Bejegyzések

Szépség és a szörnyeteg

Kép
Valamikor a XIX. század elején járunk. Egy jómódú tengeri kereskedő vállalkozása hirtelen csődbe jut, így a fényűző palotából kénytelen egy vidéki majorba visszavonulni. A hat gyermekét egyedül nevelő apa mindent megpróbál sorsuk jobbra fordítása érdekében megtenni, de hiába. Egy, a városban tett fárasztó, és sikertelen útja során az erdőben hazafelé menet véletlenül egy rejtélyes kertbe téved, ahol egy szál rózsát tép le legkedvesebb gyermeke, a legkisebb lánya számára. Ártatlannak tűnő cselekedetével azonban magára haragítja a kert, és a hozzá tartozó romos kastély titokzatos urát. A Szörnyeteg a letépett rózsáért cserébe az apa életét követeli. A család legifjabb leánya, önmagát hibáztatva a balszerencséjük miatt, magára vállalja az ítéletet, és otthonról megszökve önként veti magát a Szörnyeteg karjaiba. Csakhogy a kínok és a halál helyett valami egészen más vár rá: minden este csodaszép ruhákban a Szörnyeteg dúsan terített asztalánál vacsorázik a kastélyban. A napok múlás

Biztosan nem...

... fogok ezekre időt szánni... :) Azt már nem tudom, honnan szedtem ezt a bekezdést, de mutatom: "Edinburgh neve régóta összefonódik a kísértetekkel: a város sírkamráiban és földalatti járataiban állítólag rendszeresen kísértenek szellemek. A több szemtanú beszámolójából is ismert jelenségeket egyszer tudományos kísérlettel is megpróbálták igazolni: az Edinburgh-i Nemzetközi Tudományos Fesztivál idején önkéntesek szálltak alá a város alatt húzódó alagútrendszerbe, ahol különböző paranormális jelenségeket észleltek, például hangos lélegzést hallottak, különös alakokat láttak, sőt, egyeseket meg is érintettek. Mindezen jelenségekre egész turisztikai ágazat épül a városban, a helyi utazási irodák szervezésében például el lehet látogatni a 200 éves, kísértetjárta sírkamrákba, aki azonban még ennél is vérfagyasztóbb kalandra vágyik, kipróbálhatja a Kísértetjárta temetők városa elnevezésű túrát is, melyen a bátor vállalkozókat éjnek idején egy temetőben egy vérszomjas kísértettel zá

Nyelvi pontok

Kevesebbet használva leírásban a magyar nyelvet sajnos én magamon is észreveszem, hogy romlott sajnos a helyesírásom, pedig ezt nem szeretném. Ha belebotlok normális hasonló cikkekbe, igyekszem megjegyezni az abban írtakat. A mostani is egész fontos, és nem árt az ismétlés http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ez-a-10-helyesirasi-hiba-idegesit-benneteket-a-legjobban/

Edinburgh

Kép
Jelentem, tényleg megkezdtem a felkészülést a közelgő skót útra (skót üzemmódban). A történet nem lesz egyszerű, egy csomó anyagot lementettem már pontosan egy hónapja. A könyveket sokadszor lepte be a por a komódon. :( De MA, és holnap kb 80 %-osra szeretném látni a programomat. :)  Egyrészt, mert fel kell készítsem a lelkem, egyrészt, mert rövid az idő és végül mindig beüt valami,  ami elviszi az időmet, ezt tudom és most tényleg nem akarok felkészületlenül menni.  Az előbb belebotlottam egy klassz műsorba, ahol titkokat és legendákat meséltek kastélyokról és naná, a Loch Ness-i szörnyről. Vegyesen vannak anyagaim angolul és magyarul, ebből kiváló információs anyag lesz - remélem. :) Megnyugtató, hogy (évekkel ezelőtt beszerzett) magyar nyelvű könyveim is vannak, élén a térképpel. Mivel sokan mennek 48 órára, segítenek már eleve egy-egy hasonló listával is: http://thisisedinburgh.com/discover/itineraries/48-hour/

Házi edzés

Kép
Tudjátok, mind a kettő gyerek jár jijutsu-ra (sem leírni sem kimondani nem tudom még mindig normálisan), és a különbség a kettő között, hogy az egyik nagyon komolyan veszi, és tényleg tanul, készül rá, a másik (naná a kicsi) csak szimplán élvezi és harcozásnak veszi az egészet, félek amint rájön, hogy nem lehet igazán megpofozni vagy rúgni erőből a másikat, lelohad majd a lelkesedés. :) Na, szóval Alex tényleg gyakorol itthon (vagy hogy őt idézzem: praktiszozik), íme a tegnapi gyakorlatsor. Mivel nincs házi szenszej, vagy egyéb kompatibilis harcostárs, fölépítette magának a szemben álló embert (ez hosszú ideig tartott, én csendben ültem a távolban, kíváncsi voltam, hogy mi lesz belőle). A párnasor a test felső része, az oldalt kiálló egyik feketeség (kard) az egyik kar, a fölfelé mutató másik feketeség a fej fölé tartott másik kar, és a fehér valami (öv) a nyak-fej. Menetközben volt némi probléma, az egyik kar mindig leesett, hát az ő saját felfogása szerint rögzítette: Ahog

Könyvnap

Kép
Csütörtökön könyvnap lesz az iskolában (is). http://worldbookday.com/ Az eredeti elképzelés gondolom az olvasás népszerűsítése - lenne. A feladat az, hogy a kedvenc könyvkarakternek kellene beöltözni és vinni a kedvenc könyvet. Na, mi hátulról kezdjük. Alex ninja akar lenni. A jelmez prototípusát megkezdte kidolgozni már a héten, már amikor éppen fel bírt kelni a lázával: Ehhez keresve lett jelmez, és ehhez könyv... Nem mondok semmit. :) Aha, csak hogy két gyerek van... A kicsi nyilván nem akart lemaradni, ő is ninja lesz, pedig szerintem szíve szerint az egyik kalózvezér lett volna a kedvenc kalózos könyvéből... Igyekszem résen lenni és majd hozom a képeket. Persze ha jól végiggondolom, nem tudom én megtudnám-e nevezni a kedvenc (gyerekkori) könyvemet és abból a karaktert... Ti?

Bevásárló lista

Kép
Valaki a nem egészen öt évével és az első girbe-gurba betűivel mindenképpen segíteni akart a bevásárló lista elkészítésében. :)

Matyuska-day

Kép
Pár hete biztosan emlékeztek, írtam arról, hogy szóba került a névnapom és akkor Alex csapott le rá először, hogy hát ő szeretne Sánika napot, és nyilván Matthew sem akart lemaradni. :) Nos, mivel olyan jól választottak itt ezek nevet, hogy nem egyértelmű, hogy a Matthew az Máté vagy Mátyás-e, de közben meg az a nagy történet, hogy mindegyik király után kapta a nevét, hát akkor az lett, hogy Mátyás napot ülünk. :) Úgyis össze-vissza szoktuk hívni, én főleg. :) Névnapokban jó vagyok, tudjátok, hát eljött a jégtörő Mátyás napja. Mivel ez a sok fafejű angolféle nem igazán tudja, hogy hogy is van az ünnepség, gondoltam nyitásnak ne essünk túlzásba, lehet, hogy nem is sikerül igazán hagyományt csempészni, nem akartam túl nagy erőfeszítést tenni, de azért megcsináltam a kedvenc sütijét (ezt amúgyis mindenki szereti). (némi hiba csúszott a dologba, mert az angol lobogós papiros került a kezembe, meg a diszítő elemekből is, de már későn kapcsoltam) Alex jobban érti, hogy mi fán terem a

Heti nyeremény

Kép
Hogy valami jót is tudjak írni (mert amúgy történt ám ilyen is), mutatom a heti nyereményt. Pár hete már vadásztam a Big Weekend eseménysorozatra, hogy regisztráljak megint ingyenjegyért. 2012-ben így sikerült eljutni egy helyre így, tavaly is nyertem Canterbury-be, csak akkor beteg voltam és nem tudtam elmenni. Most is regisztráltam 4-5 helyre (elképesztő túljelentkezés van; a lényeg az, hogy néhány megyei hely néhány - többszáz- jegyet megajánl ingyenesen, amire lehet nevezni), és végül egy sikerült is. A skóciai hétvége után jön pontosan, egy héttel a hazaút előtt. http://www.penshurstplace.com/

Heti hírmondó

Bár még van egy nap a hétből, de valahogy mégiscsak újabb tiszta lap kezdhető, hiszen holnap már március. Nos, végiggondolva a hetet, indult egy történelemből törölendő nagyon rossz hétfővel, és ez eléggé meghatározta a hetet. Keddtől Alex itthon feküdt 39 körüli, de inkább feletti lázzal és péntek volt az első nap, hogy már azt lehetett mondani, hogy okés, kifelé jön belőle. A beteg, de főleg egy lázas gyerek itthon napokig az egyik legkimerítőbb, én mondom. Kedden megültünk egy Mátyás napot, amiről majd írok külön, az nagyon szívetmelengető volt. Szerdán újra voltam bankban, mert az első igénylés valahogy elveszett részleteiben a bankon belül, úgyhogy az lett, hogy az első körben egy hónapig sem lett eredmény, a szerdai ügyintéző élőben megnyitotta a számlát 20 percen belül, két nap múlva (tegnap) megjött a szépséges bankkártyám és még szokom, hogy Miss Bernadett M Pencz lettem, vagy jelenleg így futok. Közben azt is megtanultam az oda-vissza ügyintézések során, hogy már itt így

Menjek/maradjak

Kép
Szerintem már írtam erről a filmről, ami a szokásos Menjek-maradjak kérdést nézegeti (feszegeti?) És egyértelműen látszik, ahogy néhány Határátkelős cikkből is, hogy a kerítés itt sincs kolbászból, de a történet messze nem ilyen egyszerű. Mától online is elérhető (számtalan vetítést szerveztek már belőle Pesten és Londonban is, de készül(t) film New York-ról és Berlinről is): http://film.indavideo.hu/video/f_menjek_maradjak_london Itt vannak a témához kapcsolódó cikkek: http://www.menjekmaradjak.hu/

Poldark

Kép
Az igazság az, hogy jobban kellene vadásznom az angol tévét és a műsoraikat, de közben valahogy minden elmegy mellettem. Most viszont valamire tényleg nagyon készülök és nagyon várom már. Nyár óta, amikor csak felkerültek az első kockák a forgatási helyszínről, az imádott és vágyott Cornwall-ról, már nézni akarom. Van végre ajánló, íme: És hamarosan indul a BBC1-en. http://www.poldarked.com/2015/02/poldark-episodes-1-and-2-news.html Remélem sikerül rákészülnöm, be is kellene állítanom a lenti tévét, hogy felvegye, mert akkor rátéve az angol feliratot remek motiváció lenne és még ugye angolozás is. :) Hogy miről is szól azon kívül, hogy gyönyörű a helyszín? Mutatom, amit találtam róla magyarul: BBC 8 részes új drámája, mely Winston Graham Poldark-regényei alapján készült “18. században játszódó saga, egy, az amerikai függetlenségi háborúból Cornwall-ba hazatérő lázadó szellemű férfiról, aki azt konstatálja, hogy távollétében minden megváltozott.” http://www.s

2 hét múlva Edinburg

Nos, kb erre számítottam, három nap felhőben, de remélhetőleg esni tényleg nem fog. :) http://www.accuweather.com/hu/gb/edinburgh/eh1-3/month/327336?monyr=3/01/2015

A Kellékes

A következő cikket ámulva olvastam, és még olvastam is volna tovább. Elképesztő egy hivatás, hobbi- mert a munka szót nem érezném találónak. Interjú a Radnóti Színház Kellékeséről, Kellékesével: http://radnoti.postr.hu/akik-nelkul-nem

Rettenet

Évekig vacilláltam, hogy a főiskola után a gyermekvédelem felé szakosodom. Ez már ezer éve volt, de még mindig újra és újra elmerengek ezen, közben tudom, hogy hamar felőrölne. Maga a tehetetlenség is, de a hasonlók is, amik naponta történnek, de az ilyen ítéletek is, ami a héten történt. Ha megtehetném bármelyik székben ülve vagy bármilyen hatalomnál kezdve, nem engednék bárkit szülőnek lenni. Többeket tudok, hogy milyen utat kellett azért bejárjanak, hogy nevelőszülők lehessenek, mire végül papírt kaptak arról, hogy gyereket nevelhetnek. Bezzeg a sajátját mindenki papír nélkül "nevelheti". Tudom, a többség normális, de akkor is... Amíg akad egy is, akinek ilyen körülmények között kell élnie, ami egy felnőttnek is sok lenne, addig ez felháborít. http://index.hu/belfold/2015/02/24/szigetszentmiklos_gyerekkinzo_szulok_itelet/ Ez a cikk, amit most linkelek, pár napja még nem így nézett ki, azóta az érdemi részek ki lettek szedve, pedig az orvos egyenes és őszinte vol

Sürgősség lenne

Amikor pár éve nyáron este 9-től reggel négyig én is egy sürgősségin dekkoltam keresztanyámmal, abszolút ugyanezt láttam. Szomorú, hogy minden inkább még visszafelé zuhan, rettenetes. http://hvg.hu/itthon/20150227_ez_nem_a_veszhelyzet_surgossegi_osztaly

Napfogyatkozás

óh, ezt el ne feledjem, nekem az otthoni anno nagyon nagy élmény volt. http://hungliaonline.com/napfogyatkozas-lesz-angliaban/
" Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradságos évek tesznek." / Kemény Zsigmond /

A koszorúslányok bosszúja

Kép
Úgy tartják, egy lány életének legszebb napja az esküvője. Caitlyn, az elkényeztetett úrilány is így gondolja, ezért minden apró részletet kidolgozva, kihisztizve készül a nagy napra. Egyetlen apró részletet ront csak el, koszorúslánynak régi barátnőit hívja. Ez általában másoknál beválik, de Caitlynnél nem. Mivel egyikük volt vőlegényéhez megy férjhez, nem túl népszerű a csapatban. Mi más lehetne a hű barátnők legnagyobb elégtétele, mint tönkretenni az esküvőt. Ötletben nincs hiány!

Elakadóknak, motivációkeresőknek

Kép
Kép
Kép

Bármelyiket

Kép
Kép

Tojásfestés

Kép
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20150223/husvet-2015-tojasfestes-borotvahab-husveti-tojas/

Crumble- avagy morzsasüti

Kép
Óh, hát ezt is nagyon szeretem. :) Nagyi Titka A crumble, azaz a morzsás süti már többször is szerepelt az oldalon, hiszen ha valami, akkor ez aztán tényleg villámgyorsan elkészül, minimális hozzávalóval. Vaj, liszt, cukor van otthon? Egy poros befőtt is kallódik valahol? Akkor máris nekiállhatsz! smile emoticon https://www.facebook.com/nagyititka?fref=photo
Kép
Kép
Kép

Scone

Kép
Ezt a scone-t nagyon szeretem, itt-ott szeretem is kipróbálni. Most mégis egy 'magyarított' receptbe botlottam, hát mutatom, hátha van valakinek kedve a hétvégén kipróbálni. Egyszer majd én is. :) Kipróbált Agatha Christie recept hétvégére MAZSOLÁS SCONE Hozzávalók (10 scone-hoz) 28 dkg sima liszt 6,5 dkg porcukor 2,5 teáskanál (15 g) sütőpor negyed teáskanál szódabikarbóna negyed teáskanál só 7,5 dkg hideg vaj 7,5 dkg mazsola 1 nagy tojás felverve 1,2-1,4 dl habtejszín, savanyított tejszín vagy tej (nem főzőtejszín!) tetejére: tejszín vagy tojás Melegítsük elő a sütőt 190 °C-ra. Tegyük a sütőrácsot középre, a sütőlemezre tegyünk sütőpapírt. Egy nagy tálba szitáljuk össze a lisztet, cukrot, sütőport, szódabikarbónát és sót. Kockázzuk fel a vajat és két késsel vagdossuk bele a lisztkeverékbe, amíg durva zsemlemorzsa kinézete nem lesz. Keverjük össze a mazsolával. Egy csészében verjük fel a tojást, és keverjük össze 1,2 dl tejszínnel, savanyított tejszínnel

Legyen időd!

"Mindig jusson idő nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje. Olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve. Dolgozni, mert ez a siker ára. Játszani, mert ez az örök ifjúság titka. Szeretetet adni, mert ez gyógyítja az embert, azt is, aki adja és azt is, aki kapja. Egy pillanatnyi mosolyra, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet..." (Chaplin)

Vágyott úticél

Kép
http://vilagutazo.net/kepekben/2014/04/28/verona-a-szerelem-varosa/
Kép
van szerintem ennél több is, de attól még jópofa :)
Kép
Kép
Micaster: Mutasd nekünk az utat! MIRDAD: Íme az út, amely az aggodalmaktól és a szenvedésektől való megszabaduláshoz vezet: Úgy gondolkodjatok, mintha minden gondolatotok lángoló betükkel lenne az égre írva, ahol mindenki láthatja azokat. És ez valóban így is van. Úgy beszéljetek, mintha az egész világ egyetlen fül lenne, amely hallani szeretné, mit mondotok. És ez valóban így is van. Úgy cselekedjetek, mintha minden tettetek a saját fejetekre szállna vissza. És ez valóban így is van. Úgy kívánjatok, mintha ti magatok volnátok a kívánság. És valóban azok is vagytok. Úgy éljetek, mintha Istennek magának lenne szüksége az életetekre, hogy élhesse a saját életét - És valóban szüksége van rá. MIKHAIL NAIMY: MIRDAD KÖNYVE 9. fejezet

Heti MP

Jól figyelj! Mert ahol eltörtél, ott leszel erős, és ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Ez persze csak akkor vonatkozik rád, ha van valaki benned, aki fölfelé néz, s aki akkor is tudja, hogy van fönt, ha éppen lent van. Aki nem adja át magát annak a manapság divatos, kollektív szuggesztiónak, hogy az élet értelmetlen. Mert nem az! Mindennek, ami történik veled, nemcsak oka, de célja is van! "Boldogok, akik sírnak!" - mondja Jézus, s ezt az ellentmondó kijelentést csak nagyon kevesen értjük meg. A kudarc és a vereség a legnagyobb tanítómestere annak, akinek "van Csillaga és hisz a Hitben!" Állj föl, ha a padlón vagy! Ne mondd, hogy nem tudsz! Valaha tudtad, amikor kisbaba voltál. Tudtad, pedig százszor estél el, százszor ütötted meg magad, és sem az izmaid, sem a csontjaid nem voltak még alkalmasak a fölállásra. Remegtél, inogtál, olyan gyenge voltál. És mégis fölálltál! Soha nem álltál még, a fejed is túlsúlyos volt hozzá, és mégis! Életedben először fö
Kép
Ezt ma kaptam, mert valakinek erről én jutottam eszébe.  Észbejutás elfogadva. :) nagyon is találó kép
"Összpontosítsunk a ritka alkalmakra, amikor még örömet okozhatunk valakinek." Vámos Miklós: Sánta kutya
„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, – hordozd szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.” /Radnóti Miklós/

Nagyon más

Kép
Aha, tudom, az is nagyon más, amiket ma este összehallgatok. :) Pedig leginkább filmet keresek, csak mindig belefutok valamibe. :)

:)

Kép
"Kultúrát ajándékozni azt jelenti, hogy szomjúságot ajándékozol. A többi magától jön. " (Antoine de Saint-Exupéry)

MR2 Akusztik Csík zenekar - Sehol se talállak feat. Kiss Tibor (Quimby)

Kép
Egy kedvenc kiváló feldolgozással.

Kipróbálom egyszer :)

Kép
Kép
http://hvg.hu/tudomany/20150224_fontolja_meg_steve_jobs_uzenete_mindenkin ezt mindenképp olvassátok el: http://hvg.hu/tudomany/20111006_Steve_Jobs_diplomaoszto

Valami ilyet el tudok képzelni :)

Kép
... mondjuk nem pont a körfolyosón, de amúgy :) Meg egy kis párnácska, sb

Tavaszra, húsvétra

Kép
"Mielőtt megszólalsz, gondold meg, szebb-e az, amit mondani akarsz, mint a csend, amit megszakítasz!." (Seneca)
"A jó olvasó az, akinek az olvasás örömöt, élvezetet okoz, aki képes átélni a hősök sorsát, azonosulni tud velük, és ebben az érzelmileg megmozgatott állapotban tágul a világról és önmagáról való tudása." /Vekerdy Tamás/
Kép

Mert tetszik

Kép

Zorán: Nekem nem elég

Kép
Tudjátok, Zoránt, és a dalait nagyon szeretem. Íme az egyik kedvencem, és ha már a Dal-ban volt extraprodukció, hát akkor nekem ez A DAL. :) És ő és a csapata így írtak erről a fellépésről az oldalukon (megjegyezném, hogy az említett koncert az egyik legjobb koncertje) 2003-ban a vadonatúj Budapest Sportarénába egy vadonatúj műsorral készültünk: a klasszikus dalokat vadonatúj hangszerelésben, szimfonikus zenekarral adtuk elő. A Magyar Rádiózenekar Vásáry Tamás vezényletével hetekig készült, hogy a számukra is szokatlan feladatot megoldják. Ez igen jól sikerült, tessék meghallgatni a koncertről készült CD-t, DVD-t, úgy szól, mint az ágyú. Mindenki igazán sajnálta, hogy a műsort csak egy alkalommal tudtuk előadni. Ezért is volt nagy öröm, hogy most lehetőségünk nyílt A Dal 2015 Eurovíziós Dalfesztivál televíziós adásában extra produkcióként eljátszani a Nekem nem elég című dalt, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán 1977-es szerzeményét, Presser Gábor és Holló Aurél 2003-as hangsz

Beton

Kép
Ezt ki kell próbáljam. :) http://www.rayher.hu/hun/index.php?page=hirek&id=216

Digitalizálás

Óh, ez tetszik, ki fogom próbálni. http://hvg.hu/tudomany/20150223_heirloom_regi_fotok_digitalizalasa_album

Kreatív ilyen-olyan

Kép
Kép
Kép

Kívánság

Kép
Na tessék, kell még egy befőttes üveg... "Egy kívánság anélkül hogy leírnád, csak egy álom, és sosem valósul meg. Az a nap, amikor először leírod a célod, lesz az a nap, amikor elköteleződsz, és ez megváltoztatja az életed. Készen állsz?" (Tom Hopkins)

Talán

Kép
Ezt ma azért, mert végre talán véget ér ez a mai nem túl jó hétfő, aztán leginkább azért, mert az egyik kedvenc dalom, az egyik legjobb musical egyik legjobb dala, és mert az egyik legkedvencebb női hangom énekli. És mert Talán...

Ahol a szivárvány véget ér (Love, Rosie)

Kép
Egy újabb film az elvesztegetett időről, meg a kérdéses-vitatott fiú lány barátságról. Persze minden jó, ha ... legalább a filmben. http://online-filmek.im/film/15398-ahol-a-szivarvany-veget-er Rosie és Alex már 5 éves koruk óta a legjobb barátok, ezért biztos, hogy nem egymásnak lettek teremtve vagy mégis? Amikor szerelemről, az életről vagy a helyes döntésekről van szó, ez a kettő önmaguk legnagyobb ellenségei. Egy kínos fordulat 18 évesen, egy elszalasztott lehetőség, és az élet teljesen más irányba sodorja őket. De mégis, azt a köteléket, amely összeköti őket térben, időben és különböző kontinenseken át, nem lehet tönkretenni a katasztrofális szerelmi ügyek, házasság, hűtlenség és a válás ellenére sem. Vajon megtalálják az egymáshoz visszavezető utat? Vagy akkor már túl késő lesz?

Ez is Anglia

Csak erősebb idegzetűeknek, mert nagyon is reális, életszagú, ez is Anglia. http://kulfoldremennek.hu/kulfoldrementem/15-angol-kisvarosban-kezdtem-majd-londonba-mentem

Vox Angeli L'oiseau

Kép
hát, a fejemben vagy hol valóban valahogy így képzelem az angyalok hangját:

Belle es Sébastien

Kép
Egy nagyon szép (és izgalmas) film így vasárnap délutánra. Hideg van, esik eső, fúj a szél. Odafenn a francia Alpokban, ott ahol a hó tiszta, ahol a zergék a mormotákkal kergetőznek, ahol a hegycsúcsok a felhőkbe érnek, van egy csöndes, békés kis falu, ahová megérkeznek a megszálló németek a II. világháború idején. Itt talál egymásra egy magányos gyermek és egy menhelyről szökött kutya. A leleményes és bátor Sébastien megszelídíti a kóborló és vadnak hitt Belle-t. Megismerkedésük és kapcsolatuk egy örök barátság kalandja. A történetükben fontos szerephez jut még egy múltját kereső idős férfi, egy szerelemre vágyó ellenálló, egy kalandra éhes fiatal nő és egy megbocsátást kereső német hadnagy. A Belle és Sébastien egy kisfiú rendkívüli és megható története a második világháború közepéről, amely örök tanulságul szolgál a legmélyebb barátságról. Gyönyörű a zenéje is:  https://www.youtube.com/watch?v=Cne9AtOHkXk

HAVASI - SYMPHONIC: Voices of Change 2013 (LIVE)

Kép
Ezt már biztosan mutattam, ha a koncert verziót nem is, de a klip-ben biztos vagyok. (Közben meg tudom, hogy időnként ismétlődnek posztok, zenék, versek, szösszenetek, dehát egy-egy dolog többször vagy annyiszor érint meg, hogy találkozom vele.) Ez az egész produkció, az egész Havasi, a zenekar, a zene és a karja, a hangok, akár emberi, akár a hangszeré, de közben meg teljesen természetfeletti és emberfeletti. A tehetség ezernyi és milliószoros memutatkozása. A lelkek összeértek, hogy nem egészen pontosan de egy másik dalból idézzek. Emlékszem erre a dalra ott, élőben. És a hatásra is. De most ahogy ülök itt a fotelban és nem tudom hanyadszor nézem-hallgatom. Az egyik legnagyobb álmom, hogy ezt az embert minél többet tudjam hallgatni élőben és egyszer igen, ott üljek az első sorban is. vagy legalább az első hétben (azért 7, mert onnan még látok saját szemmel és mert szeretem a hetet). A távolság (akármelyikre értendő) és a keretek határt szabnak. Radics Gigit amúgy nem szeretem.

Tegnapi süti

Kép
Kinézetre nem a legszebb, de az íze, az.... És a recept: http://www.neighborfoodblog.com/2014/04/nigellas-flourless-chocolate-orange-cake.html

Még mindig névnap

Kép
Kicsit provokáltam, de csak annyiban, hogy vajon hol lehet a névnapi rajzom...? :) Aztán eltelt egy fél nap és egyszercsak jött Alex: - Berni, hogy is kell spellozni (betűzni) a nevedet? ... eltelik újabb kis idő, újra jön: - és azt hogy kell spellozni, hogy névnap...? Majd, újabb kis idő után jöttek totyorogva és pusmogva, elénekelve a Happy Birthday átiratát Happy Névnapra és előkotorták a hátuk mögül ezt: /a másik felén egy sablonos kiszínezős valami van/

Tanakodó

Kép
Amikor a (kis)férfiak gondolkoznak a naptár fölött... hány nap is van a szülinapig...?