Nem (volt) vicces
Éhes (kis)férfiemberrel jobb nem viccelni, ezt ma megtanultam.
Tenisz után, 5 után jöttek meg a férfi Sámuelek. A hazatérés utáni rutinköröket futottuk, - tedd el a cipőt, mosd meg a kezed, öltözz már át, hányszor mondjam még, stb... amikor a legkisebb megáll a konyhaküszöbön, a kekszmorzsa még ott virít a szája sarkában, de nem tágít:
- Berni, mit fogunk ma eszni?
- Éhes vagy?
- Mit fogunk eszni?
- Ma nem eszünk, nem főztem, mosd meg a kezed, légy szíves!
- Tessék? Mit fogunk eszni?
- Mucika, ma nem eszünk, nem volt kedvem főzni (ez mondjuk tényleg igaz, mármint hogy semmi kedvem nem volt megint főzni)... - mosd meg a szádat is, mert kekszes még. - aztán mentem tovább, részemről túl volt tárgyalva a téma, hiszen mindig szoktunk enni - sőt, néha úgy érzem, mintha másból sem állna a délután. Azt hittem legalábbis, hogy vége a témának, Alex röhögött - vihogott messziről, mert ő látta rajtam, hogy nem gondoltam komolyan, ráadásul a sütőből másztak elő az illatok, almás-körtés crumble, baconos fasírt, meg hasonlók... Szóval, mint mondtam, mentem volna tovább, de akkor valami egetverő ordítás jött a fürdőszoba küszöbéről és valaki görcsben volt...
- bbbboooooooááááááááááá, én akajok ham-ot!!!!!! Én akajok hamottt!!!!!!!!!
:))
Szóval kiszúrtam magammal, mert a gyerek ordított, mint akit megnyúztak és ülhettem vele a lépcső alján vagy tíz percig, amíg megértette, hogy mégiscsak fogunk eszni...
Tenisz után, 5 után jöttek meg a férfi Sámuelek. A hazatérés utáni rutinköröket futottuk, - tedd el a cipőt, mosd meg a kezed, öltözz már át, hányszor mondjam még, stb... amikor a legkisebb megáll a konyhaküszöbön, a kekszmorzsa még ott virít a szája sarkában, de nem tágít:
- Berni, mit fogunk ma eszni?
- Éhes vagy?
- Mit fogunk eszni?
- Ma nem eszünk, nem főztem, mosd meg a kezed, légy szíves!
- Tessék? Mit fogunk eszni?
- Mucika, ma nem eszünk, nem volt kedvem főzni (ez mondjuk tényleg igaz, mármint hogy semmi kedvem nem volt megint főzni)... - mosd meg a szádat is, mert kekszes még. - aztán mentem tovább, részemről túl volt tárgyalva a téma, hiszen mindig szoktunk enni - sőt, néha úgy érzem, mintha másból sem állna a délután. Azt hittem legalábbis, hogy vége a témának, Alex röhögött - vihogott messziről, mert ő látta rajtam, hogy nem gondoltam komolyan, ráadásul a sütőből másztak elő az illatok, almás-körtés crumble, baconos fasírt, meg hasonlók... Szóval, mint mondtam, mentem volna tovább, de akkor valami egetverő ordítás jött a fürdőszoba küszöbéről és valaki görcsben volt...
- bbbboooooooááááááááááá, én akajok ham-ot!!!!!! Én akajok hamottt!!!!!!!!!
:))
Szóval kiszúrtam magammal, mert a gyerek ordított, mint akit megnyúztak és ülhettem vele a lépcső alján vagy tíz percig, amíg megértette, hogy mégiscsak fogunk eszni...