Bejegyzések

mindenhova is

Kép
 Én is így gondolom, sőt így gondoljuk anyukámmal. :) és hozzátenném még, hogy sok fény kell, rengeteg világítós bármi és akármi. "A karácsony első számú szabálya: a karácsonyból sosem elég. Még a takarítószobát is fel kell díszíteni; van egy külön télapóm, amit oda szoktam helyezni, hogy akkor se feledkezzen meg az ember a karácsonyról, amikor kinyitja az ajtót, hogy elővegyen valami unalmas dolgot, például a partvist. Szerintem így kell, hogy legyen. A karácsony ugyanis olyan csodálatos időszak, hogy egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk róla. Maja Lunde Egy kis maradék, egy kis fény:

vásáros péntek

Kép
Tegnap délutánra annyira tele voltam már mindennel, hogy kellett egy kis szabadság, ezért körbeszagoltam a vásári forgatagban. Enyhe csalódás - a diszítés, fények, pompa az csodálatos -, mert nagyon kevés portéka van (kajálda annál több), kevés az eredetiség, kevés a bodega is, viszont előny, hogy csak védettségivel látogatható az összes, viszont alig találni meg a kijáratot. :) DE! Mindettől eltekintve jól esett, jó ötlet volt. Ja, és persze végre szereztem egy gyönyörű kerámai párologtatót, már nagyon régóta szerettem volna, sajnos a korábbi nem élte túl az egyik költözést.

pótlás

Kép
Medve úrral együtt örülünk, sikerült pótolni néhány fonalat, így a kb három félbehagyott projekt valamikor majd elkészülhet, mindegyik a pozitív időszak teremtménye. Nem szoktam ennyit elkezdeni, csak hát most nem volt választás. ;)

Teddi Bear(ni)

Kép
A tegnapi nap meglepetése: Nagyon szeretem a képeslapokat, a jól megírtakat (értsd jól: személyre és helyzetre, alkalomra szabott) pedig különösen. Ezt tegnap kaptam, már többször elolvastam, annyira szeretem. (Hozzáteszem, hogy páran még kaptak hasonlóan jól célzott és jól eltalált lapokat, azokat nem olvastam, de nincs kétségem, hogy azok is mind így betaláltak.) Nagyon köszönöm!

Fertőtlenítő (é)s bejgli

Kép
Kis ünnepség és ünneplés tegnap, már a második karácsonyunk maszkban. Tegnap csak az ünneplés felét csináltuk, csak desszert volt és rövidebb ideig voltunk együtt, mint amire amúgy képesek lennénk (és amit igényelnénk is). De mégis, így is, öröm volt együtt lenni, együtt örömködni, ajándékozni, adni és kapni. A fertőtlenítő meg decensen feszít mindütt, pl. a világfinoma bejgli mellett. Abszurd. De ez van.

csengőszó

Kép
Limitált és nem eladó, viszont odaajándékozott kisharangok. 

18 - Igent mondani...

Kép
Ahogy ezt mindet elolvastam és még pont ajándékoztam is magamnak virágot, az jutott eszembe, hogy több körben majdnem úgy volt, hogy belevágok és a pedagógia felé veszem az irányt... de pont az volt bennem, vagy az volt a(z egyik) gyávaságom, hogy de mi lesz a fárasztó(bb) és neheze(bbe)n kedvelhető, szerethető gyerekekkel. 10 és fél évvel ezelőtt, amikor (vagyis mielőtt) igent mondtam a mucikákra, azért erőltettem az előzetes találkozást, hogy ezt érezzem. Nem az érdekelt főként, hogy milyen hely, milyen ház, hanem tudunk-e vajon együttműködni, tudnám-e szeretni azt a két kis mocsótát. Jó döntés volt, könnyen lehetett rájuk igent mondani, pedig nehézség is volt bőven. De azt a két gyereket nagy kár lett volna kihagyni az életemből. A mai evangéliumot és elmélkedést érdemes meghallgatni:  https://www.youtube.com/watch?v=kephMpbFe_k

17 - A megértés gyertyája

Kép
Péntekre már annyira fáradt voltam és későn is kerültem ágyba, hogy sajnos nem fért volna bele egy igazi 'ablaknyitás', ezért inkább nem kapkodtam el.

16 - A jászolhoz menni

Kép

15 - Békesség a szívben

Kép
 

napi nyeremény

Kép
Mai meglepetés, nyeremény, péntek esti program. 🙏⚽️🎭

visszatérve

Kép
A másfélhetes por mellett ez várt ma reggel az asztalomon. 😀🙏

portéka (1.)

Kép
Ahogy minden évben, sajnos idén is gondom lett az idővel. A portéka egy részét azért megmutatom, nem tudom még   hogy a többit be tudom-e fejezni. Dekorációra vagy ajándék comagolásra (is) alkalmas (bélelt) csizmákat varrtam (ragasztott felakasztóval).  Ennyi a teljes készlet, képről lehet, hogy nehéz válogatni, de aki komolyan válogatna, szóljon és valahogy megoldjuk. A méret kb.: 15x30 cm, persze van valamennyi eltérés. Kisebb ajándékok elrejtése nagyon ideális, szerintem nincs is benne két teljesen egyforma. Ár: 850,-

új szerepben

Kép
Ő az egyik legboldogabb láblógatós a lakásban. Minden régi, és ezen a helyen (fürdőajtó) a zsebes adventi naptárom szokott lenni. Tegnapig ott is volt, de valahogy nem akart sehogy sem stabil lenni, folyton lógott, nekimentem, csálé volt, szóval megértettem, hogy változtatni kell. Volt egy kis casting, hogy ki is lépjen elő (illetve üljön át), hát Ő nyert. És jó ránézni, ahányszor csak arra járok.

asztali díszek

Kép
Mutatok három asztali díszt: Úgy indult a projekt,  hogy egy megrendelésre készült (fehér gyertyás). Közben megjött a kedvem, úgyhogy egy készült ajándékba is (angyalkás). És nem tudtam leállni, ezért kellett egy nekem is (bordó gyertya).😄 Szinte minden régi rajta, a gyertya már a rómais lakásban is megvolt, a kicsi angyal is, a tál a tavalyi díszem alja volt, a szalag is visszabontott, néhány gömb idei pótlás, de nagyon tetszik. 😀👌

14 - Valaki angyalává válni

Kép
#evangélium, elmélkedés Ma csak késő este jutottam a többfázisú adventi naptáramhoz és amikor az egyiket kicsomagoltam, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hazafelé Zéné karácsonyi történetet vagy mesét kért tőlem hirtelen valakinek. Még a villamoson voltam, és elnavigáltam a verses blog megfelelő címkéihez.  http://bernoversek.blogspot.com/ Igaz, közben próbáltam az emlékeim között kutatni, főleg amelyiknek tudom a címét is, és írtam néhányat, többek között a Melyiket a 9 közül-t... és akkor kb 2 óra múlva kinyitom itthon a minire hajtogatott novellát. 🙏 Aztán elolvastam az asztali naptárt, majd Csaba testvér írását és még az angyalkát is megtaláltam a dobozban. 👼

13 - A dicsőség gyertyája

Kép
Gyermekkoromban otthon ilyenkor valaki mindig teleszórta szalmával az udvart reggelre. Egyik évben meg írtam,hogy melyik nap milyen időjárás van karácsonyig, mert ugye az a 12 nap időjárás jósló. Tavaly meg ugye vetettem búzát. 👌👏

@berno

Kép
... hm, hát ez meg vajon mi...? :)

3. vasárnap

Kép
A 3. vasárnap egyben az öröm vasárnapja is, ami idén sok mindent (is) jelent, pl. a szabadulás napját is, vagy egy hozzám közel álló jobbulását is. 🙏💝 #öröm vasárnapja

12 - Szálláshelyet készíteni

Kép

11 - .... ki is vagyok én

Kép

bearnoka

Kép
 Korábban mutattam belőle részleteket, íme, most megmutatom egyben a szülinapi ajándékomat. Még egyszer nagyon köszönöm "N"! :) Várom a hóemberciket! ;) Eredetileg montázsban gondoltam megosztani, de inkább ideteszem őket rendes pompájukban. Nézegessétek, csodáljátok!

Életbátorság - még van idő

Kép
 Újra idetenném a korábbi posztomat, a Nyitott Akadémia ajándékával kapcsolatban: https://bernoblogja.blogspot.com/2021/11/eletbatorsag.html Egyik nap horgolgatás közben meghallgattam azokat, amelyek elsőre érdekeltek: F. Várkonyi Zsuzsa (a képen), Pál Ferenc, Dr. Almási Kitti, Dr. Kádár Annamária, Dr. Szondy Máté. Ezek mind nagyon jók voltak, tényleg ajánlom őket, nem hosszúak, befogadható mennyiség abszolúte. Utána ezt is megnéztem végre, a könyv már ezer éve a polcon, de még nem került rá sor:  https://www.youtube.com/watch?v=vH_7PCU0Hsg

bogozós

Kép
 ... mindenki annyit bogozzon, amennyit (el)bír... Tegyétek, ami jól esik (nektek!). (Köszi A.D., hogy megosztottad!)

10 - Dicsérni és énekelni

Kép
Dicsérni és énekelni.  Ez a kettő az idei év nagy ajándéka. Sokat adnak, sokszor kihúztak (kiráncigálnak) innen-onnan. Ezt a dalt és ezt a flashmobot nagyon szeretem évek óta (évközben is meg szoktam nézni, nemcsak ilyenkor). Ami még a nagy ajándék, hogy idén először ismertem föl benne embereket: a szép hangú lányt a MAG-ból (Varga Mónika), a szőkét ugyanonnan, aki misén hegedülni szokott, itt gitározik. Aztán a két Gávelt (András és Gellért), a Boanergész-es pasast (Varga Attila), akitől annak idején először hallottam ilyen dalokat a Villányi úton, ahova egy volt kolléganőm hívott el (Köszi B-V. Andi ezúton is, nem olvasod a blogot, de köszönöm így lélekből.), és rögtön 3 cd-vel mentem haza, nagyon sokat hallgattam őket (még hordozható cd lejátszóval is!). Örömmel láttam nemrég, hogy a dalok kúsznak fel a Spotify-ra is. Úgy örül a lelkem ilyenkor, hogy én hozzáférhetek fáradtság nélkül ezekhez a dalokhoz, szegény mamámmal meg nem tudunk pápás kazettát venni az egerszegi pi

9 - Hitből élni

Kép

8 - Együtt örülni

Kép
Nagyon erőt adó a mai elmélkedés, egészen rácseng az előző napokban a nehézségek elfogadására (is):  https://www.youtube.com/watch?v=YW8UYxjPfc4 És a mai mesét is megosztom (a mese végén mindig van egy kis házi feladat másnapra, érdemes kivárni):  https://www.youtube.com/watch?v=0JAFi5xqs2o Gyanús volt ez a mesekönyv már egy ideje, és most utána is néztem. Ennek a folytatását annak idején én gépeltem a fordító lakásán. Nem ma volt... B. M. Edina otthon ápolt egy idős rokont (vagy) atyát (már nem emlékszem fontosan), közben fordított és sok jót tett messziről (is). Egy nagyon nehéz régi laptoppal vonultam hozzá (munkaidőben), a pénzverde mögött lakott valahol és diktált és diktált. Annyira régen volt, annyira gyerek voltam még, szerintem egész idő alatt meg sem mukkantam. :) Ma is kapható, nekem is megvan otthon, kaptam tiszteletpéldányt.  https://szentgellertkiado.hu/termek/maria-kis-szamara-maria-kis-szamara-egyiptomban/

7 - Elfogadni a mellettem élőt

Kép

Mince Pie

Kép
Angliában nekem nagy eledelem volt ez a süti - mince pie - amit csak ilyentájt esznek, nagyon megszerettem. Angliai karácsonyozásra ugye gondolni sem lehet (#mondjonleacovid), de hála a Mikulásnak, az idei karácsony mégsem telik el az egyik kedvenc sütim nélkül. Ha valakit behatóbban is érdekelne, vagy kipróbálná:  https://konyhaparade.com/mince-pie

Becsöngetett a Mikulás

Kép
Amikor ebédtájban csönget a Mikulás telefonon, hogy mit nyomjon, hogy az ajtóban hagyjon valamit, a noteszban felírva is alig találom meg a kapukódót.  A kaputelefonon bármit nyomok, sosem nyit. :) Saját magamat is csak úgy tudom beengedni, hogyha nem gondolkozom a számokon, volt már, hogy tényleg a kulcsot kellett használnom. Szóval jött a drága Mikulás és hozott nekem muníciót. Isten áldjon Zéné, nagyon drága vagy!!! Erre ma biztosan nem számítottam. Nem pucolgattam cipőket, az ablakba pedig jelenleg biztosan nem teszek ilyen világban egy cipőt sem! :) Sorra követik egymást a fura Mikulás-ünnepek...: a tavalyi is érdekes volt:  https://bernoblogja.blogspot.com/2020/12/mikulas.html

6 - Igent mondani a nehézségekre

Kép
Napról-napra megrendít, hogy ez az új adventi naptáram mennyire sok mindennnel szembesít, mennyire az arcomba tol néhány dolgot.  Igent mondani a nehézségekre talán az egyik legnehezebb. Letenni, odatenni a nehézségemet az Úristen elé és azt tudni mondani, hogy igen, legyen, ahogy akarod. Nem vagyok egyedül ezzel a nehézségemmel se. Hinni csak úgy szerintem sosem egyszerű (bár nem a legjobb szó), a nehezebb időkben viszont egyszserűen nincs más út, nincs mit tenni, odatenni és hinni. Őszintén. Elfogadni és imádkozni, hogy ha kaptam a nehézséget, kapjak hozzá erőt is, utat, hogy hogyan tovább. És minden továbblépésért hálát adni, hogy ma is sikerült, ha csak kicsit is, de sikerült. Ez ad erőt, így lehet elviselni. Csak így - igent mondani a nehézségekre. "Bármilyen helyzetben vagy most, van valaki, aki lát és megért téged Elküldi angyalát, akkor is, ha nem láthatod. Számodra is létezik egy út." Ez a mai dal (Kormorán: Ha messze mész/Vadkerti I.) nem karácsonyi, vál

önkéntesség napja

Kép
Hálás szívvel gondolok minden önkéntesre és a saját önkéntességeimre is, különösen a NEK-re. 🙏💝

2. vasárnap

Kép

hóóózotttt

Kép
Nem annyira értem, az illetékesekkel abban egyeztem meg, hogy cella-időben nem havazik... 🤦‍♀️❄☃️

5 - Készíteni az utat

Kép

nekem 💝🙏

Kép
 

Ajándék

Kép
Napi figyelmesség, kedvesség... Azt szeretném tudni, hogy nekem miért nem jutott ilyen szomszéd a bagós, éjjelpörköltet főzők helyett...?  ;) *egyben ez a 8000. blog-poszt*

"Stop! Szeress!"

Kép
Ezt a képet az alábbi poszttal együtt szeretném veletek is megosztani. Balázs úgy régi ismerősöm, hogy  a felesége volt munkatársam, aztán ő meg volt hallgatónk, közben már kétszer voltak indiai misszióban. Minden nap nyit egy "ablakot", most egyben olvastam el az eddigi négyet, az elsőt szeretném megosztani. Szerntem ebben sokatok megtalálhat egy-egy fontos elemet, ami neki jól jöhet most. (B egyébként evangélikus lelkész.)

Egy várva várt levél

Kép
Írjatok levelet, igazi levelet... akinek még lehet, vagy ha valakinek más már nem ír...! Vagy egymásnak, magatoknak, nekünk! :)

téliesítve

Kép
Vágytam egy kis adventi pihenésre, bár nem teljesen így képzeltem el. A lakás téliesítése még múlt héten elkészült, ez az egyik kedvenc csoportosulásom. Egymástól függetlenül szedtem össze őket az évek során, most cukin egybeköltöztek. A kaktuszka úgy tűnik, jól érzi magát, a virágok már itthon nyíltak ki és még duzzadnak a bimbók. Így vagyunk mi itthon. 

mai szett

Kép
Bemutatnám a mai szettemet. :) Nem mondanám topisnak, attól még, hogy itthoni punnyadás van. :) Nem szoktam ilyen téren elhagyni magam, attól még, hogy egyedül vagyok, vagy épp beteg vagyok.  A zokniról már teljesen megfeledkeztem, ahogy a nadrág is kihagyta a tavalyi szezont, tél végén találtam meg (azt hittem, hogy Bögötén van, és ugye ott meg nem voltam tavaly októbertől idén júniusig). Még az angliai időkből való és hát, még jó is rám. :)

4 - Elfogadni magam

Kép
Ez a naptár kezd jobban betalálni, mint ahogy terveztem... :) (ha ráttintatok a képre, jobban olvasható, megjelenik nagyban) Sokáig - sokszor ma is - gondom volt magammal, nem kevésszer és nem kevés vonalon. A nevemet se szerettem, mindenáron Alexandra akartam volna lenni, amire apukám csak mondogatta, hogy az körte.  Aztán minél jobban értettem, hogy miért lettem Bernadett, megszerettem. Sokan tudják, hogy engem otthon is Bernadettnek hívnak, ha nem, akkor valamelyik ragadványnevemen... ;) Úgy emlékszem, hogy egy gyerekkori barátnőm anyukája kezdett el Berninek hívni, hogy aztán én hívtam tovább magamat így az oviban, iskolában vagy hogy, azt már nem tudom. Egy másik barátnőm mamája pedig Bernuskának. Tök szerettem senki más nem hívott így. Gréti 'Cirókapapája' meg Berinek hív, azt se használja más. Aztán Grétinek sokáig Bebi voltam, Matyusnak Bédi és egyiket jobban szerettem, mint a másikat, főleg gyerekhangon. A berno-ság már kész történelem, hogy az hogy születe

3 - Tanulni imádkozni

Kép
Különös fintora az életnek, hogy hirtelen mennyi időm lett advent első felét itthon, csendben megülni... A dalokat jó előre válogattam a régi gyűjteményemből, amit minden évben átnézek. Próbáltam - ahol lehetett a nap 'nevéhez' igazítani a dalokat. A kis cetlik a Zéné-féle meglepetés ajándékból vannak, afféle kis házi feladatok, a másik pedig egy adventi asztali naptár, ami idei szerzemény és nagyon szeretem, eddig durván betalált minden napra. Véletlenek nincsenek...

2 - Várakozni

Kép
Ha valamelyik nap azt mondtam, hogy fura napom volt, hát az biztosan semmi nem volt ahhoz képest, ami ezután jött... Tegnap Roráté helyett PCR-tesztre mentem... ami estére meg is hozta a következő 10 nap programját... Várakozni sok mindenre lehet és sokféleképpen... Az egyik eljövetelére készülve egy másik múlására várok, mindezt úgy, hogy azt hittem, hogy jól vagyok, alapvetően most is jól vagyok... Más: Mai elmélkedés és felhívás a tenni-re:  https://www.youtube.com/watch?v=If9VMn4gXm8