Bejegyzések

Nincs szépség a földön

Kép
Most bevállalós leszek. :) Ezen ott voltam élőben. :) Naná, melyik Musical Esten nem? :) Tudom a választ, az első 3-on talán még nem, utána viszont kötelező program volt. Imádtam! Ott lettem igazi musical-rajongó. Egy-egy dalt hallottam, utána pár napon megvolt a fű alól az előadás cd-je, abban az időben ez nem ment ám olyan könnyen, nehéz volt ezt-azt megszerezni. Ez még az mp3 előtti időszak! Recsegő rémesen rossz felvételeket is hallgattam, mert más ha nem volt... Ha akkor csak a fele megvan a jelenlegi technikából, hááát, hűha!!! Emlékszem, valahonnan épp az egyik vizsgaidőszak végén, (vég)elgyengült állapotban láttam meg a hirdetést. Rögtön kellett jegy. Akkor tudtam meg, hogy tudok huhogni és üvölteni. :) Épp ideje volt, hiszen már húsz is elmúltam. Igazi katarzis volt, repültem hazáig. Nemcsak a dalokat, még a fellépőket sem ismertem eleinte. Utána jött az őrület, ami évekig kitartott és egy csendesebb(nek tűnő) időszak jött utána. Szóval ha valamiből ott hallottam egy ú

Valahol Európában - Talán

Kép
A héten ünnepelték - sajnos zártkörűen-, hogy 20 éve mutatták be a Valahol Európában c. musicalt. Az egyik legjobb musical, amit láttam, pedig csak egyszer láttam szabadtéren és sajnos nem is az első szériát. De azért is linkelem ezt a dalt, mert az egyik legszebb dal, amit nőkre írtak musicalben, és van aki elvisítja, de ez itt egy szép változat. Aztán Tunyóka az egyik kedvenc druszám, és bár keveset láttam belőle élőben, de ma reggel belefutottam, amikor a Családbarátban volt vendég és nagyon tudom ajánlani visszanézésre. Szóval ennyi minden eszembe jutott egy tv adás kapcsán. Íme:

Játék együtt

Kép
A mai fiatalok... együtt vannak és nem bandáznak, nem kisautóznak, nem társasoznak, nem futkosnak a kertben, ülnek a tablet fölött. Még a lépcsőn sem jutottak ki, hogy legalább kényelmesen csinálják. Ha választhatnék bármit, amit kidobnék a házból, ezzel kezdeném... Pár héttel ezelőtt készült a kép. De bármikor készülhetett volna. Egyet tudnak még, kidönteni minden játékot a szoba közepén és otthagyni. (Ez hétvégi program kizárólag, ha szerencséjük van és nekem is, be tudom fogni... de nem mindig bírom ki szöveg nélkül sajnos.)
"Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától." (Elif Safak)

Az elnök különgépe

Kép
NA, nem egy péntek esti romantika, de szeretem ezt a filmet, Harrison Ford szuperhős, mesei elemek is vannak benne bőven, de hát film, nem igaz? :)

Rózsám

Nem hiszem el, hogy már megint megelőztek... http://welovebudapest.com/uzletek.szolgaltatasok/romantika.a.kobon.pop.up.bolt.a.rozsahoz
"Létezik másfajta szeretet is. Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél, és ne kevesebb. Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen. Azt akarom, hogy tudd van ilyen, és várd ki, amíg rátalálsz. Ne érd be ennél kevesebbel." (Éjjel a parton)

Határon innen

Ezt a könyvet R vette J -nek, hogy ne mindig a külföldi nyaralásokat nézegesse,hanem olvassa el,a britek mi mindent tudnának határon belül... Na,nem lett szétforgatva a könyv, nekem viszont eszembe jutott, hogy hátha találok benne valami jót és olcsót, de inspiráló lehet mindenképp, majd mesélek. :)

Könyvekről

Szeretnétek, hogy megosszam a számoláson túl, hogy melyik könyveket végeztem ki a kihíváson?

Te is voltál kamasz (?)

Aktuális családilag a téma, ma egy cikkbe is belefutottam és még valaki vissza is kérdezett, hogy mi is ilyen kamaszok voltunk-e? Először a cikk: http://wmn.hu/2015/05/14/121-pont-hogy-mindannyian-tuleljetek-a-kamaszkort/ És hát ami nekem elsőre eszembe jutott magamról (igaz, hogy most kicsit kiegészítve írom ide), de érdekel, hogy ti is voltatok-e kamaszok? :) Jah, hogy ki emlékszik már arra? :) Tuti, hogy emlékeztek! Úh, én kifejezetten utálatos és kiállhatatlan voltam szerintem. Magamat tudtam a legkevésbé elviselni, ezután jött mindenki más. Mindig bőgtem, vagy ordítottam, marha nagy ruhákat akartam csak. Szerintem ekkor írtam naplót is,aztán rettegtem,hogy megtalálják. :)) És nem volt facebook, meg chat. Kéthetente vagy havonta (?) Bravo magazin és Ifjúsági magazin, ha kisírtam rá a pénzt, onnan világosodtunk fel abból a két oldalból középről... Utaltam a kamaszkort meg magamat, meg tudjátok -  Engem senki se szeret. :)) Ezt olyan sokszor elmondtam magamban, hogy nehé

Bentre inkább

Kép
Ezt kinti képként hirdetik, de én ezt a nappalimban vagy az üvegteraszomon is el tudnám fogadni...

Epres vagy narancso

Ma reggeli körkérdés: Én: Ki milyen lekváros kenyeret kér? Epreset vagy narancslekvárosat? A válasz néma csend, leginkább a teljes bambulás. Nem mindig vagyok ennyire jófej, hogy lehet válogatni ám. Ki is billentettem őket lehetséges a hajnali órán. Én: Ki milyen lekváros kenyeret kér? Eperlekvárosat vagy narancslekvárosat? Matthew: Tessééék? Alex: Mit mondtál? Én: Ki milyen lekváros kenyeret kér? Epreset vagy narancslekvárosat Matthew: Én lekvárosat...

Champagne

Kép
Mondjuk azt, hogy ez a Napihepi a szikrázó napsütés mellé, holnap állítólag jön az eső. Hát persze.
Kép

Michelisz N.

A következő, tízperces interjút azoknak is ajánlom, akik nem kifejezetten rajonganak az autóversenyért. Michelisz Norbi az utóbbi évek sikereinek ellenére sem szállt el magától, nagyon megfontolt és tisztán tudja, mifelé tart. Érdekes interjú érdekes és okos válaszokkal. Általában motiváltnak lenni mit is jelent... http://rtl.hu/rtl2/magyarul/michelisz-a-leggyorsabb-magyar

Ülj már le... :)

Hát, nem mondom, némelyik ötletes és szórakoztató is, de azért megnézném a gyakorlati megvalósításról szóló beszámolót is... :) http://www.nlcafe.hu/csalad/20150509/gyerek-eskuvo-szorakozas/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=kreativotthon&utm_campaign=20150510

Napi 30 perc (?)

http://www.fejoseva.com/mikor-lenne-idom-irni/

Dali

„Ne félj a tökéletességtől! Sosem éred el.” Dali cikk: http://wmn.hu/2015/05/11/ha-zsenit-jatszol-azza-leszel-10-idezet-salvador-dalitol/

Én vagyok ott :)

Kép
Múltkor elfelejtettem felhívni magamra a figyelmet a 'klip'ben, így most legalább újra linkelhetem ezt a kedves kedvencet. :) NA, ki fog elsőre megtalálni...? ;)

Szombati fények

Kép
Ezek még szombat esti képek, de a helyzeten nem változtat - Valaki nagyon tud festeni... :)

129

Kép
129 napom van még a Topánkám fényesítésére. :)

5.

Hétfőn hajnali negyed egyre (vagy ez még vasárnap éjjel?) teljesítettem a Könyvkihívásom ötödik könyvét. Így már 20 % van teljesítve, hogy ilyen szép passzív szerkezetű mondatot írjak. :) 25-ös könyvkihívás Eddig 5 könyvet olvastál el a tervezett 25-ből. Hátralévő idő: 141 nap. 20 % #Topánka6#

Ébredés

Kép
Na, itt én is ébrednék... A képi szobában, de egy kávéfarmon is... Vajon milyen lehet Kenyában kávéfarmon ébredni? Milyen ott a levegő, a fű, milyen a „zöld” és milyen a szél? „A „kávészerelem” sokaknak a kávéültetvényen kezdődik, nem pedig a forró itallal a kézben. Azt csak később szeretik meg, miután a kávéfarm már rabul ejtette őket!”- állítja Frei Tamás. Sokhelyütt járt már ültetvényeken, Kenya és Nairobi azonban még a kávéültetvények ismerőinek is különleges élmény. Az Old Stanley hotelben megszállni, aztán a közeli Nagy Hasadék Völgy (Great Rift Valley) farmjait felkeresni -ez már a szenvedély kezdete. A híres dán írónő, Karen Blixen mesélt talán erről a legszebben és legátélhetőbben. Utazzunk most pár percet vele legendás könyvének, a „Volt egy farmom Afrikában”-nak a helyszínére. A Ngong-hegyekhez, egy kávéültetvényre… „Az Egyenlítő száz mérfölddel északabbra szelte át a fennsíkot, és a farm hatezer lábnyira feküdt a tengerszint felett. Nappal úgy érezte az ember, hogy

Nem (volt) vicces

Éhes (kis)férfiemberrel jobb nem viccelni, ezt ma megtanultam. Tenisz után, 5 után jöttek meg a férfi Sámuelek. A hazatérés utáni rutinköröket futottuk, - tedd el a cipőt, mosd meg a kezed, öltözz már át, hányszor mondjam még, stb... amikor a legkisebb megáll a konyhaküszöbön, a kekszmorzsa még ott virít a szája sarkában, de nem tágít: - Berni, mit fogunk ma eszni? - Éhes vagy? - Mit fogunk eszni? - Ma nem eszünk, nem főztem, mosd meg a kezed, légy szíves! - Tessék? Mit fogunk eszni? - Mucika, ma nem eszünk, nem volt kedvem főzni (ez mondjuk tényleg igaz, mármint hogy semmi kedvem nem volt megint főzni)...  - mosd meg a szádat is, mert kekszes még. - aztán mentem tovább, részemről túl volt tárgyalva a téma, hiszen mindig szoktunk enni - sőt, néha úgy érzem, mintha másból sem állna a délután. Azt hittem legalábbis, hogy vége a témának, Alex röhögött - vihogott messziről, mert ő látta rajtam, hogy nem gondoltam komolyan, ráadásul a sütőből másztak elő az illatok, almás-körtés cru

Az ajtó

Kép
Ez úgy szép és értékes, ahogy van. Évek óta készülök elolvasni a könyvet, a film előbb jött most, de ettől még a könyv a listán marad, sőt, előbbre kerül. A film zseniális lett, nem tudtam abbahagyni a nézését és hát Helen Mirrer megint frenetikus. http://www.port.hu/az_ajto/pls/w/films.film_page?i_film_id=126392 "Különös szépségű film az emberi tartásról, a titkokról, az egymás iránti megbecsülésről és szeretetről. A Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből készült film, két szigorú elvek szerint élő asszony portréja. A házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története. Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri Emerencet a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét, lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom. Ahogy Emerencről leválik a ridegség máza, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó." Szabó Magda:  Az ajtó Ez a könyv, po

Csinosak

Kép
Kép
Jól jöhet még legyártani egy ilyet. :)

Újabb fehérkék

Kép
"Kezünkből azonnal kihúzzuk a tüskét, miért őrizzük akkor szívünkben?" (Facundói Szent János)

Szerelem (néma sanzon)

Kép

100

Ma volt a századik napos selfie. Talán emlékeztek, D. Tóth Kriszta a 40. születésnapja után fogott bele abba, hogy saját maga is látni akarja, hogy egy éven keresztül hogy változik az arca. Bátor volt és azóta is kitartó. Itt ír róla kicsit hosszabban: http://wmn.hu/2015/05/11/heti-kriszta-100-napja-fotozom-magam-smink-nelkul-eddig-ez-tortent-velem/
"Az egyetlen dolog, ami közted és az álmaid között áll, az az ostoba történet, amit saját magadnak mesélsz arról, hogy miért vagy képtelen elérni őket." (Jordan Belfort)

Szerelem Hitler árnyékában

Kép
Hát, ez nagyon szép történet bizonyos értelmezésben, ajánlom. Szerelem Hitler árnyékában 1944-ben a fiatal Ellen számára világos, hogy véget kell vetni a háborúnak. Csatlakozik az ellenállókhoz, de egy elrontott akciójuk után találkozik Dr. Roberttel, aki azt állítja, hogy ő a brit titkosszolgálatnak dolgozik. Ellen csatlakozik hozzá, és elvállal egy küldetést, hogy megtudjon mindent az U-864 tengeralattjáróról. Megismerkedik egy fiatal tiszttel aki a fedélzeten dolgozik és a bizalmába férkőzik. De közben bele is szeret... 2011-ben megtalálják a Norvég partoknál az U-864 tengeralattjáró roncsait amit a britek süllyesztettek el 1945-ben 73 emberrel a fedélzeten...
,,Nincs nagyság ott, ahol nincs egyszerűség, jóság és igazság." / Lev Ny. Tolsztoj /

:)

Kép
,, - Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. - Melyik az a rész? - Az, amikor te meg én mi leszünk." A.A. ‪#‎Milne‬ : Micimackó
Szerintem ez nemcsak az óvónőkre passzentos, de a nannykre és az anyukákra is. :) Mindenkire, aki gyerek körül létezik. Alex úgy szokta fogalmazni az iskolában készült húsvéti-karácsonyi stb lapjait, hogy *mindenkinek, aki rá vigyáz, róla gondoskodik*. :) Hogyan teremtette a Jóisten az óvónőt? Amikor A Jóisten az óvónőt teremtette, már hatodik napja túlórázott.Ekkor megjelent egy angyal és azt mondta: -"Uram, már olyan régóta dolgozik ezen a figurán!" -"Láttad a megrendelésen a speciális kívánságokat? Könnyen kezelhető legyen, de ne legyen műanyagból. Álljon 160 mozgatható részből, az idegei drótkötélből legyenek, az ölében egyszerre 10 gyerek kapjon helyet, és mégis elférjen egy óvodai kisszéken. A háta olyan széles legyen, hogy miden terhet elbírjon és az életét nagyrészt előre hajtott tartásba tudja leélni.Szavai mindent begyógyítsanak, legyen az egy dudor a homlokon, vagy lelki fájdalom, és hat pár keze kell legyen! Az Angyal megcsóválta a fejét és azt mo

Josh Groban – Stage 6 (The Story Behind The Songs For Stages – Part 3) [...

Kép
Micsoda este, igaz-e, újabb barnaszemű szépen éneklő pasast hoztam. :) De csak mert egy újabb werk került fel az albummal kapcsolatban. :)

Krolock újra

Íme néhány kedves kedvenc Krolock grófomtól, ha már a hétvégén úgyis szóba hoztam. :) https://www.youtube.com/watch?v=QP0-teiBZ60 https://www.youtube.com/watch?v=P2pNyWgCERo

Álomtánc

Kép
Íme a másik szerelem, az egyik legkedvesebb dalommal a legjobb időszakból, a megboldogult fiatalság idejéből, amikor egyik színházból a másikba estem és vagy Musical Est előtt voltam, vagy utána, vagy éppen ott. Szép emlék, az egyik legszebb...

Principessa

Kép
Na jó, megint szerelem-este van. :) Az Anconai szerelmesek darabról már biztos ömlengtem, de lehet, hogy már erről is itt... :) A dalt simán nagyon szeretem, de Debreczeny Csabinak is a hangját, a szinkronos és a rendes beszédhangját is, de amikor énekel, azt na, azt nagyon imádom. :) Ezt a dalt hallottam tőle egészen biztosan először, nagyon emlékszem arra is, aki megmutatta, és úgy lett szerelem, ahogy az van. A Felicita-t is jól énekli, a legdrágább Vronszkijom volt az Anna Kareniná-ban és ezermillió százalék, hogy kitűnő Javert is lesz (ahogy Feke Pali barátom is - jövő tavasszal mutatják be a Madáchban, hát, nem mondom, hogy ez nem egy plusz jel a menni-maradni listán... ;)) Szóval íme, szeressétek, hallgassátok! :) /óh, és azt is el kell mondjam, hogy évekig epedtem, hogy Valaki elénekelje ezt a dalt, de még nem tettem le róla, sőt ha ebből valaki bevállal egy szerenádot egyszer, hát tutira meggyújtom a gyertyát... ;)/
"Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalva azt, hogy rád taposhatnak... nos, ehhez kell az erő. A valódi erő." (A. J. Christian)

Az idő, amit a rózsádra... :)

Kép
A sötétkéket szeretném:

What I Did For Love

Kép
Ma este ez a leg.

Szépséges szépségek

Kép
Kép

Charlotte Elisabeth Diana

Kép
Hát íme, itt van Ő, ha még valaki nem látta volna és még a kórházi lapja is nyilvános. :) Hát nem tudom, napok óta minden tele van azzal, hogy tényleg akkor született-e vagy sem, stb. Hercegnőség ide vagy oda, nem lennék egyik családtagnak sem a helyében.
“Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.” (Virgil Thomson)

Beszélgetés

Egy beszélgetés a (prózai) színház kedvelőinek. Igaz, hogy egy friss bemutató kapcsán került sor a beszélgetésre, de érintenek igazi más színházi kérdéseket is. Nagyon izgalmas és nagyon intelligens beszélgetés. Érdemes rá időt szánni. https://www.youtube.com/watch?v=cRka8dX8KNs A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy lány, de nem tudja, hogy csak percei vannak hátra. Bernhardi professzor, a klinika igazgatója megtiltja a papnak, hogy súlyos betegének feladja az utolsó kenetet, és ezzel ráébressze a valóságra. A lány meghal. Az eset nyilvánosságot kap, és azonnal botránnyá dagad. Bernhardi párt- és karrierharcok közepén találja magát. A morális kérdést a politika a zsidó származású orvos elleni bűnperré fokozza, a tények helyét átveszik az önkényes értelmezések. Arthur Schnitzler: A Bernhardi-ügy című drámáját a közelmúltban mutatta be az Örkény Színház. Ezen az estén körbe ültük az asztalt az előadás rendezőjével, Ascher Tamással, valamint a címszereplő Bernhardi orvos-igazgatót

Ballada a mamákról

Kép

Anyák napja

Kép

Vasárnapi film

Kép
Egy igazán gyönyörű történet... Vasárnapi ajánlat. :) Végtelen szerelem A Végtelen szerelem Alex Pettyfer (Magic Mike) és Gabriella Wilde (A három testőr) főszereplésével egy gazdag lány és egy karizmatikus fiú története, akik azonnal heves vonzalmat éreznek egymás iránt, és az ebből fakadó szerelmi szenvedély annál hevesebben lángol fel, minél jobban megpróbálják szétválasztani egymástól a fiatalokat a szüleik. Bejegyzés közzététele

Vámpírok bálja

Kép
Szerintem már ezt is linkeltem, de akkor újra. Imádtam ezt az előadást ezzel a Krolock-kal, de ez amúgy is egy jó musical oltári zenével és elképesztő látvánnyal. De jó lenne újra ... Sajnos nem láttam sokszor (vagyis nem eleget), egyrészt Sanyi nem sokáig volt sajnos Krolock, másrészt szériában ment és nagyon-nagyon drága jegyekkel. De az egyik legleglegmeghatározóbb színházi és mindenféle élményem, amikor először láttam. Nyár volt, meleg volt és darabjaimra hulltam amire este tíz lett. :)) Igen, ezt is bármikor újra tudnám élni. Valamennyire sikerült - legalábbis a hiány megjelent - ahogy ezt most csukott szemmel végighallgattam. /Egyébként érdekes módon azóta is, ha piros-fekete van rajtam, mindig a 'báli időszak' jut eszembe./
"A belső csend az egyetlen dolog ebben a világban, aminek nincs formája. Valójában az nem is „valami", nem egy „dolog", és nem e világból származik. Amikor belső csendben egy fára vagy egy emberre nézel, akkor vajon ki néz? Nem a személy. Annál több, annál mélyebb valami vagy valaki. Ilyenkor a tudatosság nézi a teremtményét." (Eckhart Tolle)

Angelique

Kép
Nagyon izgalmas filmre bukkantam, nagyon jó volt. Egy a gond, a végén azt mondják, hogy vége az első résznek és közben azt írják mindenhol, hogy a második rész meg nem készült el. Ejj... Angélique de Sancé, a makrancos szépséget az elszegényedett apja feleségül kényszeríti Joffrey de Peyrac grófhoz, akinek gazdagságát nem csak az egyház és más nemesek irigylik, de még a királynak is szemet szúr. Míg a friss házasok kapcsolata váratlanul romantikus szerelemmé alakul, az udvari intrika és Angélique sötét titka a múltból veszélybe sodorja az egész család életét.

Picilány

Kép
Hajnal óta semmi mást nem látok a hírek között magyarul -angolul, csak hogy valaki mindjárt megszül(etik). Hetek óta 36 helynyi részt zártak le a kórház előtt. Megint őrület lett, gondolom most még napokig ez megy. Mindenesetre azért bosszant ez a felfordulás. Hasonló cikkekből van tengernyi. http://hvg.hu/plazs/20150430_Royal_bebi
Áh, rosszul aludtam és keveset, odakint megint esőre áll, és még pont egy ilyen 'felvilágosításba' futottam, aminek ráadásul minden sora találó. De legalább olvasok és zenét is szoktam hallgatni. ;) És szombat van, és nekem a háromnapos hétvége ma indul (hétfőn bank holiday lesz). Mindennap meghal egy kicsit az, aki a szokás rabjává válik, mindennap ugyanazt az útvonalat követve, aki nem változtatja meg létezését, aki nem kockáztatja meg azt, hogy valami újat építsen, aki nem beszél nem áll szóba olyan emberekkel, akiket nem ismer. Mindennap meghal egy kicsit az, aki gurut csinál a televízióból. Mindennap meghal egy kicsit, aki kerüli a szenvedélyt, aki a fehéren a feketét választja és a pontot az I betűn, egy emóció örvény helyett, mely csillogásra készteti a szemet, mosolyra változtatja a sóhajt és felszabadítja a szív érzelmeit. Mindennap meghal egy kicsit az, aki nem megy el helyéről, akkor amikor boldogtalan, aki nem kockáztatja meg a bizonytalant a biztos helyett ál

Josh Groban - Anthem

Kép
A másik kedvenc, a Himnusz a Sakkból.

Mielőtt éjfélt üt az óra (Before midnight)

Kép
Gondoltam, alvás előtt nézek valami kis habkönnyűt, elaludni jó lesz alapon, de már megint nem olvastam el a tartalmat... Szóval: Mielőtt éjfélt üt az óra. Kötelező program, tessék megnézni. Elképesztő dinamikája van, levegőt nem tudtam venni közben, nagyon fontos, bárkiről szólhat és szerintem érintődni is van hol rendesen. És Ethan Hawke elképesztő. Ennél a filmnél szerintem nagyon fontos, hogy felirattal nézzétek, hogy megmaradjon az eredeti hang, hangsúly, erő, lendület, vegytiszta feszültség. Lassan húsz éve hogy Jesse és Celine találkoztak a Mielőtt felkel a nap című filmben. Kilenc éve, a Mielőtt lemegy a napban a harmincas éveikben láttuk viszont őket. A trilógia záró részében már egy párt alkotnak, Párizsban élnek, és az ikerlányaikat nevelik. Az előző házasságából származó fiával, Hankkel töltött nyár hatására Jesse-t honvágy gyötörni. Szeretné, ha a hazaköltöznének, ám neje elutasítja tervét. A feszültség kézzel tapintható, őszintén beszélgetnek magukról, érzelme

Ballagó vén diákok

Több irányból belefutottam már ebbe a videóba, biztosan ti sem ússzátok meg: https://www.youtube.com/watch?v=PdQW4BExzBM Rap-pelő diák búcsúbeszéde a ballagáson. Nos kérem, én is ott érettségiztem. :) 16 éve. Igaz, akkor még máshogy hívták az iskolát, de már akkor is, és nagyon régóta, az egyik legjobb középiskola szerintem országos szinten is. Szerettem odajárni.
Ebbe ma futottam bele és bámulatos, csak gratulálni tudok hozzá ismeretlenül is. Kívülről nézve furának is tűnhet, sokan lehet, hogy erőből le is nyomnák..., vagy le akarnák nyomni, hiszen ha ebéd van, enni fogsz. Kész. De aki már volt ilyen, vagy legalább kicsit is hasonló helyzetben, az tudja, hogy nem egyszerű a helyzet. Jesszus, hány hasonlóra emlékszem - és igen, nem voltam mindig ilyen ügyes, sajnos! De utólag - hideg fejjel - átgondolva mindig éreztem azt hiszem, hogy hol nem kellett volna belemenni a játékba az én szabályaim szerint, mert persze Neki is vannak, miért ne lehetnének. És utólag rájönni, hogy ez az én játszmám volt vajon vagy a gyereké... Ennél csak a kőkemény, ordítós hiszti a rosszabb - pedig mindig azt hittem, hogy a földön fetrengősnél nincs rosszabb. Na, olyanhoz nem volt élesben szerencsém, de az üvöltőshöz, mintha nyúznám a gyereket elevenen, olyan volt. A nagy titok az, hogy nem szakadhat el az ember cérnája a gyereké előtt vagy azzal egyidőben. Mert

Járható az út a boldogsághoz

http://www.kronika.ro/szempont/jarhato-az-ut-a-boldogsaghoz-a-beszelgetes-bagdy-emokevel

A Fodrász

Hm, íme egy kiváló írás a Radnóti Színház fodrászáról. Milyen izgalmas lehet ez (is): http://radnoti.reblog.hu/akik-nelkul-nem-002
Kép
"Sokszor túlértékeljük azt, amik nem vagyunk, és alulértékeljük azt, amik pedig vagyunk." (Malcolm S. Forbes)

Les Misérables - A nyomorultak (Jean Valjean: Feke Pál)

Kép
Nos, sikerült lejönnöm (átmenetileg) JB-ről, hát mondhatni csöbörből-vödörbe, mert Feke Palit sem szoktam tudni egy dal után elhagyni. :) Vannak örök szerelmek, ez van. Ez az egyik legkedvencebb blokkom tőle, a kedvenc Jean Valjean-omtól, és azt hiszem ideje lenne megnézni vagy a filmet, de legalább a cd-t mindenképp meg kellene hallgatni. Most visszatekerném az időt és újra átélném a kecskeméti előadást...

Tulipán

Kép
Vajon mit csinálnak vele, hogy ilyen szép szabályos mintája legyen? És hogy annyifélék tudnak lenni? Úgy elmennék Tulipánék földjére... :)

Köszönő levelek

Óh, vissza a hagyományos papírformátumú baráti és nem baráti levelezéseket a világba! :) http://wmn.hu/2015/04/28/koszonolevelek-monroetol-lennonig/

A Csokoládé

Jusson eszetekbe legközelebb, amikor bepusziltok egy tábla KIVÁLÓ csokoládét, hogy nemcsak úgy nekiesünk, hanem végigcsináljuk az alábbi hókuszpókuszt. :) http://www.lindt.hu/az_ot_erzek Ha már itt tartunk, egyre jobban az igazi - keserű - csokoládét szeretem, leginkább a narancsosat... Ezt csak azért mondom, ha ... ;)

Egyszer...

Kép
Egyszer majd egy ilyennel fogtok találkozni nálam, mert ez nagyon tetszik, el kell majd készítsem.

Illatos

Kép
Hm, nekem is ilyenem van, ez volt az utolsó szülinapra kapott illatom. Julia Roberts-cel reklámozzák és állítólag nagyon sokat fizettek neki, hogy odaadja az orcáját, meg magára fújja, pedig igazán nem rossz illat. Az is igaz, hogy van 2-3 illat, amit már kipróbáltam és nagyon fáj rá a fogam, de azért ezt is szeretem.

Vendégkönyv

Valaki igazán férjhez mehetne már közületek, nagyon készítenék már egy Vendégkönyvet. ;) Innen is inspirálódtam kicsit: http://napiboldogsag.com/2014/07/01/51-kreativ-eskuvoi-vendegkonyv-otlet/

Gyöngyvirág

Kép
Az egyik kedvenc virágom és valahogy mindig a nagymamámra emlékeztet. Örülök, hogy van ahol ünnepe is van. :) A mai napon ünneplik a gyöngyvirágot Franciaországban (La fête du muguet). 1561-ben IX. Károly vezette be azt a hagyományt, hogy ezen a napon egy-egy csokorral adnak egymásnak a barátok és rokonok. Hogy szerencsét és boldogságot hozzanak egymásnak. Az év egyik legkülönlegesebb bálja volt a gyöngyvirág-bál, aminek az érdekessége az volt, hogy a fiatalok a szüleik nélkül vehettek részt rajta. A lányok fehér ruhába öltöztek, a fiúk pedig gyöngyvirágot tűztek a gomblyukukba.

Josh Groban - Le Temps Des Cathédrales (Live performance at Aarhus Musik...

Kép
Nem bírom, hogy ne mutassak ebből egy másik verziót is, mint a múltkor. :) Az egyik kedvencem az új cd-ről. És akkor már mutatom azt is (magyarul), hogy ki is ez az ember, honnan jött (hávalai) elképesztő mennyi sikeres album van már mögötte, és közben megdöbbentően fiatal (többnek tűnik nekem): http://hu.wikipedia.org/wiki/Josh_Groban

Május

Kép
Márai Sándor: Május Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak dallamos zenebona lett belőle, célzásokkal a gyöngyvirágra és a mérsékelten viszonzott szerelemre. Az igazi májusi dallam mélyebb, s egyáltalán nem érzelgős. Van benne valami a földrengésből. De van benne valami a halál neszéből is. Félelmes hónap. Okos öregek nem szeretik, óvatosan élnek ízeivel, fényeivel és illataival, lehetőleg elbújnak vagy elutaznak előle. Az asztal varázsosan megterül, füvekkel és kétlábú állattal. De az emberek szíve nehéz és nyugtalan. A májusi ünnep pogány és harsány. Minden lármázik, mondani akar valamit. A levegő már korán megtelik pezsgő, fanyar illatokkal, barbár fénnyel, egy ókori ünnep kegyetlen, vakító fényességével. Van májusi öngyilkos, ahogy van májusi gyöngyvirág, májusi rántott csirke. Az ember tehetetlenül menekül e támadás elől a civilizáció bástyái mögé. Májusban nem lehet könyvet írni

:))

Kép
Nem, ilyen pólót nem hozott a postás, egyiket sem - és most magas labdákat dobálok... ;)

Virágút

Kép
A tavaszban az (is) a jó, hogy majd' minden héten virágba borul valamelyik kedvencem. Azt a mai napig sem hiszem el, hogy olyan pechem van,hogy a környék legotvarabb útvonalán járunk az iskolába, ahol szépségre ritkán bukkanni. Az oviba tartó út azért kellemesebb volt. Szóval a tavasz az más. Két szépséget is hoztam, az egyik teljes viragzását már alig bírom kivárni, hogy mélyeket lélegezhessek. :)

Again

Kép
Tegnapelőtt valaki már megint szemezett velem a kert végéből. Utálom.

Jbcd

Kép
Tessék, megérkezett "teljes valóságában ". :) Elmondani nem tudom, hogy mikor vettem utoljára cd-t. #topánka34#

Gyurjál, v...!

Kép
Íme, tessék egy újabb részlet a Topánkáról... Na,nem pont ez a hasfal a cél... ;) #topánka1#

Szerdai finomság

Kép
Nagyon utamban volt már egy tál szilva, ráadásul nagyon ettem volna valami finomat. Így lett a szerda esti finomság Szilva morzsóka (fagyival) ... ;) Tényleg oltári finom lett és még energia se kellett hozzá túl sok. Alex szerint ez is bekerült a #túl finom# csoportba, és rögtön megkérdezte ebben a mámorban, hogy mikor csinálom majd megint a kedvenc almás pitéjét... Hát, mivel azt is nagyon szeretem, azt hiszem,hogy hamarosan... ;)

Keresztelő

Annyi nevem van-volt, hát most lett egy újabb. :) Egy ideje rájöttek a kicsi Sámuelek, hogy nem Berni Samuel-nek hívnak, hanem van egy másik, tehát egy igazi. Persze Alex volt a koponya, mert általában véve is ő A koponya.  A Pencz Bernadettet még nem érti, mert szerinte Bernadett Pencz vagyok, hiszen úgy logikus. Matyus persze nem érti, megint turmixol. :))) Ott kezdődött, hogy nem tudta kimondani a Pencz-et, vagy nem értette, ezért rendszeresen pants-ot (pensz) mondott (ami ráadásul alsónadrág - underpants); nagy vihogások voltak (vannak) ebből, amikor mondtam, hogy egyáltalán nem hívnak Alsónadrág Bernadettnek! :)  Bakker, egész idáig egész elvoltam a nevemmel, bár már vennék fel egy másikat, de a lényeg, hogy vállalható volt, mert magyarul semmi extra, leginkább éppen értelme nincs. Na, a helyzet tovább bonyolódott, mert a Bernadettet sem tudja kimondani, vagyis abban sem lát logikát, ezért BERN I DETTnek hív. Igen, i-vel, mert a Berni nyilván csak a Bernidettből l

Sikerült! :)

Tádám!! Sikerült teljesíteni az április havi, négy darabos könyvkihívást. :) Havi könyvkihívás április Eddig 4 könyvet olvastál el a tervezett 4-ből. Hátralévő idő: 1 nap. 100 % #Topánka6#

MP-blog

Mi a realitás ? Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág – aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás. Ha valaki nem a „szív szemével” néz, nem csak a párját, egész életét megunja. Elfárad benne. Elege lesz belőle. Gonddá válik a létezése, reménytelen küzdelemmé. Nincs kedve reggel fölkelni. Még a gyerekei is több gondot jelentenek, mint örömet. A kedvetlenség, az aggodalom, a kiábrándultság… a „Minek csinálom az egészet?”– ezek a realitás címszavai. Életünk, amikor már csak „reálisan ” látunk, szorgalmi feladattá válik. Örömtelenné. Megnőnek benne a leküzdhetetlen bajok, és vészesen megcsappannak a boldog pillanatok. Néha felmerül a menekülés gondolata is. Egy-egy teljesült remény, néha egy futó szerelem szikrája újra fénybe tudja borítani a komor színpadot, csakhogy ez is hamar kialszik, s a tűzijáték után ott maradnak megint a romok. És az unalom. A közöny. A lét csodátlanná válik. Ilyenkor nincs miért élnem, nem bánnám,
Kép
„Másoktól várni a boldogságunkat éppoly ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.” (Müller Péter)

Thomas Mann üdvözlése

JÓZSEF ATTILA THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” - (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj - mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szivünk a gyásztól a vágyig. Most temettük el szegény Kosztolányit s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, h

A Fotel titka

Kép
Ma egy oldalon többféle fotelt mutogattak, hogy ki melyikre szavazna. Voltak csinosak, szépek, modernek, azonban én ezt a nagy dögöt választottam, amit akár még így, szürkén is elfogadnék, mert a színeket meg jól viselné. :) És látjátok, párnák, plédek - ez való nékem. A nagy, fetrengős fotelokat szeretem, amiben el lehet jól férni és lehet benne kucorogni. Nagy szívfájdalom volt, amikor otthon kikerült a lakásból (Bögöte) az óriási piros fotel, amiben még pár évvel ezelőtt is elfértem annyira, hogy simán tudtam benne aludni délutánonként. Úgy érzem egy ilyen kárpótlás lenne számomra. ;) Nem tudok mit kezdeni a mostanság divatos kicsi elegáns fotelokkal. Nekem a fotel nem arról szól, hogy jólnevelten ülök benne egyenes derékkal-háttal, lábam a földön. Nem ragozom tovább, nálam egyszer vagy nagy fotel lesz vagy nem lesz.
Kép
Ez a két kép ma több órás különbséggel jött nekem, de nagyon tetszenek, leginkább ez a színvilágom, ha eddig nem tűnt volna fel. :) Kell nekem egy ilyen nagy asztal meg egy jó tálaló szekrény, ahol a sok kincset tudom pakolászni. 

Kék kendő

Kép
Annak idején csak a kisdobosságig jutottam, és nem azért, mert nem felelt meg a következő szakasznak, csak közbeszólt a történelem. Van otthon egy képünk a kisdobosavatásomról, hát, nagyon komolyan vettem, az látszott. :) Erre viszont már nem emlékeztem:
Kép
Na, jó ennek most kicsit más a nyelvezete, mint a sok virágszirom itt, de vállalom. :) Mert a mai napra ismét nagyon is jellemző.
A maratoni futásos posztom margójára: "Futok a gépen, számolom, mennyi kalóriát égettem. Három kilométert kell megtennem. Ez annyi, mintha elfutnék gyalog az otthonomtól az Örs vezér térig. El is képzelem, hogy haladok a jobb oldalon a bicikliúton. De hát hülye vagyok én? Miért nem megyek metróval?" - Tóth Krisztina

Josh Groban - In Concert 2002

Kép
Nem volt jó napom, ideje tenni ellene valamit, hát lássunk egy újabb JB-koncertet... :)

Josh Groban - Live At The Greek 2004 [Live]

Kép
Ez is egy annyira jó koncert... Tegnap este is ezt hallgattam - igazából olvasni akartam (mert ugye a végére kellene érni a negyedik könyvnek még 30-ig) és hozzá kerestem egy kis zenét, de hát ez a koncert nem amolyan háttérzaj-típusú. ;)
"Akárhol is vagy, légy ott teljesen!" (Eckhart Tolle)

:)

Kép
Örülök, hogy segíthettem, hogy örüljön! :)) Kiváló album, rengetegszer meghallgattam a hétvégén. Josh Groban 1 hr · On a flight to New York and saw the news that ‪#‎stages‬ has become my first #1 album in the UK. I am overwhelmed and grateful. THANK YOU!!
"A levél nem elég... a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat." (Csitáry-Hock Tamás)
"A változás elkerülhetetlen; a fejlődés választható. Még ha jó úton vagy is, nem jutsz sehova, ha csak ülsz az út közepén." (Will Rogers)

Maraton

Kép
Nahát, ma megint igazán lustán ébredtem, és hát kár lett volna elrontani ezt, vagy mégis? :) Na, ma futották a nagy híres londoni maratont, amit azért vártam, mert JB, most a másik JB, tehát Jenson Button is futott még, és nem a futottak még kategóriában. :) Még mindig az egyik kedvenc sportolóm és örülök, hogy az f1-en kívül is látni, keményen triatlonozik meg mindenfélében fel-feltűnik, most ezt is lefutotta. Nagy buli lett volna ott szurkolni, de gyakorlatilag egész Londont lezárták, tehát a közlekedés nem igazán lett volna buli. Na, de még valahol 'levadászom' egyszer élőben. Pont. :) Szóval a BBC ilyet is elbír, hogy órákig a futkosókat mutatja. És nem is maradtam le, tudtam már előre, hogy miben fut - wow, a cipő, amiben majd Jenson fut... :)) Szóval épp ebédelni készültem, amikor a konyhafalon megjelent, és háááát, ha úgyis ott volt Okoska, hoztam egy képet is. :)) Ha még valaki mindig nem ismerné fel, akkor elárulom, hogy a középen álló ember,