HAUSER - Rebel With a Cello Tour - Budapest

Amire és AKIRE rég vártunk:


Hauser megkezdte az új albumának turnéját, aminek Budapest a második állomása volt, de valójában az első ilyen Arénás, tehát igazából itt detonált. :) De mekkorát!
Legalább annyira tartottam a ma estétől, mint amennyire vártam. Jópár éve csalódás volt (a viselkedése) a 2chello koncerten. És ott még inkább a másikat kedveltem. Ritkán adok második esélyeket és megbocsátó sem vagyok, de aztán a zenéje, a megközelítése annyira rabul ejtett, hogy aki rendszeresen vagy időnként belenézeget a blogba, annak nincs mit magyarázzak. Maga a káprázat az egész művészete. Ezért is féltem nagyon a ma estétől, nagyon nem akartam volna csalódni. Még aludtam is délután egy órát, hogy pihentebb legyek és így kevésbé kritikus. :) Júniusban vettük a jegyet, közben már két évvel ezelőtt ott volt a karácsonyi kívánságlistámon: https://bernoblogja.blogspot.com/2020/11/az-en-karacsonyi-listam.html  - holnap megírom az idei karácsonyi listámat,  sosem lehet ugye tudni... ;)
Nem is tudom, hol kezdjem. Azt azért szemét módon leírom, hogy sajnálom, hogy pont ezzel a cd-vel jött, mert én nagyon szeretem a klasszikus és romantikus dalait, dehát mit lehet tenni... ;) Ez van, ezt kaptuk. :) 
Húzkodhatom itt a számat, de órákig tudtam volna ott ülni-állni, ülvetáncikálni... Oltári, mekkora bulit csapott a kvázi teltházas Arénában. Meglepetés is volt, korábbi dal is, bár ebből nagyon kevés. Itt száguldoznak egyetlen nagy mixként a mai dallamok a fülemben. Csodálatos volt a teljes hangzása a csellónak.🙏
A 'hattyúmat' és az Air-t is sajnos hiába vártam és a rengeteg Morricone-dalt, stb... de legalább meglepett a Fantommal, mégha a végére el is hagyta az álarca... A koncert első 4-5 dalától a szívem csak úgy dobogott, majd kiesett a helyéről, a lelkem alig bírta a sok szépet befogadni, már majdnem sírtam, hogy szent ég, mi lesz itt, ha ez így folytatódik...
Próbált beszélni a dalok között, de szerencsére feladta, belátta, hogy neki ez nem annyira megy... rémesen zavarban volt, ami furán vette ki magát, olyan hibbantnak tűnt, sajnáltam, drukkoltam, hogy inkább a zenéjével beszéljen... közben morogtam magamban a team-re, mert ha neki ez nehézség, meg kellett volna oldaniuk, hogy legyen néhány panelje, amit x dalonta bedob, vagy elmond két mondatot, hogy ez a dal vagy az miért a kedvence, miért szereti, fűzi-e hozzá valami... szóval a profizmushoz ez hozzátartozna... persze ha belegondolok, hogy milyen egyforma fehérnépekkel van körülvéve, nem csoda, hogy egyik fejében sem született meg ez a segítő szándék... - most persze gonoszkodom, de egy ilyen világhírű művészt ennek nem lehet kitenni-sőt senkit, de itt lehetett volna megoldást találni.

Koncertrendezőként én a dalokat is máshogy válogattam volna. Mondjuk én bírtam volna két órát (sok zsepivel) abban a stílusban, ahogy elkezdte, de két blokk volt dobolós számmal elválasztva, az elsőben ezek a mélyebbek voltak, aztán a másodikban meg jött a buli. Nekem ez mind csak 'waka-waka', azon méláztam az akárhányadik táncos nóta után, hogy vajon hány ilyenje van még, márcsak a Lambada hiányzott. Mivel nekem ezek tényleg egyre mennek, fel sem tűnt, hogy ilyen sokat mutogatott közben is. És a vicc most jön! Élveztem! Magával vitt, táncikáltam ülve, szétordítottam a torkom a huhogásban, nem tudom, hogy csinálta. Csak motyorogtam magamban, hogy de hiszen én ezt nem is szeretem. :) Jött, muzsikált és győzött. De visszatérve, általában egy koncerten egymást váltogatják a dalok stílusukban vagy vannak 3-5 dalos blokkok és akkor van egy átívelés valami felé. Logikailag vártam volna egy lezáróbb, érzelmesebb harmadik blokkot.
Itt sem volt visszatapsolás nagyon és közben is járkáltam ki italért és kukoricáért az emberek, 20 perces késésnél is többel érkeztek, szóval nem is értem. Pedig jó fél órával később kezdődött, de ezt nem annyira neki róvom fel, szerintem ez szervezési malőr lehetett, vagy még sokan voltak kint vagy nem tudom. De ez sem profi és ez rá vet aztán rossz fényt.
A zenekar nagyon jó volt! Tökéletes összhang volt!
Nagyon nagy élmény volt, várom a következőt. :)