A középső

Na jó, öregszem, meg vasárnap van és hiányzik az élő zene (az oroszlánkirály után főleg), meg némi magyar színház-szag, meg egyik-másik ember, így aztán a délelőtt megint a youtube-on telik és csak jönnek-jönnek az emlékek. :)

Most éppen Adagio.
Aztán eszembe jutott, hogy Gréti akkor volt kicsi, nagyon kicsi, amikor én éppen éjjel-nappal rajongtam - de olyan kis mindenlében kanál volt és matrica is, ha otthon voltam. :)
Nem tudom, konkrétan nem tudom, honnan tudta, de egyszercsak közölte anyámmal a következő kép láttán:
- Szerintem mama ez a középső a Berni kedvence... :)

Ennyi.



Aztán nem sokkal később munkahelyi karácsony, és a szokásos felesleges 'meghitt' ünneplés, meg milyen jók vagyunk együtt és akkor játszunk is... Na szóval valahogy az egyik átköltözés után volt, és az lett volna a játék lényege, hogy ki mennyire ismeri a házat, képek kerültek kivetítésre, hogy vajon hol lehet vele találkozni a házban (csapatverseny volt), és akkor jött egy kép a falra.


Aki sokat járt a folyosó végi irodánkban és volt nálam ügye, láthatta ezt a monitoron... :)

És aztán nem tud nem eszembe jutni, hogy hányszor voltam Adagio-másnapos a koncertek utáni következő napokon az irodában, úgy ottülni valahogy reggel 8-kor, hogy éjféltájban még a szolnoki vonaton ültünk éppen... :)
De ez már történelem. :)