10 - Dicsérni és énekelni


Dicsérni és énekelni. 
Ez a kettő az idei év nagy ajándéka. Sokat adnak, sokszor kihúztak (kiráncigálnak) innen-onnan.
Ezt a dalt és ezt a flashmobot nagyon szeretem évek óta (évközben is meg szoktam nézni, nemcsak ilyenkor). Ami még a nagy ajándék, hogy idén először ismertem föl benne embereket: a szép hangú lányt a MAG-ból (Varga Mónika), a szőkét ugyanonnan, aki misén hegedülni szokott, itt gitározik. Aztán a két Gávelt (András és Gellért), a Boanergész-es pasast (Varga Attila), akitől annak idején először hallottam ilyen dalokat a Villányi úton, ahova egy volt kolléganőm hívott el (Köszi B-V. Andi ezúton is, nem olvasod a blogot, de köszönöm így lélekből.), és rögtön 3 cd-vel mentem haza, nagyon sokat hallgattam őket (még hordozható cd lejátszóval is!). Örömmel láttam nemrég, hogy a dalok kúsznak fel a Spotify-ra is. Úgy örül a lelkem ilyenkor, hogy én hozzáférhetek fáradtság nélkül ezekhez a dalokhoz, szegény mamámmal meg nem tudunk pápás kazettát venni az egerszegi piacon. Hogy örülne ezeknek...
Szóval dicsérni és énekelni.
(Idén is készült egy ilyen, láttam a felhívást, nagyon várom már, hogy közzétegyék.)
Zéné házi feladatának megörültem, mert mára már tényleg nagyon tervezem, hogy valamit készítsek. Nem volt hozzá lelkivilágom az elmúlt napokban, bízom benne, hogy délután valami sikerül már... hiányzik.