Bejegyzések

Il Volo - Grande Amore (Italy) 2015 Eurovision Song Contest

Kép
Na jó, el van döntve, nekik drukkolok. :) Végighallgattam háttérnesznek ma este a BBC-n a dalversenyt blogolás közben, két dalnál kaptam fel a fejem, az egyik az örményeké volt (talán), és ennél. De ennél határozottan, bár a montenegrói dal meg ütemes volt. A magyar kislányt végighallgattam, ügyes volt, de nálam a férfi(ak) hang az mindig erősebb. Vagy csak általában? Mondjuk úgy, hogy mostanában mindenképp. :) Hajrá Italy! :)

Felnőtt gyermekek

Kép

Válaszok a kamaszkoros íráshoz

Talán a múlt héten posztoltam valamikor a kamaszkorral kapcsolatos írást, hát íme a viszont-cikkek: 16 éves leányzó szerint a szülőket kell túlélni a kamaszkor alatt (is) valahogy: http://wmn.hu/2015/05/18/hogyan-eld-tul-a-szuleidet-kamaszodas-kozben-csenge-101-tippje/ Kormos Anett-en megint jót rötyörögtem, nem százas a csaj. Humorista elvileg, úgyhogy úgy olvassátok: http://wmn.hu/2015/05/19/kormos-anett-felejtsetek-el-minden-eddigit-ez-a-kamaszkor-tulelesenek-modja/

Kamukirályság

Nos, a Gyere haza fiatal- projektet én is megnéztem kíváncsiságból. Túl azon, hogy én nem is vagyok a célközönség (mivel nem vagyok felsőfokon végzett, hiányszakmára kiképzett és vezető Londonban), a minimum információkhoz is olyan erős regisztrációt kellett volna végigcsinálnom, hogy ezt az óraműpontosságú és beazonosíthatós listázást nem vállalhattam. Nagy szemkápráztatás és ámítás az egész: http://hataratkelo.com/duborog-a-kormanypropaganda/

Kensington Palace 2.

Múlt szombaton a Kensington Palace-ban jártam, mondjuk nem oda indultam, de az sikerült. :) Úgyis az Újra esélyt adni listán volt, mert nem jött be elsőre és nem értettem miért. Most már tudom, mert most is fura volt, túl sötét. Ennyi. :) De attól még gyönyörű épület csodás kerttel és rengeteg kinccsel. Most merész voltam, próbáltam belső képeket is csinálni. Idemásolom az első látogatásos posztomat is emlékeztetőül vagy emlékidézésnek és mutatom az új képeket is. http://bernoblogja.blogspot.co.uk/2011/11/kensington.html https://picasaweb.google.com/113055242432803558965/Kensington2?authkey=Gv1sRgCL_m4bim2JD2EA

What Does The Fox Say?

Kép
A mai fiatalok - hogy én így öregecskén ugye ilyeneket mondjak már, egész más zenei ízléssel és irányokkal találkoznak, mint bezzeg mi! :) Na, ez a tucctuccot egyszer már mutattam, úgy ismertem meg, hogy a Nagy Duettben Dolhai A. és Pokorny Lia énekelte. Tegnap újra találkoztam vele, amikor késő este Alex rákezdett (nem tudom egyébként honnan szedi ezeket, mert zenei tv - sajnos - nem megy itthon és rádió sincs) és igyekezett előadni. Több mint mókás volt. :)))

Csacsi öreg medve

Kép

Iskolai fotó

Kép
Tegnap iskolai fotózás volt, tehát próbáltam az összes tökegyforma iskolai egyenruha közül a legszebbet, legfehérebbet (ing), legkékebbet (pulcsi), legszürkébbet (nadrág) megtalálni, és minden hajszálat az égig zselézni. Aztán jött a maradék tíz perc, amikor próbáltam megmagyarázni, hogy a fotóig lehetőleg senki, de SENKI, érted, Matyuska, SENKI nem fetreng a földön! :) ÉÉÉÉÉSSS, tessék mosolyogni! :)

Találmány

Kép
Ez egy repülő, ha valaki nem ismerné fel. :)
"A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle." (Gárdonyi Géza)

Olvasni jó

A cikkecske szerint azt sorolják fel, hogy miért menő olvasni... Szerintem nem menő, mert az olyan mintha azt mondanám, hogy olvasni divatos. De olvasni JÓ. :) Aki szeret olvasni, viszont több ponttal egyet tud érteni: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/16-ok-miert-iszonyu-meno-olvasni/

Mentés

Kép
Kedden bátran megküzdöttem a közelgő jégeső előtt az autó betakargatással. Íme az óradíjam,ami máris rohamosan fogy. :)

Jófejség

Kép
Vannak esték,amikor egyértelműen én vagyok a legjófejebb Berni. Ilyenkor pl pizza a vacsora. Igen, a szósz is saját. :) A kép egyet mutat,de három alá nem adjuk.

Ez is tetszik

Kép
Amint lehetséges, úgy szeretném a nagy (világos) konyhát, pl ez is nagyon tetszik itt.
Kép

Gyere, ülj közelebb...

Kép
Ezt a kis részt először akkor hallottam, amikor középiskolában az első magyar órám volt a kedvenc magyar tanárommal (róla szoktam azt mondani, hogy vele-miatta szerettem meg legjobban a magyart, de sajnos egy betegsége miatt második végén leadott minket és utána egy rémet kaptunk; ha nem így történik, biztosan érzem, hogy a kedvencemmel fel tudtam volna készülni és a bölcsész szak felé veszem az irányt). Szóval ültünk ott órán és teljesen magam alá voltam zuhanva a kollégium és a kezdődő nagybetűs élet miatt városon és akkor egyszer csak jött egy tündéri nő és felolvasta ezt és azt mondta, hogy reméli, mind közelebb tudunk ülni majd:

Napsugár doboz

Kép
Szerintem (is) ez egy kiváló ötlet, kicsit máshogy átgondolva szülinapra is tök jó lehet, de bármilyen ünnepre, vagy akár *csakúgy*. Amikor jól ismerjük az ajándékozottat, szerintem nem lehet nehéz megtölteni egy ilyet. http://napiboldogsag.com/2015/05/22/keszits-napsugar-dobozt-nyomtathato-cimkekkel/

Broken Vow

Kép

You Raise Me Up

Kép
Kicsivel van csak több, mint fél év a koncertig, és szépen gyűlik a lista, amit nagyon szeretnék tőle hallani ott, élőben. Pont. :)

A császárok klubja

Kép
Egy igazi film a hétvégére, nézzétek meg! :) William Hundert a görög-római történelem professzora egy előkelő iskolában. Elveihez hű, szenvedélyes és nagyszerű tanár, aki generációk számára nyújtott az élethez elengedhetetlen tárgyi tudást és erkölcsi tartást. Ám egy napon váratlan ellenfelet kap a sorstól egy új diák személyében, aki egy helyi politikai potentát burokban cseperedő csemetéje, és - tán épp ezért - a vérében van a lázadás. A konfliktus a szokásos, éves Julius Caesar versenyen csúcsosodik ki, amikor a három legjobb diák megmérkőzhet a babérkoszorúért, és eldől, ki lehet tagja a császárok klubjának. Ám ebben az évben Hundert kap olyan leckét az élettől, amely még negyed századdal később is kísérti.

Kicsi a lakás, de... :)

Tudjátok, imádtam a Rómain a kis 26 m2-es kuckót, mind a kettő lakást. A kicsiben úgy elhelyezkedni, elpakolni, hogy létezni is tudj, az a kihívás. :) Nem mondom, egy fél szobát még el tudtam volna hozzá képzelni hálónak, de ha csak ekkora sajátkám lenne is boldog lennék. Itt egy jó cikk képekkel, ahol egy 29 m2-es alakítottak át. Rengeteg lehetőség van egy pici lakásban is. Sőt. http://www.almaimotthona.hu/garzon-felujitas_img-3.html

Lista

Egyre jobban rühellem a listákat. Listázni valami olyat lenne szabad, ami többek véleménye, több nézőpontból lett valami, vagy írják oda, hogy saját lista. Itt van egy újabb gyöngyszem, szerintük ezek miatt mindenképp Londonban kellene élni. Hát, némelyikkel egyetértek, de ha nem ezek történnek sem áll meg a világ. Minden városnak- helynek vannak előnyei-hátrányai. http://kulfoldremennek.hu/munka/149-30-indok-amiert-egyszer-az-eletben-londoninak-kell-lenned
Kép
„Értsétek meg: senki nem vehet titeket a hátára, mert akkor már nem a saját utatokat járnátok, hanem azét, aki titeket cipel.” (A.J. Christian)

Illat

Aki tényleg jól ismer, tudja, hogy a mosás nálam is valami különös mánia lehet. Jelenlegi életemben igazi mosómedve lehetek... :) Aki ha mosni nem is szeret, de szereti, ha illatos a ruha, íme néhány tipp: http://varazsdoboz.cafeblog.hu/2015/05/18/frissen-mosott-ruhak-akar-heteken-at/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=kreativotthon&utm_campaign=20150520
Kép
Kép
Minden, amit tudsz. Minden, ami vagy. Minden, amit teszel. Minden, amid van. Minden, amiben hiszel. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy idáig jutottál… Hogyan tovább? Hogyan jutsz még messzebbre? Itt az idő, hogy használd mindazt, amit még nem tudsz, mindazt, ami még nem vagy, mindazt, amit egyelőre még nem teszel, mindazt, ami szerencsére még nem a tiéd, mindazt, amiben nem hiszel. ‪#‎JorgeBucay‬: 20 lépés előre

Angol menü

Kép
Ma estére az egyik tipikus angol menü abszolválva, ami egyébként az egyik kedvencem. :)

Jeli helyett

Kép
Otthon tombol a turizmus a Jeli Arborétumban a rododendronok miatt, úgyhogy némi nosztalgiaféle elkapott tegnap a mocsóták tenisze után hazafelé. Ezek a szépségek elég gyakoriak errefelé, ez a kettő kb 5 házon belül volt.

Csúnya volt

Kép
Ma olyat láttam, amit szerencsére sosem. Kisebb - nagyobb viharok voltak egész nap. Aztán 2 után teljes sötétség és több mint 10 perces heves jégeső. A háziak autoparkját még éppen sikerült betakargatni.
"Milyen nagy különbség van aközött, ha azt mondom, ma is egyedül voltam, vagy azt, hogy a mai délutánt magammal töltöttem." (Pál Feri)
Kép
Kép
Ezt most nem értem, hát ki tud olvasni a szirmoktól? Vagy mi lesz a következő oldallal, és a szirmokkal? :)

18-35-123-15

Kép
Na, ki tudja megfejteni a címben szereplő számsort? :) Elárulom... 18-a van, ami az egyik kedvenc számom, mert olyan sok dátumom kötődik hozzá. Egy újabb ilyenen 35 leszek, egészen pontosan 123-at alszunk- nem alszunk addig. És aztán a rejtélyes 15. :) 15 éve lenne, hogy valahol dolgozom, de ugye az már nem számolódik, hiszen sokkal előbb kiléptem, de van valaki, akit egészen pontosan ma 15 éve, hogy megismertem és még mindig ismerem és remélhetőleg még messze a végső szám. :) Rögtön az első napon, milyen mázli, nem igaz? :) 

Muzsika tv

Kép
Azt mondta,koncert lesz. De aztán mégsem lett. Nálunk ez a muzsika-tv adása. :))

Cornwall

Kép
Beszerezve. :) Lehet tervezni, hátha sikerül eljutni. :) #topánka#

Új üveg

Kép
Van egy szép új üvegem a szép dolgoknak. :) kicsit (újfent) pesszimista hangulatban válogattam,így az üveg nem lett sokkal nagyobb. ;) Pedig még van a majussal együtt 8 hónap. Hm,majd meglátjuk. Félévkor szerzek egy kettes számút. :)

Április

Kép
Mostanában mindig lemaradok, április végén itt tartottam a cetlikkel. :)

Szombat reggeli töprengés

Kép
A két kép nagyjából össze is foglalja a hétvégét,de azért majd mesélek is.

6.

Tegnap estére kivégeztem a 6-os számú könyvet is. :) Eddig 6 könyvet olvastál el a tervezett 25-ből. Hátralévő idő: 135 nap. 24% #topánka6 # Köszönöm a szavazatokat, pár nap és hozom akkor kiolvasott könyveket a véleményemmel együtt, csak kicsit most blogilag lemaradásban, épp a kihívás miatt. :)

Thomas után

Kép
Íme egy nagyon-nagyon szép film, nem épp könnymentes. Thomas után Kyle Graham nem a szörnyektől fél, mint általában a hatévesek, akik az ágy alatt keresnek menedéket. Kyle szinte mindentől fél, és félelmeit nem tudja szavakba önteni. Édesanyja, Nicola tisztában van vele, hogy Kyle magányra és biztonságra vágyik, de a kisfiú jövője érdekében megpróbálja a végsőkig feszíteni a húrt, amit az autizmus állapota megenged. Férje, Rob ugyanolyan odaadóan szereti kisfiát, de nehezen viseli, ahogy Nicola elszánt küzdelme rombolóan hat kettejük kapcsolatára. Ekkor lép be a család életébe Thomas, a golden retriever kölyökkutya. Nicola és Rob elképedve figyelik, ahogy Kyle személyisége csodálatos módon megnyílik Thomas felé.

Nincs szépség a földön

Kép
Most bevállalós leszek. :) Ezen ott voltam élőben. :) Naná, melyik Musical Esten nem? :) Tudom a választ, az első 3-on talán még nem, utána viszont kötelező program volt. Imádtam! Ott lettem igazi musical-rajongó. Egy-egy dalt hallottam, utána pár napon megvolt a fű alól az előadás cd-je, abban az időben ez nem ment ám olyan könnyen, nehéz volt ezt-azt megszerezni. Ez még az mp3 előtti időszak! Recsegő rémesen rossz felvételeket is hallgattam, mert más ha nem volt... Ha akkor csak a fele megvan a jelenlegi technikából, hááát, hűha!!! Emlékszem, valahonnan épp az egyik vizsgaidőszak végén, (vég)elgyengült állapotban láttam meg a hirdetést. Rögtön kellett jegy. Akkor tudtam meg, hogy tudok huhogni és üvölteni. :) Épp ideje volt, hiszen már húsz is elmúltam. Igazi katarzis volt, repültem hazáig. Nemcsak a dalokat, még a fellépőket sem ismertem eleinte. Utána jött az őrület, ami évekig kitartott és egy csendesebb(nek tűnő) időszak jött utána. Szóval ha valamiből ott hallottam egy ú

Valahol Európában - Talán

Kép
A héten ünnepelték - sajnos zártkörűen-, hogy 20 éve mutatták be a Valahol Európában c. musicalt. Az egyik legjobb musical, amit láttam, pedig csak egyszer láttam szabadtéren és sajnos nem is az első szériát. De azért is linkelem ezt a dalt, mert az egyik legszebb dal, amit nőkre írtak musicalben, és van aki elvisítja, de ez itt egy szép változat. Aztán Tunyóka az egyik kedvenc druszám, és bár keveset láttam belőle élőben, de ma reggel belefutottam, amikor a Családbarátban volt vendég és nagyon tudom ajánlani visszanézésre. Szóval ennyi minden eszembe jutott egy tv adás kapcsán. Íme:

Játék együtt

Kép
A mai fiatalok... együtt vannak és nem bandáznak, nem kisautóznak, nem társasoznak, nem futkosnak a kertben, ülnek a tablet fölött. Még a lépcsőn sem jutottak ki, hogy legalább kényelmesen csinálják. Ha választhatnék bármit, amit kidobnék a házból, ezzel kezdeném... Pár héttel ezelőtt készült a kép. De bármikor készülhetett volna. Egyet tudnak még, kidönteni minden játékot a szoba közepén és otthagyni. (Ez hétvégi program kizárólag, ha szerencséjük van és nekem is, be tudom fogni... de nem mindig bírom ki szöveg nélkül sajnos.)
"Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától." (Elif Safak)

Az elnök különgépe

Kép
NA, nem egy péntek esti romantika, de szeretem ezt a filmet, Harrison Ford szuperhős, mesei elemek is vannak benne bőven, de hát film, nem igaz? :)

Rózsám

Nem hiszem el, hogy már megint megelőztek... http://welovebudapest.com/uzletek.szolgaltatasok/romantika.a.kobon.pop.up.bolt.a.rozsahoz
"Létezik másfajta szeretet is. Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél, és ne kevesebb. Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen. Azt akarom, hogy tudd van ilyen, és várd ki, amíg rátalálsz. Ne érd be ennél kevesebbel." (Éjjel a parton)

Határon innen

Ezt a könyvet R vette J -nek, hogy ne mindig a külföldi nyaralásokat nézegesse,hanem olvassa el,a britek mi mindent tudnának határon belül... Na,nem lett szétforgatva a könyv, nekem viszont eszembe jutott, hogy hátha találok benne valami jót és olcsót, de inspiráló lehet mindenképp, majd mesélek. :)

Könyvekről

Szeretnétek, hogy megosszam a számoláson túl, hogy melyik könyveket végeztem ki a kihíváson?

Te is voltál kamasz (?)

Aktuális családilag a téma, ma egy cikkbe is belefutottam és még valaki vissza is kérdezett, hogy mi is ilyen kamaszok voltunk-e? Először a cikk: http://wmn.hu/2015/05/14/121-pont-hogy-mindannyian-tuleljetek-a-kamaszkort/ És hát ami nekem elsőre eszembe jutott magamról (igaz, hogy most kicsit kiegészítve írom ide), de érdekel, hogy ti is voltatok-e kamaszok? :) Jah, hogy ki emlékszik már arra? :) Tuti, hogy emlékeztek! Úh, én kifejezetten utálatos és kiállhatatlan voltam szerintem. Magamat tudtam a legkevésbé elviselni, ezután jött mindenki más. Mindig bőgtem, vagy ordítottam, marha nagy ruhákat akartam csak. Szerintem ekkor írtam naplót is,aztán rettegtem,hogy megtalálják. :)) És nem volt facebook, meg chat. Kéthetente vagy havonta (?) Bravo magazin és Ifjúsági magazin, ha kisírtam rá a pénzt, onnan világosodtunk fel abból a két oldalból középről... Utaltam a kamaszkort meg magamat, meg tudjátok -  Engem senki se szeret. :)) Ezt olyan sokszor elmondtam magamban, hogy nehé

Bentre inkább

Kép
Ezt kinti képként hirdetik, de én ezt a nappalimban vagy az üvegteraszomon is el tudnám fogadni...

Epres vagy narancso

Ma reggeli körkérdés: Én: Ki milyen lekváros kenyeret kér? Epreset vagy narancslekvárosat? A válasz néma csend, leginkább a teljes bambulás. Nem mindig vagyok ennyire jófej, hogy lehet válogatni ám. Ki is billentettem őket lehetséges a hajnali órán. Én: Ki milyen lekváros kenyeret kér? Eperlekvárosat vagy narancslekvárosat? Matthew: Tessééék? Alex: Mit mondtál? Én: Ki milyen lekváros kenyeret kér? Epreset vagy narancslekvárosat Matthew: Én lekvárosat...

Champagne

Kép
Mondjuk azt, hogy ez a Napihepi a szikrázó napsütés mellé, holnap állítólag jön az eső. Hát persze.
Kép

Michelisz N.

A következő, tízperces interjút azoknak is ajánlom, akik nem kifejezetten rajonganak az autóversenyért. Michelisz Norbi az utóbbi évek sikereinek ellenére sem szállt el magától, nagyon megfontolt és tisztán tudja, mifelé tart. Érdekes interjú érdekes és okos válaszokkal. Általában motiváltnak lenni mit is jelent... http://rtl.hu/rtl2/magyarul/michelisz-a-leggyorsabb-magyar

Ülj már le... :)

Hát, nem mondom, némelyik ötletes és szórakoztató is, de azért megnézném a gyakorlati megvalósításról szóló beszámolót is... :) http://www.nlcafe.hu/csalad/20150509/gyerek-eskuvo-szorakozas/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=kreativotthon&utm_campaign=20150510

Napi 30 perc (?)

http://www.fejoseva.com/mikor-lenne-idom-irni/

Dali

„Ne félj a tökéletességtől! Sosem éred el.” Dali cikk: http://wmn.hu/2015/05/11/ha-zsenit-jatszol-azza-leszel-10-idezet-salvador-dalitol/

Én vagyok ott :)

Kép
Múltkor elfelejtettem felhívni magamra a figyelmet a 'klip'ben, így most legalább újra linkelhetem ezt a kedves kedvencet. :) NA, ki fog elsőre megtalálni...? ;)

Szombati fények

Kép
Ezek még szombat esti képek, de a helyzeten nem változtat - Valaki nagyon tud festeni... :)

129

Kép
129 napom van még a Topánkám fényesítésére. :)

5.

Hétfőn hajnali negyed egyre (vagy ez még vasárnap éjjel?) teljesítettem a Könyvkihívásom ötödik könyvét. Így már 20 % van teljesítve, hogy ilyen szép passzív szerkezetű mondatot írjak. :) 25-ös könyvkihívás Eddig 5 könyvet olvastál el a tervezett 25-ből. Hátralévő idő: 141 nap. 20 % #Topánka6#

Ébredés

Kép
Na, itt én is ébrednék... A képi szobában, de egy kávéfarmon is... Vajon milyen lehet Kenyában kávéfarmon ébredni? Milyen ott a levegő, a fű, milyen a „zöld” és milyen a szél? „A „kávészerelem” sokaknak a kávéültetvényen kezdődik, nem pedig a forró itallal a kézben. Azt csak később szeretik meg, miután a kávéfarm már rabul ejtette őket!”- állítja Frei Tamás. Sokhelyütt járt már ültetvényeken, Kenya és Nairobi azonban még a kávéültetvények ismerőinek is különleges élmény. Az Old Stanley hotelben megszállni, aztán a közeli Nagy Hasadék Völgy (Great Rift Valley) farmjait felkeresni -ez már a szenvedély kezdete. A híres dán írónő, Karen Blixen mesélt talán erről a legszebben és legátélhetőbben. Utazzunk most pár percet vele legendás könyvének, a „Volt egy farmom Afrikában”-nak a helyszínére. A Ngong-hegyekhez, egy kávéültetvényre… „Az Egyenlítő száz mérfölddel északabbra szelte át a fennsíkot, és a farm hatezer lábnyira feküdt a tengerszint felett. Nappal úgy érezte az ember, hogy

Nem (volt) vicces

Éhes (kis)férfiemberrel jobb nem viccelni, ezt ma megtanultam. Tenisz után, 5 után jöttek meg a férfi Sámuelek. A hazatérés utáni rutinköröket futottuk, - tedd el a cipőt, mosd meg a kezed, öltözz már át, hányszor mondjam még, stb... amikor a legkisebb megáll a konyhaküszöbön, a kekszmorzsa még ott virít a szája sarkában, de nem tágít: - Berni, mit fogunk ma eszni? - Éhes vagy? - Mit fogunk eszni? - Ma nem eszünk, nem főztem, mosd meg a kezed, légy szíves! - Tessék? Mit fogunk eszni? - Mucika, ma nem eszünk, nem volt kedvem főzni (ez mondjuk tényleg igaz, mármint hogy semmi kedvem nem volt megint főzni)...  - mosd meg a szádat is, mert kekszes még. - aztán mentem tovább, részemről túl volt tárgyalva a téma, hiszen mindig szoktunk enni - sőt, néha úgy érzem, mintha másból sem állna a délután. Azt hittem legalábbis, hogy vége a témának, Alex röhögött - vihogott messziről, mert ő látta rajtam, hogy nem gondoltam komolyan, ráadásul a sütőből másztak elő az illatok, almás-körtés cru

Az ajtó

Kép
Ez úgy szép és értékes, ahogy van. Évek óta készülök elolvasni a könyvet, a film előbb jött most, de ettől még a könyv a listán marad, sőt, előbbre kerül. A film zseniális lett, nem tudtam abbahagyni a nézését és hát Helen Mirrer megint frenetikus. http://www.port.hu/az_ajto/pls/w/films.film_page?i_film_id=126392 "Különös szépségű film az emberi tartásról, a titkokról, az egymás iránti megbecsülésről és szeretetről. A Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből készült film, két szigorú elvek szerint élő asszony portréja. A házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története. Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri Emerencet a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét, lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom. Ahogy Emerencről leválik a ridegség máza, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó." Szabó Magda:  Az ajtó Ez a könyv, po

Csinosak

Kép
Kép
Jól jöhet még legyártani egy ilyet. :)

Újabb fehérkék

Kép
"Kezünkből azonnal kihúzzuk a tüskét, miért őrizzük akkor szívünkben?" (Facundói Szent János)

Szerelem (néma sanzon)

Kép

100

Ma volt a századik napos selfie. Talán emlékeztek, D. Tóth Kriszta a 40. születésnapja után fogott bele abba, hogy saját maga is látni akarja, hogy egy éven keresztül hogy változik az arca. Bátor volt és azóta is kitartó. Itt ír róla kicsit hosszabban: http://wmn.hu/2015/05/11/heti-kriszta-100-napja-fotozom-magam-smink-nelkul-eddig-ez-tortent-velem/
"Az egyetlen dolog, ami közted és az álmaid között áll, az az ostoba történet, amit saját magadnak mesélsz arról, hogy miért vagy képtelen elérni őket." (Jordan Belfort)

Szerelem Hitler árnyékában

Kép
Hát, ez nagyon szép történet bizonyos értelmezésben, ajánlom. Szerelem Hitler árnyékában 1944-ben a fiatal Ellen számára világos, hogy véget kell vetni a háborúnak. Csatlakozik az ellenállókhoz, de egy elrontott akciójuk után találkozik Dr. Roberttel, aki azt állítja, hogy ő a brit titkosszolgálatnak dolgozik. Ellen csatlakozik hozzá, és elvállal egy küldetést, hogy megtudjon mindent az U-864 tengeralattjáróról. Megismerkedik egy fiatal tiszttel aki a fedélzeten dolgozik és a bizalmába férkőzik. De közben bele is szeret... 2011-ben megtalálják a Norvég partoknál az U-864 tengeralattjáró roncsait amit a britek süllyesztettek el 1945-ben 73 emberrel a fedélzeten...
,,Nincs nagyság ott, ahol nincs egyszerűség, jóság és igazság." / Lev Ny. Tolsztoj /

:)

Kép
,, - Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. - Melyik az a rész? - Az, amikor te meg én mi leszünk." A.A. ‪#‎Milne‬ : Micimackó
Szerintem ez nemcsak az óvónőkre passzentos, de a nannykre és az anyukákra is. :) Mindenkire, aki gyerek körül létezik. Alex úgy szokta fogalmazni az iskolában készült húsvéti-karácsonyi stb lapjait, hogy *mindenkinek, aki rá vigyáz, róla gondoskodik*. :) Hogyan teremtette a Jóisten az óvónőt? Amikor A Jóisten az óvónőt teremtette, már hatodik napja túlórázott.Ekkor megjelent egy angyal és azt mondta: -"Uram, már olyan régóta dolgozik ezen a figurán!" -"Láttad a megrendelésen a speciális kívánságokat? Könnyen kezelhető legyen, de ne legyen műanyagból. Álljon 160 mozgatható részből, az idegei drótkötélből legyenek, az ölében egyszerre 10 gyerek kapjon helyet, és mégis elférjen egy óvodai kisszéken. A háta olyan széles legyen, hogy miden terhet elbírjon és az életét nagyrészt előre hajtott tartásba tudja leélni.Szavai mindent begyógyítsanak, legyen az egy dudor a homlokon, vagy lelki fájdalom, és hat pár keze kell legyen! Az Angyal megcsóválta a fejét és azt mo

Josh Groban – Stage 6 (The Story Behind The Songs For Stages – Part 3) [...

Kép
Micsoda este, igaz-e, újabb barnaszemű szépen éneklő pasast hoztam. :) De csak mert egy újabb werk került fel az albummal kapcsolatban. :)

Krolock újra

Íme néhány kedves kedvenc Krolock grófomtól, ha már a hétvégén úgyis szóba hoztam. :) https://www.youtube.com/watch?v=QP0-teiBZ60 https://www.youtube.com/watch?v=P2pNyWgCERo

Álomtánc

Kép
Íme a másik szerelem, az egyik legkedvesebb dalommal a legjobb időszakból, a megboldogult fiatalság idejéből, amikor egyik színházból a másikba estem és vagy Musical Est előtt voltam, vagy utána, vagy éppen ott. Szép emlék, az egyik legszebb...

Principessa

Kép
Na jó, megint szerelem-este van. :) Az Anconai szerelmesek darabról már biztos ömlengtem, de lehet, hogy már erről is itt... :) A dalt simán nagyon szeretem, de Debreczeny Csabinak is a hangját, a szinkronos és a rendes beszédhangját is, de amikor énekel, azt na, azt nagyon imádom. :) Ezt a dalt hallottam tőle egészen biztosan először, nagyon emlékszem arra is, aki megmutatta, és úgy lett szerelem, ahogy az van. A Felicita-t is jól énekli, a legdrágább Vronszkijom volt az Anna Kareniná-ban és ezermillió százalék, hogy kitűnő Javert is lesz (ahogy Feke Pali barátom is - jövő tavasszal mutatják be a Madáchban, hát, nem mondom, hogy ez nem egy plusz jel a menni-maradni listán... ;)) Szóval íme, szeressétek, hallgassátok! :) /óh, és azt is el kell mondjam, hogy évekig epedtem, hogy Valaki elénekelje ezt a dalt, de még nem tettem le róla, sőt ha ebből valaki bevállal egy szerenádot egyszer, hát tutira meggyújtom a gyertyát... ;)/
"Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalva azt, hogy rád taposhatnak... nos, ehhez kell az erő. A valódi erő." (A. J. Christian)

Az idő, amit a rózsádra... :)

Kép
A sötétkéket szeretném:

What I Did For Love

Kép
Ma este ez a leg.

Szépséges szépségek

Kép
Kép

Charlotte Elisabeth Diana

Kép
Hát íme, itt van Ő, ha még valaki nem látta volna és még a kórházi lapja is nyilvános. :) Hát nem tudom, napok óta minden tele van azzal, hogy tényleg akkor született-e vagy sem, stb. Hercegnőség ide vagy oda, nem lennék egyik családtagnak sem a helyében.