A bizalomvesztés évada (2025-2026.)
Látszólag a semmiből bukott ki belőlem ez a jelző - bizalomvesztés - amikor pár napja megfogalmaztam magamban, hogy évad vége, meg kell írjam a lezárót. ... tartotta és tartja is magát, pedig ez a poszt többszöri nekifutás eredménye lett... és amikor átforgattam a naptárt, jöttek ugyan +-érzések, de így marad(t).
Ez az évad talán minden eddiginél személyesebbre és furábbra sikerült. Egy ideig ketten kiegyenlítettnek tűnően vezettek, az egyik ríkatott, a másik nevettetett. Aztán decemberben Sanyinál többször azt éltem meg, hogy nincs jelen a színpadon, csak úgy rutinból nyomja... 3 egymás utáni is ilyen volt, már nem tudtam volna dicsérni... és ahhoz drága mulatság a Játékszín, hogy így ismételjek, aztán neg nem érdekelt újra.
Az Operettben történik és történt, ami... a színházak nagyon politikailag irányultak lettek és nem úgy, hogy egy-egy előadáson keresztül alkottak volna véleményt. A legtöbb nem vonzott be, vagy nem akartam akármilyen színészt nézni. Volt egy-két kilengés, elsőre kakukktojásnak tűnő, de azokról mindig írtam. Valójában mindenről írtam. Az Erkelhez nagy reményeket fűztem, kár volt... általában úgy érzem, hogy mintha a 20-as korosztályt céloznák csak a musicalekkel, programokkal.
Valahogy összességében oda lett a bizalmam, a kedvem, a lendületem, nem tudott úgy kikapcsolni a színház, ahogy korábban abban bízhattam immár több évtizede.
Lássuk a mérleget (szeptember 1- június 30.):
Összesen 34 előadás, benne egy-egy olyan gála vagy minőségi színházi jellegű koncert, ami inkább ide passzol és nem a haknikhoz. Ezek mellett volt 16 előfordulásom, 2 M+, 1-1 Hauser és Josh Groban koncert, 4 Pál Feri előadás, meg ilyen-olyan ez-az, némelyik említésre sem méltó.
A 34 előadásból 25 a zenés, 9 pedig a prózai élmény. A tavalyi évadnak az Ismétlések évada nevet adtam, ez idén nem volt jellemző, a Veszedelmes viszonyok azért 4 előadással abszolút győztes lett, aztán utána a Teltházat és a ND toronyőrt leszámítva nem volt ismétlés, ezekből is csak egyszer.
Mivel kevesebb volt a színházak és előadások száma is, meglepő módon (vagy hát annyira nem) 18 előfordulásom lett az Operettszínházban. pf... Márciusban voltam a legaktívabb, persze ez így torz, ott volt jobb a műsor összeállítás. :)
Tavaly ehhez képest: "49 színházi előfordulás (bár idevettem 2 valamit, ami lehet, hogy a másik kategória, de műfaját tekintve mégis inkább ez... bár ha ideveszem az Örkény20-at, ami ugyan színház, de inkább koncert élmény... akkor szép lett volna az 50 - a Kátya emlékestet meg mégis a színházhoz soroltam - érzések, műfajok) és 19 egyéb (pszichológia téma és hakni, koncert) ... nem is kevés... pedig mennyi kihúzott, eladott, elbukott van... ezeket nehéz volt azért látni... (Amióta számolom ez a 49 a legdurvább... (2024-ben 34 előadás, 2023-ban 43, 2022-ben 46))"
Korábbi évadok (nekem érdemes ezeket időnként visszaolvasni):
https://bernoblogja.blogspot.com/2025/06/ismetlesek-evada.html
https://bernoblogja.blogspot.com/2024/06/evadertekelo-20232024.html
https://bernoblogja.blogspot.com/2023/07/evadertekelo.html
