Bejegyzések

Majdnem kerek

Kép
... mert miért ne lehetnénk néha rendhagyóak :) Ez a 3399. poszt. A következő már a 3400. :)   És ha már itt tartunk, az oldalmegjelenítés 13 080 felett jár. :)
Kép

A fotó(s)

Kép
http://pozitivnap.hu/hirek/vajon-miert-kulonleges-ez-a-foto-te-eszreveszed

Változások

Nem tudom mióta is van kapcsolatom kisebb gyerekekkel, hiszen egész kicsi koromtól átjártam vigyázni a szomszéd gyerekre és játszani vele, unokatesók is akadtak meg keresztgyerekek is. De ez még mind gyerekfejjel volt. Aztán később, most direkt nem akarom kiszámolni a gyerekcsőszös időszakot, de be kell látnom, hogy közben itt-ott én is változtam, a megközelítésem biztosa. Mindig ösztönösen csináltam-csinálok mindent ezen a téren (is?) és be-bekúsznak a saját gyerekkori emlékeim, élményeim. Azt is tudom, hogy nem mindig kezeltem egy-egy ügyet jól, de vállalom. Sok a jelenlegi cikk mostanában, hogy nem számít, hogy hányast hoz a gyerek, csak érezze jól magát, meg úgysem az igazi tudására kapja a(z) (igazi) jegyet. Ezt most már több irányból is olvasom, közben meg az a véleményem, hogy igen, alapvetően azt kellene talán nézni, hogy a gyerek saját magához képest és saját képességeihez mérten mit tud elérni, hova tud fejlődni. A másik oldal, hogy sajnos amíg vitt pontokkal és jegyekk

Angol konyha

Szerintem sem annyira gáz az angol konyha (persze anyámé mellett elbújhat, de akkor is életben lehet maradni :) ): http://wmn.hu/2015/10/08/ki-mondta-hogy-az-angol-konyha-borzaszto/

Olvasás éjszakája

Kép
Bizony, ez ma van, és az a tervem, hogy átolvasom az éjszakát. :) Meglátjuk, hogy sikerül-e, ha nem, attól még ez ma van, és akkor majd nem alszom egy másik éjjel, de ma olvassatok minél többet és minden más helyett ! :)

Kötelező olvasmányok

Íme egy teszt, amely elvileg azt mérné, hogy mire emlékszünk a kötelező olvasmányokból. Bár ezzel én így vitatkoznék, mert ezek közül nem is mind volt (nekem) kötelező, meg némelyik nem is a könyv tartalmára vonatkozik, mármint némelyik kérdés. De azért mutatom a tesztet, mert a fenti nyávogásomhoz képest nem is rossz az eredményem. :) http://hvg.hu/kultura/20151010_Teszt_mennyire_emlekszik_a_kotelezo_olvas

30

Kép
Napra pontosan harminc éve mutatták be. Remélem klassz anyagok kerülnek napvilágra a gáláról. :)

Josh Groban: Stages Live

Kép
Tessék, itt a ma esti szép(hangú) férfiember. :)

The Tenors - My Father's Son (Live)

Kép
A láthatatlan jóság olyan dolog, amelyet az emberek nem vesznek észre, s amellyel nem sokat törődnek; mégis a lényeket fenntartó legnagyobb erő rejlik benne. Szepes Mária

The Tenors - I Remember You

Kép
Ez tetszik :) Tábortűz, gitármuzsika, szép hangú férfiak. :)
Kép
Kép

Still Alice

Kép
Nos, megint jól belenyúltam így vasárnap este, rá kellene már szokni, hogy előbb elolvasom, hogy mit nézek. :) Na, de nem igaz, mert ha ezt most előre elolvasom, akkor félreteszem, közben meg nagyon értékes és megindító történet, és nagyon kegyetlen a betegség, amiről itt szó van. Kegyetlen a betegség és ettől Alice története is az, de bámulatos és megrendítő, ahogy küzd és ahogy edzi magát. Még nehezebb hogy okos, intelligens nő, oktat és a területe a nyelvészet. A szomorú az, hogy a családból kvázi egy marad igazán, aki végig türelmesen és szeretettel vele van, pedig nekik voltak a legnagyobb ütközéseik. Julienn Moore játéka frenetikus, gyönyörű ívet hoz, ahogy Alice állapota romlik. Nagyon szép film minden nehézségével együtt és miközben azt kívánom, hogy egyikünknek se legyen ezzel kapcsolata a valóságban, azt mondom, legyen erőtök megnézni. Itt egy írás is a filmről:  http://www.filmtekercs.hu/fesztival/oscar-2015-inkabb-a-rak-still-alice és itt egy másik:  http:

Russell lány

Kép
Ez a film egy ideje már fel-felbukkan, eddig nem néztem meg, ma mégis belevágtam. Súlyos téma, de eléggé elnagyolták, a végén kicsit bár bíztatóbb a dolog, de mégis fura. Azért mutatom mégis, mert az viszont tisztán látszik, hogy mi történik, ha senki nem akar beszélni semmiről, mintha mi sem történt volna. Russell lány Sarah élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, amikor megtudja, hogy súlyos betegségben szenved. Ekkor úgy dönt, azonnal hazautazik a szüleihez, hogy elmondja nekik: hamarosan meg fog halni. Ám otthon minden másképp alakul... Régi ismerősök és emlékek kerülnek újra előtérbe számára. És egy régi, szörnyű titok, amely felkavarja a környék életét. Sarah pedig csak sodródik az árral és úgy tesz, mintha nem lenne semmi baja...

2 hónap 20 nap

Kép
Nem, nem unatkozom ennyire... Inkább para jött rám, ezért inkább megírtam a karácsonyi ajándék listát is. :) Holnaphoz kettő hónapra nyelvvizsga lesz (na jó, még Havasi-konci is Bp-i napokkal), már most is csak angolul kellene levegőt is venni, de valami mást akartam ma kezdeni az idő mmel .

Adele - Rolling in the Deep

Kép
Óh, de rég hallgattam ezt, pedig örök kedvenc, a dal is, és Adele is, és azt beszélik, jön az új album. :) Jó volna, mert nagyon elkapnék vele egy koncertet, ha már ugye épp itt vagyok. :) Érdemes odanézni a nézettséghez, hm, ebben én is benne vagyok, de komolyan... ;)

Filmek

A Topánkán szerepelt, hogy összeírom a kedvenc 35 filmemet, és újranézegetem őket. Aztán ez a lista is nehezebb lett, mint gondoltam. Mert láttam jó filmeket, van amit szeretek mindig újranézni, de némelyik elég nagy limonádé, és aztán akkor mi van? :) Szóval nem is lett teljes a lista, de sebaj, mert így nincs eldöntve még, hogy melyikek a kedvencek, lehet tovább válogatni, hozzáírni, lehúzni. De azért mutatom, hogy most mi a helyzet (nem fontossági sorrendben): 1. Boldogító talán 2. 27 idegen igen 3. Ausztrália 4. Ház a tónál 5. Szívek szállodája 6. Bridget Jones 1,2. 7. A szív bajnokai 8. Szeretet szimfóniája 9. Neveletlen hercegnő 1, 2 10. Két hét múlva örökké 11. Holiday 12. Én és a hercegem 1, 2, 3, 13. A szerelem hálójában 14. Kedves John 15. Büszkeség és balítélet (BBC) 16. Menyasszonyt karácsonyra 17. Szerencsecsillag 18. Férjhez mész mert azt mondtam 19. Lagzirandi 20. Downton Abbey (összes) 21. Levelek Júliának 22. Az ördög Pra

Szeptemberi cetlik

Kép
Alakul a kupac :)
Az emberi fajnak két nagy problémája van. Az első: eltalálni azt a pillanatot, amikor valamit el kell kezdeni. A második: eltalálni azt a pillanatot, amikor abba kell hagyni. Paulo Coelho

Egyszer volt, hol nem volt...

Kép
Egy trón az iskola udvaráról.

Szépséges

Kép
Nem tudok betelni velük :)

Mince pie és a karácsony

Kép
Végem van,már lehet kapni megint mince pie-t ami amúgy karácsonyi különlegesség. Igaz,hogy még fürdünk a tökben meg a hallowenes pókokban,de az angolok nem hagyják az utolsó pillanatra a karácsonyt (sem). Már jönnek ki a karácsonyi katalógusok is. A mince pie-hoz még annyit, hogy nem birtam tovább várni,kellett vennem egy dobozzal. :)) És ha már vettem... ;)

Őszi színpompa

Szeretem :)
Kép
Kép
"Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben." Laurell Kaye Hamilton

Versek

Kép
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hany-versidezetet-ismersz-fel/

Lista

Az ész megáll, mit nem lehet letölteni. :) Három hónapnál is kevesebb van karácsonyig, tehát hajrá! :) http://otthonkommando.hu/tanfolyam/karacsonyi-ajandeklista/

Kávénap

Kép
Az olvasom, ma van a kávé világnapja, hát akkor igyunk egyet! :)

Ördögölő Józsiás

Kép
A nagy kedvenc. :) Színházban sajnos csak egyszer láttam, de youtube-ról már nagyon sokszor, meg csak hallgatni is szeretem. ű

Könyvkihívás 22.

Kép
*Egy könyv, aminek címében számjegyek szerepelnek* Valentin-napra készülődnek a seattle-i Orgona utca környékén élő barátnők. Azok, akiknek éppen nincs párjuk, úgy döntenek, hogy nem búslakodnak otthon, inkább vidám összejövetelt rendeznek. A buli végén egyikük fejéből szokatlan ötlet pattan ki: listát fog írni mindarról, amit szeretne megvalósítani az életében. Társainak sem kell több, a listaírás ragályként kezd terjedni a baráti körben. Van, aki piros cowboycsizmára vágyik; van, aki meg akar tanulni kötni, és olyan is akad, aki mezítláb szeretne táncolni az esőben. Anne Marie, a könyvesbolt tulajdonosa lassan halad a kívánságlistájával, mert úgy hozza a sors, hogy gondoskodnia kell egy vadidegenről. Lillie és Barbie - anya és lánya - megözvegyül egy repülőgép-szerencsétlenség során, amelyben mindkét férj életét veszti. A két asszony látszólag különbözőképpen dolgozza fel a történteket, a sorsuk mégis egyszerre fordul jóra. Amikor a barátnők legközelebb összejönnek és megvitatják
Azt csak úgy csendben jegyezném meg, hogy hamarosan eléri a Berno-blog a 13000 oldalmegjelenítést! :) Oldalmegjelenítési előzmények : 12 993

Újévi cipellő

Kép
Nos, ahogy múltkor is írtam, elindult az új év. :) Pakolgatok néhány tavaszi kiárusításkor begyűjtött kalendáriumot, az egyik épp pont ide passzol. :) Remélem, ez egy ilyen szép cifra virágos, vidám, finoman kötött év lesz. :) Ennél egy kicsit más lesz a rendszer, nemcsak 35 dolog lesz benne, hanem vagy több vagy kevesebb, attól függ, mi jut eszembe. Amit a Topánkáról nem sikerült elérni, az átkerül egy új listára, a Bakancs és a Topánka után Cipellőnek fogom hívni. :) Cipellőnek, mert most ez ugrott be így gondolkodás nélkül, másrészt meg a cipellőről mindig Hamupipőke ugrik be és az ő szerencséje a hercegével, az idevágó szimbólikus képekről már ne is beszéljünk ugye... Szóval Cipellő, és ez egyre jobban tetszik! Topánkáról némelyik dögségből nem teljesült (fúj-fúj Bernoka a lustaságért), a többinél pedig az tett be, hogy közben nem voltam otthon - és így meg képtelenség lett volna megvalósítani. De ettől még van néhány, amit sikerült, pl ide sorolom néhány lapocska híj

Könyvkihívás

Nos, úgy tűnik, hogy az első 25-ös kihívásom nem fog már sikerülni sajnos, majd jövőre. Annyira nem gond, mert az igazi cél az volt, hogy olvassak, és ez legalább 'húzott' kicsit. Későn vágtam bele, mert április közepén indultam csak neki, és a számlálót ez nem érdekli. 21-nél tartok (a könyves weblap valamiért 23-at ír), a 22-nek a negyedénél kb, és három nap van hátra. Ha azt nézem, hogy húsvéttól olvasok, tehát 5 hónap alatt olvastam ki 21-et, elégedett vagyok. :) A kihívás a Topánka-listán volt. Jövőre, amikor elindítják a 16-os kihívást, fogok nevezni újra, és remélem, hogy lesz közületek, aki velem tart! De addig is olvassunk! :) #Topánka6#

Lara Fabian

Kép
Lara Fabian nagyon nagy kedvencem, mégis vannak időszakok, hónapok, hosszabb időszakok, amikor valahogy mégsem hallgatom - vagyok így másokkal is. A múlt héten valahogy mégis megint megtalált és ezt az albumát hallgatom legtöbbet, de az új, a 2015-ös is tetszik.

Könyvkihívás 21.

Kép
*egy varázslatos könyv* Amy Avenst Tennessee egyik nyugodt kisvárosából San Francisco zajos forgatagáig űzi zaklatásával egy férfi. Itt kezd új életet: karriert építeni, tanulni és felejteni szeretne. Jelentkezik álmai cégéhez, de már az állásinterjún szembesül leendő főnöke, Matthew Johnson arrogáns és kiállhatatlan stílusával. Amy úgy dönt, felveszi a kesztyűt, így már az első nap elkezdődik a harc kettejük között. A folyamatos csipkelődések, szurkálódások ellenére vonzalom ébred bennük egymás iránt, amelyet megkísérelnek elnyomni. A sors is újra meg újra próbák elé állítja őket. Mindkettejük múltja tele van fájdalmas sebekkel, s Matt képtelen megbocsátani önmagának. Amy hajthatatlan, de vajon a szerelme megadhatja-e a feloldozást Mattnek, hogy végül egymásra találhassanak? És a múlt engedi-e a felejtést?...  Nagyon magával vitt, gyakorlatilag egy este alatt elolvastam. Nagyon tetszett Amy határozottsága és elszántsága. Matt démon-táncait már kezdtem azonban unni. E
"Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk." Tom Bodett
Kép
Kép
Kép

:)

Kép

Keresztelő

Hudl 2. 8,3 keresztelője keresztelői érdeklődés és érdektelenség hiányában elmarad. :( A szomorúságra való tekintettel lehet,hogy kap egy új rucit és egy új appot,illetve tőlem egy nevet. 1 hetes és 1 napos immáron.

Végre szombat

Kép
Elvileg 12 fok van,reggel 10 óra és szikrázó napsütés. Kerti szék,póló, wifi,névtelen tablet, temérdek angol házi és egy gőzölgő kávé a csorba bögrémben. Csendes ház (a csimóták úsznak) És néhány új szépség a kertben. Szombat. Így már szeretlek. :)

Stílus

Ez egy érdekes és jó ötlet Schiffer Miklóstól, akit amúgy is kedvelek. http://www.diningguide.hu/az-nem-erdekes-ha-minden-jo-interju-schiffer-miklossal/
"Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg." J. R. Ward
Kép

+1

Kép
... És amikor azt hittem, hogy véget ért az ünneplés, érkezett újabb jókívánság ajival. :)

Könyvkihívás 20.

Kép
Az első Papp Diána-könyv, az első e-bookként olvasott könyv. :) *egy könyv, amiben szerelmi háromszög van* Virág harminc elmúlt, de sem az álommeló, sem az álomotthon, sem az álompasi nem akar valósággá válni. Önbizalma, optimizmusa mégis töretlen. Pedig van kivel összemérnie magát. Alig pár évvel idősebb nővére, Judit már régen révbe ért. Jóképű férj, három gyerek, anyagi gondokról nem is hallott, de még rettenetes főnök sem igyekszik pokollá tenni az életét. Aztán váratlanul Juditot elhagyja a férje egy fiatalabb nő miatt... Hogyan tud újra magára találni a nővér? És hogyan tud ebben segítségére lenni a kelekótya húg? Talán első lépésként azzal, hogy pici albérletébe költözteti nővérét a zűrös kamaszlánnyal, az iskolát kezdő középsővel, és az épp járni tanuló egy éves unokaöccsel.  És míg a két testvér azon van, hogy Judit szívét összeragasszák, Virág élete is a feje tetejére áll....  Tetszett, bár ha a kategóriára gondolok, akkor ez így fura szóhasználat. Viszont lekötött
Kép
"Ha szépséget öntesz az életbe, akkor csodálatos lesz. Ha csak ülsz egy helyben, és azt akarod, hogy csodálatos legyen, akkor nem lesz az – neked kell létrehoznod a szépséget. A szépség nincsen csak úgy ott, mint valami tárgy, mint egy szikla. A szépséget meg kell teremteni. Neked kell víziót adnod a valóságnak, neked kell színeket adnod a valóságnak, neked kell dalt adnod a valóságnak – akkor lesz csodálatos." (Osho)

Ide jutottunk

Kép
Hát tessék, ez is bekövetkezett... Most mondhatnám ugye,hogy a kényszer vitt rá,  ;),  mert a könyvek otthon vannak, könyvtár nincs,a kihívásból csak tíz nap van, meg drága a font... De a lényeg, hogy talán fog menni így is az olvasás. Ettől még szívesen kapok könyvet ezután is. :)

Könyvkihívás 19.

Kép
*Egy könyv, ami megríkatott* Amanda Collier és Dawson Cole tizenévesen szeretnek egymásba mélyen és visszavonhatatlanul. A kettejük közötti kötelék széttéphetetlennek tűnik annak ellenére, hogy a családi hátterük végzetesen különbözik egymástól, és a szüleik sem nézik jó szemmel a kapcsolatukat. A főiskola előtti utolsó nyáron azonban előre nem látott, tragikus események szakítják el őket egymástól, és terelik teljesen más irányba az életüket. Huszonöt évvel később Amanda és Dawson visszatér szülővárosukba annak az embernek a temetésére, aki fiatal korukban egyedüliként támogatta a szerelmüket, és menedéket nyújtott nekik. Egyikük sem azt az életet élte, amelyet elképzelt magának, és egyikük sem tudta elfelejteni azt a szenvedélyes első szerelmet, amely örökre megváltoztatta a sorsukat. Miközben Amanda és Dawson teljesítik öreg barátjuk végakaratát, minden, amit eddig biztosnak hittek, kétségessé válik, arra kényszerítve őket, hogy szembenézzenek fájdalmas emlékeikkel, újragondolj

Az új kislány

Kép
Íme az új lány a szép ruhájában. :) Minden készen áll a keresztelőre,úgyhogy péntekig, tehát az első hetes szülinapjáig várom az ötleteket. Nekem is van most ötletem, de szabad a pálya. :)

Adagio - Te vagy

Kép
Na jó, most már megyek és elfoglalom magam valamivel, de ezt még ideteszem, mert az egyik legkedvesebb dalom, sokat jelent. És hát telik az idő, az Adagio akkor volt fénykorában, amikor még videót állítgattunk, hogy le ne maradjunk a tv-s szereplésekről (ezért ilyen kevés és rossz a felvétel a youtube-on, ezek is már utándigitalizáltak), meg az újságoshoz caplattunk eszetlen újságokért, hogy tizenhatodszorra is elolvassuk azt a néhány információt, amit már bármelyikünk lenyilatkozhattunk volna helyettük, úgy képben voltunk, és hát a sajtóanyagot is ugye egyszer kell csak megírni. :) De így volt szép és igen, az élethez álom kell...

Szépek

Kép
Tegnap megérkezett a még úton lévő képeslap,igazi szépség és kedvesség: Így ennyivel zártam a 35-ös ünneplését: És most ülök az ablak előtti fotelban és nem győzök betelni ezzel a szépséggel:

Oroszlánok

Kép
Ezekkel még adós vagyok :)

A középső

Kép
Na jó, öregszem, meg vasárnap van és hiányzik az élő zene (az oroszlánkirály után főleg), meg némi magyar színház-szag, meg egyik-másik ember, így aztán a délelőtt megint a youtube-on telik és csak jönnek-jönnek az emlékek. :) Most éppen Adagio. Aztán eszembe jutott, hogy Gréti akkor volt kicsi, nagyon kicsi, amikor én éppen éjjel-nappal rajongtam - de olyan kis mindenlében kanál volt és matrica is, ha otthon voltam. :) Nem tudom, konkrétan nem tudom, honnan tudta, de egyszercsak közölte anyámmal a következő kép láttán: - Szerintem mama ez a középső a Berni kedvence... :) Ennyi. Aztán nem sokkal később munkahelyi karácsony, és a szokásos felesleges 'meghitt' ünneplés, meg milyen jók vagyunk együtt és akkor játszunk is... Na szóval valahogy az egyik átköltözés után volt, és az lett volna a játék lényege, hogy ki mennyire ismeri a házat, képek kerültek kivetítésre, hogy vajon hol lehet vele találkozni a házban (csapatverseny volt), és akkor jött egy kép a falra.

Adagio - Belle

Kép
Ennyi év után is bosszant, hogy egyszersem kaphattam egy nyamvadt szálat sem! :))

Hakuna matata!

Az Oroszlánkirály már az első ciklusban is a nézendők listáján volt, mivel egyszer valaki azt mondta, hogy haza ne menjek úgy, hogy nem láttam. Hazamentem. És közben ott volt a gondolat, hogy vajon miből maradhattam ki. Aztán visszajöttem és gondoltam, na újra itt a lehetőség. Csak hogy húzódott az idő, vagyis húztam én, meg a lehetőségek, mert egyik musical sem igazán reális áron nézhető még csillárjeggyel sem, de ez még emelt áras is, és nagyon sokan akarják nézni. Most már én is tudom, hogy miért. Szóval szülinapi ajándék volt, és így nem is az alulról alsó jegyem volt, hanem a második, földszint, utolsó előtti sor széle, remek kilátással. Nagyon vegyes társaság volt, turisták bevásárlószatyrokkal, tetovált ürgék, családok sutyorgó gyerekkel és barátnők. És én. Aki még mindig nem érti, hogy felnőtt ember miért nem tud egy-egy felvonást végigülni zaba-pia és wc-re járkálás nélkül. Na, mindegy. Én azért sem csinálom ezt, és még ki is öltöztem. :) Napközben még gyorsan megnéztem

The Lion king

Kép
Mindjárt mesélek a tegnap estéről, de addig is a musical zenéje:
Kép
Remélem, hogy nem jutunk el idáig, hogy ez ekkora csodabogárság legyen...

Én mondtam...

Kép
Mondtam, hogy virágba borulnak :) Ezt a szép arcú fehér pontosan egy éve költözött be hozzám. :) Utána sokáig tündökölt, majd pihenésre adta magát és most újra. :)

HAVASI — Prelude | Age of Heroes

Kép
... mert Ő is ma ünnepel, pontosan öttel többet, mint én. :)

Oroszlánkirály

Azoknak, akik kedvet kaptak hozzá. :) http://meselandia.hu/oroszlankiraly-teljes-mese/

Ma reggeli köszöntés

Kép
Na, hát megvirradt a félkerek szülinapos reggel, amit vártam is meg nem is, de inkább vártam. :) Persze, ugyanolyan nap, de mégis kicsit más, stb... :) Éjfél óta már megindultak a köszöntések, vagy inkább folytatódtak, ugye ha az egész heti postaforgalmat nézem, és szerintem be is futott minden fontos köszöntés, illetve tudom, hogy melyik van még úton. :) Szóval beszéltem a szüleimmel, örülgettem az e-maileknek, sms-eknek, reményeim szerint behúztam a lottókat nyerősre, aztán jöttek a sutyorgó-motyorgó pizsamás mocsóták (ma bezzeg nem keltek korán :) ), az egyik hozta a tortát (lásd fent, ekkorra már elfújtam a gyertyát - igen, volt kívánságom is), a másik az ajándékom és rögtön ki is bontotta és fel is világosított, hogy mi az. Igen, ez pontosan az, aminek látszik, egy tablet. :) Ennek nagyon örülök, reményeim szerint nagy segítség lesz olvasásban-tanulásban, meg akárhogy is. :) A lap, ami előtte hever egy színházjegy. :) A ma esti program : Oroszlánkirály. (Addig még me