szombati vonatos

Nem véletlen, hogy amikor otthoni szombatom van, nagyon megadom a módját a reggeleknek, mert a többi szombatok reggelei finoman szólva is bármit tartogathatnak magukban és meglehetősen próbára teszik az idegrendszeremet.

Ha már a vonaton vagyok, el szoktam nyugodni (jó esetben), mert van közel 2,5 órám blogolgatni, olvasni, zenét hallgatni vagy a Pinteresten inspirálódni.

Nos, jól indult (volna) a mai, mellettem senki nem ült, viszont sok-sok trombitás jött el megint, így lemondóan megint kerestem egy maszkot. Majd leült mellém egy nő, hogy ő átül, mert nincs jól, most nem tud háttal utazni. Bravó, gondoltam, remélem, hogy nem úgy nincs jól, hogy még fertőz is... Sosem fogom megérteni a felelőtlen hülyéket, remélem, hogy hamarosan leszáll....

Mögöttem helyes apuka két pici gyerekkel, már szédülök, úgy rugdossák az ülésemet. Hauser 2 dala között (maximális hangerőn muzsikál) vagy ha elmegy a térerő, azért hallok ilyeneket: Apa, így fújnak a fák...!! A kisfiú lehet a kisebb, neki vannak ilyen megállapításai, a kislány pedig mindent elmond, amit felismer. Apa, ott egy busz. Apa, ott egy víztorony. De legalább nem telefont nyomkodnak. 🙃

*

Update

Mindenki leszáll Székesfehérváron, így maradt másfél órám magammal, Hauser-rel és egy könyvvel, amit legalább fél éve rakosgattam már, hogy rá szánjam magam... (ha a végére érek, majd bemutatom) 😅🙏