Már többször láthattátok, hallhattátok tőlem a mai ünnepet, idén sem megyek el mellette szó és kép nélkül. Adtam is, kaptam is. Íme, az enyém, csodalámpással. :) ... és Dragomán György írását is mindig jó újra olvasni: Dragomán György 1 ó. · Persze, ma van március elseje. A piros füsskabátomra teszem a tenyerem, a szívem fölé, azt gondolom, hogy nem ebben a kabátban kellett volna jöjjek, meg kellett volna kérjem Nagymamát, hogy vegyen nekem egy szép tavaszi kabátot, vagy inkább otthon kellett volna maradjak, azt kellett volna hazudjam Nagymamának, hogy beteg vagyok, hogy nagyon-nagyon fáj a hasam. Erre a szerencsétlen kabátra senki se fog feltűzni semmit. Nem tudom, itt hogy szokás, a régi iskolámban úgy volt, hogy reggel felakasztottuk a fogasra a kabátunk, és a fiúk a szünetekben feltűzték rájuk a márciuskákat, mi meg úgy csináltunk, mintha oda se figyelnénk egyáltalán, és csak akkor néztük meg a kabátunkat, amikor már indultunk hazafele. De nemcsak a saját kabátun