Bejegyzések

Kép

#30nap30dal/22

Kép
# dal, a 60-70-es évekből Ez a dal '78--as és az egyik legjobb, egy olyan koncertről, amin ott voltam. :) 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

szombati vonatos

Nem véletlen, hogy amikor otthoni szombatom van, nagyon megadom a módját a reggeleknek, mert a többi szombatok reggelei finoman szólva is bármit tartogathatnak magukban és meglehetősen próbára teszik az idegrendszeremet. Ha már a vonaton vagyok, el szoktam nyugodni (jó esetben), mert van közel 2,5 órám blogolgatni, olvasni, zenét hallgatni vagy a Pinteresten inspirálódni. Nos, jól indult (volna) a mai, mellettem senki nem ült, viszont sok-sok trombitás jött el megint, így lemondóan megint kerestem egy maszkot. Majd leült mellém egy nő, hogy ő átül, mert nincs jól, most nem tud háttal utazni. Bravó, gondoltam, remélem, hogy nem úgy nincs jól, hogy még fertőz is... Sosem fogom megérteni a felelőtlen hülyéket, remélem, hogy hamarosan leszáll.... Mögöttem helyes apuka két pici gyerekkel, már szédülök, úgy rugdossák az ülésemet. Hauser 2 dala között (maximális hangerőn muzsikál) vagy ha elmegy a térerő, azért hallok ilyeneket: Apa, így fújnak a fák...!! A kisfiú lehet a kisebb, neki vannak

Ibolyka

Kép
Telepi Ibolyka idén is megérkezett. :)

Hetedik mennyország - kedves sorozatom

Kép
Van egy sorozat, ami nagyon régen nagyon szerettem: Szeretem nézni, amikor csak belefutok valahol, mostanában - ha éppen itthon vagyok - este 7-től az új Mindig Tv-vel is nézhető MAX4-en. Egész más világ esténként, jó vele átkapcsolódni.

#nemluxustaska - leadás

Kép
Sikerült, örülök. Kerüljön pont oda, ahol a leginkább szükség lesz rá. 🙏 Ezt a táskámat sokat hordtam, nagyon szerettem, de mostanában már mindig nyűgös voltam vele, nem tudott kiszolgálni, tehát már jobb, ha más használja. https://bernoblogja.blogspot.com/2023/02/nemluxustaska.html?fbclid=IwAR3zNk77nWT3vVfhzlg5_Wftmp2U3hj8GyZnIh3-5y7gR8hgvR0G0SRblYk

Szent II. János Pál imája: Köszönet az Úrnak

Kép
Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemért. Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar. Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől. Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerv

barik

Kép
Tévé(t) néző barik barátságban. :)

#30nap30dal/21

Kép
# egy új kedvenc Új kedvencként lehet, hogy a slágerlistáról kellett volna valamit választani... ;) De olyat szerettem volna, ami nagy hatással volt rám, amikor én újként találkoztam vele. Nem is volt új dal, nekem az volt és már ez a 'találkozás' is évekkel ezelőtt történt... de azóta várom, hogy újra halljam tőle és bármikor bármilyen verzióban találkozom a dallal, nem tudok nem bőgni vagy legalább mélyeket lélegezni. 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

Másodszor is Teltház

Kép
 A nőnapi ajándék nyertese idén tőlem nekem, de általa: A Teltház másodszor is nagy élmény lett, megérintős, nevettetős, ríkatós. 🙏🎭 pedig tudtam, hogy mi történik, mire számítsak, mégis vitt, izgatott és kívancsivá tett. Még mindig meg tudok lepődni, hogy Sanyi tényleg mennyire jó tud lenni 🙃  🤩 örülök a sikerének, a mai előadás végén a hirtelen kirobbanó taps önmagáért beszélt, jó volt benne lenni.👏 csak ültem majd álltam és magam is abból töltekeztem. Elképesztő az egész előadás, hálás vagyok ma is az élményért. 🙏🫶 Megint az jutott eszembe, hogy tényleg addig kell hazamenni, amíg lehet, amíg van kihez és hova... Mindennek annyira klappolni kell, jó telefonért kell elindulni, jó telefonnak és jókor kell megszólalnia, lenyűgöző. Ma is teljesen elfáradtam a végére. Szépre végig ért egy íven Sam napja, minden a helyére került egy kivétellel... Előadás kritika még decemberből:  https://nepszava.hu/3179004_pazar-tudathasadas

Az Áruló

Kép
Az Áruló virág az ablakban ül. Mi több, úgy tűnik, mindenkinél jobban akar bizonyítani. Saját magamnak sosem veszek sárgát, semmiből. Valahogy nem a színem. Az ablakban sem ilyen színvilág az uralkodó. Ősszel vettem egy 6-os csomagban árvácskát, mind úgy tűnt, hogy fehérek, egy lila volt benne, de az nem igazán volt életben egész idő alatt, az ő helyén próbál növekedni a százszorszép, lásd a kép bal oldalán. Pár napja gyanús kezdett lenni (mióta a 100xSzép odaköltözött), hogy a középső ládában valami mintha sárgállana... ajajjajj - gondoltam...  Erre tessék: Egyik árvácskámon sincs ennyi bimbó és virág, mint ezen az árulón itt... ,)

#30nap30dal/20

Kép
#  kedvenc fiúbandád dala Itt csaltam... :) Bár fiúnak fiú és bandája van, de... ;) Adagio-t nem akartam még egyet, a 2 Chello-ból az egyik sokat van, a Piano Guys jöhetett volna szóba, de ez a dal meg sokkal erősebb bennem mostanában. Szóval így esett erre a választás. 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

Mácsai Pál a Kölyökidő vendége (1990)

Kép
Óh, kérem, íme a 33 évvel ezelőtti, 29 éves Mácsai Pál. Szent ég, hogy a gesztusai, a fintorai, a hangsúlyai mennyire felismerhetőek már akkor is. Huh, hát ez hátborzongató volt és még órákig nézném-hallgatnám.

AGAPÉ - Harag és megbocsátás (49. rész)

Kép
„…Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” – imádkozzuk nap mint nap a Miatyánkban. De hogyan lehet valóban megbocsátani annak, aki ellenünk vétett? És miért érdemes? Egyáltalán: mit kezdjünk a bennünk lévő haraggal, és kinek is ártunk azzal leginkább?   Vágvölgyi Gergely vendégei: ▫️ Bolyki László zenész, lelkigondozó  ▫️ Tapolyai Emőke klinikai és pasztorál-pszichológus ▫️ Madocsai Bea újságíró ▫️ Joób Máté evangélikus lelkész (P.S.: J. Máté kollégám volt annak idején)

lépcsőházi hang(ulat)ok 2.

Kép
Mutatom, mire értem ma este haza, egy tényleg szuper, virágillatú kedves (nő)nap után.  A pumpám még most, egy órával később is erősen fent van (de lehet, hogy ez már inkább szomorúság). Komolyan vagyok olyan hülye, még mindig azt hiszem, vagy gondolnám, hogy egy ilyen lépcsőház az olyan Szomszédok-os... hát rohadtul nem. :( Egy csomó marhaság történik itt mostanában, amit már le sem írok, de nagyon imádkozom egy lottó nyereményért, hogy olyan helyen élhessek, ahol nem kell ilyen sz@ságokkal foglalkozni. Az ajtómon két cetlit találtam. Ettől már eleve fölmegy a pumpám, mert azért van a postaládba, hogy abba írják a levelet, miért kell az egész ház tudja, ha valaki nincs itthon... Szóval az első, amit (először) bedobtak az alattam lévő lakásba: Neki azt üzenték vagy próbálták sugallni A lakók névtelenül (persze!!!), hogyha mégsem ő bagózott éjjel, dobja be nekem a cetlit. - Vagy nem is értem. Ő szerintem félreértette, vagy neki is fölment a pumpa, ezért a következőt megírta

még egy szépség

Kép
Keresztapám nem egy virágajándékozós típus, de azért idén csak kiprovokáltam tőle egy nőnapi virágot és aztán koccintottunk. :)

mai kedvesség

Kép
Mai kedvességek, szépségek. 🙏🫶

Morges-i tulipánok

Kép
  Dragomán György   41 p.    ·  Jó, de mit vegyek a barátnőmnek nőnapra, kérdezed? Ez egy egyszerű kérdés, adjál neki virágot és kész, ha alkalmi kapcsolat, akkor vágottat, hogyha hosszútávú akkor cserepeset. Nem, a művirág nem jó áthidaló megoldás, hiába veszed meg a legdrágábbat azzal nem fogod évekre letudni a problémát. De hogy a virág olyan snassz, és te inkább valami igazi jó ajándékot akarnál adni neki, olyat ami tényleg örömet szerez? Csak épp nem tudod mi legyen az, és ezért kéred a tanácsomat? De hát honnan tudjam én, hogy minek örülne, hogy mi lenne az ideális ajándék, amikor nem is ismerem a nődet? A nődet neked kell ismerni, és ha nem tudod, hogy mit adj neki ajándékba, akkor lehet, hogy nem is ismered eléggé. Persze, vehetsz neki olyan jól bevált dolgokat, amit minden nő szeret, tudod, egy jó rúzst, vagy valami jó csokit, parfümöt, ékszert, esetleg cipőt. Vehetsz neki mozijegyet, színházjegyet, könyvet. Próbálkozhatsz valami jó menő és drága pofakenőccsel, hogy is hívják

#30nap30dal/19

Kép
# dal, amit kívülről tudsz persze van sok, amit kívülről tudok, de ez már rég nem került elém, pedig nagyon régi nagy kedvenc 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

Nőnapunkra

Kép
Amellett vagyok, hogy A napok mellett meg kell állni, kellenek az ajándékok, a kis szimbólumok, figyelmességek. Ilyen-olyan okokból persze jó ideje rászoktam már, hogy magamat is ajándékozom. Idén így (a kártyán egy kávé és egy süti ára van), aztán várom, hogy ma mivel lepnek meg. Biztos ami biztos, normális(abb)an felöltöztem, valamennyi vakolat is került rám. Estére meglátjuk, hogy idén milyen volt  a Nőnapos megközelítés a környezetemben. ;) Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes, és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja, hogy mások vétkét a saját testében, vagy életében hordozza. Elképzelek egy nőt, aki bízik magában és tiszteli önmagát. Egy nőt, aki hallgat a szükségleteire és vágyaira, aki gyengéden és kecsesen tesz eleget azoknak. Elképzelek egy nőt, aki elismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg. Elképzelek egy nőt, aki saj

#nem luxustáska - kampány vége közeledik

 Újra ideteszem a Nem luxustáska kampány felhívását kicsit magamnak is, mert 11-én véget ér! Ha már egy óra múlva Nőnap lesz, gondoljunk így is másokra! Én meg megyek is a fürdőbe és megnézem, hogy mi van eleve itthon és holnap meg kipótlom a pakkot, legkésőbb pénteken pedig fel is adom.  https://bernoblogja.blogspot.com/2023/02/nemluxustaska.html?fbclid=IwAR3zNk77nWT3vVfhzlg5_Wftmp2U3hj8GyZnIh3-5y7gR8hgvR0G0SRblYk

Különkiadás

Kép
 Ma esti program, amit a BKV Nyereményjáték támogatott és én voltam a 2. fő. KÜLÖNKIADÁS    válogatás Örkény István és Esterházy Péter írásaiból MÁCSAI PÁL, MÁTÉ GÁBOR ÉS LUKÁCS MIKLÓS ESTJE   Örkény István és Esterházy Péter nem ismerték egymást, de hogy közük van egymáshoz, nem kérdéses. A két író világa generációs távolságuk, stiláris különbözőségük ellenére nagyon is alkalmas a párbeszédre. Mintha két alak, két szereplő lennének, de ugyanabból a színdarabból. Talán a helyszín teszi: Magyarország. Mácsai Pál, Máté Gábor, és Lukács Miklós ebben a különleges előadásban idézik meg a két író gondolkodása közti kapcsolatot, és ahogy egy zenés színdarabnál sűrítik a történetet és az időt, úgy fogják össze az elhangzó szövegeket Bartók, a jazz, a népdalok motívumai, és a szabad zenei improvizáció. Helyszín: Katona József Színház Jó pár évvel ezelőtt voltam egy   #rendezvényen , ott hallottam először Lukács Miklóst. Én az ilyen szabad improvizációktól és a jazz-től messzir

Hét és fél év

Kép
A drága kis Hudl tabletem, életem első tablet-je, ami hét és fél évig igazán megszolgálta a magáét, sajnos már nem képes (együtt)működésre. '15-ben kaptam a szülinapomra a Mucikáktól: https://bernoblogja.blogspot.com/2015/09/ma-reggeli-koszontes.html   Nagyon kis egyszerű lélek volt, senki sem gondolta, hogy eddig kihúzza majd. Viszont annak idején tényleg a saját anyanyelvemet mentette meg, akkor tudtam elkezdeni E-könyveket olvasni, akkor ott kint nagyon hiányzott, hogy a saját nyelvemen tudjak könyveket olvasni. Nagyon jól tudtam rajta You Tube-ozni, sorozatokat nézni, stb Az utóbbi  jó pár hétben már sokat küszködött, gyorsan lemerült, nem tudott elindulni, pár napja pedig már bekapcsolni sem lehetett. Nagyon sajnálom, kezes volt nagyon, nagyon szerettem. Nagyon sok esetben tabletet használok, vagy a tablet is elég, meg amikor többet-messzebb utazom. Nagyon hiányzott az utóbbi napokban, be kellett látnom, hogy sajnos nekem egyre szükségem van. Így aztán ahelyett, hogy minimum s

jótékony ünnepek

Kép
Szeretem, vagyis tetszik, amikor valaki az ismeretségét jól és jóra használja elérhető célokkal.  Főleg kerek(ebb) születésnapoknál láttam ilyet, vagy hogy valaki csatlakozott egy konkrét célhoz (pl. átússza a Balatont a Bátrakkal a Bátrakért, stb), vagy licitre ajánlott valamit, vagy csak megosztott valamilyen gyűjtést.  Verébke felhívása attól is szimpi, hogy a cél egyharmadát ő beletette az adományba és nem túl magas célt tűzött ki, bármennyi adható és március 10-ig szerintem legalább egyszer megduplázódik az összeg, de majd elmesélem a végeredményt. Mindenesetre 2 óra alatt itt tart:  68.67% Bele fogok vágni egy ilyenbe, pl. a félkerek, 45. születésnapomnál. ;)

virágözön

Kép
Mindig várom, hogy mi lesz az új dekorációja ennek az autós kirakatnak. A tél közepén bánom, hogy nem fotóztam le, olyan volt, mint a kirakat eleje kitört volna, ahogy az autó belement. :) A tavaszi ilyen lett, élőben nagyon szép a virágfüzér, bár ez a kék szín nem tetszik hozzá. ;)

NEMEK IGENJE - Öt legfontosabb nő Papp Gergő életében (Podpad.hu)

Kép
Ebből a sorozatból csak ezt a részt néztem meg, érdekes a feldolgozás. Kit választ az ember és miért, milyen a viszonyok. Tényleg érdekes riport volt. Amiatt is kíváncsi voltam, mert a megjelenés előtt PimaszÚr ezt írta ki:

Egyre szépül

Kép
Ez a kirakat egyre szebb, ez a nyuszikból kirakott nyuszi pedig mindig elbűvöl, akárhányszor járok arra, pedig átlag naponta kétszer elmegyek előtte. :)

#30nap30dal/18

Kép
#  dal, ami pihentet 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

GESZTI+ 5. epizód: A BOLDOGSÁG TUDOMÁNYA, vendégek: Szabó T. Anna és Szo...

Kép
Bár Geszti még mindig guruskodik és csattogtat néhány közhelyet, a vendégek nagyon jók. Annyira szép, amit Geszti felolvasott Annától, hogy muszáj volt megkeresnem és olvasnom is, mintha Anna mondaná: https://www.facebook.com/annatszabo/posts/3876173219133928

Szavakon túl - Hevér Gábor (Klubrádió)

 Nagyon rosszul alszom mostanában megint, többet vagyok ébren, mint amit alvásban töltök, ilyenkor muszáj valamit elkezdeni nézni vagy hallgatni, mert a forgolódás úgysem vezet semmire. Így töltöttem a ma hajnalt Hevér Gáborral. Roppant értelmes és érdekes beszélgetés, nagyon ajánlom. Lehet így is elismert színésznek lenni és megmaradni embernek egy társ mellett. Érdemes rászánni a gyenge egy órát. https://youtu.be/UsCMKeo3pJQ

#30nap30dal/17

Kép
#  dal a legkedvesebb musical-edből Talán ezt volt a legnehezebb kiválasztani... de sok sírás és emlék fűződik hozzá, többet nem fogom megnézni és ilyen már nincs... szóval Attilkáé lett ez a kategória 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! – SZABÓ T. ANNA

Kép
Hm... ez szinte egy emelt fokozatú irodalom óra, minden perce kincs. Ez a nő esküszöm, nem valódi. :)

DTK: Elviszlek magammal – Szabó T. Anna és Dragomán György

Kép
'21-es interjú, szerintem láttam már, de most újra meg kellett nézzem. Anna a Grecsó-bemutatón úgy elkapott, hogy azóta jobban keresem és meg is talál(om). Ez a két ember olyan szép együtt és ahogy egymásról beszélnek, hogy igazán erőt adó. Már mindkettőt láttam-hallottam élőben (is) a másikról beszélni és mindig a fülig ér a szájuk, felragyog az egész arcuk, ahogy a másikról beszélnek. Mindkettőnél az volt az érzésem, hogy alig várják, hogy valami kapcsán emlegethessék a másikat.

tavasz

Kép
de szép!

Szavakon túl - Kásás Tamás (Klubrádió)

Kép

hangulat

Kép

#30nap30dal/16

Kép
#  kedvenc filmzenéd ... ez nem teljesen igaz, hogy A kedvenc filmzeném lenne, de egy időben ezt az egész soundtrack-et nagyon sokat hallgattam. Nagyon emlékszem a filmre (Távol a világ zajától), amikor moziban láttam, nagyon tetszett, ideje is lenne újra nézni. Linkelhettem volna mást is, valami szépet pl. Brian Tyler-től, vagy csalhattam volna kicsit egy musical-filmmel... :) Hozhattam volna Havasitól is valami filmeset, de ez ugrott be, ezt vállalom. 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

Vidám nyuszik

Kép

helló vasárnap

Kép
Embermentes itthoni vasárnap 🙏

Szavakon túl - Csuja Imre (Klubrádió)

Kép
Hm... főleg a vége - mintha az ott nem is egy vers lenne, hanem...
Kép
 

színek

Kép
Összeszedegettem a szezon színeit, vajon mi fog készülni belőlük? ;)

könnyű neki

Kép
Könnyű neki - gondoltam ma reggel, amikor kinéztem az ablakon - ha ennyire süt rá a nap... Tényleg annyira szép virágai vannak, hogy öröm rá nézni minden alkalommal.

kreatív félóra

Kép
Itt azért kevés kellékem van, de azért... 🙃 A fények valahogy nem az igaziak, élőben vibrálóbbak a színek, jobban élnek a koszorúk.

HAUSER - Rebel With a Cello - Live in Budapest (Full Concert)

Kép
Íme a teljes koncert decemberből, igen, ez az, amin én is voltam. :) https://bernoblogja.blogspot.com/2022/12/hauser-rebel-with-cello-tour-budapest.html

:)

Kép
 

#30nap30dal/15

Kép
#  a jelenlegi csengőhangod ... ez a tétel, de nem fuvolán, hanem csellón, Hauser-től... Hetek óta égre-földre kerestem azt a verziót, de nincs meg... Annak idején tuti, hogy úgy állítottam be, hogy felvettem hangként és abból egy részlet (kb pont ez) a csengőhangom. Az a kicsi file meg is van, csak épp nem tudom feltölteni ily módon. Sokat vesződtem, már szinte el is bizonytalanodtam, de mi másért lenne csellós zeném, ha nem Hauser játszotta volna...? ;) Már annyira bizonytalan voltam, hogy végül hangfelismerő app-ot engedtem rá a telefonra, hogy mondja meg a tutit, így legalább a tétel címe meglett. :) 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

szezonváltás

Kép
Az új évszakok dekoráció cseréjénél jót tudok röhögni magamon, mert újra és újra meglepődöm, hogy milyen jó gyűjteményem van. Ez a szalvétákra is igaz. 🤭 már nem emlékszem, hogy hogy került ennyi a dobozba, de megnyugtató, hogy kihúzom a szezont... és úgyis fogok kapni is 🙃 és nem fogom tudni megállni, hogy szerezzek is egy-kettőt, hiszen kell jövőre is... 😅🤭🙃

D.A.-tanúságtétel

Az elmúlt 1-2 évben az ilyen és hasonló tanúságtételek igazán sok erőt adnak. Ez itt Dolhai Attiláé, nem hiszem,  hogy korábban akár egyszer is hallottam a nehézségeiről, a hirtelen jött népszerűség kihívásairól, a művészélet kísértéseiről ilyen nyíltan és őszintén beszélni ilyen nyilvánosság előtt... 🙏 https://youtu.be/ByakNwLvNBA Egy részlete itt olvasható leiratban:  https://777blog.hu/2023/03/02/csak-az-ima-tud-valodi-bekesseget-adni-dolhai-attila-tanusagtetele/

a nap értelme

Kép
Otthonról szoktam hozni, csak a tavalyi visszametszést még nem heverte ki a bokrunk. Így elmentem a régi undok virágosomhoz, aki azért csak nem állta meg szó nélkül, hogy a nőnapi kirakatot nehéz megbontani és eszébe se jutott, hogy valaki barkát venne ma... nem igazán jutottam szóhoz, vagy inkább nem akartam, mert nagyon akartam a barkámat...🙏 mégis mikor venném, ha nem a "szezonban"... 🙃🤔 Föl nem fogom, hogy ennyi szépség között miként lehet valaki ily tuskó... Ez pedig csak a kinti kirakat egy része...

Kalkuttai Szent Teréz imája: Adj időt

Kép
Kalkuttai Szent Teréz anya: Adj időt a gondolatnak Erőd forrása ez. Adj időt az imának A legnagyobb erő a Földön ez. Adj időt a mosolynak A lélek zenéje ez. Adj időt a játéknak Az örök ifjúság titka ez. Adj időt a szeretetnek S légy szeretett Isten adománya ez. Adj időt az adakozásnak Önzésre nem juthat idő. Adj időt az olvasásnak A bölcsesség kútja ez. Adj időt a barátságnak A boldogság útja ez. Adj időt a munkának A siker ára ez. Adj időt a szeretetnek A Mennyek kulcsa ez. A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a béke. Ámen

#30nap30dal/14

Kép
#  dal, ami motivál Ezt mástól is linkelhettem volna, ha lenne belőle ilyen jó felvétel, dehát Josh-tól ezt igazán nagyon-nagyon szeretem... Nem is pont, hogy motivál, hanem erőt és reményt ad... és ha ezek megvannak bennem, akkor már a motivációt is könnyebben megtalálom. 30 dal 30 nap (bernoblogja.blogspot.com)

könyvnap

Kép
 Hála, hogy vannak a könyvek, hogy tudok olvasni. :)

#30nap30dal/13

Kép
# szüleid fontos dala (állítólag volt belőle szerenád, de inkább nem kérdezősködtem :) ) https://bernoblogja.blogspot.com/2023/02/30-dal-30-nap.html

Csorba köszörülés a Meseautón

Kép
Úgy volt, hogy már tényleg nem nézem meg többet. De a múltkori korlátozott (=nulla) látású jelen nem létem annyira nagyon rossz élmény volt, hogy nem lehetett az az utolsó ebből az előadásból, amiből pedig egy nagyon jó volt évekig. Ezért átvariáltam sok mindent, egy dolgot pedig elbuktam és jegyet váltottam mára. Több ilyen marháskodás nem lesz megengedett. A márciusi és áprilisi műsornaptáram nagyon durva lett, azokból adok is el majd folyamatosan és szépen lassan a minimumra fognak csökkenni a színházi látogatások, mert egyszerűen nem fér bele... A következő megszorítás a mobilnet és a mobilcsomagom drasztikus csökkentése lesz - ha már a fizetésem nem akarja követni az inflációt... Na de még ma van, tehát lássuk milyen volt: Sok mindennel nyüglődöm, de ma reggel úgy keltem fel, hogy este majd jó lesz. Igaz, hogy a székem nem ment le teljesen és kicsit izgultam, hogy nem végzem-e a padlón, de nem. Jó szereposztást fogtam ki, bár kicsit aggódtam, hogy milyen lesz Magyar At