Bejegyzések

jön az ősz

Kép
Nem lehet eléggé várni az őszt és ebben a KIK megint segít. :) A kép ma készült.

első naplóm/könyvem

Kép
Csodás és jól fárasztó napom volt! :) Régi vágy, hogy kreatív workshop-okra eljussak (a varrótanfolyam mellett), ezért ezen a nyáron ilyenekre törekszem, a legigazibb az lenne, ha lenne olyan tábor, akár bejárós, hogy kb egy héten át minden nap egy másik technika lenne, mint a gyerek kreatív táborok. Ehhez persze kellene elegendő szabadság és elegendő keret, de igyekszem megvalósítani, amit lehetséges. Belefáradtam az utóbbi másfél évbe a sok más hopponmaradásban és sikertelen szervezkedésben, ezért amennyire lehet inkább megyek a hangulatom, az érdeklődésem, az új dolgok felé. Az első program: Az én naplóm - Bőrkötéseskönyv-készítő foglalkozás a Hagyományok Házában. "A foglalkozás során olyan A/5-ös méretű fűzött könyvecskét készítünk, amelynek a borítását bőrdomborítással díszítjük. A résztvevők így a könyvkötés és a bőrművesség világába is betekintést nyerhetnek. Foglalkozásvezetőnk: Csíki Virág kézműves, bútorfestő Csíki Virág Budapesten született és Gödön él. Szülei is kézműv

vihar 2.

Kép
Tegnap esti félelmetes, iszonyatos látkép a vihar későbbi felvonásából, kemény jégeső, félreálló autók, megbénuló forgalom. Ezek az autók itt állnak: Az érdekes és hátborzongató számomra az, hogy voltam valahol és tanakodtam, hogy siessek vagy maradjak és várjam meg a 40 perccel későbbi buszt... Nos, eljöttem az előzővel, ami nagy szerencse, mert a későbbi busz már ebben a jégben ért volna...

vihar

Kép
"Jön a vihar, tajtékja ében,Haragos bírák feketében, Villámok szelnek át az égen, Mint fájó fejen a kinok, Utánuk bársony nesz inog, Megremegnek a jázminok."
Kép
 40 fölött már nem szülinap van, hanem örökségnapok. ;)

kitekintő

Kép
Este 8... megnéztem ugyanekkorra a másik 2 "székhelyemet", hogy ha máshol lennék, milyen lenne... 🙈  Na, vajon hol szeretnék most jobban lenni? 😉

Sorok között

 Tudjátok, hogy van a verses, idézetes blogom is, ami inkább gyűjtemény. Folyamatosan rendezgettem az elmúlt időkben, sok ismétlődést sikerült kiírtani és a címkékkel is jobban lehet keresni. Sok-sok év gyűjtése, íme:  https://bernoversek.blogspot.com/

nyári furcsaságok

Kép
 A karácsonyi kaktusz júliusi tündöklése  és a tavasszal elfagyott lilaakác feltámadása

Visszatérés

Kép
 Csodálatosan szép visszatérés a vasárnapi PF-misén. Pár hete, pont a műtét előtt, a vasárnapi misén énekelt utoljára, most pedig nyilvánosan pont ott a silencium utáni első nyilvános alkalmon. Szombat este volt élő bejelentkezés is, nagyon megkönnyebbültem, azóta megvettem a jegyet az augusztusi koncertre is.

ismerős?

Kép

csendélet

Kép

napsugár, óh napsugár...

Kép
 Bezzeg a szabadságos hétvégémen a négy napból 2-ben még csak nem is sütött az 'átkozottja'... ;) Ki kért holnapra 39 fokot?!?!

valahova valamit

Kép
 Most nem annyira volt műhelymunka, viszont többet horgoltam (szakkörön is voltam a szomszédban), főleg hogy a szombat délutáni mothosság* a málnásban bokára esésben végződött, amitől még mindig sánta vagyok kicsit. * mothos

felhők

Kép
Szabadság első napja 21 fokban, napsütés nélkül. 😄 A felhőket viszont szeretem. Elképzelhetlenül számos árnyalata kéknek, szürkének, stb... ki tudná ennél szebben festeni, mint a teremtő.

maszk off

Kép
Nem annyira örülök... ahogy annak sem, hogy már nincs előnyöm a védettségi igazolvánnyal. Szerintem közlekedésben biztosan hagyom a maszkot, és inkább kerülöm a zárt teret, jövő héten megyünk pedig egy ilyenre, és lehet hogy mégsem kellett volna bevállalni, még igazolvánnyal is bizonytalan voltam, hát még így. Újabb küzdelem magammal és a helyzettel. 🥴😷 Szórakoztató azt olvasni, hogy nem tilos maszkot hordani... még jó hogy...! Maradok egyelőre az egyetlen szervezett buszos útnál, és nem is tervezek itthoni hoteles elvonulást, vidéki szabadtérit, pesti kőszínházat, menjenek  csak az oltatlanok egymással 😄🤞

Boldog közszolga-napot!

Kép
Magyarországon 1997 óta tartjuk a köztisztviselők emléknapját. Az esemény háttere: a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete az 1992. július 1-jei köztisztviselői törvény életbelépéséről emlékezik meg.  Korábban volt ez munkaszüneti nap is, néhány belevaló önkormányzat meg is tartja. Mi így ünneplünk és ünnepi lelkülettel dolgozunk, a verejték talán elmarad, köszönhetően az enyhülésnek. :)

07

Kép
 
Kép

TPG - új dal

Csodálatos, mint mindig, nagyon várom, hogy még eljuthassak egy újabb TPG-koncertre.  #tpg/beforeyougo
 A kínlódás csak addig fog tartani, amíg fel nem ismered, hogy mi és miért hiányzik belőled − méghozzá neked magadnak annyira − hogy már kedved nincs úgy élni, ahogy eddig. Új döntés előtt állsz. Ha te hozod meg, azzal nagy lépést teszel előre. Ám ha a sors lesz kénytelen lökni rajtad egyet, zuhanás is lehet abból, aminek emelkedésnek kellett volna lennie; visszaesés, érezhető stagnálás. Nem mindig könnyű megtudni, hol szorít a cipő. Kornis Mihály

A nyár - annak, aki nem szereti

Kép
Mindhárom másik évszakkal jól elvagyok, szeretem is őket. A nyárt, a nyomorultat kifejezetten nem szeretem. Lehet, hogy nem tanultam meg nyár-nak lenni. Utálom, hogy este 8-kor is még 34 fok van. Mindenki úgy beszél róla és várja, mintha a nagy gondtalan valami lenne, mint akár az iskolai vakáció, de nekem azok sem azok voltak - utáltam a kötelező vizes nyári táborokat és az egyhetes rokon-nyaralást leszámítva ki sem jöttem a faluból. Akkor még nem tudtam, hogy ez nem standard, hogy lehet(ne) máshogy is, tehát akkor nem is zavart. Alig van szabadságom, most (idén) sem mehetek határon túlra, se a csimótákhoz, akik közben akkorák lesznek, hogy már lassan nem is fogom érdekelni őket. (Mindig mondom, hogy a Covid értékes éveket vesz/vett el az életünkből.) Szóval nincs gondtalan nyár, egy-egy hétvége nyújtásom van, ami meg nem a pihenésé. Az irodában ájulok el reggel 8-5-ig, mert nincs klíma, sem kedvezmény, cserébe lehet majd menni a fülészetre, gégészetre a huzattól és a vent

:)

Kép

10. blogszülinap

Kép
Hamarosan - hónapon belül - lesz a 10. blogszülinap.  Nem tudom, hogy változtatok-e valamit, vagy valami más lesz (a blogban), de mindenképp nagy idő a tíz év, közben mintha mégsem jutottam volna semmire ebben a tíz évben. Komoly vissza-előrenézésben vagyok (magamban) és átértékelésekben. Meglátjuk...

40-42

Kép
Visszatérek ehhez a naptárformához idén. Korábban sok éven át őszi naptárváltós voltam. Idén úgy döntöttem, hogy újra így lesz. Szeptember 1-től indul és '22 december végéig érvényes. Tehát ez a naptáram lesz 40, 41 és 42 évesen is. Meglátjuk, mi kerül a naptárba.
Csak az az óra a miénk, amelyikben jól érezzük magunkat... Gárdonyi Géza

szabad szombat

Kép
Rózsadomb - Károlyi-kert - Múzeumkert A nap, illetve a délután többi képét is feltöltöttem, bár igyekszem már inkább szemmel megnézni ami előttem van és nem feltétlenül a telefon után tapogatni, hiszen nem nézem vissza a képeimet. https://photos.app.goo.gl/JYxh26DUsmW9zeLs6

szülinapra

Kép
A múlt heti kreatív termékem, ami szülinapra készült.  A szülinapos régóta kíváncsi a tavalyi karanténkockákra, de még nem fértem hozzájuk lélekben, időben, ihletben. Gondoltam most eljött az ideje és egyik ajándéknak kitaláltam, hogy két kockából kicsi béléssel készítek egy kis nesszeszert, ami alkalmas lehet papírzsepinek, maszknak, eü-cuccoknak, stb. Kicsit még körbehorgoltam még egyszer, elkészült a bélés, hogy diszkrétebb legyen és még egy gomb is került rá.

szia!

Kép
Egy hete pénteken (a már mutatott Café Frei-hűsölés után) a Falk Miksa utcán sétáltam a körút felé, amikor ez a kis motoros csalingázott előttem. Teljesen váratlanul állt meg többször és cikázott a járda teljes szélességében. (A hozzá tartozó anyuka bőven előtte járt.) Az utolsó nagy megállásakor konkrétan tényleg majdnem átestem rajta, pedig épp ott már siettem volna, mert egy elég rosszarcú, nagyon lerobban hajléktalan ácsorgott az egyik épület előtt. Motoros barátom "büntetőfékezett" és a teljes gyermeki tisztaságával megállt az Illető előtt, várakozóan ránézett és ráköszönt: SZIAAA!!! Az Illető arca a lehetőségekhez képest felragyogott és visszaköszönt. Én erre felnőttként képtelen lettem volna, amit ez a kis motoros művelt. Megilletődöttségemben alig találtam meg a körúthoz érve a feloldó kódot a telefonomon, hogy azért egy emlékfotó legyen... Maradj ilyen 'kisember'...! 

szieszta pénteken

Kép

Frei Tamás, a világpolgár / a Friderikusz Podcast 7. adása

Kép
Érdemes meghallgatni, nagyon is...

12/38

Kép
A különbség a két helyszín között magyar órák tekintetében.  Nem pont ugyanannak a napnak az időjárását fotóztam, de egyébként egész héten ez volt a jellemző - mindkét helyen. Náluk 'kicsit' több volt az eső, és nappali hőfokokok...

foltos

Kép
Kb. két hete ZnéZs a kezembe nyomta az egyik kedvenc ruháját, hogy lett rajta egy folt a fodrászos hajfestés után, valamit hímezzek rá. Nem csináltam még ilyet, de szó nélkül átvettem a ruhát és napokig járt a fejem, hogy is legyen. Tudtam, hogy szereti ezt a ruháját, volt némi nyomás. :) Aztán múlt hétvégén csak nekiültem (közben extra stressznek épp akkor ázott be MEGINT nagyon durván a fürdő plafonja), lesz ami lesz... Nem mutatom meg, hogy hol volt a folt, ami ugyan pici volt, de épp eléggé elrontotta a ruha alját, íme, ezt találtam ki álcának. :) És még a vállánál is kapott egy kisvirágot. ZnéZs-nek tetszett. :)

csütörtöki hűsölés

Kép
Munka utáni munka előtti várakozás. Az a limonádé főleg díjnyertes volt. :)

színházi

Kép
Nagyon régi, nagyon sokat hordtam, múlt héten pakolás közben került a kezembe.

péntek délután

Kép
2 utáni erőgyűjtés a délutánhoz, meleghez, hétvégéhez és 9 hónapos énünneplés.

9 hónap

Kép
 Egyre kevesebb van a 40-ből, 3 hónap múlva már a nulla is átalakul. Sokat gondolkozom sok mindenen, remélem, hogy szülinapig sikerül elérni ilyen-olyan változást, mert a jelenlegi bőrömben, körülményeimben nem igazán érzem jól magam.

Válaszfalak

Kép
 A ma esti, illetve tegnapi program: Színlap:  #válaszfalak Az első színházi színház hosszú hónapok óta ráadásul szabadtéri (féle)... 🤭 a nagy flow és katarzis ugyan elmaradt, de voltak fontos és jó részek is. Amúgy keményen elgondolkoztatott és eszembe juttatott pár dolgot, pont egy mai telefon kapcsán is, és hogy pl.én miért maradtam inkább egyedül, miért nem törekedtem arra, hogy másként alakuljon, stb stb... több felesleges rész is volt sajnos benne... Kern Andrást nagyon rég láttam, neki kifejezetten örültem, érdekes karaktere van, az a bizonyos keveset beszél, de akkor... típusú hallgatag férj. Hernádi és még többen is nem annyira győztek meg, nem történt meg a színpadi "levés-vanás"... 

ideálisság

Kép
Nem teszek különbségek a fonalas, anyagos és egyéb hobby boltok között (és a virágost is ide számítom), tehát... :) 

nyitott ajtó

Kép
 Tegnap erre vitt az utam, készültek a 6-os misére tárt ajtókkal, orgonaszóval. Szép emlékek fűznek ehhez a templomhoz, bementem kicsit imádkozni, a misét sajnos nem tudtam megvárni, mert már késésben voltam Erzsébetről, és még utána este is vártak rám dolgok, de jól esett. Hálás voltam, hogy be tudtam menni.

Mikszáth

Kép
 Tegnapelőtti fotó, épp az Optikába siettem. Ezer éve nem jártam erre, Mikszáth úr mögötti épületben is dolgoztam a mentálos időkben. Abból az időből talán az ottani irodánkat szerettem legjobban.

hétvégi színek

Kép

hétvégi műhelymunka

Kép
 Pici időt szakítottam hétvégén műhelymunkára, némelyik ajándék lesz, némelyik a családban marad. :) Ebből ... és ebből: ők születtek. :) 

🤗

Kép

Fitbit

Kép
 Amióta újra előfordulók az én kis falumban, nincs gond a lépésekkel... A FitBit meglehetősen lendületes üzeneteket küld azóta. :)

hírnév

Kép
 Bögötén ilyen is van/lesz. :) Van egyébként egy srác és a húga, nagyon jó országos eredményeket (és hírnevet)hoznak rendszeresen.

Tivadar nagy műsorszáma

 A múltheti, évadzáró Mi kis falunk epizódot kifejezetten ajánlom visszanézésre, a 31. perctől különösen. Gondolom, hogy a Jászai-díjat nem épp ezért adják, de a produkció az produkció és nálam napokra dallamtapadást hozott, nem is tudom milyen régóta nem hallottam már ezt a remekművet. #nóta

átadás-átvétel

Kép
 Vannak napok (meglehetősen kevés ilyet tudok), amikor kifejezetten sajnálom, hogy már nem EMMI-s vagyok és főleg nem a KULT-ÁT-on dolgozom. ;) Erő, megtiszteltetés, hála és boldogság (és még mennyi minden) van azokban a kézfogásokban, emitt pedig mérhetetlen büszkeség. Emlékszem az útra a MEstes legelső haknitól a Nagyvárosi fényekig, és ami azon túl IS van, ami ehhez a díjhoz vezetett. 🙏🤗💝 Átadták végre a Jászai-díjakat a Vigadóban. https://www.facebook.com/photo?fbid=339655844187012&set=pcb.339655864187010

Örömteli június

Kép