Mai és ember ésszel, szívvel az egész Trianon fel nem fogható... Minden évben ezen a napon az is eszembe jut, amikor egészen pici gyerekként a konyhában voltunk és a mamám bejött hozzánk és sírdogált, nagyon kesergett, vigasztalhatatlan volt... azt hittük, valaki elment a családban..., vagy valamelyik testvére megint nagyon kitolt vele (volt rá példa bőven - falun belül -, majd elmondta, mi a gond... Trianon-évforduló volt, nem emlékszem a részletekre, de valószínűleg olvasott és/vagy nézett róla bővebben, nem emlékszem, nagyon kicsi voltam, harminc valahány éve volt, de a fájdalom itt maradt, a lelkemben ma is érzem, ma különösen erősen. Nagyon szerette Erdélyt, többször volt, több úton - beleértve azt is, hogy épp ott volt (nagyapám ott szolgált), amikor keresztanyám idejekorán megszületett, '44-ben egy koraszülött csecsemővel menekült haza. Van több, amit még 'teljesítenem' kell, ott járni, oda eljutni, ahol ő járt, hogy többet megértsem, megismerjek belőle. Sokat vá