Bejegyzések

Bábok, emberek, zenészek, szerelem

Kétszer olvastam el, olyan szép az egész. Nagyon szeretem ezt a két zenészt, amit és ahogy képviselnek. Íme egy gyönyörű szép dal, klip és történet. Beleborzongtam, megkönnyeztem, átmelengetett. Véletlenek nincsenek. ❤ Olvassátok el azt is,ami a dal alatt van, mármint a youtube-on! katt a linkre a dalért 🎼🎶🎵🎹

#100nap# - 44-47.

Kép
Picit lemaradtam az elmúlt napokban, indokolatlanul rohan az idő. A maival együtt 4 volt az adósság, 4 szín, 4 különböző minta. Tehát megvan a 47. napi teljesítés, lassan elérem a táv felét. Nem is olyan egyszerű 100 napon át csinálni valamit (kb. ugyanazt)

Nosztalgia zene - Adele koncert

Kép
Egy újabb örökké emlékezetes emlék (szintén) 2016-ból (és abban az évben volt más szerelem is). Adele. Nagyon sajnálom, hogy a nagy turné végén eltűnt, a turné utána, aminek igazából nem lett vége, mert a hangja nem bírta tovább. Teljesen eltűnt. Nagyon sajnálom, mert abszolút tehetség és helye lenne a zenei életben. Utolsó sorban ültem (természetesen), de tudjuk, hogy az élmény nem távolság kérdése. Ami működik, az működik. Ennyi. Újraolvastam a négy évvel ezelőtti posztot, minden pillanata visszajött a koncertnek, imádtam. https://bernoblogja.blogspot.com/2016/03/adele-rol.html Most kerestem nézői videókat, direkt a londoni előadásokból, egyik sem az, amin én voltam, de azért így is visszajön, hogy milyen lehet ez élőben. Elképesztő. Én néha ezeknél a 'singalong'-részeknél nem is szoktam énekelni, csak gyűjtöm az érzést. Someone like you:  https://www.youtube.com/watch?v=KekNr8fIzn4

23.

Kép

valami készül

Kép

megtörtént

Kép
Hajnali 7-kor mi mást is csinálhatnék a város túloldalán? 💇‍♀️💆‍♀️

22.

Kép

Pipacsos

Kép
Lehet, hogy én már hallucinálok, mert lassan 3 hónapja nem voltam Bögötén, de mintha ez ott készült volna. Én ilyen kilátót nem ismerek másikat. De mit keresne Bögötén Klem Viktor? 🤔

Bakancs-Topánka-Cipellő

Kezd igazán értelmet nyerni a blogolás, manapság többször is vissza-visszaolvasom magam és meglepődöm. Jó lesz az idősödés folyamán! ;) Ma arra gondoltam, hogy nemcsak a verses blogban kell picit rendet tenni, hanem itt is megnézem az elhalt címkéket és találtam valamit - lásd a címet. Már el is felejtettem, hogy 5 évvel ezelőtt is listázgattam, 35-ig topánkáztam, aztán váltottam a bájos cipellőre és úgy döntöttem, hogy ideje a Cipellőmet többet használni, ezért a bakancsos dolgokat átfogom nézni, hogy milyen témák vándorolhatnak át a Cipellőbe. Az előzmények:  https://bernoblogja.blogspot.com/2015/09/ujevi-cipello.html

21.

Kép

Nosztalgia színház - Rómeó és Júlia

Ez az előadás nagy szerelem volt, nagyon sokszor láttam, neki köszönhetem az első szegedi szabadtéri emlékemet is. Szerencsére a szegedi előadásokból készült a dvd is, két részben fent van a youtube-on. Most direkt nem azt linkelem, hanem az akkori "himnuszt", Szegeden ráadásként is ment: https://www.youtube.com/watch?v=vm4_oHQVukY Nagy szerelem lett rögtön, nemcsak az előadás miatt, hanem akkor az Operettbe (és musicalekre járni) egy életérzés volt. Előtte pár évvel költöztem Pestre, a Mozart! után nem sokkal ez jött. Egy boldog mindenre rácsodálkozás időszaka volt, folyton rajongtam, előadás előtt vagy után voltam minden pillanatomban. A szegedi előadás után írtam az alábbit, az időszak: 2005. augusztus vége (szó szerinti megosztás) "Részlet berno naplójából… (ezt akkor írtam, amikor hazaértem a szegedi előadásról) „Miért ez a szerelem…?” Hát bizony ezt kérdem én is, hogy mi a csuda van a Rómeóban, hogy már hetedszer kábít el?! Mert bizony ez történt tegnap

Amiért hálás lehetsz...

Nem vallásosok is találhatnak benne bőven... https://777blog.hu/2020/05/20/50-dolog-amiert-barmikor-halas-lehetsz/

20.

Kép

#100nap# - 43.

Kép
Újabb minta, pedig elég későn jutottam ma hozzá, de kész.

10 dolog a jobb, boldogabb életért

Kép

A veszélyhelyzet alatt

Kép
Amikor elkezdtem gyűjtögetni ehhez a poszthoz a gondolataimat, akkor még azt hittem, hogy ennek az egésznek úgy lesz vége, ahogy jött. Mint amikor elolvad a hó, vagy már délben nem csúszik a járda. Erre a nagy pillanatra, a nagy levegővételre tartogattam ezt a posztot, de belátom, hogy nem lett ilyen, nem lesz ilyen. Nincs egy nagy pillanat. Nincs nagy levegő. Maszk van és elővigyázatosság továbbra is. És valahonnan majd (talán) lesz belső erő, amikor magamban meg tudom lépni ezt vagy azt. Hogy már az utcán is mind kevesebb ideig leszek maszkban. Hogy vágyom boltokba úgy igazán, hogy be is tudok menni. Hogy fel tudok szállni a vonatra és haza megyek. Hogy lehet tervezni. Hogy nem úszik a lakás az utált Flóraszept 'illatában'. De addig is... Március közepe óta elég sok mindent sikerült elintézni, megcsinálni, pótolni - annak ellenére, hogy nem volt (nincs) sokkal több szabadidőm, dolgoztam és dolgoztam (azóta is dolgozom és dolgozom), viszont munka után mindig hazame

Érzelmi bögre - mindenkinek

Kép

19.

Kép

100nap# - 42.

Kép
Szerettem volna ma is kipróbálni egy új mintát, de egyszerűen elszaladt a mai nap.

Nosztalgia utazás - London

Kép
A legelső londoni, így a legelső angliai képeimet hoztam ma. 2011 nyarán estem szerelembe, akkor még csak ismerkedni mentem. Ezekből a felhőkből esett is, nem kevés, tocsogtam a vízben, a kedvenc cipőmnek teljesen annyi lett. A Palotánál kezdtem nyilvánvalóan.  Kerestem a bejegyzést az akkori élményekről, izgalmas lett volna, hogy fiatalon, zöldfűlűen a nagy városban, éppen nagy ugrásra készülve hogy éreztem vajon magam, de úgy látom, hogy akkor arra nem volt időm és akkor indult a blog is, de egy ilyet találtam:  https://bernoblogja.blogspot.com/2011/08/ami-eddig-tortent.html a képek friss linkje: - igazi turistás fényképek, épület, telefonfülke, emberek. :)  https://photos.app.goo.gl/6YKjvYQBNYKWMeyx9

Berni40

Minden élet drága csipke, évek szálaiból szőve, mintáját az adja meg, ami hiányzik belőle. Lao-ce 4 hónappal a nagy 40-es előtt megmutatom azt a 40 dolgot, amire vágynék szeptember 18-án, hívhatjuk ezt a 40-es ajándéklistámnak is. ;) Némelyik tétel inkább bakancslista, de összeszedtem, kiteszem - persze az is lehet, hogy változtatni fogok itt-ott (a sorrendnek nincs jelentősége). És mivel egy éven át leszek 40 - csak hogy szokjam :) - a lista egy év-1 napig érvényes. Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom. Erich Maria Remarque 1. jól lenni 2. ott lenni, ahol nekem akkor a legjobb - áttervezve, de meglesz :) 3. Legyen a feleségem - színházjegy - megvettem :) 4. Játék a kastélyban - színházjegy - megvettem novemberre :) 5. Operettes jegyek: Abigél, A Pendragon-legenda, Elfújta a szél, Rebecca, Szegény Dzsoni és Árnika; Játékszín: Legénybúcsú - s

18.

Kép

#pirosfehérzöld

Kép
Minden felértékelődik... jókor kell jó helyen lenni 💝

Végre:)

Kép
Ő az egyik kedvencem és már nagyon hiányoztak a szépségei.

pont így

Kép

Nosztalgia zene - Ronan Keating

Ez a poszt lemaradt, tegnap jött volna soron, de nagyon elszaladt az idő. Alig hiszem el, hogy ez lassan 4 éve történt - persze nem is tudom így hirtelen, hogy ez most sok vagy kevés. Életem top-topélménye volt... Hálás vagyok minden másodpercéért. Most is beleborzongok és belekönnyezek, ahogy visszagondolok arra a pár órára. Visszakerestem az akkori koncert utáni posztot, ideteszek belőle kettőt (volt több is, de ez a 2 mindent elmond). Ahogy ezeket most elolvastam, szinte újra ott voltam. és mindig rájövök, hogy Ronan-t azért értem olyan jól, mert nem angol angolja van, tehát ez nekem nagy segítség. :) Bakancslistán van, hogy újra egy ilyen koncerten ott lehessek. Minél előbb, annál inkább. https://bernoblogja.blogspot.com/2016/10/ronan.html https://bernoblogja.blogspot.com/2016/10/fenyesseges-dicsoseges.html +1 ráadásként :) https://bernoblogja.blogspot.com/2016/10/ronan-keating-when-you-say-nothing-at.html

#100nap# - 41.

Kép
Egy újabb minta és egy újabb kocka.

17.

Kép

31.

Kép

27.

Kép

24.

Kép

kicsi édesek

Kép
Ők is szeretnek itt lenni 💝  

#100nap# 40.

Kép
40... és egy új minta.

16.

Kép

#100nap# - 39.

Kép
Ez még a tegnapi volt, csak most vettem észre, hogy a piszkozatban maradt.

15.

Kép
Ebben most nem merülnék el, de azért visszagondolok az angliai évekre és az ott tapasztalt jó angolos dolgokra is. Hálás vagyok értük.

Erőforrások

Kép
Akit érdekel a téma - vagy akárcsak valamelyik előadás vagy előadó -, érdemes ráérni ;) azon a hétvégén: Bővebben:  https://www.nyitottakademia.hu/eroforrasaink?fbclid=IwAR0Fq9Yba3mSAkOdHA_JRS7eYj5jrwLM0I-VBn26nFsSusIQYDyF4jV_yPk

Profilkép

Kép
Mindig érdekes, hogy mások hogy látnak bennünk, ki milyen fotót készít rólunk. Mert szerintem minden fotó olyan, ahogy a fotós lát, amilyennek lát (bármit). A mai magyarórán készült rólam, azt hitte nem látom mit művel (Matthew), és közben még a feladatból sem esett ki. Ilyenre nem sokan képesek, ahogy arra sem, hogy engem így oldani tudjanak. 💝

#100nap# - 38.

Kép

HAVASI — When Time Is Still (From My Home 5)

Kép
Igazi gyöngyszemek ezek a kis ajándékok így tisztán, feketén-fehéren, ahogy a zongora billentyűi is követik egymást. Nagyon relaxáló, nagyon jól esik,  a közepén az oldásnál már én is oldódom. Ezt írta a dal alá - és erről nekem is eszembe jutott, hogy mivel egy napon születtünk 5 év különbséggel, amikor én megszülettem ő (már) zongorázott..., vagy legalábbis elkezdett zongorázni. :) Hát nem szép? Úgy gondolom hogy azok, akiknek megadatik, hogy már egészen fiatalon tudják, hogy mivel fognak foglalkozni ha felnőnek, másoknál több időt töltenek gondolatban a jövőben. Öt éves voltam mikor zongorázni kezdtem, és szinte azonnal biztos voltam benne hogy zenész leszek.  Idén lesz 40 éve, hogy minden nap leülök játszani, a zongorázás olyanná vált számomra mint a levegővétel. Az első 20 évben ismeretlen művészként gyakoroltam otthon, és csak reméltem, hogy egyszer olyan közönségem lesz mint amilyen Ti vagytok ma. Ahogy játszottam, elképzeltem magamban hogy azokon a színpadokon állok, am

14.

Kép

Awake Live: Life on the Road

Kép
Rohan az idő, máris elment két hét, péntek hajnalban újra közös koncertnézős éjszaka lesz Josh-sal. :)

#100nap# - 36&37.

Kép

Dallamok

Ma munkaközben a Spotify elmászott arról, amit hallgattam és azt már jó ideje érzékeltem, de nem volt zavaró. Azonban egyszer csak mégis felkaptam a fejem ennél a dalnál, amit most mutatok. Milyen finom muzsika, két kedves - a zongora és hegedű kacérkodása egymással. Can Atilla - Vivaldi İstanbul'da (Solist Piyano Versiyonu - Başar Can Kıvrak) https://www.youtube.com/watch?v=3-2WLrRv9tY

Nosztalgia színház - Az operaház fantomja

Kép
Nos, egy újabb vallomás... - lapfórum- musical topic 2005-ből. Az operaház fantomját viszonylag korán láttam, még Király Linda volt Christine és Raoulként Homonnay Zsocit láttam először. Máig emlékszem. Aztán Sanyi közben kiszabadul a főiskoláról és 2005 szeptemberben megkapta a Raoul szerepét, naná, hogy ott voltam... Az alábbi újabb egy az egyben közöl poszt (=ömlengő vallomás) a premierről született. Nagyon szerettem, nagyon sokszor megnéztem később is. Az egész előadást szeretem egyébként, Londonban is megnéztem, írtam is róla külön itt a blogban, próbálom azt is megkeresni. (londoni élmény:  https://bernoblogja.blogspot.com/2014/07/az-operahaz-fantomja.html Volt a nem tudom hányadik alkalommal egy nagyon emlékezetes előadás, amikor átadott jeggyel mentem valaki (M) helyett és Milu volt a Fantom, Sanci pedig Raoul. Elképesztő előadás volt, nagyon erős volt mindkettő, komolyan gondban voltam (khm!), hogy Christine-ként kit választanék. :) Mivel Zsoltival láttam először, egy A

házi feladat

Kép

nemcsak egy asztal

Kép
Képtelen lennék egy 'pucér' asztalnál dolgozni.

régebbi cikk

Kép
Régi Nők Lapjából

Fókusz

Kép

13.

Kép

12.

Kép

#100nap# - 35.

Kép
Lassan, de haladunk a 100 felé. :)

Love of My Life

Kép
Ócska egy hétfővel kezdtük a hetet, a délelőttöm különösen ilyen volt, aztán feljavult, amiben ennek a dalnak nagyon nagy szerepe volt. Nem tudom hányszor hallgattam meg.

Nosztalgia utazás - Sevilla

Kép
Sevillában még egy napot sem töltöttem, de mégis beleszerettem, nagyon szívesen visszamennék. 2011 őszén járunk, már Angliában vagyok, ahonnan a Mucikákkal (a legkisebb még nincs két éves, a másik pedig nincs 4) Portugáliába mentünk és onnan én egy napra ajándékul Sevillába. Nagyon jól esett kiszakadni, magyar idő szerint lenni, alig pötyögtem még angolul se és éppen nem volt semmi hangom, mert a szállodai klíma kinyírta a torkomat-hangszálaimat. Az egész város egy elvarázsolt csoda hely a gyönyörű csempéivel. A 2011-es posztomat itt tudjátok újraolvasni (én is újraolvastam, már egy csomó dologra nem is emlékeztem, kezd értelme lenni a blogolásnak :) ):  Sevilla A képek friss linkkel itt érhetők el albumban:  https://photos.app.goo.gl/WWDPeBpRfrjQL2CCA

11.

Kép