Bejegyzések

Nosztalgia zene - Jonas Kaufmann

Jonas Kaufmann most kicsit pikszisen kívül van, de mindig szeretettel gondolok rá, mert voltak idők, amikor csak a yotuube-ról vagy cd-ről hallgatva is kvázi életmentő volt, nagyon szükségem volt rá. A könyvét olvasva arra jutottam, hogy bár mindenki, aki énekhangot akar kiadni a torkán, annak kötelező lenne elolvasni, már sok helyen terítettem a könyvet. Hálás vagyok az Úristnnek, hogy Londonban hallhattam őt élőben (még ha egy előadást sajnos le is mondott), a MÜPÁ-ban már kétszer is, és a tavaszi dalos koncert máig a legkedvesebb élményem vele, azt bármikor újra átélném. https://bernoblogja.blogspot.com/2018/02/vastapsos-este.html https://bernoblogja.blogspot.com/2018/02/nevnap-jonas-szal.html Tavaly nyáron pedig az Urániában voltam két koncertjén is, nagyon nagy élmény volt úgy is. Otthon is van cd is, dvd is. Ha ajánlanom kellene a youtube-ról két dalt, ez a kettő lenne az: A Nessun Dormát szinte csak tőle szeretem, sokszor és sokféleképpen elénekelte, most a koncertes v

Air on the G String

Kép
Air - és nekem elakad a levegőm, a lélegzetem - mert ahogy ez a pasas tudja ezt játszani, hát úgy senki sem... Egyik reggel hallgattam a pótlón és hát ott is alig kaptam levegőt közben, hát még ha valaki nézi is közben ezt a videót (ami egyébként Budapesten készült).... Muszáj leszek elmenni majd Hauser koncertre, nincs más út, minden korábbi neheztelésem ellenére is. Arra már csak halványan merek gondolni, hogy ha ezt így eljátszotta volna kb 15 évvel ezelőtt és énekelt volna mellé még 3 ember az A-ból. hát.... Mostanában arra is sokat gondolok, hogy van két dolog, amit nagyon szívesen kipróbálnék már nagyon régóta, az egyik néptáncolni újra (kb 30 év után), a másik megtanulni csellón játszani. A zongora megvolt, a gitárt csak nézni és hallgatni szeretem, korábban a hegedű nagy csábítás volt, de most ilyet szeretném, amit érezni is lehet így testközelből. ez pedig hiába ugyanaz, időben nem is túl távol egymástól, mégis egész más érzés, más hangulat... Ez az egyik legszebb a z

Szülinapok

Kép
Tegnap volt egy 77 éves ünnepeltem és mára is jutott egy, bár ő jóval fiatalabb. :) Az egyik ajándékot elfelejtettem az otthoni rohanásban lefényképezni, de hosszú idő után újra 'dekopázsoltam' egy tálcát és egy hasonló stílusú üdvözlőlapot kapott, mint a mai ünnepelt. :) A mait viszont - a mai idézettel együtt - végre megmutathatom, az ajándék hétvégén készült és már nagyon vártam, hogy átadjam és megmutassam, főleg hogy kedd óta az irodai szekrényemben várakozott. Az ajándék (a képeslap mellett egy könyvjelző, a többi három pici kép azt mutatja, hogy lehet egy szimpla fűszertartóból egy igazi kis mindenest összehozni a varrógép mellé, a kalap (vagy cupcake) pedig igazából tűpárna). Az idézet: Mindannyiunkban van egy gyönyörű virágoskert - a lélek kertje. Itt magunkba szívhatjuk minden egyes virág illatát és felfedezhetjük saját belső énünk valódi szépségét és határtalan szabadságát. Minden leckével, amit az élet tanít, lélek-kertünk növekszik és ragyog.

#100nap# - 79.

Kép

HAUSER: 'Alone, Together' from Krka Waterfalls

Kép
Krka jó esélyekkel indult, hogy bekerüljön a nosztalgia utazás sorozatba. Már úgy volt, hogy kiesik a listából, de mivel Hauser éppen elvonult oda, ahova jó pár évvel ezelőtt én is, hát bónuszként ideteszem. Hauser sokat javított a koronázási időszak alatt a renoméján, ha jönne a szóló koncertjével, kénytelen lennék megnézni... :) Nagyon szép és a zene is gyönyörű. El sem tudom képzelni, hogy milyen élmény-érzés lehetett neki ott játszani ezeket a nagyon szép tételeket. Az én élményeim-képeim itt vannak: A képekhez a link a posztban nem jó, ezért külön idemásolom: https://photos.app.goo.gl/vu3n5eFH9TicHAxr8 blogposzt: érdemes volt újra olvasnom, már sok minden kiesett (szerencsére), döbbenet, hogy hányszor utaztunk igazán ócska utaskísérőkkel... https://bernoblogja.blogspot.com/search/label/Horv%C3%A1torsz%C3%A1g

Nosztalgia sorozat

Az elmúlt hónapokban listákkal és átgondoltan készültem az emlékezésekre, de úgy látom, hogy a nosztalgia sorozat csak nekem volt fontos, úgyhogy lassan kifutnak. Ettől én még olvasgatom magamat is, ahogy eszembe jut ez-az, vagy ha van valami gondolatom, de nem duplázok posztokat a blogban. Így tehát az utazós blog június végén, a koncertes július végén, a színházas pedig augusztus végén fut ki. Ezeken már dolgozom egy ideje, tehát ami megvan, vagy meglesz az felkerül.

#100nap# - 78.

Kép
Néha egyszerűen csak ki kell venned egy napot azért, hogy elhallgattasd a világot, és képes legyél önmagadnak megnyílni, és kezdeni valamit a saját gondolataiddal. Kikapcsolni és élvezni önmagad társaságát. És emiatt nem kell, hogy bűntudatot érezz, elnézést kérj, vagy megpróbáld igazolni, hogy szükséged van egy kis magánszférára. Egyszerűen csak azt teszed ami kell ahhoz, hogy megfelelően törődhess magaddal, és ez nem szorul magyarázatra! Dele Onalubi

#100nap# - 77.

Kép

Nosztalgia utazás - Cornwall - Marazion/St Michael's Mount

Tudom, tudom, megint Cornwall, de minden szegletét nagyon szerettem, leszámítva talán Trurot és a sok esőt. Egy igazi gyöngyszemet és természeti jelenséget mutatok: Marazion/St Michael's Mount.:  https://goo.gl/photos/QG5w5xqMK6pZW8yMA Kikerestem hozzá a blogposztot is, jó volt újra olvasni:  https://bernoblogja.blogspot.com/2016/09/st-michaels-mount-marazion.html Óh, és hát az egy és lélek csodája, hogy néhány nehézséget hogy el tud feledni vagy homályosítani. Erre az incidensre nem is emlékeztem utolsó napról, pedig ahogy most elolvastam a hideg futkos rajtam. Szent ég, mekkora mázlim volt végül! https://bernoblogja.blogspot.com/2016/09/negyedik-utolso-nap.html

olajban utazni

Kép
Tegnap kaptam ezt a képet, hogy bár hiányzik a zé, de... 😉🤫

néha a hétfő is lehet jó

Kép

Cetlik

Kép
Nos, pandémia még van, veszélyhelyzet már nincs... 3 hónappal a szülinapom előtt megszűnt a különleges jogrend. Az alábbi posztomat még azzal egészíteném ki, hogy Csonka Bandi karantén adásait érdemes lenne mindet nézni, jó beszélgető társakat választott. https://bernoblogja.blogspot.com/2020/05/a-veszelyhelyzet-alatt.html ... és akkor itthoni hétvége lévén leleplezem a cetliket, sokat sikerült már időközben megvalósítani, néhány már nem is olyan fontos, van ami nem pótolható, a maradékot meg majd bepótlom, igazából egyik sem olyan, ami élhetetlenné tenné a mindannapokat, mégis minden cetli nagyon fontos volt amikor felírtam. Kifejezetten zavar, hogy a sikeresen lelassított életemet fel kellene (?) pörgetni, de mindenképp igyekszem a karantén adta jó dolgokat megtartani, vigyázni rájuk. A tömegbe, emberek közé továbbra sem vágyom, a bögötei hétvége tele volt friss levegővel, munkával, kreativitással - eszembe sem jutott nagyon a vírus, de igyekeztem a távolságot nagyon tartan

#100nap# - 76.

Kép
Benne vagyok az utolsó negyedben... 🙏💝🧶

#100nap# - 74&75.

Kép
Ez még a péntek-szombat,csak elfelejtettem kitenni.

Nosztalgia zene - Lara Fabian

Úgy volt, hogy Lara Fabian jön újra Budapestre, először azért tették máshova, mert a külföldi Voice miatt nem ért rá, aztán a májusi koncertből lett semmi. Egyikre sem mentem volna, főleg hogy nem normális árú jegyeket állapított meg a koncertszervező. Talán egyszer majd még sikerül. Mutatom az emlékemet 2017. márciusból: https://bernoblogja.blogspot.com/2017/03/lara-koncert.html és ami megelőzte a koncertet: https://bernoblogja.blogspot.com/2017/03/lara-fabian-live-in-london-15-march-2017.html és csak úgy találomra egy dal az olvasáshoz, az ember lelke megszakad: Je suis malade:  https://www.youtube.com/watch?v=dVvlmpo5g9k

HAVASI — Raindrops

Kép
Nem friss videó, de nagyon is aktuális.

Crossover

A Crossover nálam alapvetően az Adagio zenei stílusát jelentette nagyon sokáig.  A tegnap esti magyar óra óta van egy új magyarázat az is az egészre: Matthew-t próbáltam minél többet magyarul beszéltetni, ezért még csak úgy elköszönésképpen megkérdeztem, hogy mit néz mostanában a tévében (persze ő ilyenkor mindig azt hiszi, hogy épp lazázunk és nem is tanulunk... :) ) Épp egy (szuperhősös) sorozatról mesélt, hogy az első három évadnak most már vége, és most majd egy crossover rész fog jönni, stb ... Élvezettel hallgattam, nem pont a történet miatt, hanem mert még mindig olyan cukin mesél, viszi a lendület, lázba jön, a magyar ragokat szanaszét hozzávágja az angol szavakhoz (már ha éppen veszi a fáradtságot ahhoz, hogy ragozzon), imádom, na (az egész gyereket)... Szóval épp rajongva néztem az édes pofiját és hallgattam a még mindig csilingelő vékony hangocskáját, amikor ismerős részre kaptam fel a fejem: Berni, tudod, az olyan, mint ha a dr. Bubó elmenne és lenne a nagy ho-ho-horgás

#100nap# - 73.

Kép

BT

Kép
A vízilabdát egy időben legalább úgy kentem-vágtam, mint a Fradit (a focicsapatot)... Óriási korszakok voltak és igen, a vízilabdából a bizony Kemény-csapat legendás volt. De tényleg. Mindent tudtam abban a jó pár évben a csapatról. Nagyon sok kedvencem volt közöttük, az egyik legnagyobb az, aki már máshol 'játszik'... Nyugodjon békében! Egész nap kavarogtak a gondolataim, régi interjúk ugrottak be, vele, róla és a feleségével - most ahogy néztem az emlékező műsorokat (többet egyet sem fogok, mert nem bírom), úgy érzem, hogy itt tényleg nagyon sok szív szakadt meg, a sporttársak alig jutnak szóhoz, gyújtottam egy gyertyát, így emlékezem. A csillagok örökké élnek:  https://www.youtube.com/watch?v=SL2v6gkRg9U
Keresd és vedd észre a csodákat magad körül. Kifáradsz, ha csak magadra figyelsz, és ez a kimerültség minden mással szemben süketté és vakká tesz." Carlos Castaneda

#100nap# - 72.

Kép

Egy "laza" hétvége számokban

Kép

#100nap# - 71.

Kép

#100nap# - 70.

Kép

#100nap# - 69.

Kép

Nosztalgia színház - Szerelmes Shakespeare

A Szerelmes Shakespeare nem maradhatott ki a nosztalgia sorozatból, hiszen az egyik legszebb előadás és a szegedi előadáshoz az egyik legemlékezetesebb élményem fűződik. Alig hiszem el, hogy már mindjárt egy éve volt: https://bernoblogja.blogspot.com/2019/07/szerelmes-shakespeare-es-szeged.html Nagyon szép előadás nagyon szép jelmezekkel, szép kiegészítő zenével. Azóta várom, hogy újra megnézzem, és nemcsak a lemaradt 8 perc miatt. '17-ben láttam először, hazatérés után nem sokkal, furcsállom is, hogy nem írtam róla többet, biztosan nehezen találtam a szavakat... https://bernoblogja.blogspot.com/2017/09/negyedik.html

#100nap# - 68.

Kép

Nosztalgia utazás - Lyme Park

Nagyon sajnálom, hogy erre a helyre nem jutott akár több napom, igazából egy ámokfutás volt, lekésett vonattal és nagyon távol az otthontól. De arra emlékeztet, hogy ahova nagyon akarok eljutni, oda nincs rövid út és érdemes sokat tenni. Lyme Park, a filmbéli Darcy otthona. fotók:  https://goo.gl/photos/qhjV22g9B4vx6T21A és hozzá az emlékek:  https://bernoblogja.blogspot.com/2017/05/az-en-pemberley-m.html

Nosztalgia utazás - Bibury

Kép
Cotswolds-ba nagyon vágytam, örülök, hogy sikerült oda is eljutni még utolsó nyáron, 2017-ben. Pont olyan, mint a cikkekben. https://utazom.com/cikk/egy-tunderi-kis-telepules-angliaban-bibury https://vjm.hu/a-kicsi-angol-falu-ami-feler-egy-varossal/ Képek itt:  https://goo.gl/photos/hcpWX1ULLDze9ExN6

#100nap# - 67.

Kép

Nosztalgia zene - Josh Groban

Hát elérkeztünk a drága Josh Grobanhez. Sokkal előbb illett volna már hogy sorra kerüljön, de meg akartam várni az utolsó Movie night-ot is (ami tegnapelőtt volt). Hát mit mondjak, már annyiszor írtam róla... Idemásolom a két koncertélményem posztját és mutatom azt a dalt, ami most ebben a pillanatban a legjobban esik tőle, mert hát nem lehet egy kedvencet linkelni, hogy is lehetne?! :) Olyan jól kitaláltam ezt a nosztalgia sorozatot, mert így célirányosan magamat is visszaolvasgatom. 2016. májusi a második koncert és de jó, hogy akkor is írtam még éjjel: https://bernoblogja.blogspot.com/2016/05/josh-20.html 2015. decemberi az első (élő) koncertélményem vele, az előző poszthoz képest elég visszafogott megnyilvánulás olvasható. ;) https://bernoblogja.blogspot.com/2015/12/josh-groban-es-varazslat.html és akkor egy dalocska: nem jutott volna eszembe, de a youtube-on felül volt, nemrég, májusban töltötte fel és 2015-ös élő felvétel, úgyhogy legyen ez a mai: (nem olyan régen sz

fotós kihivás

Akinek kedve van,csatlakozhat, a nyáron ezt is csinálom, fotózgatok- csak telefonnal! - és majd mutatom az albumokat,de majd csak később,lehet hogy nyár végén. Még kigondolom. 😉

Zorán - Karantén Kóló

Kép
Akkor induljon a hétvége! :)

HAVASI — Pelle Erobreren (From My Home 8)

Kép
Egy újabb gyöngyszem.

#100nap# - 66.

Kép

#100nap# - 65.

Kép
Nem mondom, hogy nem várom a 100. napot és nemcsak amiatt, hogy végre készüljön belőle valami nagy... ;)

Nosztalgia színház - Nyomorultak

Kép
Szerintem nincs olyan, aki a Nyomorultak-at nem szereti, akár könyvben, akár filmben vagy musicalben. A könyvet annak idején középiskolában olvastam ki az érettségi szünetben. Finom, melengető május volt, ültem a házunk bejáratánál a lépcsőkön (amíg át nem fordítottuk a bejáratot, imádtam ott ülni) és nem tudtam letenni a könyvet. Később nem tudom, hogy mi jött nekem előbb, a film vagy a musical vagy csak egy dal. Nagyon sokat kellett várnom arra, hogy színpadon lássam - a Madách első bemutatójánál még nem voltam Pesten, később pont nem voltam, olyan dvd-ket néztem a régiből, hogy erősen ki kellett találni, hogy a vhs-ből digitalizált csíkos, recsegő-ropogó felvételen kit látni. Az előadást színpadon így Angliában láttam először, nem is egyszer. Káprázatos volt, nem is tudom, hogy tudtam hazamenni. :) Linkelem az első ilyen találkozásom emlékét: Aztán itthon is láthattam először egészen Kecskemétig mentünk, aztán jött végre a Madách. Áprilisban is láttam volna, csak hát ugye... Pe

Kávészünet

Kép

#100nap# - 64.

Kép
(tegnapi)

#100nap# - 63.

Kép

Nosztalgia utazás - Magas Tátra

Kép
Szent ég, ez egy nagy küzdelem volt - feljutni és lejutni, de nagyon szép hely. Oda jó lenne még elmenni és más hegytetőkre is. Reméljük, lesz rá még lehetőség. Két éve, augusztusban jártunk ott, jól esett visszaolvasni az akkori emlékeket, örülök, hogy akkor írtam róla:  https://bernoblogja.blogspot.com/2018/08/tengerszemek-magas-tatraban.html A fotókat itt találjátok (sok-sok képeslap kép:) ): - ez a link van a posztban is, de kiteszem külön, hátha valakinek nincs kedve olvasni, csak nézelődni: https://photos.app.goo.gl/hR1fqTHRMpPnkCmE8
Kép
Mondtam már, hogy a Shopmark-os virágüzletben lehet Szép-kártyával fizetni? Nemrég jöttem rá. 🙃😃💐

#100nap# - 62.

Kép

#100nap# - 58-61.

Kép
Nem tudom,hova szaladtak el a napok, 3 nap is kimaradt, úgyhogy a maival együtt 4 kocka készült. 🧶🎀🧶

Nosztalgia zene - Piano Guys

Nem volt kérdés, hogy a Piano Guys két koncertje belekerülhet az elit körbe. :) Az első koncert Londonban volt, a másik Budapesten. Remélem, sőt bízom benne, hogy vagy itt, vagy ott, de lesz még lehetőségem elmerülni az élményben. Emlékek az első koncertről: 2017. június:  https://bernoblogja.blogspot.com/2017/06/koncert-szavakkal-es-hangokkal.html Emlékek a második koncertről - 2019. június ez nem sok sajnos:  https://bernoblogja.blogspot.com/2019/06/a-mai-naprol.html Arra ma is emlékszem, hogy 'picit' drágább jegyünk volt, viszont úh de jó helyen ültünk. Voltak ismétlődő poénok a korábbi koncerthez képest, de az nagyon lejött, hogy nagyon szeretik egymást, szeretik amit csinálnak és szeretik a zenét. Minden pillanata jó volt a koncertnek. És az egyik legkedvesebb dalom, sokat hallgatom őket egyébként, minden dal, amihez csak nyúlnak, nagyszerű. https://www.youtube.com/watch?v=mOO5qRjVFLw

'Számíthatsz ránk'

Még egy szívfacsaró dal a tegnaphoz: https://www.youtube.com/watch?v=PsFYdhUjsao

Csík Zenekar – Hazám, hazám

Kép
Mai és ember ésszel, szívvel az egész Trianon fel nem fogható... Minden évben ezen a napon az is eszembe jut, amikor egészen pici gyerekként a konyhában voltunk és a mamám bejött hozzánk és sírdogált, nagyon kesergett, vigasztalhatatlan volt... azt hittük, valaki elment a családban..., vagy valamelyik testvére megint nagyon kitolt vele (volt rá példa bőven - falun belül -, majd elmondta, mi a gond... Trianon-évforduló volt, nem emlékszem a részletekre, de valószínűleg olvasott és/vagy nézett róla bővebben, nem emlékszem, nagyon kicsi voltam, harminc valahány éve volt, de a fájdalom itt maradt, a lelkemben ma is érzem, ma különösen erősen. Nagyon szerette Erdélyt, többször volt, több úton - beleértve azt is, hogy épp ott volt (nagyapám ott szolgált), amikor keresztanyám idejekorán megszületett, '44-ben egy koraszülött csecsemővel menekült haza. Van több, amit még 'teljesítenem' kell, ott járni, oda eljutni, ahol ő járt, hogy többet megértsem, megismerjek belőle. Sokat vá

Nosztalgia színház - Teljesen idegenek

Azt hiszem, hogy az utolsó prózai előadás volt, amit még a koronázási időszak előtt láttam. Nem voltam jól, de akkor még úgy ahogy lehetett köhögni színházban... ;) Teljesen idegenek, nem is tudtam róla sokat írni. Most sem fogok, de az emlék, a hangulat itt él bennem. https://bernoblogja.blogspot.com/2020/03/teljesen-idegenek.html ... bár a Játékszínbe jegyet váltani felér 3 előadás jegyárával, de azért ha sprórolok a Szép-kártyámmal, egyszer még megnézem majd. Jobb helyről. Nem láttam sem a külföldi filmet (sem a kicsit idecsengő magyar filmet, úgy döntöttem, hogy nekem ez színházi darab marad. Egy kis beszélgetés hozzá: https://www.youtube.com/watch?v=Qsg64cjL_SE&t=7s

#100nap# - 57.

Kép

A szív dallamai

Kép
Vannak filmek, amelyeket akárhányszor nézek meg, mindig bőgés a vége. :) Ez is ilyen...

Nosztalgia utazás - Cornwall - St. Ives

Kép
Újra Cornwall-ba utazunk, az egyik nap délutáni programja volt St Ives. Egész délelőtt szakadt az eső, borzalmas pára volt és egyszer csak huss, kitisztult minden. A kéknél is kékebb volt minden, de tényleg. Az akkori gondolataim:  https://bernoblogja.blogspot.com/2016/09/st-ives.html A fotóalbum itt elérhető:  https://goo.gl/photos/cFwcLhb4tpAtCvwAA Ez a galéria és a képei sokszor eszembe jutnak, ha tehettem volna, vásárolok valami kis piciséget.

#100nap# - 56.

Kép

Június, hozz szabadságot!

Kép
Ebben a hónapban már lesz nap vagdosás, ha valamelyik napnál majd lesz direkten, célzottan mondandóm az idézetekkel kapcsolatban, majd mutatom.

#100nap# - 55.

Kép

Gyermekek napja

Kép
Különösen szeressétek a gyermekeket, mert vétek nélkül valók, mint az angyalok. A mi örömünkre vannak a világon, hogy jobbá tegyék szívünket. Dosztojevszkij

Gyereknapra mindannyiunknak

A szülői tízparancsolat (a Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című könyvben jelent meg) A gyermeked ezt írná a kívánságlistájára: 1. Légy gyerekes! Ez sokat segít nekem a felnőtté válásban. 2. Fogd meg-, és engedd el a kezem! Mindegyiket akkor, amikor kell. 3. Élményeink, emlékeink, szertartásaink, rítusaink a legnagyobb közös kincseink. Legyen időd az apróságokra! 4. Kérlek, ne hasonlíts senkihez! Én én vagyok, és így vagyok jó. 5. Higgy bennem, bízz bennem! Hited hamuban sült pogácsaként kísér vándorutamon. Nem a te álmaidat váltom valóra, hanem a sajátjaimat. Tudj örülni ezeknek! 6. Én vagyok a te királylányod, királyfid. Értékes vagyok! Kérlek, szeress feltétel nélkül! 7. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz, az idő a véges életedből, és hogy mellettem állsz, amikor szükségem van rád. 8. Mesélj nekem nagyanyámról, nagyapámról, önmagadról, gyermekkori élményeidről! Ahhoz, hogy repülni tudjak, szükségem van gyökerekre is! 9. Mutasd ki az érzéseidet, be

Nosztalgia zene - Havasi Balázs

Havasi Balázzsal egy kihelyezett karácsonyi ötyén 'találkoztam' és szerelem volt első hallásra. Az ünnepelt épp megkapta azt a cd-t, ami a dob- és zongora (drum and piano) névre hallgatott és teljesen ámulatba és kábulatba estem. Aztán jöttek a koncertek, évente egy, egyszer kettő. És volt amik kimaradtak (Anglia miatt). Mindegyik nagy élmény, egynél éreztem azt, hogy most lehet, hogy vége, mert már nagyon sok volt ami a színpadon volt, szerencsére fordult a kocka és mindig van valami új, valami extra, de jó arányban. A régi nagy volumenű produkciók mellett nagyon szeretem a tisztán zongorás darabokat is (pure piano). Nagyon igényes, profi csapat áll mögötte, nagyon igényes és nagyon tehetséges az egész ember és egy napon születtünk. ;) Nem folyik a csapból, nincsenek botrányok, nincs kitárulkozás. Mostanában otthonról is jelentkezik, azok (is) nagyon különlegesek, ezeket itt is megmutattam, de talán ez az egyik (2) kedvencem: Blessed The two of us ... és decemberbe

Évfordulók

Kép
Úgy hozta az élet, hogy a hétvégén két házassági évfordulóst is köszönthetek, ebből az egyik egy szép, 40. kerek. Szóljon itt az egyik legszebb, legédesebb érzelemteli dal ez alkalomból és hozzá egy korty pezsgő (még el kell mennem az Ikeába egyszer pezsgős pohárért, az hiányzik a háztartásból, mert mindig minden lakásom kicsi, nincs hely csak úgy hatosával tartani az alkalom- és italméltó típusokat). :)

#100nap# - 54.

Kép

30.

Kép

#100nap# - 53.

Kép

Még egy ajándék

Nahát,a legkedveltebbek milyen jók hozzám a napokban. 💝🙏 Zorán-Ünnep

kislánykák

Kép
... hát még ha legalább egy erkélyem lenne... 🤔😉🙏🍀

Hajnali koncert

Kép
Nagyon jó hajnalom volt, igaz hogy megvan a következménye,de megérte. 🤔😉 💝 Josh formában  volt. Sorra bejelentkeztek zenészek is, a gitárosa, aki máig gitározik a koncertjein és az akkori zongoristája is. Elképesztő. Ilyenkor látni,hogy mennyit érett, változott,amikor egy-egy dalt más időszakból is hallhatunk. 

A hét ajándéka Ronan-től 💝

Egy rémes hét bónusza. ❤ Little thing...

29.

Kép

#100nap# - 52.

Kép

28.

Kép