Bejegyzések

Szeptember

Kép
 Ötletek

megérkezés

Kép

Pozsony magyar emlékei

Kép
Nagyon felkészült, nagyon intelligens idegenvezetővel oda-vissza bejártuk kétlábon Pozsonyt... 👏😅 Sajnos úgy jártunk, hogy a két fő hely (Dóm és Érseki Palota) zárva volt előttünk, mert mindenki máson házasodott Pozsonyban. 🤩 a Várba a szabadodőnkben kínoztuk fel magunkat.  A dómba pedig 2x is belógtunk, de nem lett teljes élmény. Mai rengeteg kép:  https://photos.app.goo.gl/35n3no2xowRWUC9S9 Pozsony szépen felújított óvárosában barangolunk. A város gazdag és fordulatos történelméből elsőként a mohácsi vésztől a XIX. század végéig tartó időszak eseményeinek színtereihez vezet sétánk. A három részre szakadt országban Buda, Esztergom és Székesfehérvár is török kézre került. A legfontosabb királyi és egyházi hivatalok, így a Magyar Királyi Kamara és a hercegprímási székhely is az új fővárosba, Pozsonyba költöztek, ahogy maga az országgyűlés is. A Várban őrizték a Szent Koronát, az ősi Szent Márton-székesegyház lett Magyarország koronázótemploma. Hallunk a koronázási ünnepsé

elindulás

Kép
 Így jár, aki negyed órával korábban érkezik gyülekezni...

Szombati előzetes

Kép
  #Pozsony
Kép
 

"Teltház"

Kép
Kivételesen egy másik Teltházon voltam. 🤭🙃 Nagyon vártam már... 🙏 Délután jó sokat rohangáltam, hogy mindennel időben legyek, de sikerült időben indulni, így elég jó helyem volt. A tervező persze megkerültetett velem egy tömböt teljesen feleslegesen, de így jártam a Budai Alborétumban is, ahova régóta készülök... 😅 És milyen az élet, teljesen 'véletlenül' belefutottam egy nagy drága ismerősbe, akivel régóta nem találkoztam már... mik vannak?! És alig esett le, hogy Ő az!!! 🫶🤭🙏❤️ hálás vagyok, hogy ő helyettem is látott! 🤗🙃 PálFeri ma megint sokat adott, hihetetlen... 🙏

Gödöllő

Kép
Nagyon klassz félnapot töltöttünk Gödöllőn, érdemes megint elmenni a kastélyba, nagyon jó tárlatvezetőt kaptunk, sok érdekességet is mesélt. 👏😊 A park ma nem volt látogatható sajnos. Mai minden kép:  https://photos.app.goo.gl/27ZhpfEsqDc7vgRf9

#motiváció

Kép
Zénével voltam legutóbb egy csapatban 🦉  Már nagyon fáradt voltam tegnap este, és láttam, hogy ő mennyit feladatot már megcsinált már, muszáj volt rendesen odatenni magam... 🙃

0906

Kép
 
Kép
 

BÁTORSÁG

Kép
Az egyik örök témám: bátorság Nagyon értékes gondolatok, nézőpontok az Agapéban.  https://youtu.be/_fn6k7zcXMQ?si=JelPlQIf2Y0sqN1b

vasárnapi beszéd 0901

https://youtu.be/nmmL_ZXaeig?si=wHUJp4V80M5E9WoZ
Aranyosi Ervin : Mire vágyom Én békére vágyom, szerte a világon és legyen valóság, megvalósult álom! Szeretetre vágyom, néhány kedves szóra, mosolynap ragyogjon minden földlakóra! Igazságra vágyom, nyílt őszinteségre, a hazugság szennye oldódjon fel végre! Emberségre vágyom, gyógyító esélyre, minden gonoszságot temessünk el mélyre! És társakra vágyom, igaz emberekre, hogy a történetünk válhasson kerekre! Kézfogásra vágyom, egy szívdobbanásra, földi mennyországra, s nem is vágyom másra!

ninja

... ha nem tudnád, hogy mihez kezdj velem 🙃🤗 https://www.facebook.com/csoricsofficial/videos/1572388613629927/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v
Kép
 

Szeptemberi fotós kihívás

Kép
Ezt elfelejtettem kitenni szeptember elején, de még van idő belevágni. :)

🧶

Kép
 Elérhetetlen ez a projekt (meg jól is állok fonalakkal), de ideteszem álomnak, horgolni ilyen csodát is lehetséges.  🤗🧶
Ha vissza tudnám forgatni az időt, megtenném! Visszaforgatnám az órákat és másodperceket a Föld összes órájára. Megállítanám az időt, csak hogy megölelhessek bizonyos embereket. Megtenném egyszer, kétszer, tízszer, amíg úgy nem érezném, hogy újra megéri az élet. Sajnos erre nem leszek képes, mert az életnek és az időnek egyetlen értelme van: mindig előre, egy másodpercet sem hátra.  Mindig csak egy újabb holnap lesz, nem egy másik tegnap. Lev Tolsztoj

Öngondoskodó szeptember

Kép
 

😲🤨

Kép
Fel vagyok dúlva, a fodrász váratott 40 percet az időpontommal (múltkor egy órát), a végén pedig mondott egy 25 %kal magasabb árat mint egy hónapja és azt mondja, muszáj volt kicsit emelni... pár hónapja is emelt már és a Covid vége óta kb. a dupla árnál járunk... Emelkedett a közös költségem is, várom, hogy visszaírjon a főbérlőm, hogy ő mennyit emelne, az összes média előfizetésem fölment, a Játékszínt le sem írom... de ott az élelem, a pipere... és elnézést kérek, hogy van kreatív hobbym, szeretnék néha venni egy-egy könyvet... :( A fizetésem nem is tudom, hány éve ugyanannyi (plusz már semmi plusz nincs)... én miért nem mondhatom, hogy muszáj emelnem...?! ... helyette október 1-től megszüntetem néhány előfizetésem, feltolok még pár dolgot a Vinted-re és masszív álláskeresésbe kezdek. A gyógytornászt nyár elején otthagytam és most törlöm a Spotify-t. Folyt. Köv. ... még valahonnan összesöpröm a pénzt egy háromnapos nyaralásra (=szülinap)... azért is...

0904

Kép
 
“Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki. Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható. Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással. Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető. S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürd

2024-25-ös színházi évad

Kép
Mi mást kívánhatnék erre az évadra, minthogy legyen gatyám, amit itt hagyhatok... 😅🙃 Belőle pedig minél többet... meg még néhány másikból is. Érdekes és értékes; tartalmas és változatos, sokszínű évadot kívánok (magamnak is)!🤗 🎭🙏 P. S.: eldöntöttem, lesz színházas blog, fel kell dolgozni a múltamat. 🤭 ... és a Mucikás írások után a színházi élményeket olvasom vissza legtöbbször 

Kistáska

Kép
 J-től kaptam névnapomra, nem is, karácsonyra ezt a KICSI szépséget. Gyönyörű és semmi nem fér bele, szokatlan nekem, aki mindig a fél életét is magánál hordja. 🤗🤭😅🙈 A kép nem adja vissza az igazi színeket. Egyébként semmi nem hiányzott ma este, ami nem volt nálam. 🤭

Évadnyitás egy Rém rendes vendéggel

Kép
Mindenképp Sanyival akartam kezdeni az évadot és majdnem elrontottam egy kerekszámos Gatsby-vel, szerencsére még időben kapcsoltam. :) #bb-bolondberni Nagyon ideges voltam egész nap, ez a régi színházas izgalmam, amit egyébként szeretek, de jelenleg a stresszfaktorom nem túl jó, nagyon megviselt a hétvége, ezt még mindig érzem és már nagyon rátettem az elvárást erre az előadásra ma, hogy majd ma nevetek legalább... Nem helyes, nem jó ez  nekem se és nem jó ez a belső 'küldött' elvárás sem, de igyekeztem bízni... nem alaptalanul. 🙏 Az első nagyon tetszett ebből és még akartam ugyan várni, de így jött ki a naptár.  https://bernoblogja.blogspot.com/2024/04/rem-rendes-vendeg.html Hernádinak megint volt kedve játszani, Sanyi pedig még mindig tud még jobb lenni! 🙏 Ma különösen tetszett a néma játéka, vagy néha csak ahogy állt, az is oly beszédes volt. A székek, amiben senki nem tud rendesen ülni. A szomszéd szerepét szerintem Csonka Bandira írták... 👏👏 BKZ pedig vajon tud mást va

tökfinom

Kép
 Még mindig finom és Zénével nem akartuk elrontani a nagy pumpkin-ozást (hamar el szokott fogyni a szirup), pedig még meleg van ehhez az aromához, ízhez, feeling-hez, de akkor is... 🙃🎃 ... és már gyorsan beszereztük a kapszulákat is majd addigra, mire eljön a szezon (az is idő előtt szokott elfogyni).

:)

Kép
 Az előző évadhoz kapcsolódóan mégis lett díja Sanyinak, persze a berno-díjon nyilván semmi nem ragyoghat túl... ;) 🙃😅🎭🙏🫶❤️ https://bernoblogja.blogspot.com/2024/06/az-evad-berno-dijasa.html Vidor fesztivál díjaiból a nekem fontosak jönnek és az én emlékeim. https://www.vidor.eu/dijak Ez igazából 3 díj, de 1 mindenképpen. :) Utána néztem, Sanyi nagyon illusztris társaságba keveredett, a neve már mindig ott lesz és oltári büszke vagyok rá!!! 🙏🎭❤️🫶 https://hu.wikipedia.org/wiki/Arlecchino-d%C3%ADj És a 2 előadás: https://bernoblogja.blogspot.com/2024/07/ne-most-dragam-2.html https://bernoblogja.blogspot.com/2023/03/aranylakodalom.html Nagyon megörültem reggel és kisAti is kapott egyet: https://bernoblogja.blogspot.com/2024/05/a-hazug.html

🦉

Kép
Ki ne örülne, amikor ilyet lát a Doulingo-ban? 🙏❤️🤩 #Alex És ő több nyelven is mocorog (oké, kevés a pontja, de akkor is örülök!) és mindegyiket tudom is, hogy miért. Emlékszem, amikor kicsi iskolás volt (6-7 évesen kb.,), már nagyon szépen beszélt angolul és egyre jobb volt magyarból, az iskolában egyik félévben spanyolul, a másikban franciául tanult (ugyanattól) és ő kitalálta, hogy iskola utáni klubként a mandarint akarja tanulni... elképesztő elánnal próbálta a kínai írást megtanulni és nagyon élvezte... Aztán a következő iskolában a németet kellett felvenni, majd érdekelni kezdte a japán (animáció) és milyen az élet, beleszeretett egy török kislányba... ❤️🤗
Kép
 

?

Kép
 Felmentünk a tetőre, de Raoul csak nem került elő... 😅😁🙃

😆😁

 Ez az egyik kedvenc részem Sanyi egy adott napjából:  https://youtu.be/wEERqv3QUvY?si=ybCuxYnG3f5pTMlS És az a vicces, hogy mivel egyre többször fogom látni a Teltházat🤞🙏🎭, már nem az eredeti ember ugrik be majd a hanghoz, hanem a darabbeli karakter. 😅😆🙈
Kép
 

Kép
 Korábban sötétedik, megérlelték az őszi virágokat, közben meg még mindig 35 fok van napközben...

Tavalyi lendület

 Ma egy éve, hogy a 2015-ös regisztrációmat frissítettem és újra duolingózom. Volt egy-két fagyasztott nap, de az utóbbi időben elég jól nyomom, főleg mióta előfizetéses lettem és vannak hozzá társak. :) https://bernoblogja.blogspot.com/2023/09/blog-post_2.html
József Attila: Várlak Egyre várlak. Harmatos a gyep, nagy fák is várnak büszke terebéllyel. Rideg vagyok és reszketeg is néha, egyedül olyan borzongós az éjjel. Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét és csend volna, nagy csend, de hallanánk titkos éjjeli zenét, a szívünk muzsikálna ajkainkon és beleolvadnánk lassan, pirosan, illatos oltáron égve a végtelenségbe.

Levélírás napja

Kép
 Mikor írtatok utoljára levelet? 🙃
 “Azzal az erővel, amivel álmodunk, tervezni is lehet.”  Eleanor Roosevelt

11200.

Kép
 

🙃

Kép
Úgy volt, hogy alszom egy órácskát délután, miután hazaértem és ki/elpakoltam. Viszont valaki közbeszólt. 🙃😅

@kadarkai

Kép
Naagyon kíváncsian várom:

Balla Eszter

Kép
Azon gondolkodtam el, hogy miben láttam először. Meg kell írnom a színházi visszaemlékezéseimet, lehet  hogy kap egy külön blogot is afféle naplóként. Jól tudnám használni a színházas mappákat is, a régi műsorfüzeteket, össze lehetne vadászni a színlapokat innen és a fotókat is még. (Persze nem kell majd 2 blogot követni vagy egy harmadikat, de jó lenne azt egyben látni. 🎭 Elkalandoztam.  Szóval lehet, hogy az Édeskettes hármasban-ban. Amit meglepő módon nem Sanyi miatt néztem. 🙃 Időben persze nem tudom a mappa nélkül. Az viszont biztos, hogy később sokat volt Sanyi színpadi párja és nagyon szerettem őket együtt. 👏🎭🙏 A legjobban a saját normális Esztiségét szeretem és tisztelem. Józan, bölcs és csodálatos dolgokat tesz. Ő Balla Eszter:  https://youtu.be/t6E1ny4i164?si=FAc9dn3RK6jn0K1F Most egy szép díjat kapott és ebben is annyira normális, hogy elképesztő...! Ezt mindenképpen érdemes elolvasni:  https://kultura.hu/ne-en-kapjam-a-kaszas-attila-dijat-balla-eszter-interju/?fbclid=Iw