Nosztalgia színház - Rómeó és Júlia
Ez az előadás nagy szerelem volt, nagyon sokszor láttam, neki köszönhetem az első szegedi szabadtéri emlékemet is.
Szerencsére a szegedi előadásokból készült a dvd is, két részben fent van a youtube-on.
Most direkt nem azt linkelem, hanem az akkori "himnuszt", Szegeden ráadásként is ment:
https://www.youtube.com/watch?v=vm4_oHQVukY
Nagy szerelem lett rögtön, nemcsak az előadás miatt, hanem akkor az Operettbe (és musicalekre járni) egy életérzés volt. Előtte pár évvel költöztem Pestre, a Mozart! után nem sokkal ez jött. Egy boldog mindenre rácsodálkozás időszaka volt, folyton rajongtam, előadás előtt vagy után voltam minden pillanatomban.
A szegedi előadás után írtam az alábbit, az időszak: 2005. augusztus vége
(szó szerinti megosztás)
"Részlet berno naplójából… (ezt akkor írtam, amikor hazaértem a szegedi előadásról)
„Miért ez a szerelem…?”
Hát bizony ezt kérdem én is, hogy mi a csuda van a Rómeóban, hogy már hetedszer kábít el?!
Mert bizony ez történt tegnap éjjel is, Szegeden…
(Fura helyzet van, nincs netem egy hete, de nem akarom, hogy „elvesszenek” a friss élmények, ezért gyorsan gépbe írom, aztán majd átmásolom.)
Még nincs egy órája, hogy hazaértem a pályaudvarról, de már üvölt a Rómeó-cd… és bizony újraélem a tegnap estét…
Nem is tudom, hol kezdjem… Március óta vártam ezt a napot, nagyon rá voltam készülve… Tegnap reggel óta Szegeden csak kapkodtam a fejemet, hogy hátha látok valakit… aztán a nagy koncentrálásban úgy kellett rám szólni, hogy ugyan vegyem már észre az ebéd után fagyizgató Dolhai Attit, aki tőlünk 2 méterre haladt el…
Napközben oda-vissza megnéztük a Dóm teret, a kék székeket mindent, a dóm tornyából pedig gyorsan felfedtük, hogy azért van itt süllyedő, forgó szerkentyű…(és bizony használták is rendesen) és még zenekari árok is van. Úgy szóltak ránk, hogy indulnia kellene a csoportnak lefele…
Este 7-kor aztán már kezdtem elveszíteni a koncentrációmat és a türelmemet a külvilággal szemben, már csak a 9 órai kezdésre voltam képes koncentrálni. ½-kor aztán már özönlött (szószerint!) a nép, hihetetlen volt…, szinte felfoghatatlan! Közben aztán az ember ismerősöket is fedezett fel, örömmel láttam kisKero-t is, akit egyre több helyen fedezek fel… ja, de ott volt Máté Kriszta és Bárdos András is, akiket szintén nem először látok már színházi előadáson.
Na, végre beértünk… Dzsoni már ekkor a színpadon volt. Elvonulva a színpad előtt az ember arra gondolt, „oh, hiszen ez nem is olyan nagy”… na, aztán amikor leültem a Párnában és épp hogy látszott Dzsoni, már nem gondoltam azt, hogy kicsi… És ez még csak a kezdet volt!!! (Ha már itt tartunk, jó volt ennyire belátni a zenekari árokba is, és külön köszönetem a zenekarnak!!!)
Az első szájtátásom ott kezdődött, amikor a színpadon egy lepel alatt elkezdtek mocorogni a táncosok! Hihetetlenül hatásos volt! Nem tudom hányszor több táncos volt most, de zseniális volt egész végig a kibővített tánc, nagyon jó összképet adott!!! És a zászlós emberkék!!! A Verona alatt fent valahol a magasban is lengették a kék és a piros zászlókat és nagyjából az egész előadás alatt voltak ilyen-olyan zászlók a színpadon!
Fantasztikusak voltak a fények, a hangok, mind-mind nagyon jó volt. Mondom, a hetedik Rómeóm volt, de ez most mindent vitt!!! Totálisan ki volt használva a tér is, nem is tudom, az egész olyan elmondhatatlan.
A tüzes emberekből is több volt, egészen az utcáról vonultak szinte be.
(Makláry tényleg gyors, nem hagy időt tapsolni és felocsúdni.)
És akkor a színészek… Ismerőseim belepislogtak a délutáni próbába nagyon messziről és azt mondták, hogy Dórinak totál göndör a haja… Na, itt aztán mindenre gondoltunk a parókától a becsavart frizuig, csak épp arra nem, hogy ők Vágó Bernit látták. Dóri lesérült pénteken, nem tudott színpadra lépni… Először picit elszomorodtam, de aztán meghallottam ezt a leányzót énekelni, és hát mit mondjak?! Gyönyörű volt! Egész végig fantasztikusan játszott, énekelt, mozgott, őrületesen jó volt!!! Éreztem, hogy érzi, ez most egy nagy lehetőség neki és bizony meg is oldotta a dolgát!!! Annyira édesek voltak Attival, simán elhittem nekik, hogy Júlia egyszeres és megismételhetetlen szerelemben lángol Rómeóval, oda-vissza imádták egymást! A végén a tapsnál Atti annyira korrekt volt, előreküldte Bernit és megtapsolta, de nem is egyszer!!! Igen, hatalmas tapsot kapott mindenkitől, de meg is érdemelte! Én azt gondolom, innentől kezdve sértés ezt a leányzót a „csikó” jelzővel illetni.
Dolhai Attira aztán megint nem találok szavakat! Annyira élvezi amit csinál, és a hangja nekem még mindig maga a csoda! Újra meg újra meglep a tehetségével. Akkora üvöltései voltak, és a Miért fáj bizony gyönyörű volt, de mind-mind maga volt a gyönyörűség!!! Amikor felakasztja magát én még mindig megmerevedek és görcsben ülöm végig azt a kis időt, amíg ki nem jön meghajolni. A Párbajnál már úgyis mindig rám jön a reszketés, ahogy elveszíti a barátját és ott kesereg fölötte a színpad szélén (tegnap is ott remegtem a székben és ez nem a hűvös éjszaka miatt volt)… Oh, és az Angyal… Bizony ez nagyot ütött, nem is tudom, de egyszerűen elsírtam magamat (és végigbőgtem az egész dalt), amikor megláttam a kivetítőn az arcát… Aztán a könnyeim meg is gátoltak abban, hogy tisztán lássam, már csak a hallásom működött. Gyönyörű az a dal, és olyan szerelemmel és akkora beleéléssel, érzelemmel adta elő, hogy arra gondoltam, a csudába is, milyen jó ennek a Juliskának…!
Aztán itt van a mi Mercutionk, a mi Zoli! Nem is tudom, de nehéz róla elképzelni, hogy eddigi életében nem profi táncosnak tanult… Úgy mozog a színpadon, mintha nem is tudom miből lenne, ruganyos, könnyed… és úgy omlik össze, mintha csak egy rongy lenne, de talán ez nem is jó hasonlat. Bohóckodik és amikor a párbajnál meghal, az ember szíve majd’ megszakad! De ahogy előtte felingerli Tybaltot, hát az megint őrült jó! Fantasztikus volt! És ami annyira jellemző rá: a taps utáni ráadásban (Lehetsz király) átírt egy sort: „ha szegedi vagy, dobd be magad”… Ugye nem kell mondanom, hogy állótaps volt és jó volt látni, hogy sokan csatlakoztak… itt köszönöm meg annak a két embernek, akik a Bécs szektor közepén először felálltak… és akik aztán utánam is. Oh, és nemcsak állótaps volt, hanem dübörgés is!!!
Árpi hozta a formáját, a poénjai mindig bejönnek, mindig mosolyra fakasztják a népet. Táncol, mozog, ugrabugrál, énekel, a Hogy mondjam el pedig még mindig csodás, nehéz megnyikkanni utána… Annyira sajnálom mindig azt az elárvult Benvoliot, akinek már senkije se maradt… Tegnap a darab legvégén (máskor a „függönyt”/leplet szokta ilyenkor összeszedni) valami új mozdulatot fedeztem fel Árpinál, de nem tudnám megmondani mi is volt az.
Dzsoni zseniális, egyre jobban szeretem. Tök jó volt, hogy a Minden szerelem vak-ban a végén kapott most egy plusz bekezdést (mintha a refrént újra énekelné egyedül, miközben elvonulnak Rómeóék), így hosszabb a dal (vagy nem jól mondom?) és amikor megjelentek még a csuhás barátok… ah, nagyon jó volt ez a jelenet… amúgyis az egyik kedvenc dalom (feltéve, hogy létezik nálam ilyen). Annyira atyai a Rómeóval, és amikor a végén is leszedi onnan… és ahogy összeomlik a legvégén abban a Mit ér a hit-ben, hááát, nehéz rá szavakat találni. Annyira látványos volt tegnap is, ahogy egy szép lassú mozdulattal leveszik a keresztet a nyakából és leteszi… Csak nekem tűnt úgy, vagy a szabadtéren tényleg nem cipeli annyit Júliáékat?! Jaj, és picit fordítottak az akasztófán is, inkább kicsit oldalról van, nem pont szemben-szerintem.
Era hozta a formáját, de mintha a Szeme tűzben égben-be több újítást is belevitt volna… és olyan hajlításai voltak, hogy csak na!!! A Ha-ha-ha még mindig oltári jó, főleg így a sok táncossal! Jaj, és a szabadtér gyönyörűsége: amikor a madárcsicsergés közben vonult be, pont ütött az óra… Annyira jó volt, a véletlenek szépsége.
Parisz – Zsolti egyszerűen tökéletes volt! Azt vettem észre, hogy a nagyobb mozdulatai nagyon hatottak, a lánykérésnél sokkal többen mosolyogtak és kuncogtak, mint bent a kőszínházban. Hatalmasat énekelt tegnap is, nagyon élvezte (és én is), az emberben komolyan az ütő is megáll, amikor ilyen hangokat ad ki magából (ugye már meséltem, hogy szoktam velük együtt venni a levegőt?)… És bizony sokan elfeledik (mert nincs a cd-n), hogy Júlia halálakor szinte megőröl az az ember… és ott is akkorát énekel!!!
Szilveszter még mindig nagyon tud, annyira neki való ez a szerep (ahogy a Halál is). Őrületes, amikor átvált idegroncsba. A bálon amikor a lassított mozdulatok kezdődnek olyan gyönyörűen „repül” le Zoli karjaiba az emelvényről, hogy jó nézni. És Szilveszternek tökéletesen begyakorolt és kiszámított mozdulatai vannak, nem szöszmötöl, az övet elsőre becsatolja, pontosan esik oda mindenhova, stb… (de emlékezzünk csak a golyógurítós részre az Elisabethben). Na, és ugyebár a párbaj…! Sajnálom, hogy a Nő csak tárgy nem kerülhetett fel a cd-re.
Kata is az „egyre jobban szeretem” kategóriába tartozik, nagyon jó volt tegnap is. A Gyűlölet még mindig nagyon fekszik neki, és olyan ledér feleséget játszik, hogy….
Az igazság az, hogy amikor a Verona-t és a Lehetsz királyt meghallom, akkor bekattan valami Estes feeling és végem van… Elkezdek rángatózni, mocorogni és végigtátogom az előadást…
Na, azt hiszem sikerült kiírni így elsőre az élményeimet, remélem végig bírtátok olvasni és akik nem voltak ott, valamennyire bele tudták élni magukat, akik pedig ott voltak most így velem együtt sikerült feleleveníteni az előadás adta élményeket. Ilyenkor picit sajnálom a családom tagjait és az ismerőseimet, mert eléggé használhatatlan vagyok beszélgetés ügyileg, mert egyetlen témám van: Rómeó…"
Szerencsére a szegedi előadásokból készült a dvd is, két részben fent van a youtube-on.
Most direkt nem azt linkelem, hanem az akkori "himnuszt", Szegeden ráadásként is ment:
https://www.youtube.com/watch?v=vm4_oHQVukY
Nagy szerelem lett rögtön, nemcsak az előadás miatt, hanem akkor az Operettbe (és musicalekre járni) egy életérzés volt. Előtte pár évvel költöztem Pestre, a Mozart! után nem sokkal ez jött. Egy boldog mindenre rácsodálkozás időszaka volt, folyton rajongtam, előadás előtt vagy után voltam minden pillanatomban.
A szegedi előadás után írtam az alábbit, az időszak: 2005. augusztus vége
(szó szerinti megosztás)
"Részlet berno naplójából… (ezt akkor írtam, amikor hazaértem a szegedi előadásról)
„Miért ez a szerelem…?”
Hát bizony ezt kérdem én is, hogy mi a csuda van a Rómeóban, hogy már hetedszer kábít el?!
Mert bizony ez történt tegnap éjjel is, Szegeden…
(Fura helyzet van, nincs netem egy hete, de nem akarom, hogy „elvesszenek” a friss élmények, ezért gyorsan gépbe írom, aztán majd átmásolom.)
Még nincs egy órája, hogy hazaértem a pályaudvarról, de már üvölt a Rómeó-cd… és bizony újraélem a tegnap estét…
Nem is tudom, hol kezdjem… Március óta vártam ezt a napot, nagyon rá voltam készülve… Tegnap reggel óta Szegeden csak kapkodtam a fejemet, hogy hátha látok valakit… aztán a nagy koncentrálásban úgy kellett rám szólni, hogy ugyan vegyem már észre az ebéd után fagyizgató Dolhai Attit, aki tőlünk 2 méterre haladt el…
Napközben oda-vissza megnéztük a Dóm teret, a kék székeket mindent, a dóm tornyából pedig gyorsan felfedtük, hogy azért van itt süllyedő, forgó szerkentyű…(és bizony használták is rendesen) és még zenekari árok is van. Úgy szóltak ránk, hogy indulnia kellene a csoportnak lefele…
Este 7-kor aztán már kezdtem elveszíteni a koncentrációmat és a türelmemet a külvilággal szemben, már csak a 9 órai kezdésre voltam képes koncentrálni. ½-kor aztán már özönlött (szószerint!) a nép, hihetetlen volt…, szinte felfoghatatlan! Közben aztán az ember ismerősöket is fedezett fel, örömmel láttam kisKero-t is, akit egyre több helyen fedezek fel… ja, de ott volt Máté Kriszta és Bárdos András is, akiket szintén nem először látok már színházi előadáson.
Na, végre beértünk… Dzsoni már ekkor a színpadon volt. Elvonulva a színpad előtt az ember arra gondolt, „oh, hiszen ez nem is olyan nagy”… na, aztán amikor leültem a Párnában és épp hogy látszott Dzsoni, már nem gondoltam azt, hogy kicsi… És ez még csak a kezdet volt!!! (Ha már itt tartunk, jó volt ennyire belátni a zenekari árokba is, és külön köszönetem a zenekarnak!!!)
Az első szájtátásom ott kezdődött, amikor a színpadon egy lepel alatt elkezdtek mocorogni a táncosok! Hihetetlenül hatásos volt! Nem tudom hányszor több táncos volt most, de zseniális volt egész végig a kibővített tánc, nagyon jó összképet adott!!! És a zászlós emberkék!!! A Verona alatt fent valahol a magasban is lengették a kék és a piros zászlókat és nagyjából az egész előadás alatt voltak ilyen-olyan zászlók a színpadon!
Fantasztikusak voltak a fények, a hangok, mind-mind nagyon jó volt. Mondom, a hetedik Rómeóm volt, de ez most mindent vitt!!! Totálisan ki volt használva a tér is, nem is tudom, az egész olyan elmondhatatlan.
A tüzes emberekből is több volt, egészen az utcáról vonultak szinte be.
(Makláry tényleg gyors, nem hagy időt tapsolni és felocsúdni.)
És akkor a színészek… Ismerőseim belepislogtak a délutáni próbába nagyon messziről és azt mondták, hogy Dórinak totál göndör a haja… Na, itt aztán mindenre gondoltunk a parókától a becsavart frizuig, csak épp arra nem, hogy ők Vágó Bernit látták. Dóri lesérült pénteken, nem tudott színpadra lépni… Először picit elszomorodtam, de aztán meghallottam ezt a leányzót énekelni, és hát mit mondjak?! Gyönyörű volt! Egész végig fantasztikusan játszott, énekelt, mozgott, őrületesen jó volt!!! Éreztem, hogy érzi, ez most egy nagy lehetőség neki és bizony meg is oldotta a dolgát!!! Annyira édesek voltak Attival, simán elhittem nekik, hogy Júlia egyszeres és megismételhetetlen szerelemben lángol Rómeóval, oda-vissza imádták egymást! A végén a tapsnál Atti annyira korrekt volt, előreküldte Bernit és megtapsolta, de nem is egyszer!!! Igen, hatalmas tapsot kapott mindenkitől, de meg is érdemelte! Én azt gondolom, innentől kezdve sértés ezt a leányzót a „csikó” jelzővel illetni.
Dolhai Attira aztán megint nem találok szavakat! Annyira élvezi amit csinál, és a hangja nekem még mindig maga a csoda! Újra meg újra meglep a tehetségével. Akkora üvöltései voltak, és a Miért fáj bizony gyönyörű volt, de mind-mind maga volt a gyönyörűség!!! Amikor felakasztja magát én még mindig megmerevedek és görcsben ülöm végig azt a kis időt, amíg ki nem jön meghajolni. A Párbajnál már úgyis mindig rám jön a reszketés, ahogy elveszíti a barátját és ott kesereg fölötte a színpad szélén (tegnap is ott remegtem a székben és ez nem a hűvös éjszaka miatt volt)… Oh, és az Angyal… Bizony ez nagyot ütött, nem is tudom, de egyszerűen elsírtam magamat (és végigbőgtem az egész dalt), amikor megláttam a kivetítőn az arcát… Aztán a könnyeim meg is gátoltak abban, hogy tisztán lássam, már csak a hallásom működött. Gyönyörű az a dal, és olyan szerelemmel és akkora beleéléssel, érzelemmel adta elő, hogy arra gondoltam, a csudába is, milyen jó ennek a Juliskának…!
Aztán itt van a mi Mercutionk, a mi Zoli! Nem is tudom, de nehéz róla elképzelni, hogy eddigi életében nem profi táncosnak tanult… Úgy mozog a színpadon, mintha nem is tudom miből lenne, ruganyos, könnyed… és úgy omlik össze, mintha csak egy rongy lenne, de talán ez nem is jó hasonlat. Bohóckodik és amikor a párbajnál meghal, az ember szíve majd’ megszakad! De ahogy előtte felingerli Tybaltot, hát az megint őrült jó! Fantasztikus volt! És ami annyira jellemző rá: a taps utáni ráadásban (Lehetsz király) átírt egy sort: „ha szegedi vagy, dobd be magad”… Ugye nem kell mondanom, hogy állótaps volt és jó volt látni, hogy sokan csatlakoztak… itt köszönöm meg annak a két embernek, akik a Bécs szektor közepén először felálltak… és akik aztán utánam is. Oh, és nemcsak állótaps volt, hanem dübörgés is!!!
Árpi hozta a formáját, a poénjai mindig bejönnek, mindig mosolyra fakasztják a népet. Táncol, mozog, ugrabugrál, énekel, a Hogy mondjam el pedig még mindig csodás, nehéz megnyikkanni utána… Annyira sajnálom mindig azt az elárvult Benvoliot, akinek már senkije se maradt… Tegnap a darab legvégén (máskor a „függönyt”/leplet szokta ilyenkor összeszedni) valami új mozdulatot fedeztem fel Árpinál, de nem tudnám megmondani mi is volt az.
Dzsoni zseniális, egyre jobban szeretem. Tök jó volt, hogy a Minden szerelem vak-ban a végén kapott most egy plusz bekezdést (mintha a refrént újra énekelné egyedül, miközben elvonulnak Rómeóék), így hosszabb a dal (vagy nem jól mondom?) és amikor megjelentek még a csuhás barátok… ah, nagyon jó volt ez a jelenet… amúgyis az egyik kedvenc dalom (feltéve, hogy létezik nálam ilyen). Annyira atyai a Rómeóval, és amikor a végén is leszedi onnan… és ahogy összeomlik a legvégén abban a Mit ér a hit-ben, hááát, nehéz rá szavakat találni. Annyira látványos volt tegnap is, ahogy egy szép lassú mozdulattal leveszik a keresztet a nyakából és leteszi… Csak nekem tűnt úgy, vagy a szabadtéren tényleg nem cipeli annyit Júliáékat?! Jaj, és picit fordítottak az akasztófán is, inkább kicsit oldalról van, nem pont szemben-szerintem.
Era hozta a formáját, de mintha a Szeme tűzben égben-be több újítást is belevitt volna… és olyan hajlításai voltak, hogy csak na!!! A Ha-ha-ha még mindig oltári jó, főleg így a sok táncossal! Jaj, és a szabadtér gyönyörűsége: amikor a madárcsicsergés közben vonult be, pont ütött az óra… Annyira jó volt, a véletlenek szépsége.
Parisz – Zsolti egyszerűen tökéletes volt! Azt vettem észre, hogy a nagyobb mozdulatai nagyon hatottak, a lánykérésnél sokkal többen mosolyogtak és kuncogtak, mint bent a kőszínházban. Hatalmasat énekelt tegnap is, nagyon élvezte (és én is), az emberben komolyan az ütő is megáll, amikor ilyen hangokat ad ki magából (ugye már meséltem, hogy szoktam velük együtt venni a levegőt?)… És bizony sokan elfeledik (mert nincs a cd-n), hogy Júlia halálakor szinte megőröl az az ember… és ott is akkorát énekel!!!
Szilveszter még mindig nagyon tud, annyira neki való ez a szerep (ahogy a Halál is). Őrületes, amikor átvált idegroncsba. A bálon amikor a lassított mozdulatok kezdődnek olyan gyönyörűen „repül” le Zoli karjaiba az emelvényről, hogy jó nézni. És Szilveszternek tökéletesen begyakorolt és kiszámított mozdulatai vannak, nem szöszmötöl, az övet elsőre becsatolja, pontosan esik oda mindenhova, stb… (de emlékezzünk csak a golyógurítós részre az Elisabethben). Na, és ugyebár a párbaj…! Sajnálom, hogy a Nő csak tárgy nem kerülhetett fel a cd-re.
Kata is az „egyre jobban szeretem” kategóriába tartozik, nagyon jó volt tegnap is. A Gyűlölet még mindig nagyon fekszik neki, és olyan ledér feleséget játszik, hogy….
Az igazság az, hogy amikor a Verona-t és a Lehetsz királyt meghallom, akkor bekattan valami Estes feeling és végem van… Elkezdek rángatózni, mocorogni és végigtátogom az előadást…
Na, azt hiszem sikerült kiírni így elsőre az élményeimet, remélem végig bírtátok olvasni és akik nem voltak ott, valamennyire bele tudták élni magukat, akik pedig ott voltak most így velem együtt sikerült feleleveníteni az előadás adta élményeket. Ilyenkor picit sajnálom a családom tagjait és az ismerőseimet, mert eléggé használhatatlan vagyok beszélgetés ügyileg, mert egyetlen témám van: Rómeó…"