Bejegyzések

Nosztalgia zene - gálák, haknik, stb

A hakni tulajdonképpen egy csúnya kifejezés, vagyis nem jó értelemben szokták használni, ha a színész-énekes már tényleg MINDENT elvállal... Szerencsére ilyenekből szerencsénk is volt többször is, hiszen egy időben nagyon sok ilyen rendezvényből lehetett válogatni, most ez már nagyon ritka. Nagy ritkán feltűnik egy-egy alakulat akik nem reális módon és áron szerveznek ilyen 'fellépéseket'. De van úgy hogy amikor már valakit nagyon látna az ember és nincs más lehetősége hallani-látni, hát bevállalja a nemszeretem embereket és a nemszeretem helyeket is. Ez ilyen. Ebben a témakörben nekem ilyen lett a Musical Plusz. Sokáig a MEst-tel párhuzamosan működött, viszont nagy előnye, hogy van délután 2-es kezdése, elérhető helyen van és úgy ahogy a jegy is korrekt. A gond az, hogy sokat kell alkudni... vannak a szervező (producer) által preferált emberek és hát azok nekem ritkán preferáltjaim. Időnként azért mégis lenyelem a békát és elmegyek, mert nincs más út ... :) Persze ilyenkor

naptár

Kép
Emlékeztek, évekig szeptemberben váltottam naptárt, lehet,hogy ehhez a szokásomhoz idén visszatérek. 😉

Tegnapi cukiság

Kép
Tegnap épp a Játékszínből távoztam büszke jegytulajdonosként (mivel nem tudok elutazni szeptemberben oda ahova akartam, ezért elviszem magam azokra a helyekre és azokhoz, ami nekem jó, így a színházas és egyéb topánkás listám is jobban fog kinézni) lecsupaszított szép-kártyával, amikor ez a drága copfos tipegett előttem. :)

Nosztalgia színház - Rudolf

Az egyik kedvenc előadásom, a mai napig szeretem hallgatni, nézni, haknikon egy-egy dalt meghallgatni belőle, nagyon sajnálom, hogy már levették repertoárról. Remek ötletem lenne egy új Rudolfra... Az egészet szeret(t)em végig, a második részben meg szinte levegőt sem lehet venni, úgy jönnek a jobbnál jobb dalok egymás után. Ha valaki szeretné megnézni, van fent a youtube-on teljes előadás. Az egyik kedvencem egy gála-verzióban, a végébe mindig belebőgök:  https://www.youtube.com/watch?v=HWnWUZbAFeM A 2. felvonás eleje:  https://www.youtube.com/watch?v=lwI8sa9lhTo Nem akarom végiglinkelni a darabot, de mutatok még egy gála felvételt (Szimpla egyszeregy - Taffee&Vetsera Mária), a kés megáll közben a levegőben, akkor a feszültség:  https://www.youtube.com/watch?v=VUz8m7dT9mk Hozzátartozik az egészhez - és talán ezért is lett ilyen meghatározó a Mester dala, mert Taffee (HZs) eredetileg nem volt ilyen hangsúlyos, viszont HZs eredetileg nem ezt a szerepet kapta, vele egész  más k

Terhek

Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ – míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át. – Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás? Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett. – Igen, most már látom! – kiáltotta Milarepa. – Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után? Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján. Dan Millman – A békés harcos útja

maszkabál

Kép
Régóta készültem erre a projektre! 😷 ...ha már ilyen világ van. Aztán gyors fotó,de úgy sütött a nap, hogy semmit nem láttam. 😆🤦‍♀️ Próbáltam innen is,onnan is pedig... 😅 (Kottás csak azért nincs, mert nem kaptam olyan anyagot, pedig több helyen is jártam.)

hétfői sszabadság

Kép

De finom lesz!

Kép

kertészfiú

Kép
Anyuka (elő)névnapi egyik ajándéka:

békalány

Kép
Kép

lógó lábú felhők

Kép
Ilyen kilátással bármennyi füvet lenyírok 😆

Troll a hegyen

Kép
Amikor Apuka beletrollkodik a tájképbe. 😆🚗

Nosztalgia zene - Musical Est(ek)

Kép
Mára a Musical Est-ek, vagyis ez a felállás már csak szép emlék. 20 volt számozva (de nagyon soknak volt délutáni és esti verziója is, eltérő vendégekkel és műsorral), rengeteg dal volt és nagyon jó hangulat. Imádtam. És voltak külön estek is, amik nem volt számozva, mint Az a bizonyos zsámbéki és a Diploma előtti koncert (de egyébként ők szerveztek egy BeZo-koncertet is, ami iszonyat jó buli volt!) Én az 5-nél csatlakoztam be, épp vizsgaidőszakban adtam magamnak engedményt. :) Teljesen kiütöttem magam a végére, nagyon megszerettem. Akkor indult el a lavina. Amikor ott hallottam egy-egy dalt valamiből vagy valakitől, a fórumon felkutattam a cd-t az előadásról (nagyon jó csapat alakult ki - szívesen adtunk-vettünk, segítettünk), a színészt pedig mentem és megnéztem. Így kezdődött. Évekig 'butítottam' magam így.  A már sokat emlegetett fórumos musical-es topicban sok esetben örök ismeretségek születtek. Nem olyan régen lett egy munkahelyi ismerősöm, aki annak idején nagyon

2 a 39-ből

2 múlva 40 berni40

A zene mindig...!

Kép
Jóban és rosszban...

Isten ege alatt

Kép
Március 2-án a Játékszínben,majd 5-en a Zorán-koncerttel az előző színházi/zenei évadom véget ért,nagyon sok,vagy viszonylag sok jegyből nem lett semmi. Ahogy csak bírom, kerülöm a tömeget és az embereket is, nagyon óvatos vagyok. Aztán jönnek olyan események,amire a szívem/fülem/lelkem annyira húz,hogy nehéz lenne nemet mondani, és ugye a kivétel erősíti a szabályt. Kettő ilyen kivételem van júliusban, mutatom az egyiket. Aki figyelmes blogkövető,tudni fogja, hogy miért. Mindet szeretem, bár az egyik azt hiszi magáról újabban, hogy már celeb és nekem elég üres lett ő. De a többi négy rengeteg új dallal jött tegnap, vagy olyan régi nagy szerepdalokkal, amikről  tudjuk,hogy nagyon régóta nem énekelte, sem gálán sem máshol. Úgy terveztem,hogy végre csinosra veszem,meg smink meg akármi ... aha... szinte szemerkélő esőben ültük végig, de volt nálam még 2 pléd és egy szuperdzseki. 🙏🌧☁️🌜 Jó volt, az élő zene mindig jó. És igen, egy zongora, egy hegedű, egy bőgő és egy dob is t
Kép
Hogy lehet ennyi szépséget így elzárni nagy kapuk mögé?

Tegnapi ünnepség

Kép
76. születésnap

HAVASI — The Warrior Within

Kép
Óh, az őrült zsenije! :) Mutatom a mai dallamtapadásomat. Őrület. Nagyon sajnálom, hogy nem akkor jött/ment Londonba, amikor én is ott voltam. Ez a terem, ahol ez a koncertje volt egy nagyon menő, rangos koncert helyszín Londonban, hatalmas, ott láttam-hallottam életemben először élőben Jonast is. :)

#100nap# - 100. - A kihívás vége

Kép
VÉGE! Íme a 100. kockám (direkt a maradékokból) Sikerült 100 napon át foglalkozni valamivel, vagyis ugyanazzal a dologgal foglalkozni. Voltak nehéz napok, amikor egyszerűen annyi minden összegyűlt, hogy 3-4 pótlás kellett, mert nem tudtam naprakész lenni. Az elején még volt bennem annyi lendület, hogy pluszokat is gyártottam, így több kocka van száznál, de egy ideje ez már nem ment. 127 kocka készült. Nos, vége van, sok fonalat vettem (és sok el is fogyott), megszerettem őket nagyon és így, hogy volt otthon, több ajándék is fonalból készült az erre az időszakra esett ünnepelteknek. Persze pont a nehéz időben volt a legnehezebb fonalat találni, főleg amikor minden üzlet bezárt 3-kor, én pedig 5-ig dolgoztam. De ezt is megoldottam, vagyis ezt meg tudtam oldani, mert a vírus nem ment el. Horgolni és fonalat venni ezután is fogok, de nem mondom, hogy hiányozni fog az éjszakai horgolás, aminek a 9-kor véget érő magyar órák után szoktam nekiülni, néha elaludtam

napi furcsaság

Kép

Nosztalgia színház - Miss Saigon

A Miss Saigon-ról szinte mindenkinek elsőre a Szóló szaxofon ugrik be, pedig annál sokkal több a darab. Azt hiszem, hogy háromszor láttam, sorrendileg: Győr, London, Budapest. És mindig végem volt... A londoni esetében hatalmas katarzisom volt, pedig akkor még tényleg elég gyenge voltam angolból és annyira a darabot sem ismertem akkor még. Aztán jött a budapesti előadás is, aztán többször nem is voltam képes lelkileg nekifutni. Győrben nagyon régen voltam, de a londoniról találtam pár sort:  https://bernoblogja.blogspot.com/2014/08/miss-saigon.html A budapesti előadásról hirtelen nem találtam posztot, de nagyon katartikus élmény volt.

#100nap# - 99.

Kép
tegnapi, tehát az utolsó előtti kocka... :)

#100nap# - 98.

Kép
tegnapi *mindjárt vége*

Havasi - büszkeség

Tudjátok, hogy Havasi Balázs nekem az, ami. :) Nagyon szeretem a munkásságát, a lelkiségét, a tartását, az egészet ahogy van és amit képvisel. Az első nagy Arénás koncertje óta lenyűgözve figyelem az egész produkciót, ami körülötte van. Ma értesítettek bennünket, hogy a szokásos decemberi koncertet elnapolják jövő májusra és milyen bónuszok jönnek mellé karácsonyra. Bónusz nélkül is nagyra értékeltem volna ezt a lépést, pedig magamban pont azt mondtam ahogy forgattam a naptáramat, hogy addigra már minden OK lesz. Annak idején a vakbélműtét után is ez volt a nagy visszatérés, amúgy azt hiszem, hogy csak egy nagy koncerten nem tudtam ott lenni. Hiányozni fog decemberben, de nagyon becsülöm és tisztelem ezt a döntést. Részletek az e-mailből és a fb-on közzétett írásból: Kedves Vendégünk! Kedves Barátaink! A decemberi Aréna-koncertek évek óta nemcsak egy eseményt jelentenek számunkra, hanem az év fénypontját is. Az elmúlt években összesen 21 alkalommal történt meg velünk az a csoda

A farkas

Sajnos a nem korlátlan netem egy-két dologban nagyon hátráltat, pl. az otthoni bővebb blogolásban, linkelésben, megosztásban. Amit most mutatok dalt, nem új, de mégis az, hiszen így még nem láttuk, nem hallottuk. Hipnotikus, varázslatos: https://www.facebook.com/HAVASI/videos/273455343989533/?t=70 Érdekes és közben  teljesen egyértelmű, amit a zeneszerző írt hozzá: Talán meglepően hangzik, de ezt a tételt a elektronikus zene világa inspirálta. Mindig is jellemző volt rám a nyitottság a különböző zenei stílusok iránt, és ez szerintem hallatszik is a zenémen. Bár alapvetően klasszikus zenésznek vallom magam, de rendkívül jól tudom magam érezni egy elektronikus zenei fesztiválon is. Nagyon hatásos, mikor a Dj-k fokozatosan gyorsítják a tempót, és ezzel szinte az őrületbe kergetik a közönséget. Ezt az érzést szerettem volna visszaadni zongorán ebben a tételben. Mikor játszom, sokszor farkasokat képzelek el ahogy egyre gyorsabban köröznek. Ez a képzeletbeli mozgás segít a megfelelő g

Szülinapok

Kép
Csupa évforduló és szép emlék színezi a mai derékszaggatós hétfőt: A blog ma 9 éves, linkelem e legelső bejegyzést és boldog szülinapot kívánok magunknak! :) https://bernoblogja.blogspot.com/2011/07/ Ma 1 éves egy kicsi édes szőkeség, Boldog szülinapot pici Mia! ... ma egy éve voltunk Szegeden, tehát egy éve áztunk rommá a hűvös nyári éjszakán és egy éve várok az utolsó 8 percre. :) Újraolvastam magamat és pár percre újra a szegedi éjszakában találtam magamat...  https://bernoblogja.blogspot.com/2019/07/szerelmes-shakespeare-es-szeged.html Nincs a világon se jó, se rossz: a gondolkodás teszi azzá. Ha az egyik nap gyönyörű a világ, a másik nap barátságtalan, a különbség én vagyok. William Shakespeare

Meggy/cseresznye

Kép
Zs edzőtermében (mármint ahova jár) holnap extra pontokat adnak a cseresznye-meggy minta viseléséért. Megleptem. :) 🍒

#100nap# - 97.

Kép
(vasárnap)

Pótlások

Kép
Pénteken két dolgot is pótoltam a karanténos cetlikből. :)

Barbárság

Kép
Engem ez a látvány mindig szíven üt, hogy végezheti így egy zongora?

#100nap# - 95-96.

Kép
(péntek-szombat)

Nosztalgia zene - Adagio

Kép
Ennek a posztnak a megírása még régóta váratott magára, többször át is írtam, küszködtem vele, ahogy az egész Adagio-jelenséggel. Most azt gondoltam, hogy szinte pontosan egy évvel egy tavalyi személyes élmény és a nosztalgia sorozat miatt nem maradhat ki. Az Adagio az életem, a lelkem része. Az Adagio kezdeti évei, megalakulásától számítva amíg csak Sanyi ki nem lépett nagyon sokat jelentett. A zene, a tagok, az így szerzett ismeretségek és élmények, közös utak, stb. Rengeteget utaztunk, szinte nem hagytunk ki semmit (valahogy valaki mindig eljutott egy-egy zártkörű rendezvényre is...), egy kérdés volt a vidéki koncerteknél: van még vonat? (ha épp nem volt és nyár volt, ki tudunk-e venni egy nap szabadságot és lehet-e olcsón aludni valahol - ebből is oltári élmények születtek...) Tengernyi, sőt óceánokra való élmény és érzés maradt ezekből az évekből és 4 cd és 1 dvd. És az Adagios mappa és most már némi szívfájdalom is. Idén (lenne) 15 éves az Adagio, de ez így nem igaz, his

Cipőtalálkozó a metrón

Kép
A két fekete convers tök egyforma, az egyik fiú, a másik lány lábon.
Kép

Csapatos építkezés

Kép
Tegnap délután...

#100nap# - 93&94.

Kép
(tegnap és tegnapelőtt)

Manóház

Kép
Egy egészen más jellegű üzletben találkoztam a szórólappal, még nem néztem utána, de nagyon kipróbálnám.

Nosztalgia színház - Billy Elliot

Óh, nagyon szerettem, jó volt aztán itthon is látni: https://bernoblogja.blogspot.com/2016/01/billy-elliot.html

#100nap# - 91&92.

Kép
tegnap&ma

Társas

Akik szeretnek és szoktak társasozni: http://kepek.gemker.hu/Ny%c3%a1ri%20t%c3%a1rsasj%c3%a1t%c3%a9kos%20bakancslista_uj.pdf

Forma1

Kép
A világ megváltozott, nincsenek nézők a forma1-en (se), az eredményhirdetésnél messze állnak és maszkban. A díjat épphogy nem messziről dobják hozzájuk, a pezsgővel meg mindenki áll tanakodva, hogy most mit lehet - mit nem. Mindenki maszkban. Maszkos világ lett... Az ember nem lát, nem hall a maszkban, tele a világ arc nélküli emberekkel, közben mégis eszembe jut egy cukiság: szombat délután egy tündéri kisfiú majszolgatott valami perecszerűt és tekintgetett körbe a a Sparban (gubbasztott a bevásárló kocsiban), én pont vártam a soromra a felvágottasnál és amikor megfordultam, láttam, hogy ez a pici kisfiú nagyon nézeget. Annyira édes volt, hogy nem lehetett nem rávigyorogni (maszkon át) és ő visszavigyorgott, tehát a babák a maszkon is átlátnak. :)

Dinnye

Kép
A dinnyéről, a szépen pirosló, illatosról még mindig eszembe jut, amikor úgy vettünk dinnyét gyerekkoromban, hogy jött A Dinnyés. Zöld zsigulival (nekünk is olyan volt), az autó hátulja szinte a földet verte, nyomta a dudát és ordította, hogy DINNYÉÉÉT! (ha jött másik nap, akkor paprikát-paradicsom-uborkát lehetett venni, akkor PAPRIKÁÁÁT ordított) Dinnyét mindig apukámmal mentem venni, ő még most is mindig kocogtatja meg nem tudom, és A Dinnyés felesége mindig meglékelte a dinnyét nekem és az az első lék az mindig az enyém volt. Melegen, édesen.

Frei Firenzében

Az volt a terv - februárig - hogy a 30-as hagyományt követve visszatérek Firenzébe... hát, de nem most... Ez egy nagyon jó írás, nagyon érzem: Cafe Frei Július 4., 10:00 · Frei Tamás újra Firenzében kávézik, és küldött egy gyors bejelentkezést a törzshelyéről: “Koronavírus utáni keserédes kávézás Firenzében. Hosszú hónapok után jutottunk el ezen a héten ismét a Perseoba, ahol olaszos módon már egyetlen kávézás után is emlékeznek a vendégre. Most is így volt, még mindig így volt, és van, de... De most plexiüveg feszül a vendégek és a barista között, és itt az egyes számon a hangsúly. Nem baristák, többes számban, nem hárman vannak, mint régen, hanem csak egyetlen maszkos kávémester áll a most is fényesre pucolt gépnél, és főzi a kávét. Megismert minket, ebben nincs változás, tudta, hogy reggel cappuccinót kérünk, és hozzá creminot, de az sajnos „terminato”. Annak annyi, azt már nem sütik többé, nincs ez az édesség, mondta keserűen a beszélgetésbe belelépő tulajdonos. Őt is látju

#100nap# - 90.

Kép

Itt lesz az ősz újra! 🤦‍♀️

Kép
A KIK nem bízza a véletlenre az őszi készülődést! Mai kép:

#100nap# - 87-89.

Kép
Csütörtöktől pótlás és a mai. Már mindjárt vége...

#100nap#-86.

Kép

Nosztalgia színház - Virágot Algernon-nak

... bármikor visszagondolok erre az előadásra, elszorul a szívem, annyira a lelkemben maradt. Én csak jóval a bemutató után jutottam el és abban az időben kb 3 színház is műsorra tűzte. Kivételesen nem a zenés produkciót választottam, ha megnézi valaki a színlapot, nem is nagyon fog csodálkozni. Az adventi naptáramtól kaptam, nagyon jó döntés volt. Az igaz, hogy szóhoz sem jutottam az előadás után - utólag azért sajnálom ezt, hogy nem írtam. https://bernoblogja.blogspot.com/2019/12/viragot-algernonnak.html

Július 1.

Kép
Semmelweis-nap és egyben (bár már nem hivatalos, de...)

Kiülni a térre

Kép
Két gombócnyi kedvencség és szép kilátás munka után.