Bejegyzések

14

Kép
A 14-es képeslap Kínából érkezett szép bélyegekkel.

Hetihepi

Kép
A hetihepi címet ez a képeslap nyerte, ami amúgy elérte a 13-as számot is, a postcrossing sorszámok között is. :) Isteni időzítés a repülés előtt pontosan egy héttel, nagyon örültem a nemzetköziségnek, amire nem is tudok mást írni, mint: multumesc, köszönöm, merszi, szpászibá and thank you very much. :)
Kép

Napihepi

Rohantak a napok és mivel a buli miatt múlt hétvégém az nem volt már nagyon vágynék a pihenésre, de rá kellett jönnöm, hogy ez leghamarabb június 7-én esélyes, jajjjjjj... Na, nem ez a napihepi. :) Szóval péntek van megint. A hepi része ez, meg az, hogy némi "felettes" felé történő jelzés után R leváltott 6-kor, így most nem a vacsoraasztal, sem a gyerekágy mellől érkezem a nappaliba fél 8-ra, az órámra; hanem az illatos (naná, rózsa) budoáromból. Igaz, hogy az ágy is nagyon kacsintgat, dehát kell... Szóval megvacsiztam, kábultam a gőzben, hajat mostam, magamra öntöttem egy kis finomságot, aztán újra felöltöztem és mindjárt lemegyek, mert mindjárt kopognak. Legalább a házit meg tudtam írni, ennek is örülök (nem most, hanem tegnap - ezzel csak annyira vagyok elégedett, hogy legalább van, miután két éjszaka is azon aludtam...) Ja, és hozzá Havasi barátomat hallgatom, aki még mindig olyan a lelkemnek, hogy... :) pl. ez:  https://www.youtube.com/watch?v=MIr6PQf7rdU&i

Hajrá :)

Kép

Hm

Kép
Hm, valami ilyesmit érdemes lenne csinálni :)

Postcrossing

Kép
Nos, mivel jövő héten utazunk, már inaktív állapotba tettem magam, hogy legalább most nekem ne írjanak, mert nem jó érzés, amikor sokáig nincs beregizve a lap. Viszont ettől függetlenül most pörög a bolt. :) Tegnap jött egy lapom Ukrajnából (!), célba ért egy orosz lap és ma két német is. :) Így én most már négyet küldhetek (már komoly küldözgetőnek számítok, így növekszik az úton lévő lapok száma), a statisztika nem változik, két orosz lesz és két német. Így van ez már csak. :) Továbbra is élvezem, mert nagyon klassz megérteni amit írnak magukról, hogy mi érdekli őket, meg ilyenek és az is izgalmas, amikor kiválasztom nekik a lapot, aztán amit megírok a profiluknak megfelelően. :) A legtöbben (kb 93 %) meg is köszöni és ír pár sort. A tegnapi lap:
Kép

Heti MP

Ha szeretnéd, hogy szeressenek, válj szeretővé. Vigyázz! Ennek a mondatnak csak a második része igaz. Az egész nem! Pedig ez egy ősi, időtlen tanács és régi általános tévhit. Én is sokáig hittem benne, de nem igazolták az élettapasztalataim. Attól senki sem fog téged szeretni, mert te szeretsz. Jézust szinte senki sem szerette, igazán. A szeretetet nem lehet szeretettel megvenni. Sajnos. Nem lehet senkit rávenni arra, hogy szeressen. Ez mindenkinek a legbelsőbb vonzalma? ...érzése? ...szenvedélye? ...bölcsessége? Nem tudom, mi a jó szó, de a lényeg az, hogy ez mindig a másikból indul - ha indul! ,- és nem reakció a te szeretetedre. Nincs viszontszeretés. Még akik szeretik egymást, ők sem mindig egyformán éreznek. Van, aki jobban, intenzívebben szeret. Ez így van a párkapcsolatokban, de így van a szerelemben is. A szeretet kétfülű kosár, és az egyikünk jobban cipeli a terheket, mint a másik. Ezért a fenti mondat úgy hangzik helyesen: "Válj szeretővé akkor is, ha nem szere

Postcrossing - hírek

Kép
Mai állapot: bernoka (or Bernadett) is a member in United Kingdom United Kingdom. She has been a member for 2 months (66 days).  Tegnap célba ért egy újabb lapom orosz-földre,  így kérhettem helyette új címet, kaptam is, egy újabb oroszt. Eddig csak németnek és orosznak írtam, mégcsak nem is egyforma arányban. Így aztán ma délelőtt pótolva mindent, elvittem a postára összesen három lapocskát. :)

Filmek

Két filmet is hoztam, amiket mostanság láttam, a Bagger Vance legendája főleg nagyon tetszett, nagyon szép a zenéje is, és amúgy is szép. :) Bagger Vance legendája (The Legend of Bagger Vance) http://filmneked.com/bagger-vance-legendaja/ Savannah, Georgia állam, az 1930-as évek nagy világválsága után: Rannulph Junuh (Matt Damon) a környék legjobb golfozója. Szerencsés fickó, hiszen barátnője a város leggazdagabb polgárának lánya. A leendő apósé a legszebb golfpálya. Közbeszól az első világháború: Rannulph-ot elviszik katonának Európába. Egyedüli túlélője egy véres missziónak, de otthon halottnak vélik és lassan elfelejtik. Tizenöt év múlva visszatér városába. Emlékezetkiesésben szenved, ráadásul züllött életmódot él. Egykori apósjelölte öngyilkos lett, szerelme pedig a hitelezők elől próbálja megmenteni a családi vagyont, közte a golfpályát. Hirtelen ötlettől vezérelve a hölgy pénzdíjas golftornát hirdet, a leghíresebb golfozókat a városba csábítva. Néhányan emlékeznek még a csav
Kép
"Semmi nem rontja el annyira a pénteket, mint amikor rájössz, hogy még csak kedd van. "
Kép
"Az ember emlékekből áll. Ennyi vagyunk. Egy-egy rabul ejtett pillanat, egy hely szaga, jelenetek újra- meg újrajátszva egy kis színpadon. Mi magunk is emlékek vagyunk, történetekre fűzve - amiket elmesélünk magunknak magunkról, miközben átesünk az életünkön a holnapba." (Mark Lawrence)

Napihepi

Kép

Meg KELL nézzem

Miss Saigon https://www.youtube.com/watch?v=cMMuG9LOQlw

Ez is megvolt

Kép
Na, megint fölforgattuk a házat, de újabb gyerekzsúrt abszolváltunk elégedettséggel. Végül - mivel szerencsére sokan nem jöttek el - a kilenc kiscsimóta jól kidühöngte magát ünneplés címén. :) Isteni party-játékokat találtam ki, hiába, a gyerekek versenyszellemére mindig lehet számítani és a mindenki kap jutalmat is mindig bejön, erre már rég rájöttem. :) A macifejű cupcake-t elfelejtettem lefényképezni, de ha egyszer valaki vágyik rá, hát kaphat :) Na de kérem, fruit kebab-ot ki evett már ilyen valamiből kinőve, a 'dög' arcát külön ajánlom figyelembe :) Ja és igen, megint sikerem volt, na. :) Ennyi sikerélmény nekem is kijárt és hát valahol el kell kezdeni. :)

Doc McMatthew

Kép
Van egy nagyon édes mese, DocMcStuffins https://www.youtube.com/watch?v=K-fRzSfbigI Otthon Dr. Plüssi néven fut:  https://www.youtube.com/watch?v=Fr3WYzZY10E DocMcStuffins egy kislány, aki játékokat gyógyít. Kedves, igazi Disney-s, szép színekkel, kedves figurákkal, egyszerű zenével. Nagy kedvenc, Matthew nagyon szereti - én is :) Nos, a táskája és az egész DocMcStuffin igazi figura, mindent lehet belőle venni, még a szereplőket is. Pár hete, jó rég még valamelyiknek a szülinapja előtt nagyon megszorongatta M a játékboltban, amit akkor még ott lehetett hagyni, aztán később hosszas szülői vívódás után mégis megkapott. A vívódást a táska színe okozta... Khm, ja, erősen lányos :) De ez egyébként az egyik legkedvesebb játék lett az egész házban, Matthew nagyon szeret orvosost játszani, így lett ő DocMcMatthew. A táska maradt csillámos rózsaszínű és lila, hát mit lehet tenni, ha a gyerek lehet, hogy orvos lesz egyszer? :) Nos, én vagyok általában a paciens, és a gyógyítás folyamat

Kilátás

Kép
Talán ilyen égboltot még nem is láttam, mint ami egyik reggel az iskolából az ovi felé tartva a réten fogadott. Elképesztő - és úgy emlékszem, hogy még sem lett belőle eső egész nap.

Valódi

Kép
Láttam már ilyet a kreatív blogokban meg újságokban, de alig hittem a szememnek, amikor egyik reggel megláttam az iskola kapun, hát tényleg megcsinálták - virágot ültettek a gumicsizmákba és kitették a kapura. 

Bodiam Castle

Kép
Itt még múltkor jártunk, csak elfelejtettem feltölteni: képek:  https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/BodiamCastle?authkey=Gv1sRgCNjouJiOsrvUfQ Bodiam Castle A Bodiam vár egy különösen jó állapotban fennmaradt várrom Kelet-Sussex-ben (Anglia). A várat 1385-ben III. Edvárd angol király egy korábbi lovagja, Sir Edward Dalyngrigge építtette feltételezhetően II. Richárd kívánságára, hogy a környéket megvédhesse a francia támadásoktól. A legújabb kutatások szerint lehetséges, hogy a vár inkább demonstrációs jelleggel épült, kevésbé valószínű, hogy alkalmas lett volna valódi ütközetek megvívására. Ezt támasztják alá, hogy a falak túl vékonyak, a mellvéd túl alacsony ahhoz, hogy a mögöttük állókat megóvja nyílvesszőktől, és a vizesárok is néhány órás munkával szárazzá tehető, mivel az árkot egy szakaszon csak egy keskeny földsáv választja el egy nagyobb esésű területtől. A kastélyt teljesen körbe veszi egy széles vizesárok, amelyen a déli és északi oldal felől lehet átk

:)

Kép
És máris itt tartunk :)

Szerelem volt

Kép
Lassan jó egy hete cipőt kellett vennem, és hosszasan válogattam, olcsó is legyen meg hasznos is. Rémes küldetés (ennél már csak nadrágot venni rosszabb). Aztán találtam egy szépséget és mivel tudtam, hogy NEM szabad megvenni, mert se nem olcsó se nem hasznos (pedig igazi fényben mesés volt), hát csak járkáltam benne a boltban és visszatettem a helyére. De van olcsó és hasznos és fekete, de nem ilyen. De cipő.

:)

Kép
Pár napja szereztem :)  Ez A kötényem, mert hogy a sietős főzés miatt mindig rajtam az étlap és már nem örültem ennek... Szóval rendeltem és a felirat nem véletlen :) A szöveg történetét idemásolom: "Ezt a hármas plakátsorozatot, a brit kormány 1939-ben alkotta és a második világháborúban használták, a lakosság megnyugtatására. Egyszerű tipográfiával,  élénk színekkel nyomtatták, hogy erőd adjanak a lakosságnak, lelkesítsék őket. A zöld és a kék plakátokat buszmegállókba helyezték ki,  szórólapokon osztogatták. Azonban a híressé vált eredetileg pirosat, arra tartogatták, ha Németország lerohanja Nagy- Britanniát, mivel erre sosem került sor, a plakát eltűnt. . Úgy hatvan évre a feledés homályába merült, majd szépen lassan megjelent a designe minden színterén. A frappáns szöveg mai napig aktuális, hol így, hol úgy. Érdekes ez a történet, tényleg nem lehet tudni, hogy majdan miből mi lesz." bővebben: http://www.evamagazin.hu/mai_tipp_otthon/24114_keep_calm_and_ca
"Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed, szíved boldogságát és halhatatlan örömét, ha azt az egyet keresed, amiért az embernek érdemes élni: akkor tanulj meg szeretni. Akkor is, ha lemaradsz. Akkor is, ha vesztes maradsz. Akkor is, ha nem szeretnek." (Müller Péter)

Kinek is

Nos, a félnapnyi lufifújást (utálom) siker koronázta, nemrég megjöttek Sámuelék és a Matthew szószerint leblokkolt a bejárati ajtóban (na jó, nem is lehet nem észrevenni az egy m2-re jutó lufik számát) és izgalmában csak odáig jutott, hogy KINEK LESZ ITT SZÜLINAPJÁÉ? :) Az igazi szülinapja már pár hete volt, csak eddig nem volt szabad vasárnap a party-ra. És ha már itt tartunk, elmondom a jelenlegi nyelvi szintet is: Matthew rettenetesen ragoz, mindennek a vége többnyire -jae, pl.: Alex eskolájé (=iskolája), a kié helyett csak az megy még, hogy az kinek valójé ? vagy szalámiom (szalámim), táskáom (táskám), meg egy csomó ilyen van, csak most persze nem ugrik be. Mert hogy ő elég gyenge magyarból, angolból perfekt. Alex is az volt megint amikor jöttem, de ő tök jól feljött. Mert hogy neki volt honnan feljönni, mert őt már annak idején erősítettem magyarból, viszont amikor elmentem, Matthew akkor kezdett beszélni, és bizony az utódom-elődöm (Edit) tett a saját anyanyelvére és

Szó(-)kincsek

Mivel a magyar nyelvet a mocsóták leginkább tőlem tanulják, igyekszem válogatottan előadni amit elő kell, és hát ja, ez vonatkozik a mérgelődéskori kifejezésekre is. :) Ezek főleg elég cifrák, amit ők aztán szeretnek keverni, angol akcentussal viccesen előadni fura helyzetekben, stb... Még szerintem anyámtól lestem el (na nem, mert sosem mond csúnyát, de amikor Gréti kicsi volt, sokat hallottam ezeket) a kutya meg a macská t, meg az azt a paszta, cipőpaszta ... aztán persze vannak sajátjaim, de ezek gyengék, mint a basszuskulcs , a hülyeség - és itt meg is állnék. :) Na, mert nekik ez is épp elég! :) Amikor még magam is szűröm, hogy mi hagyja el a számat, és csak annyit mondok, hogy 'hát én nem is tudom, hogy mit mondjak...' - Matthew kisegít erős angol akcentussal: CCIPŐŐŐPÁSZTÁ! :) Aztán Alex még figyelget az ő komoly módján, de már ízlelgeti a bassuskúcs-ot meg a hülyeséget. Ez neki a legújabb, mert hogy lehülyéztem az egyik mesefigurát, a Georgot, amit jobb na
'Amikor egy nő azt mondja, nincs mit felvennie, valójában ezt érti alatta: nem találom azt a ruhát, ami kifejezné azt, amilyennek ma érzem magam.' /Caitlin Moran/

Ki próbálja ki? :)

Kép

Teve kontra tehén

Továbbra is nagy kedvenceim a félreértett és megturmixolt szavak... Tegnap ment egy reklám a tévében, Egyiptomi nyaralást hirdettek. Matthew örömében rámugrott, mert hogy: - Berni, óh, én nagyon akajok odamenni, naaaagyoon! - Miért, mi az? - Óh, bíííííícs! - Óh, tényleg, és nézd, tevék is vannak... - De BERNIIII!!! A bííícccson nincs tehén.......!!

Akkor és most

Wonderful London in 1924 & 2014 https://www.youtube.com/watch?v=U-9ya-v1Zmw

Tökéletesség- titkok

... egyelőre talán a kávéé :) http://marieclaire.hu/Riporter/2014/04/28/A-tokeletes-hazi-kave-titka

Vedd és olvasd

Egy szép írás jön, de hogy korábbi főnöknőm kifejezésével éljek: Klerikális lesz, tehát akinek sok, ne olvassa tovább, de ezt szeretném örökül hagyni, meg van időnként gondom ezzel-azzal, tehát ezért nem a másik blogba viszem. Böjte Csaba levele: Ajándék szeretetből  „Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék. (…) Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!” Ajándék! Annyira szép ez a gondolat: minden, ami van a Földön, minden Isten ajándéka. A szép kék ég, a két kezünk, az élet maga, minden-minden Isten ajándéka. Olyan jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket, mindent. Végül is lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen szép, hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében, megajándékozott a színek világával. És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán két-háromféle íz: „saláta és retek, osszátok

Hajtogatsz?

Szerintem ki így szereti, ki úgy szereti. Ki vasalja, ki nem, hajtogatni csak hajtogatja - vagy nem? :) Szóval, én maradék az én kőkorszaki módszereimnél, de hátha valaki tanulna valamit Martha Stewart-tól: http://idotetrisz.cafeblog.hu/2012/05/20/hajtogatom-hajtogatom/

Film

A hétvégét a következő filmmel kezdtem, és nagyjából be is fejeztem, mert ez megint csak egy képzelt hétvége, vagy mi. Mert hogy most meg Matthew partyját tartjuk egy hónap késéssel. Végiggondoltam délután, hogy február óta lufit fújok meg aggatok ezt-azt a lakásba. Na, szóval így aztán hogy holnap jön még vagy tizen gyerek sütöttem néhány dolgot, egy kis browne-t, egy kis banános 'kenyeret', néhány cupcaket meg néhány macifejű muffint :) Mert hogy valami szórakozás ugye nekem is kellett :) Nem is tudom hogy tudtam meg nem állni a fejlődésben, hogy nem volt hároméves koromtól házibulim, a tortát meg tudtuk enni családilag is. - most gonosz voltam :) Szóval jöjjön a film, aminek már kb a tizedik percében pontosan lehet tudni a végét, de akkor is jó volt, tetszedett és ajánlanám. :) Szabadság, szerelem http://filmneked.com/szabadsag-szerelem-2/ Hemzsegnek a férfiak Anna (Mandy Moore) életében. Más kérdés, hogy ők a biztonsági szolgálat emberei, és az a dolguk,

Napi zene

régi kedvencek Sarah Brightman There For Me (feat José Cura) https://www.youtube.com/watch?v=nHtrnZxfOpw Sarah Brightman & Jose Cura - Just Show Me How To Love You https://www.youtube.com/watch?v=OuKt75FVWUM José Cura - Yesterday https://www.youtube.com/watch?v=b2MAdwg1A4E José Cura & Ewa Malas - Song of Love https://www.youtube.com/watch?v=iqP8lbi4w2M

10 és 11

Kép
Ma megjött a 10. képeslapom, Finnországból. Kedves pár sor is jött hozzá szép bélyeggel. A 11. lapom Brazíliából jött.

9

Kép
Megy a bolt, megjött a 9. lapom, Berlinből (de a lap cseh) egy megérkezett orosz földre “Привет! (Hi!) I received your card today! WOW! I was waiting for the card from UK so much time! And finally I got it! Thank you very much! I really like England. If you want to get a card from Russia send me your address =) wish you good luck!” és én ezúttal Krefeldbe írok majd.

Napi bölcs

"Feladatod nem a szeretet hajszolása, hanem egyedül az, hogy felkutasd és megtaláld belső korlátaidat, amelyeket vele szemben felállítottál." (Victor Hugo)

Heti MP

A szív nyelve nem ismeri a félreértést. Szív alatt itt nem az érzelmeket értjük. A szív a legbensőbb valód. A léted középpontja. Tud és érez - egyszerre. A szívben lakik a súgód. Ritkán hallgatsz rá, mert sokféle hangokat hallasz magadban. Szólhat hozzád az irigységed, a gyűlöleted, a félelmed, a vágyaid, a reményeid, az önzésed. A szíved halkan súg, és mindig bizonyosat. Hogy valaki jó ember, vagy sem, megmondja. Aztán ezt nem ragozza tovább, hogy mennyire jó, de például, tudod, hogy bajban számíthatsz rá. A másikra nem. Hogy szeret-e valaki, vagy sem, a szíved megmondja. És azt is, ha már nem szeret. Te félreértheted, mert néha félre akarod érteni - de a szíved nem. A szív nyelve intelligens, de roppant egyszerű. Nem kell sokat magyarázni. A szív előbb ismeri föl a hazugságot, mint az eszed. "Ebben az emberben nem szabad hinni!" - ezt akkor is kimondja a szíved, ha az az ember egy próféta, egy guru, egy főpap, vagy egy vezér, akiben mindenki hisz. Manapság a sz

Lelepleződés

Nos, ha már kiderült, mutatom, mivel valaki szemfüles volt és észrevette. Hotel Casa Berno in Ascona ja, és igen, az ott négy darab * http://www.gate24.ch/de/hotel-casa-berno-ascona-16357 Az igazság az, hogy kicsi fogadócskának indult a kockás abrosszal, csak aztán... :)
Kép
MA létrehoztam egy tigrist. :)

Szeretmém

Kép
Positano, Amalfi-part: http://utazom.com/utazas/regio/positano

8.

Kép
A 8. képeslapom az oroszoktól jött, de azonosító nélkül, tehát most tettem közzé, hogy meglegyen :) Az illető amúgy sem vitte túlzásba az írást, annyit írt, Happy Postcrossing. :) És telerakta matricával, ami között még karácsonyfa is volt. A bélyegek szépek, meg érdekes a képeslap is - de hát ilyen is van, úgy tűnik. :) Aztán ma én is útnak indítottam egy újabbat, persze, hogy orosz-lakta területre. És az előbb regisztrálták be egy lapomat, igen, Oroszországban. És mivel egy földet ért, kérhettem új címet.  Meglepetés jön, most a másik baráti országomban küldhetek, Németországba tart a következő lap, Constance-nek Kaltenkirchen-be. Érdekes a kívánságlistája, át is kell néznem a dobozomat, mit tudok neki megfeleltetni, izgalmas. :) I love the 4 elements.... air, water, earth and fire and I'm collecting these cards. ...For me sunsets and sunrises are a perfect symbiosis of them:-)

Film

Tegnap este nem tudom hányadik nekifutásra, de a végére értem A Wall Street farkasa című filmnek, ami már egy ideje érdekelt, de főleg Frei írása óta, amit szerintem csak e-mailben küldtem egy-két helyre, ezért most idemásolom majd. Szóval a filmben mutatott élet-féle, életstílus-féle maga a borzalom. Teljesen elhűltem, mégha csak a fele igaz is, bőven sok... Azért azt gondolom, hogy nézzétek meg, mert érdekes, érdemes. http://filmneked.com/wall-street-farkasa/ A pénz sosem elég. Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio) becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult.  Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több h

Postcrossing

Kép
Némi szünet után újra beindulni látszik az üzlet. Ma megérkezett egy újabb oroszhoz egy rég elküldött képeslapom, nekem meg hozott kettőt a postás. Egyet Csehországból. Aki küldte már 3 éve tag (1162 napja) és figyeljetek: elküldött már 1202 lapot (ebből egyet nékem) és kapott már 1191-et, elképesztő. A városából küldött lapot: A másik lap, ami már összesen a 7. amit kaptam, Hollandiából jött. :) És eddig ez a legértékesebb. :) Nemcsak a rengeteg rózsa miatt, hanem mert ez egy 1982-ben lebélyegzett lap, egy olyan bélyeggel (az elején), amiből 65-öt adtak ki összesen a Floriade kiállításon - állítólag. Azóta megnéztem, hogy ez tényleg egy hihetetlenül nagy esemény, világhírű (na, eddig én sem tudtam). Szóval ez tényleg klassz. https://www.youtube.com/watch?v=LP7ZyH1fvZE A kép itt sem a legjobb, csak nincs kedvem szépkedni a fényképpel, Okoska most csak ilyenre hajlandó. Na, de mutatok jobban, most látom, ahogy regiztem, hogy ő is feltöltötte, sokkal jobb minőség

Program

Kép
...tudom, hol leszek május 31-én... :)

Legutóbbi filmek

Először is mutatok egy nagyon szép filmet, a másik meg másért tetszett. :) My Girl - Az első szerelem http://filmneked.com/my-girl-az-elso-szerelem/ Vada Sultenfuss életében a halál nagy szerepet játszik, ami rögeszméjévé válik. Az édesanyját elveszítette és az édesapja egy temetkezési vállalkozásból tartja el a családját. Részt vesz egy költészettel ismerkedő nyári kurzuson, hogy elkápráztassa az angol tanárját, akibe szerelmes. Thomas J., a legjobb barátja "mindenre allergiás", de mindvégig kitart mellette, a lány gátlásait figyelmen kívül hagyva. Vada apja felveszi a temetkezési vállalkozásába Shellyt, a sminkszakembert és lassan szerelmes lesz belé. Vada őrjöng dühében és mindent megtesz annak érdekében, hogy szétválassza őket. Csak a zene http://filmneked.com/csak-a-zene/ Egy wales-i kisvárosban tengeti magányos életét Paul Kerr, a kiégett rocksztár. Egy alkoholgőzös éjszak során motorjával kiugrat kúriája emeleti ablakán keresztül, majd a helyi kórház psz

Napihepik

Kép
Kicsit elmaradtam ezek közzétételével, pedig azért jutott egy-egy az elmúlt napokban, íme néhány: Elfogyott minden kávénk, így aztán ki kellett nyitni a vésztartalékot, egy igazi Illy-t, hát kérem szépen, amúgy is szeretem a frissen bontott kávé illatát, de ez még valami annál is Igazibb volt... :) Na, meg a kávé is. Aztán Matthew megint orvosost játszott (erről majd mesélek bővebben), és a mostani receptjén az szerepel, hogy Berni Samuel és hogy öt napig maradjak ágyban. :) Tegnap, szombat lévén megkezdtem megvalósítani a nagy elhatározást, hogy a szokásos kóborlás mellett pár órát a könyvtárban töltök, ahol nincs más választásom, mint csak a tanulással foglalkozni. :) Ahogy öregszem, mind lustább diák lennék amúgy, talán mert már unom a sokféle tanulást (?). Na, de előtte kellett egy kávé, mert még mindig van a Starbuckos kártyámon (ezek a legjobb ajándékok). Sajnos a kedvenc vaníliás macchiáto már nem kapható, mert elfogyott az íz - tehát nemcsak nekem ízlett, de a mo