Nosztalgia színház - Az operaház fantomja
Nos, egy újabb vallomás... - lapfórum- musical topic 2005-ből.
Az operaház fantomját viszonylag korán láttam, még Király Linda volt Christine és Raoulként Homonnay Zsocit láttam először. Máig emlékszem.
Aztán Sanyi közben kiszabadul a főiskoláról és 2005 szeptemberben megkapta a Raoul szerepét, naná, hogy ott voltam... Az alábbi újabb egy az egyben közöl poszt (=ömlengő vallomás) a premierről született. Nagyon szerettem, nagyon sokszor megnéztem később is. Az egész előadást szeretem egyébként, Londonban is megnéztem, írtam is róla külön itt a blogban, próbálom azt is megkeresni.
(londoni élmény: https://bernoblogja.blogspot.com/2014/07/az-operahaz-fantomja.html
Volt a nem tudom hányadik alkalommal egy nagyon emlékezetes előadás, amikor átadott jeggyel mentem valaki (M) helyett és Milu volt a Fantom, Sanci pedig Raoul. Elképesztő előadás volt, nagyon erős volt mindkettő, komolyan gondban voltam (khm!), hogy Christine-ként kit választanék. :)
Mivel Zsoltival láttam először, egy Adagio-s verziót linkelek:https://www.youtube.com/watch?v=J6LHtL16T4w
De most itt a poszt - nekem sem volt könnyű visszaolvasni magamat, tehát aki nem bírja, ugorjon nyugodtan. :)
"Jaj, hát mit is lehetne mondani ilyen egy alakítás után…?! :-))
Már most mondom, hogy kicsit (nagyon-nagyon) elfogult vagyok Sanyival szemben, tehát… (Direkt nem olvastam el eddig egy hozzászólást sem, hogy teljesen „tiszta” véleményem legyen… Bár este még nobodyval beszélgettünk, de asszem vele teljes volt az egyetértés…)
Egy hete, amióta megvettem a jegyemet semmi másra nem bírtam gondolni, csak arra, hogy vajon majd milyen Raoul lesz… Két napja aludni sem tudtam normálisan, annyira izgultam… Az első rész végére tegnap teljesen lezsibbadtam, annyira koncentráltam és figyeltem, hova megy, mit csinál, minden mozdulatát elszántan figyeltem… :-))
Végre felment a függöny és láttam az öreg Vicomte-ot… Az első soránál már tudtam, hogy nem lesz itt semmi gond (persze amúgy is bíztam benne)… Annyira le voltam ekkor már zsibbadva, hogy szent meggyőződésem, hogy az árverező Vicoemte de Sanyit mondott egyszer… :-))
Oh, aztán ugye jött a ’Bemutató’… Őrületes volt! Átkozottul bántam, hogy nem a páholya mellé szólt a jegyem!!! Oh, az a boldog, átszellemült tekintet, ahogy ott felmagasodott és minden fény rászegeződött!!! A „Lehet ez? Igen, ez Christine! Bravó…” mondata mélyen belém ivódott, este hazafelé is még ez zengett a fejemben. :-))
Csúcs volt, és aztán amikor beviharzott a szobába is… Annyira jó volt!!!
Most igazán figyeltem, hogy szerintem Sanyinak a prózájával sincs semmi gond, nagyon kifejező! Mivel minden lépését figyeltem egy csomó dolog feltűnt… Ugye egy sor olyan jelenet is volt, amikor ő ül a páholyban, vagy akármi és nincs szövege, dala, semmi… Láttátok, hogy akkor is tekintgetett körbe (bírtam, ahogy mindig körülnézett a páholyból, hogy milyen sokan vannak), rázta a fejét a fantomra és többször is „zongorázott a bal kezével” a páholy karimáján? (ez nagyon tetszett, mert én is szoktam előadások alatt)
Az Igazgatói irodában tök tetszik, hogy ilyen apró részletre is figyeltek az alkotók, hogy lobogjon a tűz a kandallóban… Oh, itt amikor beviharzott Raoul, alig bírt szegény kikeveredni abból a hülye sálból!!! Majdnem leszedte a mikrofonját is, de mivel belevaló ember, megoldotta (csakúgy, mint amikor a páholy beleakadt egy fekete függönybe).
Amit nagyon el kell mondjak még Raoulról: hihetetlen, hogy mennyire gyűlölte első pillanattól kezdve a Fantomot… Többször úgy éreztem, most ebben a szent pillanatban átírja a darabot és két kezével végez vele vagy kikaparja a szemét (bár tette volna…)… Hihetetlenül idegbeteggé tetté ez (a legjobb értelemben a szerep miatt), és a tetőn azt hittem megrángatja a Christine-t is, hogy ne legyen már ilyen hülye, mi a csudának dől be egy ilyen „angyalnak”, ’piszkos kis árnynak’… Látszott ez az egész testtartásán, a szemén, az egész emberen! Emlékeztek a „… barátocskám” hangsúlyára?! ))
Őrülten odavolt Christine-ért…
Oh, aztán amikor belekezdett a tetőn a „nincs több lázas rémkép, mi vaksötétbe hív”… berno komoly olvadásba kezdett a nézőtéren… ))))) (ixionka! – a végén lehagyta a berno-t… nem szóltál neki időben, hogy változott a szöveg? ) )
A kedvenc jelenetem viszont asszem mégis a Maszkabál!!! Gyönyörű ott a látvány, nagyon tetszik!!! És gyönyörű az a ruha is Raoul-on!!! Remélem mielőbb lesz ilyen kép a neten… Na, de aztán Raoul itt is jól begőzöl, mert Christine megint belekezd a vacakolásba, tikos eljegyzés, meg ilyen hülyeséget zagyvál… (idegesített már komolyan a csaj, ha rajtam múlik, már a bemutató után a szobában véget ért volna a darab, én simán megszöktem volna)
Renit én tegnap először láttam színpadon, nekem tetszett, nem volt vele semmi bajom… A temetős rész szerintem különösen szép volt tőle…
A Fantomról, azaz az unfantasztikus Sasvári Sándorról viszont csak a legrosszabbakat tudom mondani!!! Mi a csudának fantom ?!?!?! Inkább beszél és üvölt, mintsem énekel… Szörnyűek a mozdulatai is… Amikor játszik az orgonán, egyszerűen nézni sem bírtam… Arról nem is beszélve, hogy szerintem ő jóval hangosabb, mint bárki az egész előadásban, Raoul-t időnként alig értettem tőle, valósággal leüvöltötte… Sokszor csak elképzelni bírtam, hogy vajon most mit énekel Sanyi, még jó, hogy a jellegzetes „mááááááááááááár”-jait kihallani ezer közül is… :-))
Minden elismerésem a Christine-é, mert a végén elképzelni nem tudom, hogy ettől a rohadék fantomtól hogy nem fordul fel a gyomra, nem még simogatni és csókolni!!! Pfujj!!!!!!!!!!! Szörnyű volt, az a drága Raoul megcsak lógott a kötélen, közben pedig énekelt, de mekkorát!!!!!! (szerintem Christine ezek után meg sem érdemli a szerelmét)
Valaki nem magyarázná meg nekem, hogy hogy csinálják, hogy a zongora magától játszik?!
Persze még mindig bedőltem annak is, amikor a fantomot keresik és mindig máshonnan hallani a hangját… Simán bámulni kezdtem a mellettem lévő ajtót… na, gondoltam tuti itt van… :-)))
No, aztán a tapsrend… igazán nem kíméltem magamat… :-)))))
Annyira jó volt Sanyi boldog arcát látni! Néztem folyamatosan körbe, hogy milyen sokan vannak, és mekkora sikere van… Beszélgettek is ott a szomszédokkal… jól olvastam le a szájáról egyszer, hogy: „sokan vannak”?
Láttátok, amikor Sasvári belebokszolt a vállába egy ilyen „jól megcsináltad, öreg!” mozdulattal? Ez aranyos volt tőle, de az nem, ahogy élteti magát a tapsnál! Pfuj, hát micsoda dolog ez?!?!? Megjegyzem, én őt nem is tapsoltam (pedig ilyet nem szoktam csinálni)…
Makláry is jó fej volt, ahogy gratulált Sanyinak!!!
No, így éreztem én, és még most is bekúszik egy-egy kép és hang… és asszem ez most már így is lesz még egy darabig…
Már most irigylem azokat, akik 18-án délután és majd 24-én mennek…
(ugye nem kell mondjam, hogy aki diktafonozott… bernovicus@freemail.hu)"
Az operaház fantomját viszonylag korán láttam, még Király Linda volt Christine és Raoulként Homonnay Zsocit láttam először. Máig emlékszem.
Aztán Sanyi közben kiszabadul a főiskoláról és 2005 szeptemberben megkapta a Raoul szerepét, naná, hogy ott voltam... Az alábbi újabb egy az egyben közöl poszt (=ömlengő vallomás) a premierről született. Nagyon szerettem, nagyon sokszor megnéztem később is. Az egész előadást szeretem egyébként, Londonban is megnéztem, írtam is róla külön itt a blogban, próbálom azt is megkeresni.
(londoni élmény: https://bernoblogja.blogspot.com/2014/07/az-operahaz-fantomja.html
Volt a nem tudom hányadik alkalommal egy nagyon emlékezetes előadás, amikor átadott jeggyel mentem valaki (M) helyett és Milu volt a Fantom, Sanci pedig Raoul. Elképesztő előadás volt, nagyon erős volt mindkettő, komolyan gondban voltam (khm!), hogy Christine-ként kit választanék. :)
Mivel Zsoltival láttam először, egy Adagio-s verziót linkelek:https://www.youtube.com/watch?v=J6LHtL16T4w
De most itt a poszt - nekem sem volt könnyű visszaolvasni magamat, tehát aki nem bírja, ugorjon nyugodtan. :)
"Jaj, hát mit is lehetne mondani ilyen egy alakítás után…?! :-))
Már most mondom, hogy kicsit (nagyon-nagyon) elfogult vagyok Sanyival szemben, tehát… (Direkt nem olvastam el eddig egy hozzászólást sem, hogy teljesen „tiszta” véleményem legyen… Bár este még nobodyval beszélgettünk, de asszem vele teljes volt az egyetértés…)
Egy hete, amióta megvettem a jegyemet semmi másra nem bírtam gondolni, csak arra, hogy vajon majd milyen Raoul lesz… Két napja aludni sem tudtam normálisan, annyira izgultam… Az első rész végére tegnap teljesen lezsibbadtam, annyira koncentráltam és figyeltem, hova megy, mit csinál, minden mozdulatát elszántan figyeltem… :-))
Végre felment a függöny és láttam az öreg Vicomte-ot… Az első soránál már tudtam, hogy nem lesz itt semmi gond (persze amúgy is bíztam benne)… Annyira le voltam ekkor már zsibbadva, hogy szent meggyőződésem, hogy az árverező Vicoemte de Sanyit mondott egyszer… :-))
Oh, aztán ugye jött a ’Bemutató’… Őrületes volt! Átkozottul bántam, hogy nem a páholya mellé szólt a jegyem!!! Oh, az a boldog, átszellemült tekintet, ahogy ott felmagasodott és minden fény rászegeződött!!! A „Lehet ez? Igen, ez Christine! Bravó…” mondata mélyen belém ivódott, este hazafelé is még ez zengett a fejemben. :-))
Csúcs volt, és aztán amikor beviharzott a szobába is… Annyira jó volt!!!
Most igazán figyeltem, hogy szerintem Sanyinak a prózájával sincs semmi gond, nagyon kifejező! Mivel minden lépését figyeltem egy csomó dolog feltűnt… Ugye egy sor olyan jelenet is volt, amikor ő ül a páholyban, vagy akármi és nincs szövege, dala, semmi… Láttátok, hogy akkor is tekintgetett körbe (bírtam, ahogy mindig körülnézett a páholyból, hogy milyen sokan vannak), rázta a fejét a fantomra és többször is „zongorázott a bal kezével” a páholy karimáján? (ez nagyon tetszett, mert én is szoktam előadások alatt)
Az Igazgatói irodában tök tetszik, hogy ilyen apró részletre is figyeltek az alkotók, hogy lobogjon a tűz a kandallóban… Oh, itt amikor beviharzott Raoul, alig bírt szegény kikeveredni abból a hülye sálból!!! Majdnem leszedte a mikrofonját is, de mivel belevaló ember, megoldotta (csakúgy, mint amikor a páholy beleakadt egy fekete függönybe).
Amit nagyon el kell mondjak még Raoulról: hihetetlen, hogy mennyire gyűlölte első pillanattól kezdve a Fantomot… Többször úgy éreztem, most ebben a szent pillanatban átírja a darabot és két kezével végez vele vagy kikaparja a szemét (bár tette volna…)… Hihetetlenül idegbeteggé tetté ez (a legjobb értelemben a szerep miatt), és a tetőn azt hittem megrángatja a Christine-t is, hogy ne legyen már ilyen hülye, mi a csudának dől be egy ilyen „angyalnak”, ’piszkos kis árnynak’… Látszott ez az egész testtartásán, a szemén, az egész emberen! Emlékeztek a „… barátocskám” hangsúlyára?! ))
Őrülten odavolt Christine-ért…
Oh, aztán amikor belekezdett a tetőn a „nincs több lázas rémkép, mi vaksötétbe hív”… berno komoly olvadásba kezdett a nézőtéren… ))))) (ixionka! – a végén lehagyta a berno-t… nem szóltál neki időben, hogy változott a szöveg? ) )
A kedvenc jelenetem viszont asszem mégis a Maszkabál!!! Gyönyörű ott a látvány, nagyon tetszik!!! És gyönyörű az a ruha is Raoul-on!!! Remélem mielőbb lesz ilyen kép a neten… Na, de aztán Raoul itt is jól begőzöl, mert Christine megint belekezd a vacakolásba, tikos eljegyzés, meg ilyen hülyeséget zagyvál… (idegesített már komolyan a csaj, ha rajtam múlik, már a bemutató után a szobában véget ért volna a darab, én simán megszöktem volna)
Renit én tegnap először láttam színpadon, nekem tetszett, nem volt vele semmi bajom… A temetős rész szerintem különösen szép volt tőle…
A Fantomról, azaz az unfantasztikus Sasvári Sándorról viszont csak a legrosszabbakat tudom mondani!!! Mi a csudának fantom ?!?!?! Inkább beszél és üvölt, mintsem énekel… Szörnyűek a mozdulatai is… Amikor játszik az orgonán, egyszerűen nézni sem bírtam… Arról nem is beszélve, hogy szerintem ő jóval hangosabb, mint bárki az egész előadásban, Raoul-t időnként alig értettem tőle, valósággal leüvöltötte… Sokszor csak elképzelni bírtam, hogy vajon most mit énekel Sanyi, még jó, hogy a jellegzetes „mááááááááááááár”-jait kihallani ezer közül is… :-))
Minden elismerésem a Christine-é, mert a végén elképzelni nem tudom, hogy ettől a rohadék fantomtól hogy nem fordul fel a gyomra, nem még simogatni és csókolni!!! Pfujj!!!!!!!!!!! Szörnyű volt, az a drága Raoul megcsak lógott a kötélen, közben pedig énekelt, de mekkorát!!!!!! (szerintem Christine ezek után meg sem érdemli a szerelmét)
Valaki nem magyarázná meg nekem, hogy hogy csinálják, hogy a zongora magától játszik?!
Persze még mindig bedőltem annak is, amikor a fantomot keresik és mindig máshonnan hallani a hangját… Simán bámulni kezdtem a mellettem lévő ajtót… na, gondoltam tuti itt van… :-)))
No, aztán a tapsrend… igazán nem kíméltem magamat… :-)))))
Annyira jó volt Sanyi boldog arcát látni! Néztem folyamatosan körbe, hogy milyen sokan vannak, és mekkora sikere van… Beszélgettek is ott a szomszédokkal… jól olvastam le a szájáról egyszer, hogy: „sokan vannak”?
Láttátok, amikor Sasvári belebokszolt a vállába egy ilyen „jól megcsináltad, öreg!” mozdulattal? Ez aranyos volt tőle, de az nem, ahogy élteti magát a tapsnál! Pfuj, hát micsoda dolog ez?!?!? Megjegyzem, én őt nem is tapsoltam (pedig ilyet nem szoktam csinálni)…
Makláry is jó fej volt, ahogy gratulált Sanyinak!!!
No, így éreztem én, és még most is bekúszik egy-egy kép és hang… és asszem ez most már így is lesz még egy darabig…
Már most irigylem azokat, akik 18-án délután és majd 24-én mennek…
(ugye nem kell mondjam, hogy aki diktafonozott… bernovicus@freemail.hu)"