Bejegyzések

árváskodás

Kép
Szegények, ezen a télen nehéz jól lenniük. Hol mínusz 9, hol plusz 14 van.

kisműhely

Kép
Ha keresnétek, itt megtaláltok... 🙏🙃😅😍🤔🎁🐞🍀🎈✂️🖇 Nagyon-nagyon asztalt kell majd vegyek az igazi műhelyembe. 😉🤭

boldogság kihívás

Kép
Bármikor elkezdhető a 30...

magyar óra újra

Tegnap este újra volt végre magyar óra november után először. 🙏 Először a koronázási ceremónia, majd a téli szünet, múlt héten pedig a technika ördöge tehetett a sok kihagyásról. Alex még nagyobb lett, de nála alig érezhető a kihagyás és olyan jól lehet vele beszélgetni. 😍 Szeretem ahogy gondolkozik a serdülő buksijával, közben még mindig sok van a kicsiAlexségéből. 🙏 Matthew ebben a majdnem két hónapban elhagyta a kisfiús pofiját, mintha hirtelen egész más valaki lett volna. 🤔 Közben még mindig mindennel bepróbálkozik, terel, szédít és lazsál. 🙈🙃 ... és olyan trehányul pakolja és keveri a szavakat a ragokkal, hogy sosem gondoltam volna, hogy ez egyáltalán lehetséges... 🤔😅😁 Értékes időt lop el tőlünk a Covid... most volt 2 éve, hogy élőben utoljára találkozhattunk, megölelhettünk egymást. Akkor még 2 évvel kisebbek voltak, kisfiúk voltak... Közben 'felnőttek'. HA nem lenne az internet és az online magyar órák(nak tűnő beszélgetéseink), még több mindenről lemaradnék az

bögre

Kép
Töltsük fel hétvégén!

glória

Kép
Micsoda egy hét volt!  És amikor ma reggel glóriája lett a kávéfőzőnek, azt hittük, simán kihúzzuk így 2-ig... Ehelyett volt néhány csavar és nem várt fordulat is nem egy, de végül csak eljött a hétvége. 🙈🙏

páternoszter

Kép
Tegnap történelmi dolog történt, úgy elbambultam a 6-ra érve, hogy nem szálltam ki, most először átfordultam. :) 4 év másfél hónap után...  https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1ternoszter

Magyar musical napja

Kép
Szép ünnep! 🙏🎭💝 Nem is tudom, melyik dalt választanám, hogy megosszam... talán az Annából a Kívüled senkim-et mert napok óta ennek a dallama megy a fejemben. Utána biztosan mondanék még csodálatos Miklós Tibor szövegűeket, élén a Kiálts a szeretetért-tel, az Utazást, de más tollából a Pendragon legendája is nagyon fent van mostanában. De ott a Légy jó mindhalálig is, nagyon várom a Madách-ban az 15-et, de mondhatnám az Abigélt is, sok-sok kincs...! :) De hiányzik az Én, József Attila is, nagyon várom az új bemutatókat is. És még rengeteget kihagytam. Sajnálom, hogy egy színháznak vagy hakni-szervezőnek sem jutott eszébe egy gálát szervezni ez alkalomból. Budapesti Operettszínház Kedvencek    ·  41 p.    ·  Ma ünnepeljük a magyar musical napját! Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.

virággal

Kép

kik

Kép
Viccből gondoltam hétvégén azt mondani anyukámnak, hogy a héten már benézek a KIK-be, mert a jó húsvéti dekorelemekre ilyenkor lehet lecsapni. Aztán Zéné tegnap mondta, hogy már vannak szalvéták... egy másik üzletben csak maradékkal találkoztam egyelőre, de hát na... 😉😄

bontás

Kép
 Mindig nehéz a bontása a karácsonyi mesebirodalmamnak, ezért gyorsan el kell kapnom a pillanatot, amikor neki tudok állni. Így történt szombaton is, meg még mindenfélébe belekaptam, így nagyon ki lett takarítva minden. Néhány fényt azért hagytam és/vagy máshova tettem, illetve néhány télies dolog elő maradt, mint ahogy ez a cuki hóember is, aki amúgy is első teles.

És te? Te olvasol (eleget)?

 Ahogy ezt most olvastam, szinte ott ültem a kertben, ahol ezek egy részét már hallottam tőle élőben: Dragomán György   1 1 8   t t t 0 c ó i u h 7 r . c 6 e 5 d    ·  Olvasol te eleget? Ezt a kérdést bizony nem csak a gyerekeinknek kell feltennünk időről időre, hanem magunknak is, én évente megosztom itt így év eleje táján ezt a posztot, és mindig bővítek rajta egy kicsit. Mániám, hogy mindenkinek kell legyen erre legalább napi fél órája, aki ennyit rá tud szánni már elolvas átlagosan havi két könyvet. De persze vannak még ötleteim, úgyhogy következzék egy szép hosszúra nőtt lista, sok (triviális) javaslattal, ahhoz, hogy neveljük (vissza) magunkat az olvasásra. 1. Nagyon jól lehet tömegközlekedés közben olvasni, én általában novellásköteteket és tényirodalmat olvasok útközben, egyéb olvasmányokkal párhuzamosan. Meglepően gyorsan fogynak így a könyvek. (Telefonon is lehet, és a hangoskönyv is jó, egy jó zajzáras fejhallgatóval ráadásul egész pihentető élmény tud lenni a metrózás.) 2.

péntek délután a Margitszigeten

Kép
Már nagyon hiányzott! 👌🙏🚶‍♀️👣

Múlnak az évek – Eucharist&Friends, feat. Sillye Jenő és Mező Misi (IEC2020)

Kép
Óh, hát ez a kegyelem és az ökumené. Mindenki ott áll A Szerzővel. MezőMisitől szerettem meg ezt a dalt és ha nincs a Covid, legutóbb a RAM-ban én is láthattam volna Sillye Jenőt pár hónapja vagy igazából az még csak pár hete volt. A koronzási procedúra előtt nem sokkal. (Halkan jegyzem meg, hogy Jenő 74 éves...) Szerintem egyértelműen ez a legtöbbet hallgatott dalom. Ez a dal így, ahogy van a NEK-es családi napon hangzott el. Én is készültem, de ugye ez volt egyidőben a Kossuth téri nagymise előkészületével és hát nem bánom, hogy így alakult. A tavalyi év legjobb egy hete a NEK. De lehet, hogy az utóbbi 5-10 évé, bár ez sem tud teljesen igaz lenni, mert az nem mérhető és fogható semmi máshoz. Végtelen hálát érzek még most is, hogy részese lehettem. 

sötétség

Kép
Második napja tart a sötétség.

bocs, félrement

Kép
Ma esti kikapcsolódás munkahelyi kötelékben, 11-en együtt. 👌🎄🎁🙏👏 Karácsonyi ajándék volt, jó kikapcsolódás, kedveltük, jókat nevettünk, de azért el is gondolkozik az ember közben... Mészáros Máté helyett Ötvös András remek beugrását láttuk. 👏

nézőpont

Kép
6 emelet mélység vagy magasság (?)

idei naptár

Kép
Idén (illetve szilveszterkor zárás előtt 4 perccel) úgy döntöttem, hogy a benti naptárom, füzetem kicsit legyen más, mint korábban. Még nem volt időm elmélyedni benne, de nagyon sok jó dolog lesz benne és nagyon szép a szín- és képvilága.

hétfői ajándék

Kép
Annyira fáradtan jöttem el ma negyed 6-kor, hogy csak leültem a padra és néztem ki a fejemből és innen hívtam fel anyukámat is. Közben láttam elmenni a fényes vilit és megvártam, amíg visszajön. Nem adja vissza a kép, de annyira varázslatos volt. 🙏 és a Parlament előtt a fa is még mindig szép.  🎄🎁🙏

januári január

Kép
 Óh, a hónapválasztóról megfeledkeztem, annyi minden posztolandó volt, csak az évváltásra koncentráltam. Ma már egyszer leírtam dátumként, hogy 2021. 12. ... ;)

célok is lehetnek

Kép
Reggel elkezdtem összepakolni a karácsonyra kapott és szerzett könyveimet és ahogy hasaltam mellettük azon kaptam magam, hogy milyen jó kis címek, szinte lehetne egy-egy téma/feladat(kör) mindegyik, amelyek idén megvalósításra várnak. Direkt fejtetőn vannak, hogy ne annyira legyenek szembetűnőek. Nyelvkönyvet nem kaptam idén, de kitettem útba néhány angolkönyvet is. 🤞😊🤷‍♀️

Évértékelő

Kép
  Újév napja a tökéletesen elhelyezett magaslat, amelyről visszanézve láthatjuk, mi nem tetszett az elmúlt évünkben, mitől éreztük rosszul magunkat, majd fejest ugorhatunk az üdítően tiszta ötletek és gondolatok tengerébe. Sarah Ivens Kicsit húztam az időt, mert régen ezt mindig 1-jén szoktam, de azért csak nekifeküdtem! 👌🙏 Nem akartam úgy járni, hogy teljesen elhagyom, mint tavaly.

változásválasztás

Kép
 

Boldog új évet!

Kép
 Nem is tudom mit kívánjak mindannyiunknak az új évre, talán  hogy ennél rosszabb ne legyen vagy ennél csak jobb tud lenni...? Akárhogy is alakul, vigyázzatok magatokra és lépjétek meg, amit meg kell lépni ... - ezt kívánom magamnak is, és ez a fő cél. A többi majd alakul.  Boldog, egészséges új évet kívánok!

matinészilveszter

Kép
Az idei utolsó:

Viszlát 2021!

Kép
Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna, ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben. Szilveszter éjjel c. film

lepedő

Kép
Mutatnék egy klasszikus molinót, reméljük, Dani már meglátta. A 'B' ebben az esetben nem én vagyok. 👌

🧸

Kép
A hóbort az hóbort... 🤦‍♀️🤷‍♀️ a WC papírt és a konyhai törlőkendőt nem fotózom le, de ennek a családnak a tagjai. 😄

Az év végére...

Kép
Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit! Nem azért élsz, hogy túljuss valamin, hanem azért, hogy élj, és gyönyörködj a pillanatban. Lépj ki a mókuskerékből. Fújd ki magad... Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell - megkapjuk... Müller Péter Minden csodáért tenni kell. Ha többet nem is tehetsz, legalább annyit, hogy várod. Kitartóan, hittel. Nem elég "valamire" vágyni, tudnod kell pontosan, mire vágysz. És így történhet meg a csoda. Az év bármely napján. Akár az utolsón is. Ezt a csodát kívánom neked a következő évre. Csitáry-Hock Tamás

Évvégi homály

Kép
 Szeretem a ködös napokat, mert olyan különös, ahogy egyszerűen mintha tényleg nem lenne, amiről pedig tudom, hogy van. Ezen töprengtem ma reggel is, ahogy a Duna parton villamosoztam és szó szerint csak bámultam bele a nagy semmibe. Akartam egy homályos parlamentet fotózni, a nagy szürke-fehérséget, de épp beletrollkodott a villamos mindkét irányból. Szerintem az idei legjobb képem lett.

A negyedik

Kép
Kicsit aránytalan, kicsit homályos, de... :) Hétvégén pont azon tanakodtam, hogy vajon hol lehet ebből a csapatból a negyedik angyalka? Lehet, hogy valamelyik doboz sarkában mégis elbújt, aztán tegnap kaptam ezt a nagyot a medvéjével, hát beültettem melléjük negyediknek. :)

Amiért a hétvégét várom...

Kép
Az egyik dolog: és a másik, ez a könyv az egyik karácsonyi ajándékom: "Szinte bármilyen komolyabb eredmény eléréséhez, legyen az egészségi, anyagi, szakmai, párkapcsolati cél, következetes energiabefektetés szükséges, annak minden kényelmetlenségével, fárasztó voltával együtt. Ha már próbáltál leadni tíz kilót, megtanulni élvezhetően játszani egy hangszeren, vagy megírni a saját könyvedet, tudod, miről beszélek. Van tehát egy csomó élethelyzet, amikor a szívós kitartás elismerésre méltó és előrevivő dolog, ugyanakkor van, amikor bölcsebb rájönni arra, hogy itt az idő valamit föladni, és rábízni a gondviselésre. Ha létezésünk csónakjában a folyó sodrásával ellentétes irányban evezünk, akkor az egész életünk arról fog szólni, hogy rendkívüli erőfeszítések mellett nem jutunk sehova. Ha szinte megfeszülünk és mindent beleadunk, akkor is egy helyben fogunk rostokolni, vagy lassan csordogálunk hátrafelé. Feltételezem, mindenki ismer olyan embert a környezetében, aki ilyen na

Lift - van is, meg nincs is

Kép
 Ez a látvány a 'kedvencem' hetek óta. Még nagyobb kedvencem, amikor lehet olvasni a nagy felújításokról és az akadálymentes metró-aluljárókról. Ez a kép a Pöttyös utcai állomásnál készült. Én az út túlsó oldalán vagyok, nem vezet át zebra (csak az előtte lévő és az utána következő állomásnál lehet kb. átjuni), tehát ahhoz, hogy a liftet igénybe tudjam venni akár egyik, akár a másik irányba, mindenképp le kell mennem lépcsőn és még fel is ahhoz, hogy elérjem a liftet... vagy átmehetek ugye a a 2 x 3-4 sávos úton. Szóval van is lift, meg nincs is.

pótlás

 Ez nagyon tetszett, csak elmaradt, hogy kitegyem, de mivel még mindig karácsony időszakában járunk, idemásolom: KÉPZELD EL… … hogy a Föld egyetlen nagy karácsonyfa. Csúcsdíszei a Nap és a Hold, csillagszórói a csillagok. Angyalhaj helyett folyók és felhők futnak rajta szerteszét, és mi, élőlények vagyunk a karácsonyfa díszei. Állatok, növények és emberek, vízen, földön és levegőben élő teremtmények, lélegző karácsonyfadíszek. S ha mindezt elképzelted, gondolj arra, hogy Te magad is dísze lehetnél az univerzum kék karácsonyfájának, ha visszaadod mindazt a fényt, amit a csöndgyakorlatok során magadba engedtél. Így még az is megtörténhet, hogy ha valaki erre jár más galaxisokból, megérti, mit jelent a Földön ez a szó: karácsony. Boldizsár Ildikó https://www.facebook.com/ildizsar
Kép
Pont így jártam karácsony előtt, sok befejezetlen vagy el sem kezdett projektem volt, egyet tudtam tenni, húztam egy vonalat és mindent elpakoltam. 

gyorsírásul

Kép
Ez az egyik kedvenc 'boldogkarácsonyom'-om idén. A volt ofőm osztotta meg. Hozzáteszem, hogy ennél jóval erősebben is lehet ezt rövidíteni, ez egy elég kezdő megoldás. Lefordítom: Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kvánok mindenkinek!

Eltévedt poszt

 Tegnap este vettem észre, hogy eltévedt egy karácsonyi posztom, a másik blogba tettem be véletlenül, ezért megosztom: https://bernoversek.blogspot.com/2021/12/karacsonyra.html

pont így 🤷‍♀️

Kép

fehér karácsony

Kép
Egyikünk sem emlékszik, mikor volt utoljára fehér karácsonyunk. Ma reggelre égi meglepetés érkezett, különösen kegyelminek éltem meg, hogy a háromnapos eső helyett havat lapátolhattam. 🙏❄👌☃️🎄 Eszelős mámorban sétálgattam a hóban és csodáltam, hogy honnan érkezik...

levél

https://www.facebook.com/100044528945415/posts/461133505380944/?app=fbl

emlékek

Kép
A karácsony mindig az emlékeimmel, emlékezéssel indul, tengernyi érzéssel. Napok óta hol fürdök, hol fetrengek ezekben, mikor melyik jön gyorsabban. Ezeket a díszeket többször megmutattam, nagyon fontosak, ezért így van rendjén. Minden évben vadul túrom a dobozt, hogy ők minél előbb meglegyenek,  a mamám díszei voltak, a 24-ét mindig nála kezdtem, mindig én díszítettem a kicsi fáját a jéghideg szobában. Huszonsok évvel is olyan eleven az emlék,  és hogy mennyire örült ennek, hogy most is könny önti el a szememet. Nem tudom, hogy hova lett a többi dísz, nem voltam ott sajnos, amikor kipakolták a  házat, de ezeket anyukám nekem adta, "a Mama díszei legyenek csak nálad..." Emlékek... ilyenek és olyanok, de az enyémek. ❤💝🎁🙏 #Szabó T. Anna verse

Nagyon ajándék 💝

Kép
Több mint egy hónapja vártam, hogy kibonthassam, pedig nem is tudtam,  hogy mit rejt a papír! 🎄🎁🙏

Az öröm jele

Kép

Boldog karácsonyt!

Kép
Advent végeztével, szentestére, karácsonyra készülődve kívánom, hogy tudjuk, tudjátok megélni az ünnepet, kinek-kinek igénye, helyzete, lelke, szíve szerint, és ne feledkezzünk meg arról, hogy ez minek, kinek is az ünnepe.

24 - A karácsonyi gyertya

Kép

23 - Az erő gyertyája

Kép
#mese És az egyik legkedvesebb dalom ebben az időszakban: #Hauser I know it's not too late The world would be a better place If we can keep the spirit more than one day in the year Send a message loud and clear

Örkény köszöntő

Hm... az Örkény megint jól 'fogalmaz'... pont ezt a csikorgatást, kínlódást érzem, élem: #Örkény köszöntő

megagigacsokoládé

Kép
Csodás és elkepesztő ajándékot kaptam ma: Szarvas barátot kapott, érkezett egy giga szaloncukornak álcázott csokigolyó, és bizony az a papíros egy jegy a Madách új bemutatójára, A tizenötödikre. 🙏🎭🎁🎄😀 Erről bővebben:  #15

22 - Szívből adni

Kép

szaloncukor mint vámáru

Kép
2 éve év végén mehettem utoljára a mucikákhoz... kb másfél éve elkezdtük az online magyart, de sajnos voltak abban is nagy szünetek, ahogy most is. Egyre nehezebb időpontot találni, ami mindhármunknak jó (és nem éjjel). Szóval hiányoznak, na. Így is, úgy is. Gondoltam legalább a képeslapot elküldöm, dobok bele néhány szaloncukit és 1-2 skberno@ díszt. Becsomagoltam, eszembe jutott a cím is és nagy lendülettel becaplattam a postára. Itt kezdődött a móka, mert nem kellett hozzá nagy leleményesség, hogy a postás érezze (tapintsa), hogy nem csak dokumentum van benne... - Vámáru nyilatkozatot kell kitölteni... - Tessssééékk?! 🙈 - Mi van benne? - Tessssééékk??? - Meg kell adni, mit tartalmaz. És ki kell tölteni a nyilatkozatot... A kabát már olvadt rajtam. Vagy 5 pakkot adtam föl mindenfelé, gőzöm nem volt, ebben pont mi volt. Behúztam, hogy ajándék. - fel kell sorolni... OK, édesség és dísz. - mennyi értékben? Pfff, 1000 Ft  - ebből mennyi az édesség? -Tessssééékk??? 8 szem cukor (de lehet

kb. pont így

Kép
Rengeteg fonal, anyag, ötlet, pin és nyomtatott minta. 😀🤷‍♀️🧶🪡🧵

21 - Engedni az örömnek

Kép
#elmélkedés