Gyere, ülj közelebb...
Ezt a kis részt először akkor hallottam, amikor középiskolában az első magyar órám volt a kedvenc magyar tanárommal (róla szoktam azt mondani, hogy vele-miatta szerettem meg legjobban a magyart, de sajnos egy betegsége miatt második végén leadott minket és utána egy rémet kaptunk; ha nem így történik, biztosan érzem, hogy a kedvencemmel fel tudtam volna készülni és a bölcsész szak felé veszem az irányt).
Szóval ültünk ott órán és teljesen magam alá voltam zuhanva a kollégium és a kezdődő nagybetűs élet miatt városon és akkor egyszer csak jött egy tündéri nő és felolvasta ezt és azt mondta, hogy reméli, mind közelebb tudunk ülni majd:
