Bejegyzések

Vezet a ritmus

Kép
Ez már volt, de még mindig jó film. :) és hát Banderas, na... :)

:)

Íme a 2100. bejegyzés. :) és rohanunk a 10800. oldalmegjelenítés felé. :) Like! :)

Zoran

Kép
Az egyik legjobb koncert. :)

Háááát...

Na, ez nem hangzik ugyan rosszul, mégis hitetlen vagyok azért... Nekem is mondták többen, tanárok is, hogy tévézzek, higyjem el, hogy az jó lesz... Oké, tévézek is néha, meg hallok is, de azért azt nem hiszem el, amit itt olvastam: http://angolnyelvtanitas.hu/sikersztorik-angol-nyelvtanuloktol/felsofoku-angol-nyelvvizsga-sorozatnezessel

Másik iskola

Ilyen is kell: http://index.hu/belfold/2015/01/07/abcug_banyatelepi_iskola/
„Ne harcolj a sötétség ellen, hanem gyújts gyertyát!” (Buddhista közmondás)

80-as évek :)

http://konyhalal.cafeblog.hu/2015/01/06/ezeket-ettuk-a-80-as-evekben/
Kép
"Az ember akkor tesz legtöbbet jövőjéért, ha nem is gondol rá – ha úgy éli meg a jelen pillanatot, hogy az az Egész! Ezekből a teljes odaadással megoldott jelen percekből áll majd össze a jövendőd – szinte önmagától. Ha előre sandítasz, figyelmedet s erődet ellopod a jelentől: gondatlanul vetsz, és ezért aratásod is szánalmas lesz." (Müller Péter)

Pro és kontra

Azok a csillagjegyek bakker, azok... Pro http://www.astronet.hu/asztrologia/bolygok-es-hazak/5-ok-amiert-erdemes-randizni-az-egyes-csillagjegyekkel-103904 Kontra http://www.astronet.hu/asztrologia/bolygok-es-hazak/5-ok-hogy-miert-ne-kezdj-az-egyes-csillagjegyekkel-103908
"Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal." (Paulo Coelho)

Bátorság

Na, kérem ez bátorság, meg kicsit őrültség is és szabadság, meg ki tudja még mi, de nagyon becsülöm őket. Az ötletért, a kitartásért. Muszáj lesz olvasnom. :) http://kisdunaujsag.hu/2015/01/06/magunk-utjan/ http://magunkutjan.hu/hu/

"Igazi férfiak"

Kép

Spóroljunk :)

Kép
http://nassolda.receptneked.hu/2015/01/06/53-hetes-persely-sporolj-gasztroangyal-modra/

1

Kép
1 éve nyitott az egyik kedvenc helyem (akkor is, ha csak egyszer voltam ott), én meg egy éve jöttem a hajnali géppel. Ezzel megdőlt a saját rekordom. Vintage Garden  shared their  photo . 8 hrs  ·  1 éve.. ilyenkor.. 

Mindörökké Szerelem

Kép
Megint megnéztem, mert még mindig tetszik :)

Boldogság 2015: 30 napos kihívás!

Az újév remek alkalom, hogy megfogadjuk: megpróbálunk boldogabban élni. Egy Harvardot végzett boldogság-kutató, Shawn Achor összeállított egy 30 napos kihívást, melynek során tudatosan tehetjük boldogabbá az életünket hozzáállásunk pozitívabbá változtatásával. Achor a 30 napos kihívást szándékosan úgy alakította ki, hogy a hónap végére szokássá váljon mindenki életében a pozitív hozzáállás, a pozitív gondolkodásmód, a hála érzete, és ezáltal boldogabbá váljon az életünk. Kutatások szerint, ha valaki több, mint 21 napon át teszi ugyanazt a dolgot, az szokássá válhat.  Csináld meg te is, kezdd már ma! Az első 5 napon folyamatosan fel kell venned egy új szokást, majd ezeket ismételni minden nap, a 6. naptól kezdve pedig minden nap végezd el ezt a napi 5 szokást.  1. nap: Felkelés után nevezz meg három dolgot, amiért hálás vagy. Folytasd ezt a gyakorlatot a többi 29 nap során is.  2. nap: Írj le egy fontos élményt, eseményt, történetet, mely fontos volt számodra az elmúlt

Algériai napok

Kép

Hever újévkor

Kép
Pár napig vendégünk van, így máris visszatértünk Heverbe. Pár képet mutatok a kedvenc részemről. https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/Hever3?authkey=Gv1sRgCJGkn4TV5cKXcw Nekem ez a kedvencem:

Egy dísz hazatalált

Kép
Ahogy írtam, amíg a reptéren várakoztam, kaptam egy e-mailt. Valaki megírta, rámbízta, megosztotta velünk egy személyes élményét egy családi karácsonyi dísszel kapcsolatban. Mindezért 'cserébe', vagy köszönetül a fenti díszt adományoztam. :) Bízom benne, hogy sokáig lesz emlék ott, ahova került. Pályázat nélkül ketten kaptak még ilyen díszt, magamban tudom, hogy miért, majd kíváncsian várom, hogy felismerik-e... :) Én még adós leszek az én díszemmel, mert a nagy otthoni punnyadásban elfelejtettem fotózni, de valakitől már várom a képet, remélem pár napon belül tudom mutatni. Na, de akkor mutatom a pályázatot. Bízom benne, hogy még a fák leszedése előtt lesz aki ihletet kap és megosztja az élményét. "A "Kevin nélkül nincs karácsony" mondat szállóigévé vált mostanra, nekünk a családban van egy másik szállóigénk "Angyalka nélkül nincs karácsony". Ennek is megvan a maga története. Egyszer volt, hol nem volt..... Szóval még kic

Dixie

Kép
Tádámm-tádámm... az egyik kedvenc sorozatom lesz az M1-en szinkronnal, minden hétköznap. :) http://www.mediaklikk.hu/2015/01/01/szivek-doktora/

Lap helyett

Kép
Valakinek akartam ezt írni a napokban, de végül mégsem írtam, mert nem fért volna oda kézírással. Gondoltam megosztom így lefényképezve. :) Katt a képre, hogy nagyobb legyen és olvasható...

Kép

Kép
Évek óta velem volt ez a kép a munkahelyemen, végül kerettel együtt hazavittem - bár lehet, hogy már mutattam-. Attól a kolléganőmtől maradt rám, akitől az imát is kaptam, ami a naptáramban van. Nem tudjuk ki ez a kislány, de akárhányszor ránézek, mindig ugyanazt a mosolyt látom... Nem is tudtam jól fotózni, de talán valamit átad:

Szentestétől szilveszterig

Kép
No, talán az első szentesténél hagytam abba... 24-én, valamikor 9 után már útra kellett kelni, hogy időben legyek. Időben voltam. Chekkolás előtt fél órával érkeztem Gatwick-re és hát ott nagy buli volt. Koncert. Na jó, csak énekelt egy ember - látszólag. De közben meg volt egy pillanat, amikor egyrészt belémhasított, hogy tényleg a reptéren ért a karácsony (?), másrészt meg mindenkinek a lelkében ez lehetett. Vagy valami hasonló. Mert máskor, átlag repüléseknél mindenféle ember van a reptéren, a kisturistától a nagyturistáig, az ingázós bevándorlótól az üzleti útra elugrókat, stb... De most, szerintem a többség hazafelé tartott, vagy ha nyaralni is, akkor is valahogy család volt a levegőben. Ez az emberke olyan hangulatot adott a karácsonyi dalokkal, hogy jól esett nagyon. Aztán kaptam (ingyen) üdítőt és karamellás popcornt, meg szerezhettem volna forralt bort is. Még itt olvasok el egy nagyon kedves mailt, megérkezett az egyetlen pályázati beadvány... :)

Hó - nekem

Kép
Tudjátok, a hó a barátom. :) Teljesen lemondtam róla idén, meg a fehér karácsonyról is, hiszen előtte pár nappal mindent lehetett olvasni, csak ezt nem. Haza is mentem a kiskabátkában - de erről később. 26-án este Apám hozta a hírt, hogy havazik... Aztán nem csak akkor este... :) Hó, én úgy szeretlek, köszi, hogy jöttél! :)

Csórikák

Kép
Ez fogadott szilveszter éjjelén, hiányoztam nekik úgy tűnik: A fehér óriási virágai nagyon hiányoznak, olyan, mintha üresség lenne. És az is.

Virtuózok

Ahogy már írtam, nézem a gálát. :) Készültem minden adásra, végül egyet sem láttam. Most csak ámulok, és bár igen, van egy-egy, néha több félrecsúszott, félrefogott, félrefújt, félreütött, stb hang, DE! Voltam zeneiskolás, és emlékszem még a növendék hangversenyekre, a fél év végi vizsgákra, hát az sem hiányzik... :) Ezek a kicsik-nagyobbak kiállnak, kiálltak rengeteg ember elé és izgalom ide, megmérettetés oda, fejből gyönyörűen, jó ritmussal, bájosan muzsikálnak. Ez is a zene csodája. /azt márcsak zárójelben teszem ide, hogy zeneszeretet ide vagy oda, amíg az ember kiáll a közönség elé, sok-sok (keserves) átgyakorolt óra van mögötte/

2015-re

Kép
Kicsi csúszással, de átírtam végre a naptáramat. Mindig, millió éve, január 1-jei délutáni program szokott ez lenni nálam. Csak akkor nem voltunk itthon, tegnap dolgoztam, így a mai, sötét, esős délutánra maradt. Évek óta elmélázok, hogy veszek már egy filofaxot, de mi lesz, ha a következő évre már nem tetszik a borítója? Így meg mindig nagy dilemma és jó érzés válogatni, hogy milyen legyen jövőre, új év, új naptár, új dolgok - hátha- jönnek hozzá vagy vele... Van azonban egy állandóság a naptárban. Sok évvel ezelőtt hozzám került egy kis lapon (éppen belefér) egy szép ima. Már nem emlékszem mikor, de egy szeretett kolléganőmtől kaptam, aki már nagyon régen messzire távozott nagy betegségben, nagy hitben, Rendre 'valahogy' kiesik ez a kis papír a naptárból, vagy éppen elérem a dátumban, ilyenkor mindig elolvasom újra-újra és szeretettel emlékszem N. I-ra. Háttérzenének tökéletes volt előbb a Palotakoncert, most meg a Virtuózok gála. Közben szembe is jött néhány nagy gondo

Csillaghercegnő

Kép
"Ez a te életed - de csak akkor, ha hagyod, hogy az legyen. A normák, az értékek, az elvek, amelyek segítségével megkülönbözteted a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a fontosat a lényegtelentől, mind-mind a sajátjaid kell, hogy legyenek. Abban a pillanatban, hogy átveszed valaki más normáit, vagy behódolsz egy közösség, egy hatalmi csoport normáinak, elveszíted az integritásodat. Pontosan annyival leszel kevesebb ember, amennyivel eltértél az elveidtől." - Eleanor Roosevelt
Kép

Körbeolvasnád a világot? :)

http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/a-no-aki-korbeolvasta-a-vilagot
Kép

Könyvmolyoknak :)

Kép
Hm, nekem ez nagyon tetszik. Bele kellene vágni... de azért ez mégiscsak ötven könyv, tehát havi több mint 4 könyv, majdnem heti egy... :) Ha van vállalkozó kedvű olvasó, én is beszállok és akkor magunk között levihetjük ezt a listát egyénileg megválasztott 25-re. Még az is szép eredmény lenne. Szóval, ki vág bele? Mindenhol azt írják, az új évre (is) kellenek új célok... Hát íme, egy. Olvassunk többet! :) Aki benne van, írjon itt lent kommentet, vagy nekem mail-t. :) Készen állsz 2015 nagy olvasási kihívására?! Ha már egy olyan könyved sincs otthon, amit még ne olvastál volna el, ha már senki nem tud olyan olvasnivalót ajánlani Neked, amit már ne tudnál fejből oda-vissza, akkor ez a játék Neked való! Ha úgy érzed, keveset olvasol, pedig igenis szeretnél, akkor még motivációként is jól jöhet ez a kihívás! Kalandozz egy kicsit a könyvek világában! A következő listán ötven, igen vegyes témájú és terjedelmű könyveket találsz. Nyomtasd ki vagy készítsd el magadnak ezt a listát,
Új év, amely fogadalmakra ingerel, amelyekbe netán belebukunk. Kerüljük a hirtelen születő fogadalmakat, ne kelljen csalódnunk magunkban. Jobb, ha ehelyett már most tervet készítünk, mit is szeretnénk elérni 2015-ben. A megálmodott jövő olyan erőket mozgósít, amelyek a terveink megvalósítását szolgálják. Éppen a cselekvésre kész lelki erőcsatornákat nyitják meg. Az elvárások lélektani kutatásának az az üzenete, hogy a pozitív dolgok reménysége, elvárása a legokosabb dolog, amit tehetünk, mert a motivációs rendszerünket feltölti és könnyebb nekifogni a megvalósításnak. Izmosított, edzett célok, jó reménységek és készenlét az aktivitásra, ez a három segít hozzá leginkább ahhoz, hogy ne legyen "füstbe ment terv" és üres ábrándozás a jövőnk tudatos építése. Mindnyájatoknak tervező, építkező, megvalósító, sikeres, örömteli "egész"séges Új Évet kívánok, köszönettel, hogy velem voltatok és mindenben érezhettem az engem körülvevő szeretetet. Magam is szívből viszonzom!

Ha elmúlik karácsony - Neoton Família

Kép
Hát, elmúlt karácsony, és ez egy olyan szép dal, már vártam, hogy megoszthassam. :)

Tegnapi zúzda

Tegnap éjszakai elfoglaltságunkat mutatom. :) Queen koncert Adam Lamberttel. Óriási koncert volt két részben, az első részt linkelem, a másodikat folytatásban megtaláljátok. Az első rész a tüzijáték előtt volt, a második utána. (Senkit ne riasszon el a srácon lévő strasszok mennyisége.. :) ) http://www.bbc.co.uk/iplayer/episode/b04w5bb7/queen-and-adam-lambert-rock-big-ben-live-part-1
„Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév".” (Edith Lovejoy Pierce)

London Fireworks 2015 - New Year's Eve Fireworks - BBC One

Kép
Kép

Heti MP

Tükörbe nézni mindig kockázatos dolog. Más képet őrzöl magadban, mint amit látsz. De a tükörképeden minden rajta van. Az is, amit nem szeretsz magadban. Mindig csodáltam a színészeket, akik minden nap nézik magukat az öltöző tükrében. És látják benne azt, akik - és azt, akik lenni szeretnének. De a kiindulás mindig a valóság. Ha szépek akarnak lenni, tudniuk kell, hol csúnyák. Ha fiatalabbak, hol tűnnek öregnek. Ha meg kell öregedniük, látni kell, hol fiatalok még. Gyáva arcot bátorrá lehet festeni. Ostobát kissé értelmesebbé. Nőietlen szájat vastagítani lehet. És a bokszolók is tükör előtt gyakorolnak. Ott látják, hol állnak hibásan, hol pontatlanok, hol védtelenek, hol tudják kihasználni, megütni, legyőzni őket. Ne félj a tükrödtől. És ne félj az illúziótlan önismerettől. Tudom, hogy nem az vagy még, akit a tükörben látsz - de ez a kiinduló pontod. Ez a valóságod. Istent csak akkor pillanthatod meg, lelked mélyén, ha az embert, aki vagy, alaposan megismered. És először tan
Kép

Búék

Kép
Arany János ALKALMI VERS Az új évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, Poharat emelnem. Mit van mit kívánni még Ily áldott időben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. Olcsó legyen a kenyér, A gabona áros; Jól fizesse a tinót S nyerjen a mészáros, Mérje pedig szöszön-boron, Font kijárja bőven. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. Senkinek a nyakára Ne vigyenek kontót; Valaki csak ráteszen, Nyerje meg a lottót; Annyi pénzünk legyen, hogy! Még pedig pengőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. Szegény ember malacának Egy híja se essék; Messze járjon dög, halál, Burgonya-betegség; Orvos, bakó a díját Kapja heverőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. Tücski-hajcski baromnak Sokasuljon lába; Boci járjon mezőre, Gyermek iskolába; Gyarapodjék a magyar Számra, mint erőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. Kívül, belül maradjon Békében az ország; A vásárra menőket Sehol ki ne fosszá
Kép

Szilveszteri műsor :)

Kép
Elképesztő koncertet néztünk az előbb tüzijátékon innen és túl. :)

Karácsonyi mondóka

Kép

Nem egyszerű...

Ezt a cikket azért osztom meg, mert lassan minden ismerős tud valakit, aki külföldön él és dolgozik - rajtam kívül - . :) Bár én tudok menni, mert van jegyem (majdnem duplája, mint a legutóbbi körben volt, és ezért repülök ilyen lehetetlen időpontokban, mert így volt még elérhető, pedig már augusztus közepén megvettük), bár ha nekem kellett volna fizetni, nem tudnék menni... Szóval gondoljuk azokra is, akik nem tudnak utazni családhoz, barátokhoz, egyebekhez... :) http://hvg.hu/itthon/20141224_azt_kaptam_karacsonyra_hogy_anya_kijon
Kép

Karácsonykor

Kép
Ez a dal kimaradt az adventi listáról - nem volt több ablak :) - és bár a négyből igazán egyiket sem szeretem, de ez  a dal nekem annyira tetszik, hogy mégis megosztom. Hiszen karácsony van :)

Tudod ünnep lesz megint...

Kép
Ezt a dalt nem ismertem, advent előtt találtam rá, és ezzel indítottam az adventet itt a blogban. Ma reggel többször meghallgattam újra, és ez így ma reggel megint új erővel hat, pont ma, kicsit máshogy is tudom érteni. Ezért gondoltam arra, hogy megint megosztom. Kedves blogolvasók! Nagy öröm és izgalom volt minden reggelre hozni valamit, kinyitni egy újabb ablakot. Remélem élveztétek az együtt várakozást és talán olyan is volt, aki mindet meg is hallgatta. :)
Reményik Sándor Karácsonykor A szent estén majd eljövök ide. Álmaim szekerébe fogatok És szólok fantáziám táltosához: Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok, És álomhintón eljövök – ide. Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott. Csak egy hang lesz a halott rengetegben: A zúgó patakok. És én fenyőtől fenyőhöz megyek És minden fenyőt megsimogatok. És megkérdezem: virrasztotok még? És megkérdezem: hogy aludtatok? És aztán feltűzöm a szívemet A legmagasabb fenyő tetejére, - S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk… Néked ajánlom égő szívemet… Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

Kormoran - Ady Endre - Karácsony

Kép

Roast Potatoes

Kép
Van egy kedvenc krumplim - köretként -, amit nagyon megszerettem és itt a leginkább elterjedt, de amilyen könnyűnek néz ki, annál nehezebb igazira eltalálni. Aki kedvet kap hozzá, íme a recept (angolul, de ha valaki szeretné kipróbálni, annak tudom személyesen magyarítani): http://www.jamieoliver.com/recipes/vegetables-recipes/perfect-roast-potatoes/

A Szentatya karácsonyi útmutatója

http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szentatya-karacsonyi-utmutatoja

Szenteste 1.

Kép
Na kérem, hát az első szentestém meg is volt, 23-án délután háromkor. :) Elképesztő ajándékot kaptam, és ráadásul kettő olyat, amire nagyon vágytam. :) Tudjátok, hogy az imádott fényképezőm rég elromlott, sokért megcsináltattam, de nem lett jobb. Nos, hát kaptam egy csinosat (a kép nem adja vissza jól az igazi szépségét). :) Ő lesz Csinoska. :) Aztán sok helyre vágyom, de Edinburgh-ba nagyon. Hát, van egy repülőjegyem márciusra és egy szállásom 2 éjszakára... :) Utána elvágtattunk Hever-be, a karácsonyi pompát megnézni, pár kép sikerült is, nagyon szép volt (úh, mennyi csodás karácsonyi dísz...) , utána még vacsiztunk, aztán megjöttünk. Jó volt. :) képek: https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/Hever02?authkey=Gv1sRgCNLy29CZsrTkjAE A bőrönd még nem az igazi állapotában van, és nehéz is átéreznem, hogy pár óra és repülök és szerét ejtem a 2. szentestének, majd a 3-nak. :) Békés, boldog karácsonyit nektek! :)

Igazából szerelem

Áh, sajnos nem fért bele, hogy megnézzem, de remélem, hogy otthon elkapom legalább egyszer valamelyik csatornán. :) De egy kis érdekesség: http://tizdolog.hu/2014/12/21/10-dolog-amit-nem-tudtal-az-igazabol-szerelem-rol/
Kép

24. ablak

Kép
Nem lehet kihagyni ezt a dalt az adventi ablakokból... Sokakért éghet a gyertya, mindannyiunknak van már sajnos kiért éghet... Mióta az eszemet tudom, a karácsony nekem mindig a nagyanyámnál kezdődött... Kezdetben az elterelés miatt, később már a segítés miatt... Égjen egy-egy gyertya...
"Mindazt, amit idáig átéltél, azt múltból hozott gondolataid és elképzeléseid alakították. Azok a gondolatok és szavak formálták őket, amelyeket tegnap, a múlt héten, az előző hónapban, tavaly, tíz, húsz, harminc, negyven, vagy akár több éve gondoltál és mondtál, attól függően, hogy most hány éves is vagy. Ez volt a múltad, amelynek egyszer s mindenkorra vége. Ebben a pillanatban csak az számít, amit most gondolsz, hinni s mondani készülsz. Hiszen ezek a gondolatok és szavak fogják formálni jövődet." (Louise L. Hay)

Kééééész

Kép
Minden becsomizva, ez volt az utolsó (az otthoniakat leszámítva, azokkal valami majd lesz, főleg ha minden belefér a bőröndbe...) :) Vágyom már egyszer egy olyan évre, vagy egy olyan adventre, amikor majd magamnak tudom jobban elosztani, hogy mivel töltöm az időt. Olyan tudatos voltam az advent elején, aztán megint elsodortak a dolgok és hopp, máris itt a karácsony, holnapután szenteste, repülök, aztán másnap megint odébb, aztán pár nap erre-arra és már megint repülés. A nagy elmélyülésből megint nem lett semmi, de talán majd jövőre. :) Annak örülök, hogy az adventi naptárt sikerült végigcsinálni, talán tetszett is - :) - , bár amiatt egy kicsit szomorú vagyok, hogy egy díszes pályázat(i szándék) sem érkezett, pedig optimistán három dísszel mégiscsak készültem, de még reménykedem, hátha a karácsonyfa alatt-mellett-előtt merengve megáll a tekintetetek egy-egy olyan díszen, aminek plusz töltése van, valami miatt nagyon fontos és megosztjátok... ;)

23. ablak

Kép
"Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, és iparkodom egész esztendőben ünnepelni. Élni akarok a Múltban, a Jelenben és a Jövőben. Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme." (Charles Dickens) https://www.youtube.com/watch?v=GRqjFcP_aw0&index=26&list=PLh2XQAJcIlwsRajYq2Q-3_c4cB4cSCNeZ Where Are You Christmas? (ft. guest artist, Sarah Schmidt) - ThePianoGuys

22. ablak

Kép
https://www.youtube.com/watch?v=KEIKrlDH16w /Karácsony esti dal - Abigél musical/

Karácsonyi fények

... na kérem, akinél van otthon kinti karácsonyi világítás, most nézze ezt meg, hogy megüti-e a mércét, vagy jövőre hány százalékkal kell több cuccot venni. :) https://www.youtube.com/watch?v=FX2d1LamXb0

Finito

Ez most nem musical, ez most próza. :) Sok éve, amikor bemutatták, Szentendrén néztük meg szabadtéri előadásként. Nagyon tetszett, utána is láttam még. Für Anikó és Csuja Imre zseniálisak, de Debreczenyi Csabáért is odavoltam. :) Finito szereplők: Csuja Imre (Blondin Gáspár) Für Anikó (Blondinné) Pogány Judit (Özv. Vecserák Károlyné, Blondin anyósa) Lengyel Ferenc (Pacsik Ferenc, polgármester) Végvári Tamás (Bicke B. László, költő) Bíró Krisztina (Tigris Niki, popdíva) Széles László (Dr. Juhos Buda, tárgyaló-pszichológus) Egyed Attila (Szomszéd Misi) Debreczeny Csaba (Pál, médiaszemélyiség) Kerekes Viktória (Reszlik Hajnalka, riporter) Máthé Zsolt (Operatőr) Mácsai Pál (Hivatalos úr) " Blondin Gáspárnak nincsen életkedve, Sötét szobában gubbaszt, mint a medve. Nem kocsmázik, nem kertészkedik, Kidobta mind a ping-pong érmeit. Főzeléken él, feltét se kell neki, Sótlan, mióta munkanélküli." A 44 éves, nős, gyermektelen, nagyábrándi lakos, egykori húsüzemi

Orchideák

Kép
Hát nem szépek? :) A kicsi kábé harmadszor virágzik és annyi a bimbó, hogy szerintem tavaszig ellesz virággal folyamatosan. :) A fehér pedig ugyanúgy van szeptember óta, ma már megtapiztam, hogy valódi-e egyáltalán. :) 

Abigél

Annyira szeretem az Abigélt... Filmben mindig a karácsonyi szabadságom alatt szoktam megnézni dvd-ről, de a tévében sem szeretem kihagyni. Amikor a musicalt bemutatták, azt is nagyon szerettem.... Ma délután, miután becsomagoltam minden ajándékot és még a hazamenő bőröndöt is 95 %-os készültségre és 135 %-os helykihasználtsággal elrendeztem, beizzítottam a youtube-ot. :) 1. rész https://www.youtube.com/watch?v=pk9l1geOHXA&index=3&list=PLh2XQAJcIlws64ptENaUYGz2Jko7tTINe 2. rész https://www.youtube.com/watch?v=xkGKy_wF_HI

Paulo Coelho - Dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

Kép

Advent 4. vasárnapja

Kép
"A negyedik lángot pedig úgy hívják: szeretet."  Müller Péter Böjte Csaba ferences atya a budapesti Árpádházi Szent Margit-templomban tartott adventi lelkigyakorlatának ebben a részében a nehézségekről és a gondokról beszél.

Szombat reggeli hagyományos :)

Kép

Karácsonyi filmek

Mutatok két filmet, persze karácsonyost :) - nekem google drive-on érkezett, köszi NM! :)) Udvarlót karácsonyra https://www.youtube.com/watch?v=hlke4zA9TUU Holly (Kelli Williams) húsz évvel ezelőtt a Nagy Őt kérte ajándékba karácsonyra a Mikulástól. Azóta azonban már nem hisz az ünnepekben és különösen az ígéretekben nem. De néhány nappal az egykori ígéret lejárta előtt bekopogtat hozzá Doug (Patrick Muldoon), a jóképű és szimpatikus ügyvéd, mint a Mikulás ajándéka. Holly beleszeret a kedves idegenbe, ám felbukkan régi szerelme, Ted (Bruce Thomas), aki megkéri a kezét. A karácsonyfa varázsa Egy nő, aki utálja a karácsonyt, ünnepi hangulatba kerül, amikor magára vállalja még egy utolsó alkalommal a családi karácsonyfa-állítást.

Templom

http://www.martinus.hu/hirek/5182/felujitottak-a-bogotei-templomot
Kép

21. ablak

Kép
https://www.youtube.com/watch?v=d2JBiCaSJMk KARÁCSONY ÜNNEPÉN Karácsony ünnepén Mindenhol gyertya ég, Békesség jelképe a gyertyaláng. Mindennap gyújtsatok Gyertyákat, emberek, Égjen a békeláng mindenhol már. Halvány kis gyertyaláng, Hol van a kék madár? Mindenki várja őt, mért nem jön már? Sok még a gyűlölet, Éhség és szenvedés, Mikor lesz vége már, kis gyertyaláng? Fenyőfa, sok cukor, Ajándék mindenhol, De az én szívemben nincs nyugalom. Ki mondja meg nekem, Hogy éljek, mit tegyek, Hogy karácsony ünnepén boldog legyek. (Svéd népdal, Vörös Andor feldolgozása)        
Kép