Film

Tegnap este nem tudom hányadik nekifutásra, de a végére értem A Wall Street farkasa című filmnek, ami már egy ideje érdekelt, de főleg Frei írása óta, amit szerintem csak e-mailben küldtem egy-két helyre, ezért most idemásolom majd.
Szóval a filmben mutatott élet-féle, életstílus-féle maga a borzalom. Teljesen elhűltem, mégha csak a fele igaz is, bőven sok...

Azért azt gondolom, hogy nézzétek meg, mert érdekes, érdemes.
http://filmneked.com/wall-street-farkasa/

A pénz sosem elég. Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio) becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult. 
Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több hatalom, még több nő és megint még több pénz: ez Jordan életfilozófiája. És hogy a szerénység egy túlértékelt erény. Jordan és falkája azt sem tudták mit kezdjenek az illegálisan megszerzett milliárdokkal, de vajon a jéghegy csúcsáról merre vezet az út?

trailer: https://www.youtube.com/watch?v=iszwuX1AK6A




Frei Tamás hivatalos oldala
January 26
Mint a kutyák, úgy dolgoznak. Hajtják őket, amíg csak lehet, mert pár év múlva úgyis összeroppannak. Aligha gondolnátok szerintem, hogy Wall Street bankárairól van szó. Hogy nekik lóg ki a nyelvük az agyonhajszoltságtól, pedig ez történik.

Most, hogy az év egyik legellentmondásosabb filmjét, „A Wall Street farkasát” világszerte tízmilliók látták, de már Magyarországon is százezrek nézték végig, egyre többen el tudják képzelni, miként is lehet a bankvilágban heti 100-120 órát dolgozni. Gyakorlatilag megállás nélkül, kialvatlanul.

Az elmúlt időszakban, talán épp a mozifilmnek köszönhetően, egymás után jelentik be nagy Wall Street-i bankok, hogy arra kérik az elemzőiket (nem utasítják őket, csak kérik), hogy lehetőség szerint ne dolgozzanak a hétvégén.

A Bank of America például azt szeretné, ha befektetési bankárai havonta legalább négy hétvégi napon pihennének. Vagyis minden hétvégén egyszer. Vagy szombaton, vagy vasárnap. A hétköznapok 15 órás terhelését ez a kérés persze nem érinti, de például a Goldman Sachs munkaszervezési szempontból „lehetővé tette”, hogy az elemzői a teljes hétvégét kihagyva (tehát havonta nyolc napot pihenve) heti átlagban „csak” 70-75 órát dolgozzanak. Ez ugye, öt munkanappal számolva, még mindig napi 14-15 óra. 

Mi van? Miért és hogyan?

A probléma állítólag a tudásalapú gazdasággal van, és ilyen helyzet nem csak az extrém példaként emlegetett bankárvilágban tapasztalható. Természetesen minél nagyobb a konc, értsd a megkereshető pénz, annál kapzsibbak lesznek az emberek, és annál jobban hajszolják őket, vagy legalábbis hagyják hajszolni magukat. De a Wall Streettől távoli munkahelyeken is, ügyvédi irodáktól kezdve magánklinikákon át az építészstúdiókig rengeteg munkahelyen, Amerikától egészen Magyarországig nagyon sokan túldolgozzák magukat. Az angolul „overworking”-nek nevezett, lassan szociológiai problémává váló jelenség mögött a szakértők az internet és a mobiltelefon-technológia fejlődését, ezen keresztül pedig az örökös elérhetőség kialakulását sejtik.

Sokan tényleg nem is csak 15 órát dolgoznak naponta, hanem állandóan. 24/7 – ez is amerikai varázsszó, 24 órán át elérhetőnek lenni a hét mind a 7 napján. Bármikor telefonálhat a főnök, este 11-kor is, vagy jöhet e-mail hajnalban, pörög mindenki és minden munkatárs, óriási a verseny, és ha reggelre nincs az e-mail megválaszolva, akkor lusta az alkalmazott.

Főleg a fiatalokat, a bizonyítani vágyókat zsarolja a rendszer. A nyugati világban a harminc év alatti, magasan iskolázott, tudásalapú generáció küzd leginkább a kialvatlansággal, fásultsággal, kiégettséggel. És romlik drasztikusan a teljesítménye. A Harvard Business School friss felmérése szerint a nyugati világ értelmiségi munkaköreinek több mint a felében ma már minimum 65 órát kell hetente dolgozni. Ötnapos munkahéttel számolva az körülbelül napi 12 óra. Nehéz így élni, tudják ezt Magyarországon is egyre többen.

Ahogy a fáradt munkás selejtet termel, úgy az értelmiségi is egyre rosszabb teljesítményt nyújt, és a végén kiderül: totálisan értelmetlenül hajszoljuk magunkat, egymást és a környezetünket az ilyen élhetetlen életek mókuskerekeiben.

Van megoldás?