A nyár - annak, aki nem szereti
Mindhárom másik évszakkal jól elvagyok, szeretem is őket. A nyárt, a nyomorultat kifejezetten nem szeretem. Lehet, hogy nem tanultam meg nyár-nak lenni. Utálom, hogy este 8-kor is még 34 fok van.
Mindenki úgy beszél róla és várja, mintha a nagy gondtalan valami lenne, mint akár az iskolai vakáció, de nekem azok sem azok voltak - utáltam a kötelező vizes nyári táborokat és az egyhetes rokon-nyaralást leszámítva ki sem jöttem a faluból. Akkor még nem tudtam, hogy ez nem standard, hogy lehet(ne) máshogy is, tehát akkor nem is zavart.
Alig van szabadságom, most (idén) sem mehetek határon túlra, se a csimótákhoz, akik közben akkorák lesznek, hogy már lassan nem is fogom érdekelni őket. (Mindig mondom, hogy a Covid értékes éveket vesz/vett el az életünkből.) Szóval nincs gondtalan nyár, egy-egy hétvége nyújtásom van, ami meg nem a pihenésé. Az irodában ájulok el reggel 8-5-ig, mert nincs klíma, sem kedvezmény, cserébe lehet majd menni a fülészetre, gégészetre a huzattól és a ventilátoroktól. A metróra és a villamosra nem férek fel elsőre, mert ugye ha iskolás nincs, akkor biztos nem is közlekedik senki, aki dolgozni jár, menjen gyalog... ;) utálom, hogy csapzott vagyok és izzadtságban úszom, hogy nem lehet normálisan felöltözve járni, hogy a hófehér bőröm lilán piroslik és nem is folytatom.
Lesz néhány szabadtéri és nem szabadtéri élő zene, színház, azokat várom és köszönöm a SZÉP kártya hozzájárulását is, és nyaralás helyett keresek kreatív workshop-okat és néhány nem túl távoli várost is turistáskodni.
Szeretnék végre aludni és jól aludni, és nem így...
