdték (érdekes csapat, az egyik gyerek kifejezetten színpadra született, lehet, hogy pont őt láttam egyszer egy tehetséges kutatóban is...?) elég sok dallal (5), aztán jött Zsuffa Tünde tanúságtétele. Szent ég, kemény dolgokat mondott, ez még most is motoszkál bennem. Később tudtam meg, már a NEK alatt, hogy ő egyébként író, amúgy a NEK sajtófőnöke volt. Ezek így eltartottak 8-ig, majd jöttek a többiek és egyre jöttek, pedig nem is mindenki tudott eljönni. Szép ötlet volt az ökumené jegyében nem katolikus zenésztársakat is meghívni a műfajból. Mező Misi olyan szépen állt bele ebbe a csapatba, hogy csak csodálni lehet! Hihetetlen alázattal, átéléssel és mindenre figyelve csinálta végig az egész estét. Sok (nekem) új dalt hallottam tegnap, már majdnem nem is bántam, hogy nem voltak a kedvencek, amikor a végén mégiscsak volt a Múlnak az évek és a Lelkem áldd... 

A végére egyszercsak tele lett a színpad a Gável-gyerekekkel :) Aztán Bolyki apuka szétosztotta az ő 5 mikrofonjukat és a gyerekek mind tudták az utolsó dalt - itt azért picikről is beszélek és egymás kezéből szedték ki a mikrofont, csodálatos volt látni, bőgtem mint a  záporeső. (megjegyzem, hogy Bolykiék végig ott voltak a színpadon, minden dalban vokáloztak abszolút háttér funkciót bevállalva.) Angyalok éneke. Hálás vagyok a tegnap estéért és örülök a szívemre hallgattam, a lelkem legbelsőbb hangjára.