Bejegyzések

Hakuna matata!

Az Oroszlánkirály már az első ciklusban is a nézendők listáján volt, mivel egyszer valaki azt mondta, hogy haza ne menjek úgy, hogy nem láttam. Hazamentem. És közben ott volt a gondolat, hogy vajon miből maradhattam ki. Aztán visszajöttem és gondoltam, na újra itt a lehetőség. Csak hogy húzódott az idő, vagyis húztam én, meg a lehetőségek, mert egyik musical sem igazán reális áron nézhető még csillárjeggyel sem, de ez még emelt áras is, és nagyon sokan akarják nézni. Most már én is tudom, hogy miért. Szóval szülinapi ajándék volt, és így nem is az alulról alsó jegyem volt, hanem a második, földszint, utolsó előtti sor széle, remek kilátással. Nagyon vegyes társaság volt, turisták bevásárlószatyrokkal, tetovált ürgék, családok sutyorgó gyerekkel és barátnők. És én. Aki még mindig nem érti, hogy felnőtt ember miért nem tud egy-egy felvonást végigülni zaba-pia és wc-re járkálás nélkül. Na, mindegy. Én azért sem csinálom ezt, és még ki is öltöztem. :) Napközben még gyorsan megnéztem

The Lion king

Kép
Mindjárt mesélek a tegnap estéről, de addig is a musical zenéje:
Kép
Remélem, hogy nem jutunk el idáig, hogy ez ekkora csodabogárság legyen...

Én mondtam...

Kép
Mondtam, hogy virágba borulnak :) Ezt a szép arcú fehér pontosan egy éve költözött be hozzám. :) Utána sokáig tündökölt, majd pihenésre adta magát és most újra. :)

HAVASI — Prelude | Age of Heroes

Kép
... mert Ő is ma ünnepel, pontosan öttel többet, mint én. :)

Oroszlánkirály

Azoknak, akik kedvet kaptak hozzá. :) http://meselandia.hu/oroszlankiraly-teljes-mese/

Ma reggeli köszöntés

Kép
Na, hát megvirradt a félkerek szülinapos reggel, amit vártam is meg nem is, de inkább vártam. :) Persze, ugyanolyan nap, de mégis kicsit más, stb... :) Éjfél óta már megindultak a köszöntések, vagy inkább folytatódtak, ugye ha az egész heti postaforgalmat nézem, és szerintem be is futott minden fontos köszöntés, illetve tudom, hogy melyik van még úton. :) Szóval beszéltem a szüleimmel, örülgettem az e-maileknek, sms-eknek, reményeim szerint behúztam a lottókat nyerősre, aztán jöttek a sutyorgó-motyorgó pizsamás mocsóták (ma bezzeg nem keltek korán :) ), az egyik hozta a tortát (lásd fent, ekkorra már elfújtam a gyertyát - igen, volt kívánságom is), a másik az ajándékom és rögtön ki is bontotta és fel is világosított, hogy mi az. Igen, ez pontosan az, aminek látszik, egy tablet. :) Ennek nagyon örülök, reményeim szerint nagy segítség lesz olvasásban-tanulásban, meg akárhogy is. :) A lap, ami előtte hever egy színházjegy. :) A ma esti program : Oroszlánkirály. (Addig még me
Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat... Müller Péter

:)

Kép
Nem biztos, hogy nem szerzek valami hasonlót magamnak. :)

On prie

Kép
Óh, ez tetszik, mondom én, hogy mindig megtalál a Rómeó és Júlia, nagyon meg kellene már nézzem bármilyen nyelven, hogy újra reménykedhessek, hátha ezúttal máshogy ér(ne) véget. :)

Mai érkezők

Kép
Ők ma érkeztek, mindegyik más miatt kedves. :) A bakancsosnak az az érdekessége, hogy olyanoktól érkezett, akik nem blogolvasók, tehát nem olvasták a Vadon kapcsán írtakat... :)
A régi trükk: kapaszkodunk a világba, és panaszkodunk, hogy nem ereszt. Franz Kafka

Ilyen is kell

Kép
Kell ebből is egy saját verzió. :)
Legyen hited, hogy megvalósítsd álmaidat. Elég erőd, hogy kitarts az előtted álló úton. Még ha olykor el is fáradnál, kapj új erőre az előtted álló cél megvalósulásának képében. Lesznek majd kétkedők, kik megpróbálnak lebeszélni, megtörni, elbizonytalanítani. Nem szabad, hogy általuk akár egy pillanatig is meginogj. Inkább menj tovább, rendületlenül és tudd, hogy ez a te utad. Persze az élet majd eléd gördít megannyi akadályt, útelágazásokat, segítőket, vagy éppen hátráltatókat. Nem más ez, mint próbatétel. Kitartásod próbatétele. Hisz az igazán értékes, és fontos dolgok nem jönnek könnyen. Ne feledd, erőfeszítés és alázat: alapkövei a sikernek! Golden Dawn

Ajándék 1.

Kép
Az első köszöntőm ma érkezett, pakkot kaptam a szüleimtől. :) Nem kicsit lepődtem meg. :) Egy kis ilyen-olyan finomság és kedvesség nekem és a lakosztályomnak, egyiket jobban szeretem, mint a másikat. :)

Születésnapi hét

Kép
Nos, itt vagyok a finisben, az utolsókat rúgom a 34-esek klubjában, pénteken átigazolás következik. :) A Topánkával, mint tudjuk, készülök egy ideje, ebből hamarosan már nyilvános lesz ez-az, majd megnyílik egy következő, ha úgy tetszik a 'cipő' másik párja, ami jövő ilyenkorig lesz érvényes, hiszen egészen egy évig leszek még thirtyfive. :) Mivel minden évben elmondom, hogy igazából nekem ilyenkor kezdődik az új év, ezért mostantól változás jön, nem a klasszikus éves naptáram lesz, hanem szeptembertől augusztusig lesz mindig új naptáram. :) Hogy még emlékezetesebb legyen, mostantól filofaxom lesz, ami meg is van, és a hétvégén át is írom. Mutatom:

:)

Kép
Ne mondjátok, hogy nem szóltam időben :)
"Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." Vekerdy Tamás
A természet változásával az ember mindig várja, hogy valami megváltozik az életében. Vlagyiszlav Tyitov

Polcra

Ha nincs ötleted arra, hogy mit olvass: http://wmn.hu/2015/09/04/kihagyhatatlan-konyveink-a-wmn-szerkesztosege-ajanlja/ http://wmn.hu/2015/09/08/kihagyhatatlan-konyvek-wmn-lista-2-resz/

Heti MP

Müller Péter: "Nem legyőzni kell az akadályt, hanem túljutni rajta" Nem legyőzni kell az akadályt, hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, eltolni sem akarja, hanem túlfolyik rajta, és vidáman rohan a tenger felé. Ehhez lágyság kell. Hajlékonyság. Türelem. És laza lelki tartás. Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned. Jó, hogy ott van, csak nem tudod. Sírógörcsöt kaptam, amikor valaha nem vettek föl a főiskolára, nem egyszer, de kétszer sem – így lettem író. Áldom a hülye zsűrit. És milyen jó, hogy nem sikerültek a külföldi terveim, sorban, egymás után egyik sem - így legalább itthon élek, és boldogan. És milyen jó, hogy nem csináltam gondot a sok bukásomból, és nem vesztettem el a hitemet. Akit a tenger vár, annak minden akadály kicsi. Még a hegyet is megkerüli. Vagy lyukat váj benne, és idővel föloldja még a köveket is. Tanulj a víztől, nem lehet legyőzni. De az egeret sem! Ezt a szót, hogy „ak

A rettegés arénája

Kép
Kellett valami éles váltás a vadonból kijövet, így kapóra jött A rettegés arénája a tévében. Hát mit mondjak, ahogy pulóverosan a tél közepén Ben Affleck megváltja a világot, hát na... :) Csak néhány karcolás a zuhanás-robbanás után és hőssé válik máris, ahogy Bruce Willis is bármire képes volt egy fehér atlétában és néhány horzsolással. http://port.hu/a_retteges_arenaja_the_sum_of_all_fears/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=48745160&i_topic_id=1

Csepp a tengerben

Jó egynek lenni most a sokaságban, és ennél még több, aki olvas, mégha nem is regisztrált :) http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/konyvkihivas-1-honap-mulva-itt-a-felido/

A Vadon-hoz

Nemrég fejeztem be a Vadon-t, és még néhány dolog van bennem ezzel kapcsolatban, csak nem akartam a másik poszthoz írni, mert ott csak azt a véleményt akartam, ami a Könyvkihívás oldalon is szerepel. Tudjátok, hogy évek óta elmélázok-ábrándozok a Camino-val, vagy valami hasonlóval, és nem pont a határaim feszegetése miatt, mert azokat feszegetem jelenlegi élethelyzetemben is, vagy hogyis fogalmazzak. Sok mindent szeretnék valahogy tisztázni magamban magammal és a környezetemmel, kapcsolataimmal satöbbi és akármivel, de egyre tisztább, hogy ezt más úton kell megtegyem majd egyszer és nem gyaloglással. Amit ez a nő végigcsinált, néha olvasni is elég volt. Elképesztő, zseniális, lenyűgöző. Bár a Camino azért nem a PTÖ (Pacifikus Túraösvény), de ha csak a fizikális részét nézem is ledöbbent. Egy kényelmetlen bakancsban egy-egy váltás ruhával, rengeteg napi gyaloglással, tök egyedül és sok teherrel a hátán, hát mit mondjak?! Nekem az is nehéz volt, hogy egy bőröndöt pakoljak be...

Könyvkihívás 19.

Kép
*egy könyv, ami igaz történeten alapul* Se szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Ők a zarándokok, akik a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelemet, mint lelki megbékélést. Első pillanatra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül

Ma reggel

Kép

Medve a házban

Kép
Nagy volt az öröm péntek este, a kicsi iskolás az öt és fél évével az első iskolai hét végén (tavaly előkészítő osztályos volt, idén lett elsős), az osztályból elsőként érdemelte ki az osztályállatkát egy teljes hétvégére, azért, hogy őt idézzem: ...mert jó vóóótam! :) Igazság szerint ez főleg azért jó, mert kicsit nehezen illeszkedett az új osztályba (minden évfolyamon több osztály van és évente mindig megkeverik az osztályokat, és minden kis barát a másikba került szinte); meg leginkább mindig a testvére után menne, szóval na, volt öröm, főleg hogy egy medve jött haza! :)

Ősz

Kép
Magam is azon leszek, hogy legyen egy ilyen saját képem. :) Bár ez a kép erősen a Római-partra emlékeztet...

Aerosmith - Crazy

Kép
Ezt azoknak az időknek az emlékére, amikor még általánosban a falusi kábeltévével lehetett fogni 7-8 adót (a tévé nem is tudott volna többet) abból egy az MTV volt (!), még fel kellett állni a kedvenc piros fotelomból, ha adót akartam váltani, és nem keveset hallgattuk ezt a számot. :) Ki emlékszik? :)

Ma

Kép
Ma reggel hétkor ködre, tíz körüli fokra és orchidea őrületre keltem (a tavaly ilyenkor kapott fehér tutira egy hét múlva pompás lesz). Azóta úgy virít a nap és majdnem húsz fok van,hogy őrületes. Na ezért (is) szeretem az őszt. :)
Kép

És te miért olvasol? :)

Azért olvasok, hogy ne féljek. Azért olvasok, hogy otthon legyek. Azért olvasok, hogy ne legyek otthon. Én nem tudom, miért olvasok. Csak olvasok. Én úgy olvasok, mintha engem is olvasnának. Én azért olvasok, mert egy másik embert keresek. Én azért olvasok, mert magamat keresem. Én azért olvasok, hogy megtaláljanak. Én azért olvasok, mert érdekel a múlt. Én azért olvasok, mert érdekel a jövő. Én azért olvasok,mert érdekel a jelen. Én azért olvasok, mert szeretni akarok. Én azért olvasok, mert keresek. ... és amikor olvasok, megtalálom. Darvasi László: Azért olvasok…

Színes mező

Kép
Kell látnom egy ilyet - egyszer... http://vilagutazo.net/kepekben/2014/05/06/hollandia-tulipanmezoi/

Őszies ötletes

Kép

Világnap

Kép
Azt olvasom, ma van a könyv világnapja, hát akkor hajrá! :)

Angyalok

Kép
Most került elém a karácsonyi nők lapja (pedig az ideihez közelebb vagyunk), abban olvastam, amit mutatok. Bízom benne, hogy olvasható, ha a képre klikkeltek,remélem feljön nagyban. Amit 'ma' kell kimondani,mondjuk ki ma,ne várjunk vele... Soha.

Néhány órával később

Kép
Az van,hogy miközben délelőtt a szobámban dideregve posztoltam a bocskoros-nagykabátos képet,a távozóban lévő nyár megszánt és kisütött. :) annyira, hogy ujjatlanban ájulok a kertben. Bár a hőmérséklet elvileg nem éri el a húsz fokot,de valahogy mégis meleg van,ami hihetetlenül jól esik. :)

3300 felett

Kép
Óh, meglátszik öregszem :) A nagy posztolásban most vettem észre, hogy elhagytuk a 3300 posztot, ez most éppen a 3304. :)

Mi a realitás?

http://mullerpeter.hu/2015/04/29/mi-realitas/

Népviselet

Kép
Az van, hogy a kedvenc népviseletet ideje volt működésbe hozni... Már nagyon hűvösek a reggelek-éjszakák,és a hétvégi lazulás hidegen fogyasztása nem kellemes. A vadonba nem így készülök,azt olvasom. ;)

Táska

Kép
Amikor tegnap este elolvastam ezt a cikket, sok minden eszembe jutott...: http://wmn.hu/2015/09/05/a-taskam-nelkul-soha-igy-alakult-ki-a-taskafetis/ Először is, hogy már az óvodában sem egy és ugyanaz a táska volt az ovistáskám a három évben. Nem tudom, honnan a mánia, mert arra nem emlékszem, hogy anyám táskás lett volna valaha is, úgyhogy inkább arra tippelek, hogy a nagyanyám lesz a hóbort mögött. :) A vasárnapi misére mindig nagyon csinosan ment, mindig passzolt a retikül, a ruhája (amit leginkább ő varrt), a cipő, minden, a bundáitól és a gyöngysoraitól egészen odáig voltam és imádtam ezeket próbálgatni, úgyhogy szerintem erről is ő tehet, mint ahogy a családi főutazó is ő volt. :) Nagyon sok éve nincs már velünk, de mind biztosak vagyunk benne, hogy bármelyik családtagommal ellentétben már ő felült volna a repülőre és tett volna velem egy jó nagy kört Angliában (is). Túl azon, hogy nagyon sajnálom, hogy még egy kicsit nem maradhatott, nemcsak a tőle még megszerezhető bölcs

Shakespeare in Love- Szerelmes Shakespeare

Kép
A fene tudja miért, de a Rómeó és Júliát, mint történetet még mindig szeretem és kb. akárhányszor elém jön, annyiszor nézem meg, pedig mint tudjuk, a happyendet szeretem. Az eredeti művet többször is elolvastam, aztán a filmeket is, és ott van a musical, azt meg hagyjuk is, hogy hányszor néztem... a zenéjét is sokszor és sokféleképpen... A Szerelmes Shakespeare-t nagyon régen láttam, aztán kerültem újranézni valahogy, de már tudom, hogy miért. Jó egy hete láttam az ajánlót, hogy lesz a tévében - amit még fogni is tudok -, aztán majdnem elfelejtettem megnézni, közben meg tegnap délután mindettől függetlenül megint rányomtam a musicalre. Este nekiültem ennek a filmnek, és bár tudom, hogy hogy végződik, utolsó percig drukkoltam, hogy hátha már átírták... :) Persze nem írták át, úgyhogy megint bőgés lett a vége. :) De azt muszáj mondjam, hogy milyen zseniálisan összehozták, ahogy a saját szerelmük rímel arra, amit amúgy a színpadon eljátszanak, annyira, hogy már összemosódik
Kép
"Nincs nagyság ott, ahol nincs egyszerűség, jóság és igazság." - Lev Tolsztoj

Hol a napraforgók az égig érnek...

Kép
Ettől teljesen elájultam ma este,nálam vagy negyven centivel magasabb egyszál magában óriási arccal. :) Reggel is arra jártam kétszer,meg délután is,mégsem tűnt fel,csak este. :)

:)

Kép
Tényleg készülődnek, szerintem kifejezetten élvezik ezt a szutyok időt... :)
"Az ökörnyállal kezdődik, a must szagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal és a japán-kínai háborúval; évszakok, egy idő óta, általában háborúkkal kezdődnek. Az égre nézünk, a sűrű, szirup színű égre, hallgatjuk a berúgott darazsak dongását, a távoli bombák robbanását. E bombák messze robbannak, Spanyolországban és Kínában. A természet az enyészet felé tart; de az ember sem tétlen. Bombával és ökörnyállal kezdődik, s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez. Ezt a verset mondogatom,

Óh...

Kép
Óh, hát ez csodálatosan csinos...

Bájos pöttyök

Kép

Csináld magadnak

Kép

Kell nekem.

Kép

51

Boldog születésnapot Keanu-nak, azt hiszem ideje előszedni valamelyik kedvenc filmemet vele :) http://wmn.hu/2015/09/02/igy-tesz-a-veszteseg-jobb-emberre-keanu-reeves-szomoru-tortenete/

Emlékeztek? :)

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20150902/foto-retro-iskola/

Mert tetszik

Kép
Ez élőben gyönyörű volt... :) Elnézést,  Ők gyönyörűségeses szépségesek é lőben... :)

Dreams of Love (Liebestraum No. 3)

Kép
Tisztán, egyszerűen, csodálatosan... ű

Helló, helló...

Kép
Mert szeretem! :) Elkezdődött a kedvenc évszakom, a fontos hónapom és márcsak pár nap és a Topánkát is leporoljuk, vagy kifényesítjük. :) http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/10-ok-amiert-te-is-imadhatod-az-oszt/
Kép
Egy ilyet nagyon el tudnék képzelni dolgozós saroknak-szobának:

Ez lesz az!

Kép
Pénteken rohanás közben magamra fújtam a Debenhams-ben az első kézre álló csinos üvegből egy kis illatot... Ez volt az, és ez lesz tőlem nekem a szülinapi ajándékom, mert nagyon bejött! Pedig az érdekesség az, hogy nem is új illat, többéves és eddig még sosem állt kézre. :)

Évkezdés

Vekerdyt sokszor olvasom, bár nem mindig értek vele együtt. Így van ez a mostani interjúval is iskolakezdés apropóján, azonban nagyon sok fontos dologra hívja fel a figyelmet. Mindenkinek kötelező: - akinek gyereke van, azért - aki gyerekkel dolgozik, azért - akinek van a családban-baráti körben kisiskolás gyerekecske, azért - a többinek meg tájékozódásból. http://wmn.hu/2015/08/31/vekerdy-tamas-legyunk-cinkosai-a-gyerekeinknek-avagy-hogyan-eljuk-tul-az-iskolat/

A könyvtolvaj (The Book Thief)

Kép
Ma reggeli időtöltésem (bank holiday van, ma nem dolgozom, és harmadnapja ömlik az eső és mély szürkeség mindenhol). Már rég készültem erre a filmre, maga a kor szörnyű, némelyik cselekedet is. A történet maga viszont szép és a karakterek (fejlődése) is. A vége viszont nekem még nem teljes, vagyis néztem volna tovább, hogy akkor hogy is folytatódott az életük. Kétszer odatekertem, mert azt hittem, hiányzik a film vége... Ha máshonnan nézem, akár lehet teljes is, de valahogy mégis hiányom maradt. A második világháborús Németországban nevelőszülőkhöz kerül az élénk fantáziájú kislány. Liesel most ismerkedik a betűkkel, a könyvek egy új világot nyitnak meg előtte. Ugyanakkor az élet egyre félelmetesebbé válik. Különösen, hogy a család egy titkos vendéget rejteget a lépcső alatt. Liesel és Max, a zsidó kamaszfiú közösen fedezik fel a szavak erejét, amely kapaszkodót nyújt nekik a körülöttük zajló borzalmak közepette, segít akkor is, amikor az ember már úgy érzi, hogy minden elvesz

Könyvkihívás 18.

Kép
*Egy könyv, aminek egy nap alatt a végére lehet érni* Lehet-e szerelem egy másfél évtizedes barátságból? Clint McCade, a szívdöglesztően jóképű operatőr egy éjjel arra riad fel, hogy korábbi kalandor, kósza életmódját szívesen feláldozná egy nem mindennapi lány és nem mellesleg a legjobb barátja, Sandy miatt - de hiába szel át megannyi államot, úgy tűnik, élete szerelmének szíve másért dobog. Mit tehet ebben a helyzetben egy jó barát? Próbáljon bölcs, sokat tapasztalt segítőként a lány mellett állni, miközben forró vágy izzik közöttük? Vagy testének üzeneteivel igyekezzen ráébreszteni Sandyt, hogy ő az egyetlen, számára megfelelő társ? Két makacs ember a maguk szabta korlátok között keresi az utat egymás felé. Vajon lelkük félelmekkel teli útvesztőjében elérhetnek végül a másikhoz? Suzanne Brockmann (Hamis legenda, Csókcsata, Éjféli ölelés, Második esély) szívhez szóló regényében ismét a lélek mélységeibe vezeti az olvasót, ahol minden nehézségen felülemelkedve talán diadalmaskod

08

Kép
Bár még van egy nap augusztusból, de már kész a 'leltár', alig várom az évvégi értékelést. :)

Csónakház

Kép
Hever-ben járva mindig megállok ennél a csónakháznál, mert a Rebecca - Manderley ház asszonya-ban szereplő csónakházat teljesen így képzelem el, és amikor ezt látom élőben, akkor mindig ez ugrik be és nem az, hogy Boleyn Anna erre sétálgatott. :)
Kép
Ez ötletes, bár a falon nem tudnám elképzelni így közzétéve, de egy szekrényajtó-belsőn annál inkább:

Hever a nyárban

Kép
Tegnap megint Hever-ben jártunk, lovagi torna volt és Tudor hétvége és félnapos eső. De még mindig szép hely, még mindig találok benne újat és újat, és most is van, ami igazán kimaradt (gyerekekkel voltunk). http://www.hevercastle.co.uk/whats-on/tudor-living-jousting/ Mutatom a képeket, egyik nap még valószínűleg újra megyünk, mert csak hétköznap van lovagképzés. :) A rózsakert továbbra is kielemzésre és értékelésre vár, viszont csodálatos dáliákat találtam, íme az egyik: https://picasaweb.google.com/112107064250299371893/HeverANyarban?authkey=Gv1sRgCNLyxLLpjLflCQ Inkognitóban és menetfelszerelésben (tudom, a jelmezek nem épp autentikusak és kevésbé korhű a cápás pajzs meg a műanyag nindzsakard, a kalózos hátizsákról nem beszélve, dehát hozott anyagból főzünk ugye :) )

Könyvkihívás 17.

Kép
*egy könyv, aminek címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek* /bár nem igazi a cím, vagyis a kategória jelölésem, de még mindig nehezen lavírozok a kategóriák és a rendelkezésre álló és elérhető könyv függvényében/ A Montgomery fivérek, Beckett, Ryder és Owen, egy családi építési vállalkozást vezetnek az édesanyjukkal együtt a marylandi Boonsboro városkában. Nemrég megvásároltak egy régi szállodát, és sok-sok munkával felújították a romos épületet. Owen a cég fő szervezője, a precizitás és az aprólékos tervezés megszállottja, aki erős kézzel vezeti a családi vállalkozást. A fivérei sokat ugratják a listái meg a táblázatai miatt, de az ő szigorú időrendjének és minden részletre kiterjedő tervezésének is köszönhető, hogy az újjávarázsolt fogadó időben megnyílik. Ám van valami, amit még Owen sem tervezhetett meg előre: Avery MacTavish váratlan fordulatot hoz az életébe. Avery népszerű pizzázója pont a fogadóval szemben van, így a fiatal nő minden nap láthatja a nem mindennapi f

Időjárás

https://utazom.com/anglia/london/latnivalok-londonban/london-idojarasa
Kép
"Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent." (Robert Merle)

Otthoni Provance

És igen, ezt is mások valósították meg... http://hazaiprovence.hu/

:)

Kép
... ma például Bíborkának van szülinapja, négy évvel ezelőtt kaptam. :)

Csomagoláshoz

Kép